Álmosd 1604
Álmosd-diószegi ütközet, 1604. október 15.
A Habsburg-hatalommal szembefordult református főnemes, Bocskai István a szolgálatába fogadta a hajdúkat, s 1604. október 15-én éjszaka Álmosd és Bihardiószeg között megtámadott és szétszórt egy császári hadoszlopot, ezzel megindult a Bocskai-felkelés.
Közvetlen politikai és katonai előzmények
1603 végén és 1604 elején a török területen tartózkodó erdélyi bujdosók fejedelemjelöltje bedeghi Nyáry Pál, korábbi egri majd váradi főkapitány volt, ő azonban ezt a felkínált lehetőséget elutasította. Ekkor, 1604 kora tavaszán jelentkezett a törököknél Bocskai István. A szépen haladó tárgyalások azonban hirtelen megszakadtak, mivel Rudolf császár egy 1604. július 2-án kelt rendeletével váratlanul visszaadta Bocskai erdélyi birtokainak többségét. Bocskai ekkor Erdélybe ment, végigjárta és átvette a birtokokat. A kép, ami elé tárult, nem lehetett túl vigasztaló, csak megerősíthette abban, hogy az eddigi politikai iránya nem volt helyes. Időközben megindult az 1604-es török hadjárat. Lalla Mohamed nagyvezír Esztergom bevételére indult a fősereggel, míg egy kisebb csapat a bujdosókkal együtt Erdélybe készült, hogy ott fejedelmi trónra ültesse Bocskait. Esztergom védelme Basta feladata lett, míg Belgiojoso gróf, felsőmagyarországi főkapitány védte Felsőmagyarországot és Erdélyt. Belgiojoso mintegy tizenötezer katonával szeptember elején Rakamaznál szállt táborba, míg Dampierre ezredes a szolgálatába fogadott szabad hajdúkkal Lippára ment, s úgy döntött, hogy megtámadja a Temesvárnál a gyülekező török csapatokat. A rajtaütés jól sikerült, s éppen az erdélyi bujdosókat szórta szét.
A fordulat
A katonailag lehetetlenné vált helyzetben az erdélyiek vezetője, Bethlen Gábor számára az maradt az egyetlen esély, ha Bocskai Istvánt beleugrasztja egy felkelésbe. Ezért azt kezdte terjeszteni a Tiszántúlon, hogy a rajtaütéskor Bocskaira nézve kompromittáló levelek kerültek császári kézbe. Ez valószínűleg nem volt igaz, de a pletyka a magyarok között gyorsan elterjedt. Erdélyből hazatérve Bocskai 1604. szeptember 20-án Szatmáron szembesült a híreszteléssel, s a legtávolabbi, hegyvidéken fekvő várába, Sólyomkőre húzódott vissza. Ekkor érkezett meg Belgiojoso levele, amelyben más főurakkal együtt tanácskozni hívta őt a rakamazi táborba, hogy megbeszéljék a török elleni lépéseket. A főkapitány ekkor még semmit sem tudott, Bethlen Gábor csele azonban működni kezdett, s a gyanakvó bihari nagyúr cselekvésre szánta el magát.
Az első összecsapások
Bocskai magához rendelte várainak kapitányait és bizalmas embereit, akikkel szeptember 29-én az ellenállás mellett döntött, s elhatározta, hogy felfogadja a szabad hajdúkat. Székely Ferenc szentjobbi kapitány azonban másképpen képzelte el a jövőt, ezért az éppen arra járó Cipriani Concini váradi vicekapitányt behívta a várba, s mindent elmondott neki. A nagyravágyó és meggondolatlan császári tiszt maga akarta a dicsőséget learatni, s hatszáz katonát hozva magával Váradról, október 2-án harc nélkül birtokba vette Szentjobbot. Az első sikeres lépésen felbátorodva Concini 200 katonáját Szentjobb várában hagyta, s négyszáz fegyveressel Kereki ellen indult. Nagykereki vára egy négyszög alakú belső várkastélyból és egy külső várfalból állt, állandó őrsége nem lehetett nagyobb száz főnél. Mire azonban a váradi katonák ideértek, Örvéndy Pál várkapitány erősítést kapott: az 1598-ban végleg elpusztult Kölesér mezőváros (ma puszta Nagyszalonta közelében) romjai között élt háromszáz szabad hajdú, Egry István vezetésével, akiket Bocskai nevében felfogadott. A védők száma így teljesen egyenlővé vált a támadókéval, s az október 3-án kezdődött ostrom során a váradi katonákat véresen visszaverték. Maga Concini is megsebesült, s október 5-én kénytelen volt szégyenletesen megfutamodni.
A hajdúk átállnak
Belgiojoso főkapitány időközben megkapta Concini azonnal elküldött jelentését, s Erdélyből, valamint a Tiszántúlról csapatokat vont össze, majd maga is elindult Bihar megye felé, ahol Adorján várát jelölte ki találkozási pontként. Bocskai Kereki várába sietett, s kapcsolatot keresett Dampierre ezredes hajdúival, akik elsőként érkeztek meg az adorjáni táborba. Ugyan egy havi zsoldot osztottak nekik, hogy a hűségüket biztosítsák, azonban ezen felül öt havi zsolddal tartoztak még nekik. Október 14-én a mintegy háromezer főnyi hajdúság vezetői, Lippai Balázs, Németi Balázs, Ibrányi Ferenc, Dengeleghy Mihály és Szénási Mátyás kapitányok az alábbi kötelezvényt írták alá: „Az mi hitlevelünket adtuk az nagyságos vitézlő Bocskai Istvánnak, ez körösztyénsígnek, s az mi Országunknak, s ídes hazánknak, legfőképpen az egy igaz Hitnek megoltalmazására kötöttük hitvel erre magunkat, s hogy együtt élnénk s halnánk az egy Igaz Hit mellett meg.” Nevük felsorolása után így fejezték be szövegüket: „Isten minket úgy segíllyen, hogy hívek s igazak leszünk az Nagyságos Bocskai István úrnak minden vitézlő dologiban, mi Ídes hazánknak megmaradásájér.” A szövegből nyilvánvaló, hogy a református hit védelme volt az első számú indítóok, úgy tűnik, hogy a hajdúk lelkészei már ekkor részt vettek a felkelés ideológiájának megteremtésében.
Az ütközet
A mit sem sejtő Belgiojoso már mintegy tízezer főnyi katonaságot gyűjtött össze Adorjánban, s Debrecen irányából közeledett még a táborhoz Johann Baptist Pezzen ezredes mintegy háromezer fegyveressel. A kétezer-négyszáz gyalogos és 600 sziléziai lovas, valamint kilenc ágyú, megfelelő kezelőszemélyzettel Álmosdon időzött, amikor október 14-én Pezzen azonnali parancsot kapott arra, hogy egyesüljön a hadak többi részével. Éjféltájban indultak el Diószeg (Bihardiószeg) irányába hosszan elnyúló menetoszlopban. A lovasok többsége Pezzennel együtt előrement, csak körülbelül százötven lovas fedezte a menetoszlop hátát, oldalról teljesen védtelenek voltak. Bocskai eléjük ment Diószegre, az átállt hajdúkkal együtt ők is mintegy háromezren lehettek. Az erdős és mocsaras terepen váratlanul megtámadták a középen botorkáló gyalogosokat, s az éjszakai harcban megpróbálták soraikat szétszaggatni. Pezzen ezredes visszafordult a lovasokkal, de előtte még futárt küldött a pár órányi járásra lévő Belgiojoso riasztására. A két oldalról beérkező nehézlovasok és a hajdúk között hullámzó harc alakult ki, amelyben végül a sziléziaiakat megfutamították. A német gyalogosok eközben a poggyászszekerekből szekérvárat alakítottak ki, s abban védekeztek. A hajdúk ostroma addig tartott, amíg fel nem robbant a puskapor egy része, s a zűrzavart kihasználva el nem foglalták a szekérvárat. Pezzen és számos tisztje fogságba esett, csapatának fele megsemmisült, a többiek pedig szétszóródtak. Hajnalban megérkezett Diószegre a riasztott Belgiojoso, azonban nem merte megtámadni a győztes hajdúkat, s visszavonult Adorjánba. Ott sem maradt sokáig, hanem behúzódott Várad várába.
Csata után
Bocskai István a következő napon bevonult Debrecenbe, s ekkor még arra gondolt, hogy török segélycsapatokkal Erdélybe megy. Az álmosdi csata híre azonban fellobbantotta felkelést, s a gyáva Belgiojoso október 21–23. körül seregének nagy részével otthagyta Váradot, s Debrecent nagy ívben kikerülve Rakamaz felé menekült. Október 24-én hajóhídon kelt át a Tiszán Tokajba, elszakíttatta a hajóhidat és tovább menekült. Ugyan Bocskai a Tisza másik partján maradt, de addigra már Felsőmagyarország is forrongott, s az egyre fogyatkozó császári sereg fejvesztve menekült Kassa irányába. A város, amelynek templomait erőszakkal elfoglalta, bezárta előtte a kapuit, úgyhogy tovább kellett futnia. Mire Szepes várába ért, seregéből csak negyven-ötven katona maradt.
Álmosd ma
A csata emlékét a magyar-román határ közvetlen közelében egy Győrfi Lajos által készített szobor-kompozíció őrzi, amelyet 1996. október 15-én állítottak fel. A község református temploma középkori eredetű, kerítőfalának egy része is megmaradt. Itt található még a Kölcsey-emlékház, az az épület, amelyben a Himnusz költője gyerekkorának egy részét töltötte.
Bibliográfia
G. ETÉNYI Nóra–HORN Ildikó–SZABÓ Péter: Koronás fejedelem. Bocskai István és kora, Budapest, General Press Kiadó, 2006. SZABÓ András, „Téged Isten dícsérünk”. Bocskai István, Erdély és Magyarország fejedelme, 2. átdolgozott kiadás, Budapest, Kálvin Kiadó, 2010. NAGY Gergő: Álmosd régészeti lelőhelyei és korszakai, A Bocskai István Múzeum Évkönyve 2(2015), 409–432. VAJDA Mária: Álmosd, szerkesztette SELMECZI László, Budapest, Száz Magyar Falu Könyvesháza Kht., 2002, https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/SzazMagyarFalu-szaz-magyar-falu-1/almosd-351/ (Letöltés: 2024. szeptember 1.)
