Exkommunikáció
Jelentése: kiközösítés.
Értelmezése
Az egyház fegyelmezési gyakorlata, amelyet akkor alkalmaztak, amikor valamely gyülekezeti tag megbotránkoztatta a közösséget. Két formáját gyakorolták: az excommunicatio minort, vagyis a kiközösítés enyhébb formáját akkor, amikor a vétség nem volt túl nagy, ez esetben az úrvacsorától tiltották el a vétkest, illetve az excommunicatio maiort, vagyis a nagyobb, végleges kiközösítést, amikor a vétkes kihágása az előbbinél nagyobb volt, ez esetben a vétkest teljesen kizárták az egyházból. Ez azzal járt, hogy a közösség tagjainak csak bizonxos esetben szabadot minimális kapcsolatot létesítenie vele. Ide tartozott a reconciliatio, vagyis a közösséggel való kibékülés, amely abból állt, hogy a vétkes a templom piacán nyilvánosan beismerte és megbánta bűnét, megkövette, vagyis bocsánatot kért a közösségtől, így helyreállt a megbotránkoztatás előtti kapcsolata azzal.
Szakirodalom
1. Erdélyi Református Zsinatok iratai. Szerkesztette Buzogány Dezső. Kolozsvár. 2001. III. köt. Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 1/3. 2. Erdélyi Református Zsinatok iratai. Szerkesztette Buzogány Dezső. Kolozsvár. 2001. IV. köt. Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 1/4. 3. A Hunyad-Zarándi Református Egyházközségek történeti katasztere. I. 1686–1807. Algyógy–Haró. Szerkesztette Buzogány Dezső. Kolozsvár. 2003. I. köt. Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 2/1. 4. Hunyad-Zarándi Református Egyházközségek történeti katasztere. II. 1686–1807. Hátszeg–Marosillye. Szerkesztette Buzogány Dezső. Kolozsvár. 2005. II. köt. Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 2/2, 648. 5. A Hunyad-Zarándi Református Egyházközségek történeti katasztere. III. 1686–1807. Marosnémeti–Zejkfalva. Szerk. Buzogány Dezső. Kolozsvár. 2005. III. köt. Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 2/3, 780. 6. A Hunyad-Zarándi Református Egyházmegye Parciális Zsinatainak végzései. Szerkesztette Buzogány Dezső. Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok. Kolozsvár, 2007, 295. 7. Erdélyi református zsinatok iratai. I–II (1591-1714; 1715-1770). Szerkesztette Buzogány Dezső. Kolozsvár 2016.