Sörös Béla (1877–1939)

Sörös Béla (Nemespécsely, 1877. március 14. – Losonc, 1939. október 2.) református lelkész, a Losonci Teológiai Szeminárium igazgatója, a Szlovenszkói Dunáninneni Református Egyházkerület püspöke.

Élete

Sörös Béla, ároni családban született: Sörös Géza nemespécselyi lelkész és Mórocza Lilla első gyermekeként.[1] Egy öccse és két húga volt. Korán elveszítette édesanyját. Részben ezért, részben a nemespécselyi parókia egészségtelen volta miatt, gyakorlatilag nagyszüleinél – Sörös István nagyapjánál – gyerekeskedett a kádártai parókián. Veszprémben és Pápán volt gimnazista, majd Kolozsváron kezdte meg teológiai tanulmányait. Második évben azonban már Pápán, később Budapesten folytatta tanulmányait.
1898-ban pedig egy évig Edinburghban tanult. Hazaérkezése után Szász Károly püspök segédlelkésze lett Budapesten. A belmisszió iránti elkötelezettségét ezek a budapesti évek alapozták meg. 1901 nyarától az Országos Gyűjtőfogház lelkésze és ezzel egyidejűleg a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület missziói lelkésze lett Szabó Aladár[2] és Szilassy Aladárné[3] közvetlen munkatársaként. A század első éveiben a budapesti skót misszió magyar lelkészi szolgálatait is ő látta el, s az ő indítványára indult el a börtönökben a patronázs munka, valamint a szabadultak társadalmi beilleszkedését segítő mentőotthonok intézménye, amelyeket Dessewffy Emma[4] valósított meg.

A budapesti teológián volt tanárai jó képességű embernek tartották, 1905-ig háromszor is megpróbálták őt tanárnak bevinni a teológiára: egyszer az egyháztörténet, egyszer a szisztematika és egyszer a praktika tanszékre, de az egyházkerület egyszer sem hagyta jóvá teológiai tanári kinevezését. 1905-ben hívta meg őt a Losonci Református Egyházközség, s itt szolgált első lelkészként 1939-ben bekövetkezett haláláig.

Munkássága

Losonci lelkészi szolgálata másfél évtizedig csöndben és viszonylagos nyugalomban zajlott, de aktívan részt vett mind a város, mind a vármegye életében. Az 1920-as trianoni békediktátum aláírása után, a Csehszlovákiához került reformátusság és magyarság érdekében kifejtett szolgálata tette őt ismertté.

Az 1921-ben létrejött Szlovenszkói Dunáninneni Református Egyházkerület lelkészi jegyzője a Szlovenszkói és Kárpátaljai Egyetemes Református Egyház Konventjének és Zsinatának tagja volt. Ő dolgozta ki az a belmissziós jogszabályt, amely az 1923-as lévai zsinaton történt elfogadása után, jelentős hatással volt a felvidéki református gyülekezetek életére. Ennek nyomán indultak be a vasárnapi iskolák, a bibliaórák, a felolvasó- és vallásos esték és kezdték meg működésüket az ún. Kálvin szövetségek. A „VIII. szabályrendelet”-ként emlegetett belmissziós jogszabály kimondta a református identitás erősítése mellett a magyar nemzeti identitás és kultúra őrzését és művelését is.

Miután az 1923. évi lévai alkotmányozó zsinaton elfogadott egyházi törvényeket nem fogadta el a csehszlovák állam, az egyházvezetés Söröst bízta meg azzal, hogy a református egyház nevében vezesse az állammal folytatott egyeztető tárgyalásokat. Ezek nyomán az 1928-as pozsonyi zsinaton az egyház végrehajtott némi módosítást a törvénytárában, de a csehszlovák állam továbbra sem fogadta el az egyházi törvényeket, így a református egyház, államik elfogadottság nélkül élte életét Csehszlovákiában, egészen az 1938-as I. bécsi döntésig, Csehszlovákia megszűnéséig. Az állammal folytatott egyeztető tárgyalásokról – Sörös Béla személyes feljegyzéseiből – tudjuk, hogy az állam „túlságosan magyarnak” tartotta a református egyház struktúráját és az egyházi közigazgatás megnevezéseit. Prága és Pozsony soha nem adta írásba, csak Sörös jegyzeteiből tudjuk, hogy a „Tiszáninneni egyházkerület”, a „Barsi-, Gömöri-, Abauj-tornai egyházmegye” megnevezések túlságosan emlékeztették a csehszlovák vezetést a történelmi magyar vármegyerendszerre. Ezt kellett volna megváltoztatni ahhoz, hogy a csehszlovák vezetésnek szimpatikusabb legyen a református egyház. Ám az egyház nem engedett évszázados gyakorlatából.

Sörös Béla 1925-től a Losonci Teológiai Akadémia igazgatója, 1938-tól haláláig a Dunáninneni Református Egyházkerület második püspöke volt.

A losonci teológia

A Csehszlovákiához került reformátusok teológia nélkül maradtak, megoldatlan volt a lelkészutánpótlás. Az államhatalom nem engedte szolgálatba a Magyarországon tanult lelkészeket, sőt 1918 után, legalább két tucat lelkészt kiutasított Csehszlovákiából. A felvidéki egyházban már a 20-as évek elején érezhető volt a lelkészhiány, így az egyházvezetés megpróbált egy saját teológiai akadémiát létrehozni. Az állam nem támogatta ezt a kezdeményezést és számos akadályt gördített a református teológia megalakulása elé. Pozsony inkább azt támogatta volna, hogy a református teológusok tanuljanak szlovákul a pozsonyi lutheránus teológián. Ebbe viszont a református egyház nem egyezett bele. Hosszas előkészületek után – amelyekben Sörös Béla is tevőlegesen részt vett – 1925 szeptemberében megnyílt a Losonci Teológiai Akadémia. Sörösnek ebben oroszlánrésze volt, mert nem várt sem a konvent döntésére, sem arra, hogy az anyagi hátteret biztosítsa az egyház. Skóciai kapcsolataira és a losonci gyülekezet (mint a legtehetősebb felvidéki református egyházközség) anyagi lehetőségeire alapozva megnyitotta a teológiát.

A képzés a 19. századi skóciai lelkészképzés modelljét vette alapul. Egy-egy teológiai diszciplínában jártas tudós lelkész bement a teológiára, 2–3 hónap alatt leadta az anyagot és visszament gyülekezeti szolgálatba, majd jött a másik tudós lelkész. Így működött a losonci teológia 14 éven keresztül, erős állami és sokszor fájó egyházi „ellenszélben”. Az állam 1926-ban bezáratta a teológiát, de Sörösnek – kiváló külföldi kapcsolatai révén – sikerült elérnie, hogy olyan diplomáciai nyomás nehezedett Prágára, hogy két hét után újra megnyithatta az egyház a teológiát. Ez az intézmény volt Csehszlovákia egyetlen magyar nyelvű felsőoktatási intézménye, amely 14 éves fennállása alatt több mint 110 református lelkipásztort készített fel a szolgálatra. Az I. bécsi döntés és a visszacsatolás után, 1939. január 1-vel, a losonci teológia megszűnt. Hallgatói Budapesten, Debrecenben, Pápán, Sárospatakon és Kolozsváron folytathatták, ill. fejezhették be tanulmányaikat.

Egyházi és közéleti munkájára az államhatalom is figyelt. A szlovák kultuszminisztérium egyik tanácsosának bizalmas jelentése 1928-ból így fogalmazott: "Sörös Béla az egész republika legjobb gyülekezetében szolgál – politikailag veszélyes ember."[5]

Söröst 1939-ben a Magyar Országgyűlés felsőházi tagjává nevezték ki. Még megélte a II. világháború kitörését és püspökként fogadta, segítette a losonci vasútállomáson az első lengyelországi menekülteket. Erős cukorbeteg volt, megfázott, s ennek következtében halt meg 1939. október 2-án.

Teológiai irányultsága

Sörös Béla nem tartozott semmiféle teológiai irányzathoz. Elvetette a fundamentalizmust és az ortodoxiát éppúgy, mint az élményteológiát. Megvolt a fenntartása Barth Károllyal szemben is. Sörös Bélát – főleg egykori diákjai közül – a „Szentlélek teológusának” nevezték. A történelmi kálvinizmus talaján álló, gyengén liberális színezetű képviselője volt a reformátori teológiának. Az egyik volt losonci teológus ír így visszaemlékezéseiben Sörösről:
„Egy ifjú teológus, midőn a dogmatikai stúdiumot kezdték tanulni, megjegyezte, nem tudja, mi értelme van annak a sok szóbeszédnek a dialektikai és reformátori teológia körül, mindezt ő Barth nélkül is és a dialektikai teológia nélkül is tudta és hitte. Az ő öregebb testvére ezekkel a szavakkal világosította fel őt: igazad van, mert te három éven át Söröstől csak reformátori teológiát hallgattál, anélkül, hogy az ő szájából ezt a megnevezést hallottad volna és te magad is tudatlanul és akaratlanul dialektikusan és reformátoriasan gondolkodol.”

Művei

  • A magyar liturgia története I. (Budapest, 1904)
  • A losonci református egyháztanács vallástétele (Losonc, 1917)

Emlékezete

Komáromban, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karán, Sörös Béla nevét viseli a teológia egyik terme.

Internetes források

Szakirodalom

  • LÉVAI Attila – SIMON Attila – SOMOGYI Alfréd – SZARKA László – TÖMÖSKÖZI Ferenc: Az első húsz év. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház 1918-1938 között. Komárom, Selye János Egyetem, 2019.
  • LÉVAI Attila – SOMOGYI Alfréd: A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház története 1918-1938 - 1. Komárom, Selye János Egyetem, 2015.
  • SOMOGYI Alfréd – SZAMBOROVSZKINÉ NAGY Ibolya: A két világháború közötti időszak püspökeiről. In: Száz év. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház története az önállósulástól napjainkig. Somogyi Alfréd (szerk.). s.l., Kulturális Közművelődési Központ, 2023. 78-82.
  • SOMOGYI Alfréd: A Losonci Teológiai Akadémia tudományművelése. In: Teológiai Fórum 8(2014/1) 92-125.
  • SOMOGYI Alfréd: Reformátusok az elmúlt 100 év kihívásaiban, különös tekintettel a Felvidék és a Dunántúl összefüggéseire. In: A "recepta religiók" évszázadai Erdélyben. Egyháztörténeti tanulmányok. Kólumbán Vilmos József (szerk.) Kolozsvár, Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, 2019. 309-349.
  • SOMOGYI Alfréd: Sörös Béla emlékezete. In: A reformáció öröksége. Egyháztörténeti tanulmányok. Kolumbán Vilmos József (szerk.) Kolozsvár, Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, 2018. 246-253.
  • SOMOGYI Alfréd: Volt egyszer egy teológia - 1. rész: 90 éve indult a felvidéki reformátusság önálló lelkészképzése. In: Kálvinista Szemle. 86(2015/9)
  • SOMOGYI Alfréd: Volt egyszer egy teológia - 2. rész: 90 éve indult a felvidéki reformátusság önálló lelkészképzése. In: Kálvinista Szemle. 86(2015/10)
  • SOMOGYI Alfréd: Volt egyszer egy teológia - 3. rész: 90 éve indult a felvidéki reformátusság önálló lelkészképzése. In: Kálvinista Szemle. 86(2015/11)
  • SOMOGYI Alfréd: Volt egyszer egy teológia - 4. rész: 90 éve indult a felvidéki reformátusság önálló lelkészképzése. In: Kálvinista Szemle. 86(2015/12)
  • SOMOGYI Alfréd: A Felvidék reformátussága 1920-ban. In: Határtalanul a határok között. Egyháztörténeti tanulmányok. Kolumbán Vilmos József (szerk.) Kolozsvár, Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, 2020, 182-198
  • SOMOGYI Alfréd: Református oktatás három évszázada Losoncon. In: Teológiai Fórum 16(2022/2) 144-150.
  • SOMOGYI Alfréd: Református teológusképzés Felvidéken In: „Így szól az én Uram, az Úr...”. Tisztelgő írások Fodor Ferenc professzor úr 65. születésnapjára. Csorba Dávid, Lapis József, Szatmári Emília (szerk.) Sárospatak, Hernád Kiadó, 2021. 219-255
  • SOMOGYI Alfréd: „A babiloni vizek mellől jöttünk hozzád, Istenünk...”. A felvidéki reformátusosság helyzete az 1918-1923 közötti időszakban. In: Trianon és az egyházak. Zombori István (szerk.) Budapest, Magyar egyháztörténeti enciklopédia munkaközösség, 2022. 43-76.


Szerző
Somogyi Alfréd

  1. ↑ A pontos életrajza megtalálható: Kránitz Zsolt (szerk.): „Kései idők emlékezetében éljenek” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai (1943). Pápai Református Gyűjtemények, Pápa 2013. 202–205. Továbbá a szerző tulajdonában lévő kéziratos életrajzok alapján.
  2. ↑ Szabó Aladár (1862–1944), református lelkész, a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület megalapítója, a belmisszió kiemelkedő alakja.
  3. ↑ Szilassy Aladárné (1854–1927) szül. Vizsolyi Mária, 35 éven át a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület elnöke.
  4. ↑ Dessewffy Emma (1859–1936), tanító, nőegyleti elnök.
  5. ↑ Štefan Štunda kormánybiztos feljegyzése Szlovákia teljhatalmú miniszterének a református egyház helyzetéről, 1928. június 19-ről. ČCE központi archívuma, Prága, Bihary Michal fond 1. karton
A lap eredeti címe: „https://refwiki.kre.hu/index.php?title=Sörös_Béla_(1877–1939)&oldid=492”