Álmosd 1604

Álmosd–diószegi ütközet, 1604. október 15.

A Habsburg-hatalommal szembefordult református főnemes, Bocskai István a szolgálatába fogadta a hajdúkat, s 1604. október 15-én éjszaka Álmosd és Bihardiószeg között megtámadott és szétszórt egy császári hadoszlopot, ezzel megindult a Bocskai-felkelés.

Közvetlen politikai és katonai előzmények

1603 végén és 1604 elején a török területen tartózkodó erdélyi bujdosók fejedelemjelöltje bedeghi Nyáry Pál, korábbi egri majd váradi főkapitány volt, ő azonban ezt a felkínált lehetőséget elutasította. Ekkor, 1604 kora tavaszán jelentkezett a törököknél Bocskai István. A szépen haladó tárgyalások azonban hirtelen megszakadtak, mivel Rudolf császár egy 1604. július 2-án kelt rendeletével váratlanul visszaadta Bocskai erdélyi birtokainak többségét. Bocskai ekkor Erdélybe ment, végigjárta és átvette a birtokokat. A kép, ami elé tárult, nem lehetett túl vigasztaló, csak megerősíthette abban, hogy az eddigi politikai iránya nem volt helyes. Időközben megindult az 1604-es török hadjárat. Lalla Mohamed nagyvezír Esztergom bevételére indult a fősereggel, míg egy kisebb csapat a bujdosókkal együtt Erdélybe készült, hogy ott fejedelmi trónra ültesse Bocskait. Esztergom védelme Giorgio Basta főhadparancsnok-helyettes (General Obristleutenant) feladata lett, míg Giangiacomo Barbiano de Belgiojoso gróf, felső-magyarországi főkapitány védte Felsőmagyarországot és Erdélyt. Belgiojoso mintegy tizenötezer katonával szeptember elején Rakamaznál szállt táborba, míg Henri Du Val comte de Dampierre ezredes a szolgálatába fogadott szabad hajdúkkal Lippára ment, s úgy döntött, hogy megtámadja a Temesvárnál a gyülekező török csapatokat. A rajtaütés, amelyben Dampierre ezredes vallon lovasai és felsővadászi Rákóczi Lajos hajdúkapitány csapatai, köztük a császári zsoldba állt szabad hajdúk vettek részt, jól sikerült, s éppen az erdélyi bujdosókat szórta szét.

A fordulat

A katonailag lehetetlenné vált helyzetben az erdélyiek vezetője, Bethlen Gábor számára az maradt az egyetlen esély, ha Bocskai Istvánt beleugrasztja egy felkelésbe. Ezért azt kezdte terjeszteni a Tiszántúlon, hogy a rajtaütéskor Bocskaira nézve kompromittáló levelek kerültek császári kézbe. Ez valószínűleg nem volt igaz, de a pletyka a magyarok között gyorsan elterjedt. Erdélyből hazatérve Bocskai 1604. szeptember 20-án Szatmáron szembesült a híreszteléssel, s a legtávolabbi, hegyvidéken fekvő várába, Sólyomkőre húzódott vissza. Ekkor érkezett meg Belgiojoso levele, amelyben más főurakkal együtt tanácskozni hívta őt a rakamazi táborba, hogy megbeszéljék a török elleni lépéseket. A főkapitány ekkor még semmit sem tudott, Bethlen Gábor csele azonban működni kezdett, s a gyanakvó bihari nagyúr cselekvésre szánta el magát.

Az első összecsapások

Bocskai magához rendelte várainak kapitányait és bizalmas embereit, akikkel szeptember 29-én az ellenállás mellett döntött, s elhatározta, hogy felfogadja a szabad hajdúkat. Székely Ferenc szentjobbi kapitány azonban másképpen képzelte el a jövőt, ezért az éppen arra járó váradi főkapitányt, Ciprian von Concinit behívta a várba, s mindent elmondott neki. A nagyravágyó és meggondolatlan császári tiszt maga akarta a dicsőséget learatni, s hatszáz katonát hozva magával Váradról, október 2-án harc nélkül birtokba vette Szentjobbot. Az első sikeres lépésen felbátorodva Concini 200 katonáját Szentjobb várában hagyta, s négyszáz fegyveressel Kereki ellen indult. Nagykereki vára egy négyszög alakú belső várkastélyból és egy külső várfalból állt, állandó őrsége nem lehetett nagyobb száz főnél. Mire azonban a váradi katonák ideértek, Örvéndy Pál várkapitány erősítést kapott: az 1598-ban végleg elpusztult Kölesér mezőváros (ma puszta Nagyszalonta közelében) romjai között élt háromszáz szabad hajdú, Egry István vezetésével, akiket Bocskai nevében felfogadott. A védők száma így teljesen egyenlővé vált a támadókéval, s az október 3-án kezdődött ostrom során a váradi katonákat véresen visszaverték. Maga Concini is megsebesült, s október 5-én kénytelen volt szégyenletesen megfutamodni.

A hajdúk átállnak

Belgiojoso főkapitány időközben megkapta Concini azonnal elküldött jelentését, s Erdélyből, valamint a Tiszántúlról csapatokat vont össze, majd maga is elindult Bihar megye felé, ahol Adorján várát jelölte ki találkozási pontként. Bocskai Kereki várába sietett, s kapcsolatot keresett Dampierre ezredes hajdúival, akik elsőként érkeztek meg az adorjáni táborba. Ugyan egy havi zsoldot osztottak nekik, hogy a hűségüket biztosítsák, azonban ezen felül öt havi zsolddal tartoztak még nekik. Október 14-én a mintegy háromezer főnyi, többnyire református vallású hajdúság vezetői, Lippai Balázs, Németi Balázs, Ibrányi Ferenc, Dengeleghy Mihály és Szénási Mátyás kapitányok az alábbi kötelezvényt írták alá: „Az mi hitlevelünket adtuk az nagyságos vitézlő Bocskai Istvánnak, ez körösztyénsígnek, s az mi Országunknak, s ídes hazánknak, legfőképpen az egy igaz Hitnek megoltalmazására kötöttük hitvel erre magunkat, s hogy együtt élnénk s halnánk az egy Igaz Hit mellett meg.” Nevük felsorolása után így fejezték be szövegüket: „Isten minket úgy segíllyen, hogy hívek s igazak leszünk az Nagyságos Bocskai István úrnak minden vitézlő dologiban, mi Ídes hazánknak megmaradásájér.” A szövegből nyilvánvaló, hogy a református hit védelme volt az első számú indítóok, úgy tűnik, hogy a hajdúk lelkészei már ekkor részt vettek a felkelés ideológiájának megteremtésében.

Az ütközet

A mit sem sejtő Belgiojoso már mintegy tízezer főnyi katonaságot gyűjtött össze Adorjánban, s Debrecen irányából közeledett még a táborhoz Johann Baptist Pezzen ezredes mintegy háromezer fegyveressel. A kétezer-négyszáz gyalogos és 600 sziléziai lovas, valamint kilenc ágyú, megfelelő kezelőszemélyzettel Álmosdon időzött, amikor október 14-én Pezzen azonnali parancsot kapott arra, hogy egyesüljön a hadak többi részével. Éjféltájban indultak el Diószeg (Bihardiószeg) irányába hosszan elnyúló menetoszlopban. A lovasok többsége Pezzennel együtt előrement, csak körülbelül százötven lovas fedezte a menetoszlop hátát, oldalról teljesen védtelenek voltak. Bocskai eléjük ment Diószegre, az átállt hajdúkkal együtt ők is mintegy háromezren lehettek. Az erdős és mocsaras terepen váratlanul megtámadták a középen botorkáló gyalogosokat, s az éjszakai harcban megpróbálták soraikat szétszaggatni. Pezzen ezredes visszafordult a lovasokkal, de előtte még futárt küldött a pár órányi járásra lévő Belgiojoso riasztására. A két oldalról beérkező nehézlovasok és a hajdúk között hullámzó harc alakult ki, amelyben végül a sziléziaiakat megfutamították. A német gyalogosok eközben a poggyászszekerekből szekérvárat alakítottak ki, s abban védekeztek. A hajdúk ostroma addig tartott, amíg fel nem robbant a puskapor egy része, s a zűrzavart kihasználva el nem foglalták a szekérvárat. Pezzen és számos tisztje fogságba esett, csapatának fele megsemmisült, a többiek pedig szétszóródtak. Hajnalban megérkezett Diószegre a riasztott Belgiojoso, azonban nem merte megtámadni a győztes hajdúkat, s visszavonult Adorjánba. Ott sem maradt sokáig, hanem behúzódott Várad várába.

Csata után

Bocskai István a következő napon bevonult Debrecenbe, s ekkor még arra gondolt, hogy török segélycsapatokkal Erdélybe megy. Az álmosdi csata híre azonban fellobbantotta felkelést, s a gyáva Belgiojoso október 21–23. körül seregének nagy részével otthagyta Váradot, s Debrecent nagy ívben kikerülve Rakamaz felé menekült. Október 24-én hajóhídon kelt át a Tiszán Tokajba, elszakíttatta a hajóhidat és tovább menekült. Ugyan Bocskai a Tisza másik partján maradt, de addigra már Felső-Magyarország is forrongott, s az egyre fogyatkozó császári sereg fejvesztve menekült Kassa irányába. A város, amelynek templomait erőszakkal elfoglalta, bezárta előtte a kapuit, úgyhogy tovább kellett futnia. Mire Szepes várába ért, seregéből csak negyven-ötven katona maradt.

Álmosd ma

A csata emlékét a magyar-román határ közvetlen közelében egy Győrfi Lajos által készített szobor-kompozíció őrzi, amelyet 1996. október 15-én állítottak fel. A község református temploma középkori eredetű, kerítőfalának egy része is megmaradt. Itt található még a Kölcsey-emlékház, az az épület, amelyben a Himnusz költője gyerekkorának egy részét töltötte.

Bibliográfia

G. ETÉNYI Nóra–HORN Ildikó–SZABÓ Péter: Koronás fejedelem. Bocskai István és kora, Budapest, General Press, 2006.

SZABÓ András: „Téged Isten dícsérünk”. Bocskai István, Erdély és Magyarország fejedelme, 2. átdolg. kiad., Bp., Kálvin, 2010.

NAGY Gergő: Álmosd régészeti lelőhelyei és korszakai, A Bocskai István Múzeum Évkönyve 2(2015), 409–432.

VAJDA Mária: Álmosd, szerk. SELMECZI László, Bp., Száz Magyar Falu Könyvesháza Kht., 2002, https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/SzazMagyarFalu-szaz-magyar-falu-1/almosd-351/ (Letöltés: 2024. szeptember 1.).

Szerző

Szabó András