Svájci–magyar kapcsolatok
A Svájci Államszövetség (Eidgenossenschaft) 1291-es megalakulása egy laza konföderációt hozott létre, amely a mai Svájc területének csak töredékét foglalta magában, az úgynevezett őskantonokat: Schwyz, Uri, Unterwalden. A középkorban folyamatosan bővült a szövetség, de a humanizmus fontos európai központja, Bázel csak 1501-ben csatlakozott hozzá, és Genf is nagyon sokáig megőrizte függetlenségét. A jelenlegi, modern Svájc a napóleoni háborúkat lezáró bécsi kongresszus döntése nyomán jött létre. Éppen ezért nehéz meghatározni, milyen földrajzi egységet értünk Svájc alatt. A koraújkorban elterjedt kifejezésként használták a „helvét” megnevezést, amely az Edigenossenschaft szövetségébe tartozó kantonok összefoglaló neve volt. A svájci-magyar kapcsolatok tehát nem országok között kapcsolatokat jelentenek, hanem a svájci kultúrához tartozó emberekkel, intézményekkel és kantonokkal fenntartott hálózatot. A svájci–magyar kapcsolatok a reformáció idejétől váltak intenzívekké, noha diplomáciai levelezések a 15. században már egyértelműen zajlottak. A kora újkorban a humanizmus, a könyvnyomtatás, a protestantizmus és az egyetemjárás terén lehet intenzív kapcsolatokról beszélni, amelyekből az újkorra a református teológia és az egyetemjárás maradt továbbra is jelentős. Ugyan kis számban, de a 18. században svájci református lelkészek is szolgáltak Magyarországon.
Korai kapcsolatok
Luxemburgi Zsigmond magyar király kétszer is járt Svájcban: először 1414-ben a konstanzi zsinatra történő utazása során, majd 1433-ban a bázeli zsinaton személyesen is részt vett. A bázeli zsinatot 1431 és 1449 között tartották, amely főképpen a huszitákkal és a kelet-nyugati egyházszakadással foglalkozott, de a zsinat döntött arról is, hogy a Rajna parti városban egyetemet kell alapítani. Ez 1460-ban valósult meg. Az egyetemen magyarországi diákok is tanultak, így például 1472-ben Thomas Septem-Castris, 1492-ben Albertus de Gran. A középkori Magyar Királyság diplomáciai kapcsolatokat tartott fenn az Edigenossenchafttal. A magyar kancellária Zürichbe küldött levelei 1477-től kezdve maradtak fenn. Ezeket ma is Zürichben a kantoni levéltárban őrizik.
Humanizmus
Svájcban a humanizmus központja Bázelben volt, a város ekkor európai jelentőségűnek számított, a könyvnyomtatás, az egyetem és az ott élő tudósok komoly szellemi pezsgést hoztak létre. Meg kell jegyezni, hogy a bázeli humanizmus ekkor inkább a Felső-Rajnavidékhez tartozott, mintsem Svájchoz. A Bázelben élő humanisták közül Rotterdami Erasmus volt a legismertebb, aki Johannes Frobenius nyomdájában jelentette meg műveit. Igaz, Erasmus nem tanított az egyetemen, de az 1532-től bevezetett reformok egyértelműen humanista hatásról tanúskodnak, mert ekkortól kezdve oktattak héber és ógörög nyelveket a teológiai karon. A Kárpát-medencében az erasmista recepció nagyon jelentős volt, hiszen a bibliafordításokban, az udvari kultúrában és a magyar irodalomban is kimutatható a jelenléte. Magyarországi humanisták személyesen is találkoztak Erasmusszal. Így például 1524-ben a kassai orvos, Antonius Johannes felkereste őt Bázelben. Jelentős tudós volt Simon Grynaeus, akit 1529-ben hívtak meg a bázeli egyetemre az ógörög nyelv professzorának. Grynaues korábban Budán élt, ahol lehetősége volt a Corvina-könyvtárban őrzött kódexeket megismernie. Mivel a humanisták élénken érdeklődtek az antik szövegek iránt, ezért Mátyás király gyűjteményében őrzött kéziratok felkeltették érdeklődésüket. A 16. században több Corvina is Bázelbe került, például 1527-ben Sebastian Münster Moses Maimonides egyik művét nyomtatta ki Bázelben. A könyvkiadáshoz felhasznált kéziratot a Corvina-könyvtárból Simon Grynaeus juttatta el Münster kezébe. Zsámboki János magyarországi humanista Johannes Oporinus bázeli nyomdász és humanista számára a saját könyvtárából adott kölcsön kéziratokat, hogy azokat kinyomtassák. Az erdélyi szász, Johannes Honterus 1530-ban jutott el Bázelbe, ahol a bázeli reformáció vezetőjével Oekolampaddal is kapcsolatba került.
Könyvnyomtatás
A svájci könyvnyomtatás központja Bázelben volt, de jelentős szerepet játszottak a genfi és a zürichi tipográfiák is. Az utóbbi két város magyar szempontból leginkább a helvét protestantizmus műveinek terjesztésében működött közre. A Bázelben nyomtatott könyvek a 17. század első harmadáig tematikailag nem korlátozódtak csak a teológiára, hanem sokkal több tudományterületet érintettek. A 16. századi bázeli nyomdászok közül Johannes Frobenius, Johannes Oporinus és Petrus Perna műhelyeiben megjelent könyvek jutottak el leginkább a Kárpát-medencébe. A brassói származású Johannes Honterus Bázelben Heinrich Petri műhelyében tanulta meg a nyomdászmesterséget és a fametszést, amelyet később Erdélybe visszatérve kamatoztatni tudott, hiszen 1539-ben Brassóban nyomdát alapított. A 16. században több magyarországi humanista szerző könyve jelent meg Bázelben. 1537-ben Dévai Bíró Mátyás a predesztináció tannal kapcsolatban adott közre Bázelben egy kötetet. Antonio Bonfininak Hunyadi Mátyás udvari történetírójának a műve a Rerum Ungaricarum decades tres 1543-ban Martin Brenner nyomdájában készült. 1550-ben Gyalui Torda Zsigmond az itáliai reformátor, Francisco Spiera működéséről az Oporinus nyomdában adott ki egy kötetet. Az 1580-as években a magyar reformátusok számára fontos központ lett Bázel, mert ifj. Szegedi Kis István Johann Jacob Grynaeus professzor segítségével itt adta ki apja teológiai művét, a Loci communest. Az idősebb Szegedi Kis István munkája a berni reformátor, Wolfgang Musculus és a genfi kálvinista, Théodore de Bèze teológiájából sokat átvett. A 17. századtól kezdve hungarus szerzők egyetemi disputái jelentek meg nyomtatásban Svájcban. Ezek többsége is Bázelben látott napvilágot, de Genfben, Bernben és Zürichben is készültek ilyen nyomtatványok. A 18. századtól kezdve a Svájcban kiadott folyóiratokban a magyarországi református értelmiség rendszeresen publikált tanulmányokat. A Museum Helvetciumban Piskárkosi Szilágyi Sámuel és Hatvani István írásai jelentek meg. Johann Rudolf Imhof bázeli nyomdász a 18. században négyszer nyomtatta ki a Károli-bibliát, valamint kiadta Bod Péter egyháztörténeti művét (Az Isten, vitézkedő anyaszentegyháza).
Protestantizmus
Az Eidgenossenschaftban a 16. században Genfben Jean Calvin, Zürichben Ulrich Zwingli, Bernben Wolfgang Musculus és Bázelben Johann Oekolampad voltak a reformáció vezetői. Az egyes kantonok teológiai nézetei közötti különbségeket 1566-ban a Második helvét hitvallás elfogadásával összehangolták, ezáltal Svájc egy protestáns dominanciájú országgá vált, de a lakosság nem teljes egészében fogadta el a reformációt, Luzern és Solothurn kantonok katolikusok maradtak. A szerveződő magyar református egyház 1567-ben a debreceni zsinaton hivatalos hitvallásának fogadta el a Második helvét hitvallást. A 16. században lényeges különbség volt Bázel és Genf között a vallási tolerancia területén, mert Genfben a kálvinizmus szigorúan fellépett a radikális reformáció ellen, míg Bázelben a nonkonformisták jelentős csoportja aktív publikációs tevékenységet folytathatott. Celio Secundo Curione tevékenysége János Zsigmond erdélyi fejedelem érdeklődését is felkeltette: 1567-ben a fejedelem levélben tudósította Curiónét arról, hogy Erdélyben egyetemalapítást tervez. 1578-ban Horváth-Stansith Gergely a bázeli egyetemre iratkozott be, de ő nem a kálvini, hanem a lutheri reformáció híve maradt, Magyarországra visszatérve az evangélikus egyházhoz csatlakozott. A 16/17. század fordulóján az Edigenossenschaft összes protestáns kantonjában megmerevedett a kálvinizmus. A svájci református egyház a 17. században a református ortodoxia fellegvára lett: mereven elzárkóztak más felekezetektől, és súlyosan büntették azt, aki remonstráns elveket vallott. 1675-ben egy újabb, a Második helvét hitvallásánál szigorúbb hitvallást fogadtak el az úgynevezett Formula consensust. Id. Pápai Páriz Ferencre nagy hatást gyakorolt az ortodoxia, de merevségét elutasította. 1675-ben ismerte meg a zürichi főiskola tanárát Johann Heinrich Heideggert. Barátságuknak köszönhetően Pápai Páriz fia, a fiatalabb Ferenc el tudta azt érni, hogy a nagyenyedi kollégiumot Zürich kanton anyagilag támogassa. A svájci református ortodoxia egyértelműen hatással volt az erdélyi református egyházra, mert a nagyenyedi tanár, Borosnyai Nagy Zsigmond lefordította magyarra a Formula Consensust, és 1742-ben ki is adta azt Kolozsváron. A koraújkorban a svájci-magyar kapcsolatok legintenzívebb szakaszának a gályarab prédikátorok Zürichbe érkezését tekinthetjük, mert a svájci protestáns kantonok hathatós anyagi támogatásának köszönhetően az adriai tengeri gályáról 1677-ben megszabaduló harminc lelkészt Svájc nagy lelkesedéssel befogadta. A gályarabok kiszabadításának hosszútávú hatása a magyarországi diákok svájci tanulmányainak a támogatása lett, mert ekkor a bázeli, a berni, a zürichi és a genfi egyetem illetve főiskolák ösztöndíjakat alapítottak magyarországi református diákok számára. Ez az ösztöndíjrendszer a 18. században évente 2-3 diák tanulmányait tette lehetővé intézményenként. A 18. század elején eltérő időben, de az összes svájci protestáns kanton visszavonta a Formula consensust, és helyette mérsékeltebb álláspontot foglaltak el. Nyitottabbá váltak a protestánsok felekezetek között létrejövő uniós gondolatokra, valamint a felvilágosodás eredményeit is össze kívánták hangolni a teológiával. Jean-Alphonse Turretini, Jean-Frédéric Ostervald és Samuel Werenfels voltak ennek az irányzatnak a legismertebb képviselői. Magyarországon közölük a legnagyobb hatást Ostervald tudta kifejteni, főművét a Romlottságnak kútfejeit többen is lefordították magyarra, amely annyira népszerű lett, hogy a 18. században több kiadást is megért. Samuel Werenfels szintén nagy népszerűségnek örvendett, mert a toleranciáról vallott nézeteit az 1790-es országgyűlésen a református követek felhasználták a vallásügyi törvénnyel foglalkozó vitában. A debreceni kollégium professzora, Maróthi György svájci tanulmányai során személyesen is találkozott Werenfelsszel. A magyar református kánonok szerint a teológiai kar elvégzése nem jogosított fel a lelkészi szolgálatra, hanem csak a püspök ordinálhatta a lelkészeket. Ennek ellenére ismerünk néhány esetet, amikor a svájci egyház szentelt fel magyarországi teológusokat: 1775-ben Ercsei Dánielt a bázeli elsőlelkész ordinálta. 1758-ban és 1759-ben Graubündenben egy-egy magyarországi lelkipásztort kebeleztek be.
Egyetemjárás
A pápai alapítású bázeli egyetem 1460-ban nyitotta meg kapuit. 1529 és 1532 között szünetelt az oktatás. 1532-ben az egyetem úgy döntött, hogy csatlakozik a reformációhoz, és ennek megfelelően átalakították a teológiai képzést: bevezették az ógörög és a héber nyelvek tanítását. Az európai tekintélyű hebraista dinasztia, a Buxtorfok évszázadokon keresztül a héber nyelv professzoraiként dolgoztak az egyetemen. A 16. század végéig a bázeli intézmény humanista szellemben működött, a 17. századtól kezdve viszont csatlakozott a református ortodoxiához, ezért csak református diákok iratkozhattak be képzéseire. A 18. században a bázeli egyetem a hallgatói létszámét tekintve Európa legkisebb egyetemei közé tartozott, miközben matematikusai (Leonhard Euler) és fizikusai (Bernoulli-család) jelentős felfedezéseket tettek közzé. A reformáció hatására Svájc protestáns kantonjaiban is alapítottak főiskolákat (Hohe Schule), amelyek csak a 19. században lettek valódi egyetemek: 1525-ben Zürichben, amely az egyetemi rangot 1833-ban kapta meg; 1528-ban Bernben, amely 1834-ben lett hivatalosan egyetem; 1537-ben Lausanne-ban, amely 1890-től működik teljes jogú egyetemként; 1559-ben Genfben, itt szintén csak 1872-től létezik a klasszikus értelemben vett egyetem. A 19. században először Neuchâtelben alapítottak egy újabb főiskolát (1838), amely 1909-től kezdve számít egyetemnek. Katolikus egyetemet 1889-ben Friburgban hoztak létre, illetve 1898-ban St. Gallenben kereskedelmi főiskola nyitotta meg a kapuit. A máig világhírű zürichi műszaki egyetem (ETH) 1855-től kezdve létezik. A 16. században nemcsak református magyarországi fiatalok tanultak a bázeli egyetemen, hanem mások is, de a 17. századtól kezdve Svájc összes felsőfokú iskolájában csak református diákok iratkozhattak be. Ennek köszönhetően a hallgatók többsége teológiát tanult, bár néhányan orvosi és jogi stúdiumokat is folytattak. A 18. század közepén a bázeli egyetem hallgatóinak kétharmada magyarországi származású volt. A Kárpát-medencéből Svájcba eljutott diákok a debreceni, a sárospataki és a nagyenyedi kollégiumokban tanultak korábban, bár kisebb számban pápai és kolozsvári előtanulmányok is ismertek. A napóleoni háborúkat követő időszakban átalakultak az egyetemjárási szokások. Fokozatosan csökkent a felekezetiség szerepe, 1848-at követően a társadalomtudományok, a műszaki képzés és a természettudományi szakok lettek a magyarországi diákok kedvelt szakjai Svájcban. 1860-as évektől kezdve nők is beiratkozhattak a svájci egyetemekre, ezért a magyarországi nők előszeretettel választották továbbtanulásuk célpontjául az alpesi országot.
Svájciak Magyarországon
A 18. században Kelet-Svájc elszigetelt kantonjából, Graubündenből többen is eljutottak a Kárpát-medencébe. A rétoromán fiatalok teológiát tanultak a debreceni illetve a nagyenyedi kollégiumban. Petrus Domincius Rosius à Porta a gályarabok történetének hatására indult el Magyarországra, és 1752 és 1756 között nemcsak teológiát hallgatott, hanem Nagykárolyban a nyomdászmesterséget is megtanulta. Johann Heinrich Fäsi zürichi származású lelkész 1801 és 1807 között Balmazújvárosban szolgált. A bánsági Lieblingben Johann Jakob Hederich 1791-ben, 1803-ban Johann Gysin foglalta el a lelkészi állást, mindketten svájci származásúak voltak, Gysin valószínűleg Bázel kantonban született.
Szakirodalom
BALÁZS Mihály: Fiktion und radikale Dogmenkritik: Neue Aspekte zu den Beziehungen zwischen den Basler Humanisten und den Siebenbürger Antitrinitariner im 16. Jahrhundert, in: Ulrich A. Wien/Krista Zach (hg.): Humanismus in Ungarn und Siebenbürgen: Politik, Religion und Kunst im 16. Jahrhundert, Köln, Böhlau, 2004 (Siebenbürgisches Archiv, 37), 191–203.
BALÁZS Mihály: Einflüsse des baseler Humanismus auf den siebenbürger Antitrinitarismus, in: Volker Leppin/Ulrich A. Wien (Hg.): Konfessionsbildung und Konfessionskultur in Siebenbürgen in der Frühen Neuzeit, Stuttgart, Franz Steiner, 2005 (Quellen Und Studien Zur Geschichte Des Ostlichen Europa ), 143–152.
BEDOUELLE, Guy: A katolikusok, a reformáció és a pápaság Svájcban, in: Guy Bedouelle (szerk.): A katolikus egyház Svájcban, Budapest, Magyar Katolikus Püspöki Kar, 2004 (Ecclesia sancta, 8.), 139–159.
BERNHARD, Jan-Andrea: Album amicorum: egy Magyarországon és Erdélyben tanult svájci diák emlékkönyve, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum Egyesület, 2001 (Erdélyi tudományos füzetek, 234).
BERNHARD, Jan-Andrea: Konsolidierung des reformierten Bekenntnisses im Reich der Stephanskrone: ein Beitrag zur Kommunikationsgeschichte zwischen Ungarn und der Schweiz in der frühen Neuzeit 1500–1700, Göttingen, Vandenhoeck und Ruprecht, 2015 (Refo 500, Academic Studies, 19).
BINDER, Ludwig: Johannes Honterus und die Reformation im Süden Siebenbürgens mit besonderer Berücksichtigung der Schweizer und Wittenberger Einflüsse, Zwingliana 13(1973) 645–687.
BOTTA István: Dévai Mátyás, a magyar Luther, Budapest, Ordass Lajos Baráti Kör, 1990.
CSORBA Dávid: Persecutio Hungaricae, avagy a hazai gályarab-történelem újabb forrásai, in: Kiss Réka/Lányi Gábor (szerk.): HIT 2018: Hagyomány, identitás, történelem, Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem – L’Harmattan, 2019, 17–33.
FATA Márta: Deutsche und schweizerische Einflüsse auf die Reformation in Ungarn im 16. Jahrhundert: Aspekte der frühneuzeitlich-vormodernen Identiät zwischen Ethnie und Konfession, in: Wilhelm Kühlmann/Anton Schindling (hg.): Deutschland und Ungarn in ihren Bildungs- und Wissenschaftsbeziehungen während der Renaissance, Stuttgart: Steiner, 2004, (Contubernium 62), 53–91.
HEGYI Ádám: A Kárpát-medencéből a Rajna partjára: a bázeli egyetem hatása a debreceni és a sárospataki református kollégiumok olvasmányműveltségére a 18. században, Debrecen, Tiszántúli Református Egyházkerületi Gyűjtemények, 2015 (Tiszántúli Református Egyházkerületi Gyűjtemények kiadványai).
HEGYI Ádám – SZÖGI László: Magyarországi diákok svájci egyetemeken és főiskolákon 1526–1919, Budapest, Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltára, 2016 (Magyarországi diákok egyetemjárása az újkorban, 23).
KATHONA Géza: Svájci theológiai elemek Szegedi Kis István hittani nézeteiben, in: Bartha Tibor (szerk.): Tanulmányok és szövegek a magyarországi református egyház XVI. századi történetéből, Budapest, Magyarországi Református Egyház, 1973 (Studia et acta ecclesiastica 3), 13–106.
LÁNYI Gábor: A kálvinizmus nyitánya: berni zwingliánusok és francia-svájci kálvinisták vitája az egyházfegyelem gyakorlásáról, Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem, L’Harmattan, 2017 (Károli könyvek: monográfia).
MONOK István: A bázeli, a genfi és a zürichi könyvkiadás hatása a magyarországi szellemi áramlatok történetének alakulására a 16. században a kortárs könyvtárak vizsgálata tükrében, in: Gáborjáni Szabó Botond/Oláh Róbert (szerk.): "Kezembe vészem, olvasom és arról elmélkedem". Emlékkönyv Fekete Csaba születésének 75. és könyvtárosi működésének 50. évfordulójára, Debrecen, Tiszántúli Református Egyházkerületi Gyűjtemények, 2015. (A Tiszántúli Református Egyházkerületi Gyűjtemények kiadványai, 2.) 150–167.
STAEHELIN, Ernst: Bâle et la Hongrie à travers l'histoire, Revue d'Histoire Comparée 25(1947), 226–242.
SZABÓ András: Johann Jacob Grynaeus magyar kapcsolatai, Szeged, JATE, 1989 (Adattár XVI – XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez, 22.)
