Zsinati meghívók
A Geleji Kánonok 93. cikkelye az országos zsinatról rendelkezik, s ennek összehívását a püspök kötelességévé teszi, akinek idejében kibocsátott meghívólevéllel kell azt egybehívnia, s a levélben fel kell tüntetnie a közvitára kitűzött teológiai tételeket is. Hogy a kánon elfogadása után szolgáló püspökök ezt megtették-e nem tudjuk, mert a püspöki meghívók csak 1681-től maradtak fenn. Ezek néhány soros, szigorúan csak a szükséges adatok közlésére öszpontosítanak. Deáki József (1681–1748) püspök újít a meghívó műfaján, pontosabban a meghívó korábbi, viszonylag egyszerűbb formáját tovább fejleszti. Elődei a bevezetőben csak néhány mondatnyi teológiai elmélkedéssel utaltak koruk épp időszerű eseményeire, s ebbe a kontextusba helyezték el a zsinatot. Deáki ezt, természetesen átveszi, de továbbfejleszti, és rövid teológiai értekezésnek is beillő bevezetőket ír. A zsinati meghívót nagy műgonddal szerkeszti és fogalmazza meg, az ő idejében a legkidolgozottabb. Ez érvényes az 1740-ben kibocsátott meghívójára, de hatványozottan érvényes érvényes az 1741. évire. Ez a gyakorlat megmaradt az egész 18. században.
Szakirodalom
Erdélyi Református Zsinatok iratai. Szerkesztette Buzogány Dezső. Kolozsvár. 2001. III. köt. Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 1/3. Erdélyi Református Zsinatok iratai. Szerkesztette Buzogány Dezső. Kolozsvár. 2001. IV. köt. Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 1/4. A Hunyad-Zarándi Református Egyházközségek történeti katasztere. I. 1686–1807. Algyógy–Haró. Szerkesztette Buzogány Dezső. Kolozsvár. 2003. I. köt. Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 2/1. Hunyad-Zarándi Református Egyházközségek történeti katasztere. II. 1686–1807. Hátszeg–Marosillye. Szerkesztette Buzogány Dezső. Kolozsvár. 2005. II. köt. Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 2/2. 648 old. ISBN 973-7971-01-9. A Hunyad-Zarándi Református Egyházközségek történeti katasztere. III. 1686–1807. Marosnémeti–Zejkfalva. Szerk. Buzogány Dezső. Kolozsvár. 2005. III. köt. Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 2/3. 780 old. ISBN 973-7971-01-9. A Hunyad-Zarándi Református Egyházmegye Parciális Zsinatainak végzései. Szerkesztette Buzogány Dezső. Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok. Kolozsvár, 2007. 295 old. Erdélyi református zsinatok iratai. I–II (1591-1714; 1715-1770). Szerkesztette Buzogány Dezső. Kolozsvár 2016.