Minden nyilvános napló
A(z) RefWiki naplóinak összesített listája. A naplótípus, a felhasználónév (kis- és nagybetűérzékeny) vagy az érintett lap kiválasztásával (ez is kis- és nagybetűérzékeny) szűkítheted a találatok listáját.
- 2024. december 4., 12:44 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Ruber Kánonok (Új oldal, tartalma: „''Tasnádi Ruber Mihály'' nevéhez kötött egyházi kánonok Kecskeméti Búzás Balázs püspöki szolgálata (1601–1603) és a Básta-féle rémuralom után Tasnádi Ruber Mihály (kb. 1560–1618) kerül a püspöki székbe (1605), akinek idejében már kezd érződni a Bécsi Béke áldása, és fokozatosan épülni kezdnek az egyház romjai is. Az erőszakkal elvett templomok visszakerülnek a gyülekezetek tulajdonába, az egyház kormányzata visszaál…”)
- 2024. december 4., 12:40 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Zsinati meghívók (Új oldal, tartalma: „A Geleji Kánonok 93. cikkelye az országos zsinatról rendelkezik, s ennek összehívását a püspök kötelességévé teszi, akinek idejében kibocsátott meghívólevéllel kell azt egybehívnia, s a levélben fel kell tüntetnie a közvitára kitűzött teológiai tételeket is. Hogy a kánon elfogadása után szolgáló püspökök ezt megtették-e nem tudjuk, mert a püspöki meghívók csak 1681-től maradtak fenn. Ezek néhány soros, szigorúan csak a s…”)
- 2024. december 4., 12:34 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Rákóczi Zsigmond (1544–1608) (Új oldal, tartalma: „''Rákóczi Zsigmond'', báró (Felsővadász, 1544 – Felsővadász, 1608. december 5.) erdélyi fejedelem, versszerző, mecénás. A családjának első főnemesi rangot elért tagja, élete végén rövid ideig erdélyi fejedelem, I. Rákóczi György apja. A református egyház tagja és támogatója, szorgalmas bibliaolvasó, a vizsolyi Biblia kiadásának fő mecénása, negyedik feleségén keresztül a katolikus Káldi György bibliafordításának elké…”)
- 2024. december 4., 12:23 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Reformáció jubileuma, 1617 (Új oldal, tartalma: „1617 őszén német mintára Magyarországon is megünnepelték a reformáció évfordulóját. A magyar református diákok Heidelbergben vettek részt az eseményekben, konkrét itthoni adataink főként az evangélikus ünnepségekről vannak. == Az évforduló Németországban == Egy esztendővel a harmincéves háború kitörése előtt az országban farkasszemet nézett egymással a Protestáns Unió és a Katolikus Liga. A Protestáns Uniót a pfalzi vála…”)
- 2024. december 4., 12:17 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Oppenheimi nyomda (Új oldal, tartalma: „Oppenheim: német város, Rheinland-Pfalz tartományban. Szenci Molnár Albert itteni tevékenysége nyomán az 1610-es években több műve is megjelent az itteni nyomdában. == A város == Oppenheim történelmi belvárosa a Rajna folyó mellett, terül el, A rajnai borvidékhez tartozik. A térség a kora újkorban a Pfalzi Választófejedelemséghez tartozott, lakossága nagyrészt a református hitet vallotta. A Franciaországban és Németalföldön zajló…”)
- 2024. december 4., 12:08 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Magyar kálvinizmus (Új oldal, tartalma: „Kálvinizmus: Kálvin János (1509–1564), genfi reformátor tanait képviselő felekezet neve. == A kifejezés Európában == Európában először 1552-ben Luther hívei használták, ez után elég gyakran. A római katolikusok polemikus szakirodalomban ugyancsak a megbélyegzés céljával jelent meg, többnyire a 16. század végén, a 17. században elég gyakran előfordul (Jakob Heilbronner: Theologia Cinglianorum et Calvinistarum, 1585; Malleus Calvinis…”)
- 2024. december 4., 11:56 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Mixta Religionaria Commissio (Új oldal, tartalma: „Vallásügyi Vegyesbizottság a 18. században == A háttér == Az 1715. évi országgyűlésen határozták el, hogy a Rákóczi-szabadságharc lezárása után fel kell mérni a Magyar Királyságban az egyházak helyzetét. Az 1715. évi XXX. törvénycikk ezért előírta egy bizottság felállítását, amelynek az volt a feladata, hogy megvizsgálja, az egyes településeken a protestánsok mióta gyakorolták a vallásukat, és mikor épült a templomuk. A…”)
- 2024. december 4., 11:49 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Mezőtúr (Új oldal, tartalma: „alföldi mezőváros, a reformáció egyik szellemi központja == A város == Mezőtúr középkori település, első írásos említése 1219-ből maradt fenn. 1378-ban Nagy Lajos mezővárosi rangra emelte, amelyet Hunyadi Mátyás 1469-ben megerősített. 1514-ben a Dózsa György-féle parasztfelkelés egyik helyszíne volt. A mohácsi csatát követően a településen már megjelent a reformáció, amelyet Wittenbergben tanult diákok terjesztettek el, és…”)
- 2024. december 4., 11:42 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Matricula (Új oldal, tartalma: „Latin eredetű kifejezés, magyar megfelelője az anyakönyv. A református egyházigazgatásban az anyaegyházközségek, a kollégiumok és az egyetemek vezetnek anyakönyveket. Az egyházközségek ebben rögzítik a megkereszteltek, a konfirmáltak, az összeházasodtak, az áttértek és az elhunytak adatait. Matrikulát csak az anyaegyházközségek vezethetnek, a szórványok anyakönyvi adatait az anyaegyházközség köteles nyilvántartani. A kollégium…”)
- 2024. december 4., 11:36 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Köleséri Sámuel, ifj. (1663–1732) (Új oldal, tartalma: „''Ifjabb Köleséri Sámuel'' (Szendrő, 1663. november 18. – Nagyszeben, 1732. december 24.) Református teológus, orvos, természettudós, bányászati felügyelő. A lelkészi családba születő ifjú eleinte maga is teológusnak készült, majd szebeni orvosként futott be karriert. Erdély tisztifőorvosaként, az erdélyi ércbányák felügyelőjeként és a Gubernium tanácsosaként működött. Kapcsolatai behálózták Európát, több tudóstársas…”)
- 2024. december 4., 10:32 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Köleséri Sámuel, id. (1634–1683) (Új oldal, tartalma: „Köleséri Sámuel, id. (Várad, 1634 – Debrecen, 1683) református prédikátor, váradi tanár, debreceni esperes, a Váradi Biblia (1661) lektora == Rokonsága == Ismert lelkészcsalád: apja id. Köleséri Mihály (1605–1655k.) puritán ref. lelkész, nevelőapja Czeglédi P. István (1619–1671), kassai mártírprédikátor, fia ifj. Köleséri Sámuel (1663–1732), polihisztor tudós, féltestvére Czeglédi Péter (1642–1688) lévai lelkész, gály…”)
- 2024. december 4., 10:23 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Loci communes (Új oldal, tartalma: „A 16. század európai és a hazai tudományos, de elsősorban teológiai szakirodalmának kedvelt és gyakran használt kifejezése. Fordították közös helyeknek, olykor közhelyeknek is. Ezek napjaink emberének ez már nem sokat mondanak, sőt, a közhely mai értelme rossz irányba terel, ezért a „főrész” találóbb, mert többé-kevésbé megfelel annak, amit az ősök ezzel a latin szópárral kifejeztek. A sajátosan protestáns loci communes műf…”)
- 2024. december 4., 10:14 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Huszár Gál (1512k–1575) (Új oldal, tartalma: „Huszár Gál (latinosan: Gallus Huszár Anaxius, 1512k.? – Pápa, 1575. október 23.) Reformátor, evangélikus lelkész, ének-, prédikáció- és imádságszerző, nyomdász. A krakkói egyetem diákja lehetett, majd Vízkelet katolikus plébánosaként szolgált. Felekezetváltása után Óvár és Kassa protestáns papja volt. További élete során lelkészkedett vagy nyomdászkodott Debrecenben, Nagyszombatban, Komáromban, Rózsavölgyben, Komjátiban…”)
- 2024. december 4., 10:05 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Harsányi Móricz István (1630k–1691) (Új oldal, tartalma: „''Harsányi Móricz István'' (Nagyharsány, 1630k – Rimaszombat, 1691. márc. 1.) Református lelkész, gályarab prédikátor == Családi háttér == Családos, magyar nemes (báró), 5 gyermek atyja. Legkisebb gyermeke a gályarabságból való megszabadulás után született, ifj. István, előbb atyját követve Zürichben volt ösztöndíjas, majd hazatérve a vértelen ellenreformáció nyomására katolizált. A család leszármazottjának tartotta mag…”)
- 2024. december 4., 09:41 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Harsányi Móricz István (1630–1691) (Új oldal, tartalma: „''Harsányi Móricz István'' (Nagyharsány, 1630k – Rimaszombat, 1691. márc. 1.) Református lelkész, gályarab prédikátor == Családi háttér == Családos, magyar nemes (báró), 5 gyermek atyja. Legkisebb gyermeke a gályarabságból való megszabadulás után született, ifj. István, előbb atyját követve Zürichben volt ösztöndíjas, majd hazatérve a vértelen ellenreformáció nyomására katolizált. A család leszármazottjának tartotta mag…”)
- 2024. december 4., 07:14 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Hanaui nyomda (Új oldal, tartalma: „Hanau: német város Hessen tartományban, Frankfurt am Maintól keletre, a kora újkorban a hanau-münzenbergi grófsághoz tartozott. Szenci Molnár Albert több jelentős munkája itt jelent meg. == A város == A Frankfurt am Main közelében fekvő város ura, II. Fülöp Lajos gróf 1597-ben szerződést kötött a németalföldi és francia menekültekkel, s az óváros mellett egy új, a réginél nagyobb város építését kezdte meg számukra, amelynek…”)
- 2024. december 4., 07:05 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Gönci Fabricius György (?-1595) (Új oldal, tartalma: „''Gönci (Kovács/Fabricius) György'' (Gönc, ? – Debrecen, 1595. május 26.) Református lelkész, tiszántúli püspök, énekeskönyv-szerkesztő, bibliafordító. Az először 1577-ben kiadott Articuli minores című kánongyűjteménye a 17. század közepéig meghatározta a református egyház működését. == Tanulmányai == A gönci származású ifjú születésének idejéről és hazai iskoláiról nincs adat. A Wittenbergi Egyetemen kezdte meg a…”)
- 2024. december 4., 05:53 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Geleji Kánonok (Új oldal, tartalma: „Az egyházi törvénykönyv Geleji Katona István (1589–1649) erdélyi püspök nevéhez kapcsolódik, akit a Szatmárnémeti Nemzeti Zsinat bízott meg annak összeállításával. == Kontextus == Megszületésére és elfogadására nézve idézzük a leghűségesebb tanút, magát a püspököt: „Lassan már három éve annak – írja 1649-ben –, hogy a boldog emlékezetű Öreg Rákóczi György felséges fejedelmünk nemzeti zsinatot hívott össze Sz…”)
- 2024. december 4., 05:47 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Exkommunikáció (Új oldal, tartalma: „Jelentése: kiközösítés. == Értelmezése == Az egyház fegyelmezési gyakorlata, amelyet akkor alkalmaztak, amikor valamely gyülekezeti tag megbotránkoztatta a közösséget. Két formáját gyakorolták: az excommunicatio minort, vagyis a kiközösítés enyhébb formáját akkor, amikor a vétség nem volt túl nagy, ez esetben az úrvacsorától tiltották el a vétkest, illetve az excommunicatio maiort, vagyis a nagyobb, végleges kiközösítést, ami…”)
- 2024. december 4., 05:43 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Debreceni nyomda 1561 (Új oldal, tartalma: „1561 - Az első református nyomda megalapítása A debreceni városi nyomda a megalapításától kezdve az egyik legtöbb magyar nyelvű művet kiadó műhely volt a Kárpát-medencében. A nyomdát a Kassáról menekülő Huszár Gál alapította Melius Juhász Péter debreceni lelkész pártfogásával. Az eleinte a városi tanács támogatásával, később a közösség tulajdonában működő műhely a református egyház szolgálatában állt. Melius műv…”)
- 2024. december 4., 05:37 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Debrecen nyomdászata (Új oldal, tartalma: „Az 1561-ben alapított debreceni typographia a leghosszabb ideje folyamatosan működő magyarországi nyomda. A kezdetektől a 20. század közepéig a kiadványok palettáján meghatározóak voltak a református egyház és az iskolái számára nélkülözhetetlen könyvek. 1918-tól az 1948-ban bekövetkező államosításig a debreceni városi önkormányzat és a Tiszántúli Református Egyházkerület közös vállalataként működött a nyomda. == A ny…”)
- 2024. december 4., 05:17 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Csúzi Cseh Jakab (1639–1695) (Új oldal, tartalma: „''Csúzi Cseh Jakab'' (Losonc, 1639 – Pápa, 1695. márc. 22.) teológiai doktor, gályarabságra ítélt református lelkész, országgyűlési prédikátor (1681), a dunántúli egyházkerület püspöke (1693–1695). == Család == Ároni család tagja, nemes (báró), ősei és utódai közt is számtalan lelkész, egyházi értelmiségi született. Apja, Csúzi Cseh I. János komáromi, majd losonci pap volt. Csúzi Cseh Jakab németalföldi peregrináció…”)
- 2024. december 4., 05:10 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Beythe István (1532–1612) (Új oldal, tartalma: „''Beythe István'' (Kő, 1532 – Németújvár, 1612. május 5.) Református lelkész, püspök, botanikus. A Dunántúl és a Felvidék nyugati részén szolgált iskolamesterként, majd lelkészként. Tíz éven át volt az evangélikusok és a reformátusok közös püspöke. Kiadott prédikációskötetet, katekizmust, egyházi törvénykönyvet, szerkesztett ágendát és énekeskönyvet. A hazai anyanyelvű botanikai irodalom egyik első művelője volt.…”)
- 2024. december 4., 05:06 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Beythe István (Új oldal, tartalma: „''Beythe István'' (Kő, 1532 – Németújvár, 1612. május 5.) Református lelkész, püspök, botanikus. A Dunántúl és a Felvidék nyugati részén szolgált iskolamesterként, majd lelkészként. Tíz éven át volt az evangélikusok és a reformátusok közös püspöke. Kiadott prédikációskötetet, katekizmust, egyházi törvénykönyvet, szerkesztett ágendát és énekeskönyvet. A hazai anyanyelvű botanikai irodalom egyik első művelője volt.…”)
- 2024. december 3., 11:34 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Bázeli egyetem (Új oldal, tartalma: „Basel (magyarosan Bázel), humanista központ egyetemmel, nyomdával, ma svájci város”)
- 2024. december 3., 11:29 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Álmosd 1604 (Új oldal, tartalma: „Álmosd-diószegi ütközet, 1604. október 15. A Habsburg-hatalommal szembefordult református főnemes, Bocskai István a szolgálatába fogadta a hajdúkat, s 1604. október 15-én éjszaka Álmosd és Bihardiószeg között megtámadott és szétszórt egy császári hadoszlopot, ezzel megindult a Bocskai-felkelés. == Közvetlen politikai és katonai előzmények == 1603 végén és 1604 elején a török területen tartózkodó erdélyi bujdosók fejedelem…”)
- 2024. december 2., 18:40 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Álmosd, 1604 (Új oldal, tartalma: „Álmosd-diószegi ütközet, 1604. október 15. A Habsburg-hatalommal szembefordult református főnemes, Bocskai István a szolgálatába fogadta a hajdúkat, s 1604. október 15-én éjszaka Álmosd és Bihardiószeg között megtámadott és szétszórt egy császári hadoszlopot, ezzel megindult a Bocskai-felkelés.”)
- 2023. december 14., 06:33 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Generális zsinat (Új oldal, tartalma: „A magyarországi és erdélyi református egyházkerületek legfontosabb egyházkormányzati intézménye azok létrejötte óta. Szemben a parciális zsinattal, amely egy-egy református egyházmegye gyűlése, a generális zsinat az egyházkerület évente egyszer, néha kétszer ülésező tanácskozása. Mindig a superintendens/püspök hívja össze, ő is elnököl az alkalmon. Írásban szétküldött körlevélben történik a zsinat összehívása, ennek…”)
- 2023. december 14., 06:31 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Canonica visitatio (Új oldal, tartalma: „ Nem tudjuk pontosan, hogy az első református superintendensek milyen jogokkal rendelkeztek, azzal sem vagyunk igazából tisztában, hogy az elnevezés alatt éppen a későbbi értelemben vett esperest vagy püspököt értettek-é, de nyilvánvalóan az ordinatio, azaz a papszentelés és a papoknak az ekklézsiákba való kirendelése, illetve a visitatio, azaz az egyházlátogatás jogkörének a birtoklása tette őket egyenrangúvá a korábbi katolikus p…”)
- 2023. december 13., 10:50 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Szegedi Kis István (1505–1572) (Új oldal, tartalma: „''Szegedi Kis István'' (Szeged 1505–Ráckeve 1572. máj. 2.) A 16. század második felében a hagyományos református tudományosság képviselője. Református püspök, tanár, tudós teológus. == Élete == Hazai reformátoraink közül az ő életét ismerjük a legapróbb részletekig, tanítványának és munkatársának, Szkaricza Máténak (1544–1606) köszönhetően, aki magas színvonalú, humanista latinsággal írta meg Szegedi élettörténet…”)
- 2023. december 11., 09:40 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Gályarabok (Új oldal, tartalma: „A magyarországi protestánsok identitásának egyik meghatározó eleme a 350 évvel ezelőtti pozsonyi vésztörvényszék tevékenysége, mely a felségsértési perek, gályarabság és vallási üldözés jelenségeit hozta magával. Az üldözöttség és az ebből való szabadulás hősei a méltatlanul meghurcolt református és evangélikus, magyar és szlovák mártírok és hitvallók, akiknek a Kárpát-medencében mintegy 80 helyen állítottak emlék…”)
- 2023. december 11., 09:36 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Egyházkerület (Új oldal, tartalma: „A történeti Magyarország református egyházkerületei a 16-17. században jöttek létre, élükön korabeli elnevezéssel a superintendensek azaz a püspökök álltak.<br> Az egyházkerületek alkotóelemei az egyházmegyék, korabeli elnevezésük szerint seniorátusok, ezek vezetői a seniorok, mai elnevezésük szerint esperesek. Tehát nem azonos a református egyházkormányzati beosztás a római katolikus egyházéval, ott az egyházmegyék vezetői a…”)
- 2023. december 10., 15:54 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Fekete Csaba (Új oldal, tartalma: „Református lelkész, könyvtáros. A TTRE és Kollégiumi Nagykönyvtár (Debrecen) nyug. főkönyvtárosa. Kutatási területe: könyv- és kötéstörténet, gyakorlati teológia, himnológia. Email: feketecs@silver.drk.hu”)
- 2023. december 10., 15:44 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Erdélyi reformáció (Új oldal, tartalma: „Sokan nevezik a reformációt hitújításnak, holott a hitet nem lehet újítani (a hitvallás viszont, vagyis a paragrafusokba szedett egyházi tanítás módosítható, meg is tették minden korban; a hitet oktatni sem lehet, tehát a hitoktatás szavunkat is kitörülhetjük köznyelvből). A kommunista korszak történetírása szívesen nevezte a reformációt két társadalmi csoport osztályharcának, és „egyházi köntösben jelentkező forradalomnak…”)
- 2023. december 10., 00:30 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Bocskai-felkelés (Új oldal, tartalma: „== A felkelés == 1604-re egyre nőtt az elégedetlenség a Magyar Királyság területén, amit súlyosbított a Rudolf császár által vezényelt erőszakos ellenreformáció, ennek kiemelkedő eseménye volt január 6-án a kassai dóm elvétele az evangélikusoktól. Bocskai óvatosan felvette a kapcsolatot a törökökkel, ugyanakkor a Habsburgok is próbálták őt kiengesztelni. Az 1604-es hadjáratok során a császári csapatok szétverték az erdélyi b…”)
- 2023. december 10., 00:20 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Sipos Gábor (Új oldal, tartalma: „Történész (MTA külső tag).<br> AZ ERE Kolozsvári Gyűjtőlevéltára nyug. főlevéltárosa.<br> Kutatási területe: kora újkori erdélyi történeti források.<br> Email: gsipos13@gmail.com.<br>”)
- 2023. december 10., 00:16 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Oláh Tamás (Új oldal, tartalma: „Történelem - földrajz szakos bölcsész. A Sátoraljaújhelyi Levéltár főlevéltárosa. Kutatási területe: Rákóczi-szabadságharc. Email: archivarius.com.zempliniensis@gmail.com.”)
- 2023. december 9., 23:35 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Recepta religio (Új oldal, tartalma: „Recepta religio avagy a „Torda-1568” kérdéskör == Tolerancia Európában == 1555-ben az augsburgi vallásbéke igen sajátos megoldást talált a felmerül vallási kérdések rendezésére: minden ország, tartomány, szabad város választhatott a két vallás közül, tehát egyetlen kormányzati egységen belül csak az egyik egyház működhetett: vagy a katolikus, vagy a lutheránus, a másik megtűrt állapotba került. Ez nem igazán volt vallási…”)
- 2023. december 9., 23:30 Csorba.david vitalap szerkesztései átnevezte a(z) Marosvásárhelyi Hitvallás lapot a következő névre: Marosvásárhelyi Hitvallás (1559)
- 2023. december 9., 23:26 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Szatmárnémeti zsinat (1646) (Új oldal, tartalma: „A szatmárnémeti nemzeti zsinat a puritánus mozgalom megfékezése céljából ült össze I. Rákóczi György erdélyi fejedelem kezdeményezésére, a három református keleti egyháztest, az erdélyi, a tiszántúli és a tiszáninneni "kerületek" képviselőinek jelenlétében 1646. június 10–12-én. == A zsinat előkészítése == Tolnai Dali János volt sárospataki tanár majd tokaji lelkipásztor, abaúj-tornai esperes és eszmetársai puritánus…”)
- 2023. december 9., 23:21 Csorba.david vitalap szerkesztései átnevezte a(z) Svájci-magyar kapcsolatok lapot a következő névre: Svájci–magyar kapcsolatok
- 2023. december 9., 23:19 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Svájci-magyar kapcsolatok (Új oldal, tartalma: „A Svájci Államszövetség (Eidgenossenschaft) 1291-es megalakulása egy laza konföderációt hozott létre, amely a mai Svájc területének csak töredékét foglalta magában, az úgynevezett őskantonokat: Schwyz, Uri, Unterwalden. A középkorban folyamatosan bővült a szövetség, de a humanizmus fontos európai központja, Bázel csak 1501-ben csatlakozott hozzá, és Genf is nagyon sokáig megőrizte függetlenségét. A jelenlegi, modern Svájc a napó…”)
- 2023. december 9., 23:04 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Rákóczi-szabadságharc (1703–1711) (Új oldal, tartalma: „Habsburg-ellenes rendi mozgalom és fegyveres szabadságharc 1703–1711 között a török elleni visszafoglaló háború (1683–1699) után a Magyar Királyság és a Habsburg Birodalomba a török kiűzésével betagozódó Erdélyi Fejedelemség területén. A magyar történelem leghosszabb ideig tartó függetlenségi és szabadságharca, amely azonban politikai, felekezeti, de részben etnikai okokból is polgárháborús jelleget öltött. 1. Előzmény…”)
- 2023. december 9., 22:58 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Buzogány Dezső (Új oldal, tartalma: „Teológiai tanár, egyháztörténész.<br> Babeş-Bolyai Tudományegyetem professzora.<br> Kutatási területe: 16. századi protestantizmus, erdélyi humanizmus, Szegedi Kis István.<br> Email: dezsobuzogany@gmail.com<br>”)
- 2023. december 9., 22:51 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Marosvásárhelyi Hitvallás (Új oldal, tartalma: „Az erdélyi reformációnak egyik jelentős, az erdélyi református egyháznak pedig a legelső alapvető hitvallási irata. == Jellemzői == Nincsen összefoglaló jellege, vagyis nem nyújt pontokba szedett, részletes, minden teológiai területre kiterjedő eligazítást Isten igéje tanításáról, hanem csak az úrvacsorával foglalkozik. Jogos-e akkor a református egyház első alapvető hitvallás irataként tekintenünk rá? Igen, jogos. Ez az első j…”)
- 2023. december 9., 22:48 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Maróthi György (1715–1744) (Új oldal, tartalma: „A Debreceni Református Kollégium tanáraként igyekezett megreformálni az oktatás formai és tartalmi oldalát. Több szövegkiadást és tankönyvet írt és adott ki a diákság hasznára, számtankönyve nagy népszerűségre tett szert. Svájci mintára megszervezte a kollégiumi énekkart, a Kántust, négyszólamú zsoltárkiadást rendezett sajtó alá. Magyarra fordította Jean-Frédéric Osterwald szentírási történeteket összefoglaló tankönyvé…”)
- 2023. december 9., 22:33 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Komáromi Csipkés György (1628–1678) (Új oldal, tartalma: „Teológiai doktor, debreceni tanár és lelkész, egyházmegyei jegyző, városi tanácsos. Nyelvtankönyvet írt angol, magyar és héber nyelv tanulásához latinul, lefordította eredeti nyelvekből a teljes bibliát. Prédikációsorozatot készített lelkészek és árvagyülekezetek számára. Enciklopédikus műveltsége összegzése a kora újkori református tudománynak és teológiának. == Tanulmányai == Komáromban született nemesi családban, apja…”)
- 2023. december 9., 21:37 Csorba.david vitalap szerkesztései létrehozta a következő lapot: Szilvásújfalvi A. Imre (Új oldal, tartalma: „Szilvásújfalvi Imre vagy Újfalvi Imre”)
- 2023. december 9., 21:35 Csorba.david vitalap szerkesztései átnevezte a(z) Újfalvi (v. Szilvásújfalvi) Anderkó Imre (?-1616?) lapot a következő névre: Újfalvi Anderkó Imre (?-1616?)
- 2023. december 9., 21:35 Csorba.david vitalap szerkesztései átnevezte a(z) Károlyi Gáspár(1535k–1591) lapot a következő névre: Károlyi Gáspár (1535k–1591)