Debrecen nyomdászata
Az 1561-ben alapított debreceni typographia a leghosszabb ideje folyamatosan működő magyarországi nyomda. A kezdetektől a 20. század közepéig a kiadványok palettáján meghatározóak voltak a református egyház és az iskolái számára nélkülözhetetlen könyvek. 1918-tól az 1948-ban bekövetkező államosításig a debreceni városi önkormányzat és a Tiszántúli Református Egyházkerület közös vállalataként működött a nyomda.
A nyomda története az alapítástól a 16. század végéig
A debreceni nyomda Huszár Gál (?–1575) protestáns prédikátor és nyomdász, valamint Melius Juhász Péter debreceni lelkész (1532–1572) együttműködésével indult. A hite miatt Kassán bebörtönzött Huszár Gált 1560 decemberének végén megszöktették a hívei, aki Debrecenbe menekült a nyomdászfelszerelésével. A nyomda a városi tanács támogatásával kezdte meg a munkáját 1561 elején, a műhely talán Melius parókiáján kapott helyet. Amikor Huszár Gál alig másfél évi működés után távozott a városból, a nyomdai felszerelésének egy részét hátrahagyta. Az első, teljes egészében Debrecenben nyomtatott munka Melius egyik prédikációskötete volt (RMNy 171). A nyomda első évtizedének kiadványainak többsége Melius tollából származott, aki a helvét irányú reformáció megerősítésén dolgozott. A Biblia több könyvét kiadta magyarul (RMNy 172, 205, 213), prédikációskötetei (RMNy 170, 169, 194, 196) és alapvető református dogmatikai tanításai is megjelentek (RMNy 176–177, 182, 192A). Az antitrinitáriusokkal folytatott hitvita egy része a városban látott napvilágot (RMNy 181, 199, 279, 280). A nyomda második vezetője, Török Mihály volt (1563–1564, 1567), aki először választotta nyomdászjelvényül a város címerének központi figuráját, a Krisztust jelképező zászlós bárányt. Törököt a korábban Bécsben működő Hoffhalter Rafael (1565) váltotta, akinek legszebb munkája a fametszetes címlappal díszített Werbőczy-féle Tripartitum volt (RMNy 207). Komlós András (1569–1575/1576) idején a Báthori István fejedelem által kiadott 1571. évi cenzúrarendelet következményeképpen számos bibliai- és széphistóriás ének jelent meg Debrecenben. Komlós vásárolta meg azt a telket is 1571-ben, amelyet azután „Nyomtatóköznek” neveztek a következő legalább egy évszázadban ott álló műhelyről. 1577-ben Hoffhalter Rudolf (1576–1586) vette át a nyomda vezetését, aki rövid váradi kitérővel közel egy évtizeden át működött Debrecenben. Kiadványai közül kiemelkedik a Félegyházi Tamás-féle Újszövetség-fordítás (RMNy 584). Hoffhalter özvegyének halála után, Csáktornyai János (1590–1594) vezetése alatt a biztos keresletre számító tankönyvek domináltak a nyomda kiadványai között. Az első debreceni kalendáriumot is ő adhatta ki, amelynek címlapján elsőként jelent meg az Árpád-sávokat és kettős-keresztet tartalmazó címerünk (RMNy 678). A nyomda működésének első négy évtizedéből mintegy 160 nyomtatványról van tudomásunk.
A nyomda története a 17. században
A 17. század első harmadában Lipsiai Rheda Pál (1596–1619), majd Rheda Péter (1620–1629) vezette a debreceni nyomdát. Működésük idején nagyobb volumenben termelt a műhely, három évtized alatt mintegy 110 kiadványról tudunk. Az ellenreformációs munkákra válaszul Debrecenben kiadott református hitvitázó iratok közül kiemelkedik Szegedi P. Dániel Itinerariuma, az antitrinitáriusokkal szembeni iratok közül pedig Milotai Nyilas István Irtoványa (RMNy 1104, 1132). Az ifjabb Rheda halála után a városi tanács felügyelete alá került a nyomda, amelynek élére ezután provizort neveztek ki. Fodorik Menyhért (1631–1651) már szerződéses viszonyban állt a várossal, az 1633. évi kontraktus az első ismert hazai nyomdászszerződés. Fodorik működése alatt jelentek meg például Kismarjai Veszelin Pál debreceni pap prédikációi is (RMNy 1875). Karancsi György (1661–1676) idején, a török sarcolásokban kivéreztetett város nyomdai felszerelése már olyannyira leromlott, hogy a rossz minőségű betűkészletet sokáig az ő nevéből származó jelzővel illették („Karancsi-betűk”). Komáromi Csipkés György városi lelkész több műve is kopottas készletről tanúskodik, például az angol nyelvtana és a pestisjárvány idején tartott prédikációi (RMNy 3143, 3144). Ugyanakkor Karancsi idején jelentek meg nagyobb számban fametszetes könyvdíszek és illusztrációk. Egy ideig a Sárospatakról az ellenreformáció által elüldözött Rosnyai János (1677–1682) is Debrecenben működött, és az Amszterdamból hozatott betűkészletnek és nyomdai cifráknak köszönhetően újra jó minőségű könyvek hagyták el a sajtókat. Köleséri Sámuel és Martonfalvi Tóth György munkái tanúskodnak erről (RMNy 4242, 4243). Utódát, Töltési István (1683–1685) könyvkötőt a város taníttatta Hollandiában, Tótfalusi Kis Miklós mellett. Töltési idején színvonalas kiadványok kerültek ki a sajtók alól, jó példa erre a Szilágyi Tönkő Márton kollégiumi professzor teológushallgatóknak szánt tankönyve (RMNy 4518). Töltésit engedély nélkül kiadott könyvek miatt távolíthatták el a nyomda éléről, s nem az angol nyelvű puritán munkák magyar nyelvű kiadásai miatt, ahogyan az több helyen szerepel. A debreceni nyomda az ország egyik legtermékenyebb műhelye volt, a 17. század folyamán mintegy 300 kiadványa látott napvilágot, köztük számos, nagy terjedelmű munka, nagyobb részt magyarul, kisebb részben latinul. Vaskos prédikációs kötetek, hitvitázó iratok, puritán szellemű kegyességi művek, református énekeskönyvek és katekizmusok tették ki a paletta jelentős részét.
A nyomda története a 18. században
A Rákóczi-szabadságharc idején, a várost sújtó 1705. évi labancdúlás súlyosan megrongálta a nyomdai eszközöket. A városi tanács 1711-ben határozta el, hogy újra nyomdát állít, ezért használt betűkészleteket vásároltattak Bécsben, Késmárkon és Kolozsvárott. Miskolci Csulyak Ferenc (1713–1719), a nyomda vezetője Tótfalusi Kis Miklós mellett tanulta a mesterséget. Az 1719. évi tűzvészben a nyomda felszerelése ismét elpusztult, 1722-re pótolták a veszteséget. Viski Pál (1722–1733) idejétől kezdve a nyomdát vezető provizor a város esküre kötelezett, fizetett alkalmazottja volt. Korábban a nyomda vezetői „magukhoz válthatták” a műhelyt és a saját vállalkozásában viszonylagos önállóságot élveztek. Viski újabb műveket csak a tanács engedélyével adhatott ki, jórészt a város és a Kollégium számára szükséges könyveket nyomtatott. Margitai János (1733–1751) és Margitai István (1759–1786) idején színvonalában fejlődött a nyomda. Kevés új művet adtak ki, többnyire ugyanazok a kelendő munkák szerepelnek a nyilvántartásokban: ábécéskönyvek, énekeskönyvek, kegyességi munkák és kelendő tankönyvek, általában több ezres példányszámban. A könyvek árusítása nagy kiterjedésű bizományosi rendszerben történt, az eladást a tanács két inspektora felügyelte. Huszty Riskó Sámuel (1787–1792) és Szigethy Mihály (1792–1804) idején már csökkent a nyomtatott munkák színvonala. A kiadványok köre a cenzúra hatására egyre szűkült, és megnövekedett a hivatalos célú nyomtatványok aránya.
A nyomda a 19. században
Csáthy György (1804–1817) a pesti Trattnernél tanulta a nyomdászatot, a Kilián testvéreknél a könyvkereskedést. Csáthy már 5 sajtóval és 11 segéddel dolgozott, az ő idejében a kiadványok színvonala is javult. 1810-ben a Református Kollégium vételi ajánlatott tett a nyomdára, ám a kormányzat nem engedélyezte az eladást. 1812-ben a műhely szabadalmat kapott a református énekeskönyvek nyomtatására, ami évente húszezres példányszámot és biztos bevételi forrást jelentett a nyomda számára. Tóth Ferenc (1817–1832) idején is a jövedelem nagyobb része az énekeskönyvekből származott, s emellett bérmunkát is végeztek. Az 1819-ben Fazekas Mihály által elindított, felvilágosult szellemű Debreczeni magyar kalendárium is itt készült. Tóth Lajos (1832–1843) keze alatt egyre kevésbé volt rentábilis a nyomda működése, végül gondatlanság miatt elbocsátották. Tóth Endre (1844–1853) rendbe szedte a nyomdát és modernizálta a felszerelést, a korábbi fasajtók helyett nagyobb teljesítményre képes vassajtókat vásároltatott. 1835-től 1848-ig húzódott a város egyezkedése a Kancelláriával a városi nyomda működését biztosító kiváltságlevél hiánya miatt, igyekeztek megelőzni a nyomda ellehetetlenítését vagy bérbeadását. 1843-ban jelent meg az első városi hírlap, a Debreczen-Nagyváradi Értesítő, 1848-ban indult az Alföldi Hírlap. Az 1848–1849-es szabadságharc alatt, az 1849 januárjától Debrecenbe költöző kormányzati szervek adtak jelentős munkát a nyomdának, számos hivatalos kiadvány és hirdetmény jelent meg a városban. A szabadságharc leverése után a cenzúra szigorú működése rányomta a bélyegét a nyomda kiadványpolitikájára is. A Helytartótanács rendelkezése nyomán 1857–1859 között többször is megpróbálták bérbe adni a nyomdát, sikertelenül. A műhelyt előbb Fodor Ruben (1853–1859), majd négy évtizeden át Frics József (1859–1899) vezette. Frics új betűkészleteket, nyomdai díszeket és egy újabb gyorssajtót szerzett be, ennek ellenére a kiadványok minősége elmaradt a fővárosi nyomdákéhoz képest. Az 1870-es években a szabályozatlan működésből adódó problémák megszüntetésére tett kísérletet a város, a tanács ellenőrzését megerősítve.
A nyomda működése a 20. században
1904. január elsején a városi közgyűlés a nyomdát önálló vezetés alatt álló iparvállalattá nyilvánította, a következő évtől elkezdődött a modern nagyüzemmé való átalakítása. Villanymotorral hajtott nyomógépeket, szedő- és öntőgépeket vásároltak, amelyeket az elhasználódásuk miatt az 1940-as évek elején újabbakra cseréltek. 1918-tól 1948-ig a városi önkormányzat és a Tiszántúli Református Egyházkerület közös vállalataként működött a nyomda, ám minden részletre kiterjedő szabályzata csak 1939-re készült és eleinte jelentős veszteséggel küzdött. A nyomda Méliusz Könyvkereskedés néven létrehozott önálló üzlete 1918-tól működött a városban, mellette országos bizományosi hálózat terjesztette a kiadványokat. A sajtók alól főként református egyházi- és iskolai használatra szánt könyvek, városi igazgatási nyomtatványok és „népművelő” írások kerültek ki. A II. világháború végén, a front átvonulása miatt a nyomdai munka szünetelt, csak 1945 februárjában indult újra a termelés. 1948 márciusában államosították az üzemet, amely 1949 novemberében vette fel az Alföldi Nyomda nevet. A rendszerváltás után, 1993-ban az Alföldi Nyomda állami tulajdonban álló részvénytársasággá alakult át, és máig az 1561-ben alapított debreceni nyomda jogutódjaként működik.
Szakirodalom
Benda Kálmán, Irinyi Károly: A négyszáz éves debreceni nyomda: 1561–1961, Bp., Akadémiai, 1961.
Csűrös Ferenc: A debreceni Városi Nyomda története: 1561–1911, Debrecen, Debrecen szab. királyi város Könyvnyomda-Vállalata, 1911.
V. Ecsedy Judit: A könyvnyomtatás Magyarországon a kézisajtó korában: 1473–1800, Bp., Balassi, 1999.
Uő, [et al.]: A régi magyarországi nyomdák betűi és díszei, XVII. század, 2/1. köt., Kelet-magyarországi és erdélyi nyomdák: tanulmányok és katalógus, Bp., Balassi, OSZK, 2014.
