Szász Károly (1829–1905)

Szemerjai Szász Károly (Nagyenyed, 1829. június 15 – Budapest, 1905. október 15) református lelkész, püspök, költő, drámaíró, műfordító, irodalomtörténész, minisztériumi hivatalnok.

Az „irodalmi Deák-párt” tagja. (Arany Jánost, Tompa Mihályt, Lévay Józsefet, Erdélyi Jánost, Szász Károlyt, Kemény Zsigmondot, Csengery Antalt, Pákh Albertet, Gyulai Pált sorolta Salamon Ferenc ebbe a körbe.)[1] Foglalkozott irodalomkritikával, irodalomelmélettel, irodalomtörténettel, történelemmel, politikával, oktatásüggyel, irodalom- és tudományszervezéssel, teológiával, egyháztörténettel, vallásüggyel, egyházszervezéssel. Világi és egyházi pozíciókat töltött be, az irodalmi életben haláláig meghatározó volt személye, közeli barátságban állt a korszak egyházi és kulturális életének prominenseivel, illetve a neveltetése során – főként apja révén – megismert, elsősorban erdélyi arisztokrata családok tagjaival.

Családja

Szász Károly 1829. június 15-én született Nagyenyeden. Apja, id. Szász Károly (1798–1853) a nagyenyedi kollégiumban tanult jogot, itt kötött barátságot Erdély „nagy” családjaival: a Kemény, a Teleki, a Zeyk és a Bánffy családokkal. Az ifj. Szász Károly keresztanyja báró Kemény Simonné, széki Teleki Anna grófnő volt, akinek háza: „Erdély aristokrata és nem aristokrata értelmiségének, irodalmi, tudományos s politikai nobilitásainak központja volt.”[2] Id. Szász Károly ismert jogtudós lett, a nagyenyedi kollégium jogtudomány, majd matematika professzora. Vízakna követeként kezdett politizálni, az 1834/35-ös erdélyi országgyűlés egyik ellenzéki vezére volt. 1848-ban Eötvös József, vallás- és közoktatási miniszter kinevezte államtitkárnak, ekkor költözött a család Pestre. 1849-ben Debrecenben, Eötvös távozása után a kultuszminisztériumot vezette. A bukást követően halálra ítélték, emiatt bujdosásra kényszerült. 1851-ben kapott kegyelmet, Marosvásárhelyen a matematika tanszék professzora lett, 1853-ban halt meg. Anyja Münstermann Franciska (1806–1892) róm. katolikus családban született. 1814-ben szülei elhunytak, a lányt báró Kemény Lászlóné fogadta társalkodónőül hasonló korú leánya mellé. Szász Károllyal való házasságkötésekor tért át reformátusnak. Testvérei: Julianna (1826–1905), férje: Horváth Sámuel Róbert (1831–1906) kereskedelmi miniszteri osztálytanácsos, felesége: Ferenc Zsuzsanna Gyula (1834–1895), pénzügyminisztériumi miniszteri titkár, a pécsi kataszteri hivatal vezetője, felesége: Hintz Mária Domokos (1838–1899), református lelkész, majd az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke (1885-–1899). Felesége: Nagy Ilka, Nagy Miklósnak, a Vasárnapi Újság szerkesztőjének testvére. Béla (1840–1898), a kolozsvári egyetem bölcsészkarának tanára, a MTA levelező és a Kisfaludy Társaság rendes tagja. Felesége: Mentovich Julianna, Mentovich Ferenc leánya.

Tanulmányok

1835-ben kezdte tanulmányait a nagyenyedi kollégiumban, emellett otthoni oktatásban is része volt. 1837-től apja, id. Szász Károly egyik kedvenc tanítványa, Mentovich Ferenc (1819–1879) költő, természettudós, volt a nevelője. Apja másik neves tanítványával, Kemény Zsigmonddal is ismeretségbe került. 1845-től a kolozsvári, majd 1848-ban a pesti egyetemen folytatta tanulmányait, matematikát hallgatott, mérnöknek készült. Kolozsváron kötött barátságot Gyulai Pállal és Szilágyi Sándorral. 1848-ban, apja minisztériumi kinevezése után Pesten megismerkedett a korszak irodalmi notabilitásaival, köztük Vörösmarty Mihállyal, Petőfi Sándorral. 1849-ben, amikor apja Debrecenbe került, Kossuth kinevezte a fiatal Szász Károlyt minisztériumi segédfogalmazóvá, Tisza Kálmánt pedig fogalmazóvá. Ismeretségük innen indult. A szabadságharc idején Bem hadseregébe került, ahol utászhadnagyként szolgált. A világosi fegyverletétel után a kényszersorozás elől elmenekült. Először Tiszaroffon a Borbély családnál rejtőzött el (itt találkozott a két bujdosó id. és ifj. Szász Károly), majd Gömörben a Szentmiklóssy családnál vállalt nevelői állást. Itt kötött barátságot Tompa Mihály költővel, az akkori keleméri lelkésszel, ő buzdította, hogy legyen református lelkész. Magánúton végezte el a teológiát, 1851-ben tett papi vizsgát a gömöri esperességben.

Nagykőrös

1851-ben meghívták magyar tanárnak a Nagykőrösi Gimnáziumba, ahol volt nagyenyedi barátai, Mentovich Ferenc és Jánosi Ferenc már tanítottak. Szász lemondott Arany János javára a magyar irodalom tanításról és a matematika oktatását vállalta. Barátsága Arany Jánossal itt kezdődött. A tantestület tagjai közül hatan – Arany János, Salamon Ferenc (Szász Károly nagyenyedi kollégiumi társa és barátja), Szabó Károly, Szász Károly, Szigeti Warga János és Szilágyi Sándor – lettek később az akadémia tagjai; ezzel kapcsolatban Arany János megjegyezte: „a fél akadémia Kőrösön lakik.”[3] 1852-ben nősült, elvette unokatestvérét, Szász Polyxénia (1832–1853) költőnőt, aki Iduna néven írt verseket. A fiatalasszony 14 hónapi házasság után meghalt, sírjára Arany János írt sírverset. Szász Károly kiadta költeményeit Iduna hagyományai (Pest, 1853.) címmel. 1853-ban Kecskemétre ment tanítani, de apja halála után elfogadta a kézdivásárhelyi gyülekezet meghívását, hogy támogathassa anyját és még kiskorú testvéreit.

A lelkész

1854-től Kézdivásárhelyen, 1857-től Kunszentmiklóson volt lelkész. 1860 és 1862 között a Solti Református Egyházmegye esperesi tisztét viselte, majd 1863-ban a Szabadszállási Református Egyházközség választotta meg lelkipásztorának. 1855-ben kiadta a Buzgóság könyve: elmélkedések és imák protestáns nők számára című imakönyvét, 1864-ben jelentek meg fordításában Heinrich Zschokke vallásos elmélkedései, Áhitatosság órái címmel. Szerkesztője volt az Erdélyi Protestáns Egyházi Tárnak, 1859-től pedig a Különféle Papi Dolgozatok sorozatnak.

A családapa

Kunszentmiklóson megismerkedett és 1858-ban nőül vette Bibó Antóniát (1837–1903), Bibó Károly – ügyvéd, kiskunkerületi kapitány – lányát. A házaspárnak hat gyermeke érte meg a felnőttkort: Ilona, férje: Zseny József. Póla (863–1947), a magyarországi belmissziói mozgalom egyik vezető személyisége volt. Férje: görzsönyi Vargha Gyula statisztikus, az Országos Statisztikai Hivatal igazgatója, költő, a MTA és a Kisfaludy Társaság tagja, ez utóbbi főtitkára. Ida, férje: Várady Miklós ügyvéd. Margit, férje: Farkas Elemér (Török Pál püspök unokája) orvos. Károly (1865–1950), politikus, irodalomtörténész, író, közoktatásügyi miniszteri tanácsos, országgyűlési képviselő, a képviselőház elnöke. A Magyar Tudományos Akadémia, a Kisfaludy Társaság és a Petőfi Társaság tagja. Béla (1868–1938) jogász, költő és műfordító, a Kisfaludy Társaság tagja.

A politikus

1865-ben csatlakozott a Deák párthoz. 1865 és 1867 között politikai szerepet is vállalt a fülöpszállási kerület országgyűlési képviselőjeként. Ekkor írta Egy képviselő naplójegyzetei az 1865. december 10-én megnyílt országgyűlés alatt című munkáját. 1869-ben jelent meg politikai szatírája, A gavallér-politikusok. == A hivatalnok == 1867-ben Eötvös József – apjához hasonlóan – meghívta a Vallás- és Közoktatási Minisztériumba, ő lett a „nem katolikus ügyek” intézője, majd 1869-től Pest megyei, 1872-től pedig jászkun kerületi tanfelügyelőként dolgozott. Eötvös József sógora, Trefort Ágost minisztersége idején 1874-től ismét a minisztériumba került; hamarosan előléptették miniszteri osztálytanácsossá. Először a görögkeleti-szerb, protestáns és zsidó ügyekkel, majd az egyetemekkel és a reáliskolákkal foglalkozott. Hivatali állásáról így fogalmazott: „Hivatali elfoglaltságom teljesen megfelelt lelkem irányának s alkalmat nyújtott nekem a közoktatás ügyének szolgálni s a közművelődés legfőbb érdekeit – csekély tehetséggel bár, de a nemzet jövőjébe vetett erős hittől táplált buzgósággal előmozdítani.”[4] Részt vett a középiskolai reform vitáiban, 1879-ben a protestáns egyházak számára összeállított Pontozatokat, amely az egyházi középiskolák állami felügyeletéről is határozott, ő fogalmazta. Azok közé az oktatáspolitikusok közé tartozott, akik a természettudományok, a matematika és a modern nyelvek oktatásának fontossága mellett érveltek.

A püspök

Török Pál, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke és Kálvin téri lelkész 1883-ban meghalt. A püspökválasztási küzdelemben Szász Károly volt az egyik jelölt. A másik két jelölt:Filó Lajos nagykőrösi pap, egyházkerületi főjegyző – a kortársak elsősorban az orthodox teológia harcos, elkötelezett híveként tekintettek rá – és Baksay Sándor író, költő, fordító, kunszentmiklósi lelkész és esperes, akit a modern teológia képviselőjeként tartottak számon. Szászt is inkább a liberális teológusok közé sorolták. A püspökválasztási kampányban Szász egyik fő támogatója, Szilády Áron halasi pap, orientalista, irodalomtörténész volt. „Török Pál halálakor Szász 56 éves volt […] tekintéllyel és hírnévvel rendelkezett, […] Biztos pártfogói bázist tudhatott maga mögött, ami elsősorban a kormányfő, Tisza Kálmán, illetve az értelmiségi és politikai elit református tagjainak támogatását jelentette, számukra ugyanis fontos volt, hogy mind politikailag, mind a társadalmi kapcsolati hálót, illetve -státuszt tekintve hozzájuk közel álló személy kerüljön a püspöki székbe.”[5] 1884-ben megválasztották Kálvin téri lelkésznek, 1884. október 26-án került sor a püspöki beiktatásra. Az új pozíció felsőházi tagsággal is együtt járt. 1884-ben meghalt Lónyay Menyhért főgondnok, helyére Tisza Lajost, Tisza Kálmán öccsét, főjegyzőnek pedig barátját és támogatóját, Szilády Áront választották. 1885-ben megjelent emlékbeszéde Török Pálról és gróf Lónyay Menyhértről. „A püspöki hivatal, jó munka Krisztus szolgálatára” – nyilatkozta új pozíciójáról. Lelkipásztorsága idején intézkedéseket tett Buda, Kőbánya, Kispest, Erzsébetfalva lelki gondozása ügyében. 1887-ben megindultak a vallásos összejövetelek a Baldácsy-teremben. Papsága idejére esik a hitoktatás fokozatos kiépítése. Püspöksége idején az 1880-as évek végétől számos új fővárosi egyházrész alakult és templom épült. 1889-ben szerezték meg a budai templomtelket, 1896-ban felépült a Szilágyi Dezső téri templom és megszervezték a budai önálló lelkészi állást. 1890–92-ben szervezték a zuglói egyházrészt, 1894-re felépült a templom. 1897-ben megindult a fasori, 1888–1889-ben a kőbányai egyházrész szervezése és a templomépítés, Kispest, Erzsébetfalva, Rákosfalva gyülekezeteinek kialakulása és önállóvá tétele. A kispesti templomot 1896-ban szentelte fel. Megtörténtek az első lépések a Baár-Madas leánygimnázium felállítására. Püspöki működésének kiemelkedő teljesítménye a canonica visitatio végzése. Püspöki székfoglaló beszédében már bejelentette, hogy az egyházkerület iskoláinak és gyülekezeteinek meglátogatása egyik fő célkitűzése. 1884–1893 között vizitált egyházkerületének minden egyházközségében és iskolájában. Ezt megelőzően 65 éven át nem volt püspöki vizitáció a Dunamelléken. Ravasz László 1929-ben, Szász Károly halálának századik évfordulóján A pap-literátor című emlékbeszédében így jellemezte: „[…] ő volt a magyar etikai idealizmus legmozgékonyabb és legfáradhatatlanabb misszionáriusa!”[6]

Egyházirodalmi munkásság

1884-ben látott napvilágot az Arany Biblia: A Szentírás feltüntetve a legnagyobb művészek képeiben, a szöveget Károli Gáspár után átnézte és gondozta Szász Károly. 1897-ben jelent meg fordításában J.R. Miller: Csendes órák. Segédkönyv a Bibliának az életbe átvitelére című munkája. Kiadott egy Bibliát gyermekek számára: Kis Biblia: legrövidebb kivonat az ó és uj testamentomi bibliai történetekből: reform. fiu- és leány-népiskolák számára (1898) és egy Konfirmációi Kátét (1899). Halotti imádságai Élet a halálban: Nagyobb és kisebb halotti beszédek és imádságok címmel jelentek meg, illetve több prédikációs kötetet is kiadott így: Az egyházi évkör: Ünnepi prédikációk (1881), Csak a Krisztust!: Alkalmi és közönséges egyházi beszédek (1887). A Károli-biblia revízió munkaközösségének volt a vezetője. A munka 1886-ban kezdődött, a munkatársak között voltak többek között Hunfalvy Pál, Ballagi Mór, Szilády Áron, összesen több mint 20 tudós és lelkész. A vállalkozás összes költségét a Brit és Külföldi Bibliatársulat állta. 1898-re elkészült az Ószövetség, 1905-ben pedig a teljes Szentírás. 1908-tól ez lett a hivatalos bibliafordítás.

Tudomány

Kinevezték egyetemi magántanárnak Budapesten, két évig adott elő a francia drámáról és az eposzokról. 1882-ben elnyerte a bölcselet doktori címet. A Magyar Tudományos Akadémia levelező (1858), majd rendes tagja (1869), 1892‒1895 között alelnöke volt. A Kisfaludy Társaság 1860-ban választotta tagjának, a Társaság alelnöki posztját 1900‒1905 között töltötte be. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság elnöke (1889–1895).

Irodalom

Irodalmi munkásságát az élvonalat képviselő Petőfi–Arany–Tompa triász mögé, Gyulai Pál köréhez sorolja az irodalomtörténet.[7] 1846-ban jelent meg első verse a Szabad hajdu dala az Életképek c. lapban, a Murány hölgye című színdarabjával pedig elnyerte a Kisfaludy Társaság 1847. évi pályadíját. Szerteágazó irodalmi munkásságot folytatott: verseket, eposzokat, drámákat írt – ezek közül néhányat bemutatott a Nemzeti Színház –, illetve rendszeresen közölt színi kritikákat, cikkeket főként Gyulai Pál Budapesti Szemléjében, sógora, Nagy Miklós lapjában, a Vasárnapi Újságban, amelynek belső munkatársa is volt. Szépirodalmi munkásságát tekintve elsősorban fordításai maradandó értékűek. Például: Részletek a Mahabharata-ból, a Nibelung-ének, Shakespeare, Molière drámái, Boccaccio elbeszélései, Jules Verne, Victor Hugo regényei. Idős korában megtanult olaszul, hogy áttegye magyar nyelvre Dante Alighieri Isteni színjáték című művét. (Pokol, 1883; Purgatórium, 1891; Paradicsom, 1899) Fiatal korától kezdve fordított francia, angol, német lírát. A fordítás neveltetésének is része volt: „Atyám hamar észrevette s bátorította és jó irányba vezette munkássági hajlamomat. Idegen (még akkor csak német) olvasmányokat, ifjúsági, stb. iratokat adott s buzdított helyes fordításukra. Így fordítottam több kis erkölcsi szinművet, beszélyt s kezdtem egy egykötetes családi regény fordításához. Öregem, a magyar nyelv és irály szempontjából gondos átnézésbe részeltette e kísérletet.”[8] Irodalomtörténeti művei közül a legátfogóbb A világirodalom nagy eposzai című kötete. 1869-ben látott napvilágot értekezése A tragikai felfogásról. További értekezései közül kiemelhető: Az ember tragédiájáról (1889), Id. gróf Teleki László ismeretlen versei (1882), A Nibelung-ének keletkezéséről és gyanítható szerzőjéről (1868) című munkái. Megírta Horatius (1891), illetve Schiller (1887) élet- és jellemrajzait.

Utolsó évek

1903-ban meghalt felesége, Bibó Antónia. Ezután megromlott az egészségi állapota, ezért 1903-ban lemondott püspöki tisztéről, 1904-ben pedig a Kálvin téri lelkészi állásáról. Lányánál, Vargha Gyuláné Szász Pólánál töltötte utolsó két évét. 1905. október 15-én halt meg. Sírja a Kerepesi temetőben található.

Irodalom

BALOGH László: Szász Károly angol irodalmi kapcsolatai. Debrecen, Lehotai Nyomda, 1942.

BELICZAY Angéla: Szász Károly, a püspök, in: Kálvin téri tanulmányok: tanulmányok a Budapest Kálvin téri Református Gyülekezet történetéhez. Budapest, Ráday Kollégium, 1983, 77–86.

BEÖTHY Zsolt: Szász Károly. Budapest, Lampel, [1910].

CSEH Gizella: Szász Károly élete és munkássága. Búvópatak 10 (2011/1), 11–13.

GYŐRY Aranka: Szász Károly mint költő. Rimaszombat, Rábely Kiadó, 1930.

HAMAR István: Emlékezés Szász Károlyra. Felolvastatott a Dunamelléki Egyházkerület által 1929. nov. 24-én rendezett 100 éves jubiláris ünnepélyen. Budapest, Bethlen Gábor Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, Budapest, 1930.

HORVÁTH János: Szász Károly emlékezete. A Magyar Tudományos Akadémia ünnepi ülése id. Szász Károly születésének századik évfordulója alkalmából, Budapest, Magyar. Tudományos Akadémia, 1929.

HORVÁTH János: Szász Károly emlékezete, in: Gönczy Monika (szerk.): HORVÁTH János: Tanulmányok. Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 1997, 248–274.

KÉKY Lajos: Szász Károly „Salamon„-ja. Budapest, Athenaeum, 1905.

KISS Géza – TURNOWSKY Sándor (sajtó alá rend.): Szász Károly. Bukarest, Állami Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1955.

KOMLÓS Aladár: Szász Károly, in: Komlós Aladár: A magyar költészet Petőfitől Adyig. Budapest, Gondolat, 1959, 115–120.

KOROMPAY H. János (sajtó alá rend.): Arany János összes művei. XVII. köt. Levelezés, 3. Arany János levelezése (1857–1861). Budapest, Universitas Kiadó, 2004.NOVÁK Sándor: Szász Károly élete és művei. Mezőkövesd, Balázs Nyomda, 1904.

PAP Géza: Szász Károly püspök mint a szabadszállási református egyház lelkipásztora.Budapest, Sylvester Nyomda,1938.

POZSVAI Györgyi: A magyar költészet kincsestára. A századforduló költészete. Budapest, Unikornis, 1999.RAVASZ László: A pap-literátor. Emlékezés Szász Károlyról, Különlenyomat a Budapesti Szemle 1929. évi márciusi füzetéből Budapest, Franklin-Társulat Nyomdája, 1929.

RAVASZ László (bev., sajtó alá rend.): Szász Károly Egyházi beszédek [Budapest], Révai Kiadó, [1930].


SALAMON Ferenc: Irodalmi tanulmányok. Első kötet. Budapest, Franklin Társulat, 1889.

SÁRAI SZABÓ Katalin: Szász Károly pályaválasztása. Egy 19. századi polgár és püspök neveltetése és szocializációja, in: Kiss Réka – Lányi Gábor (szerk.): Hagyomány, identitás, történelem 2020. Budapest, KRE Egyház és Társadalom Kutatóintézetének Reformáció Öröksége Műhely – KRE Hittudományi Kar Egyháztörténeti Kutatóintézet, 2021, 129–153.

SÁRAI SZABÓ Katalin: „Az volt ám tanári kar! A Fiastyúkban nincs annyi csillag, mint akkor Nagykőrösön”. Szász Károly nagykőrösi tanársága és kapcsolati hálója, in: Csorba Dávid – Szatmári Emília (szerk.): „…tanácsaid hűség és igazság” Tisztelgő írások Dienes Dénes professzor Úr 65. születésnapjára. Budapest–Sárospatak, KRE Egyház és Társadalom Kutatóintézetének Reformáció Öröksége Műhelye – KRE Hittudományi Kar Egyháztörténeti Kutatóintézet – Tiszáninneni Református Egyházkerület, 2021, I, 121–139.

SÁRAI SZABÓ Katalin: Szász Károly püspökké választása, in: Kiss Réka – Lányi Gábor (szerk.): Hagyomány, Identitás, Történelem 2021. Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar Egyháztörténeti Kutatóintézet, 2022, 127–153.

SÁRAI SZABÓ Katalin: Forgatókönyv az új elithez? Szász Károly református püspök élete, in: Vonyó József – Csukovits Enikő – Gyarmati György (szerk.): Személyiség és történelem: a történelmi személyiség: a történeti életrajz módszertani kérdései. Budapest–Pécs, Magyar Történelmi Társulat – Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára – Kronosz Kiadó, 2017, 393–404.

SÁRAI SZABÓ Katalin: Szemerjai Szász Károly református püspök és családja, in: Bana József – Katona Csaba (szerk.): Családok, családfák, generációk: A Győri Mediawave Fesztivál keretében 2007. május 2–3-án megrendezett tudományos konferencia előadásai, Budapest–Győr, Mediawave Alapítvány – Győr Megyei Jogú Város Levéltára, 2007, 261–277.

Szász Károly, a Dunamelléki Ref. Egyházkerület püspöke, Vasárnapi Újság, 31(1884/43), 1884. október 26. 681–683.

Szász Károly. Vasárnapi Újság, 52(1905/43), 685–687.

Szász Károly önéletrajza ifjúkorából. Budapesti Szemle. 98(1938/ 731), 1–28.SZÁSZ Károly, legifj.: Emlékeim, Budapest, é.n.

SZÁSZ Károly: Emlékezés Nagy-Enyedre, in: Protestáns Naptár, 1896.

SZATMÁRI Judit: Szász Károly pesti lelkész, „a költő-püspök”, in: Kósa László (szerk.): Reformátusok Budapesten: tanulmányok a magyar főváros reformátusságáról. Budapest, Argumentum – ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszék, 2006, 1, 503–510.

SZÉKELY György: Szász Károly mint paedagógus: emlékbeszéd. Budapest, [Stark Nyomda], 1908.

SZÜRY Dénes: Szász Károly. Vasárnapi Újság, 45(1898/18), 293–295.

Szerző

Sárai Szabó Katalin

  1. Salamon: Irodalmi tanulmányok, VI‒VII.
  2. Szász: Emlékezés Nagy-Enyedre.
  3. Arany levele Ercsey Sándornak, 1859. november 23. in: Arany János összes művei XVII. köt. 359–360.
  4. Idézi: Székely: Szász Károly mint paedagogus, 6.
  5. Sárai Szabó: Szász Károly püspökké választása, 127–153.
  6. Ravasz: A pap-literátor, 7.
  7. Pozsvai: A magyar költészet kincsestára, 309.
  8. Szász Károly önéletrajza, 4