Mixta Religionaria Commissio
Vallásügyi Vegyesbizottság a 18. században
A háttér
Az 1715. évi országgyűlésen határozták el, hogy a Rákóczi-szabadságharc lezárása után fel kell mérni a Magyar Királyságban az egyházak helyzetét. Az 1715. évi XXX. törvénycikk ezért előírta egy bizottság felállítását, amelynek az volt a feladata, hogy megvizsgálja, az egyes településeken a protestánsok mióta gyakorolták a vallásukat, és mikor épült a templomuk. Az eljárás során azt is vizsgálták, hogy melyik felekezeté volt eredetileg a templom, illetve azt is, hogy 1681-ben volt-e szabad vallásgyakorlatuk az adott településen élő protestánsoknak. A felmérés célja az volt, hogy összegyűjtse az uralkodó számára új vallásügyi törvények meghozatalához szükséges információkat.
Tervezés
A bizottság 1721 és 1722 között ülésezett, az ülések helyszíne Pest és Pozsony volt. A helyszín miatt Pesti Vallásügyi Vegyesbizottságként is szokták ezt a testületet nevezni. A bizottság összesen 24 tagból állt, amelyben katolikusok, reformátusok és evangélikusok kaptak helyet. A katolikus egyház részéről Koháry István, Csáky István, Erdődy Sándor, Horváth Simochich János, a református egyház részéről Révay Mihály, Ráday Pál, Vay László, Mikeházy György, Kenessey István, az evangélikus egyház részéről Hellenbach Frigyes, Okolicsányi Pál, Szirmay Miklós és Poór István vettek részt a munkában. Felekezeti ellentétek miatt a tagok képtelen voltak a jelentésekről megegyezni, ennek köszönhetően a katolikusok és a protestánsok külön-külön nyújtották be a jelentéseiket. A bizottság munkájában a református tagok közül Ráday Pál számított a legtapasztaltabb politikusnak. 1730-ban a vegyesbizottság iratait felhasználva miniszteri értekezlet tárgyalta a vallási kérdéseket. A miniszteri értekezlet alapján adta ki III. Károly 1731-ben az első Carolina Resolutiót.
A Mixta Religionaria Commissio csak a Magyar Királyság területét vizsgálta, Erdélyre nem terjedt ki a joghatósága. A Rákóczi-szabadságharc végével a Magyar Királyságban megszűnt a hadiállapot, elindult a volt hódoltsági területek integrálása a királyságba. Az ország újjáépítése során a Habsburg uralkodók a vallási kérdéseket is rendezni kívánták. Kiindulási alapként az 1681. évi soproni országgyűlés XXV. és XXVI., valamint az 1687. évi pozsonyi országgyűlés XXI. törvénycikkét vették alapul, a linzi és bécsi békéknek a protestánsok vallásszabadságát biztosító rendelkezéseit figyelmen kívül hagyták. Az 1681. évi XXV. törvénycikk lehetővé tette, hogy a földesurak döntsenek birtokaikon vallási kérdésekben. A XXVI. törvénycikk pedig bevezette az artikuláris helyek kifejezést, és felsorolta azokat a településeket, ahol a protestánsoknak szabad vallásgyakorlatot engedélyeztek. Az 1687. évi XXI. törvény uralkodói keggyé minősítette a szabad vallásgyakorlás kérdését, majd 1691-ben az Explanatio Leopoldina a nyilvános és a magán vallásgyakorlás fogalmát határozta meg. Ettől kezdve a protestánsok csak az Explanatioban felsorolt artikuláris településeken gyakorolhatták szabadon a vallásukat.
Belső viták
1715-ben új helyzetet teremtett az, hogy sem az 1681-es, sem az 1687- es törvények nem foglalkoztak a hódoltsággal, ezért ennek a területnek a vallási státuszát is rendezni kellett. A Mixta Religionaria Commissio a vármegyék és az egyházigazgatás közreműködésével mérte fel az ország vallási helyzetét. Az eljárás során tanúkihallgatások készültek, amelyek az 1681-es egyházi állapotokat kívánták tisztázni. A protestáns gyülekezetek létezésük igazolására nemcsak tanúkihallgatásokat készítettek, hanem oklevelekkel és más írott forrásokkal igyekeztek vallásgyakorlásuk jogszerűségét alátámasztani. A bizottság által összegyűjtött iratok ezért rendkívül értékes forrásai az egyháztörténetnek. Az elkészült iratok nagyon egyenetlen eloszlásban tartalmaznak adatokat az ország különböző régióiból, ugyanis az Alföldön alig maradt lakosság, ezért kevés tanúkihallgatást tudtak készíteni, és az iratok is elpusztultak. Az ország északi és nyugati területein viszont több kötet terjedelmű összeírások készültek. A Vegyesbizottság belső konfliktusai miatt az állam egyéb úton is felmérte az ország egyházi állapotát. III. Károly 1725-ben rendelte el az újabb összeírást, ezúttal viszont a Helytartótanácsra bízta a munkát. A munka 1725 és 1729 között folyt, összesen 37 vármegyéről készült kimutatás. Az uralkodó 1733-ban hozta létre a lelkészpénztárat, amely a katolikus alsópapság jövedelmét volt hivatva biztosítani. Ez a testület szintén országos felmérést készített mind a katolikus, mind a protestáns egyházakról.
Szakirodalom
CSÁJI Pál: A magyarországi református eklézsiák és prédikátorok első hivatalos összeírása 1725–1729, Egyháztörténet, (1958), 34–74.
LADÁNYI Sándor: Ráday Pál vallásügyi tevékenysége a szatmári béke után, Budapest, KGRE Hittudományi Kar Egyháztörténeti Intézet, 1997.
LADÁNYI Sándor: Kétszázötven éves a pesti Vallásügyi Vegyesbizottság, Református Egyház, (1971), 200–204.
Uő: 1721. évi vallásügyi vizsgálat Somogy vármegyében, Somogy megye Múltjából, Levéltári Évkönyv, III. (1972), 91–118.
Uő: Az 1721. évi vallásügyi vizsgálat Esztergom vármegyében, Limes, XIV. (2001/3), 43–48.
SZÜCS Dezső: A magyar protestáns egyház küzdelmei III. Károly korában (1711–1740), Pápa, Főiskolai Nyomda, 1918.
TORMÁSSY János: A pesti religionaria comissio actáinak rövid és egyszerű sommázata, Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelmező, 9(1878).
