Zsindely Ferenc (1891–1963)

Zsindely Ferenc (1891–1963), jogász, politikus, miniszter, a dunántúli egyházkerület világi főjegyzője, a német megszállás után felesége, Tüdős Klára embermentő tevékenységben, a háború után pedig a lelki gondozó munkában segítője.

Ifjú kora, tanulmányai, tisztviselői pályafutása

1891-ben a Szabolcs megyei Kisvárdán – négy fiúgyermek közül a legidősebbként – látta meg a napvilágot egy nagy múltú református családban. Nem sokkal születése után a család Komáromba költözött, ahol édesapja, a komáromi törvényszék elnöki pozícióját töltötte be. A komáromi bencés-gimnáziumban, majd a pápai református kollégiumban járta a középiskoláit, jogi tanulmányait a budapesti egyetemen végezte. A diplomát abban az évben szerezte meg, amikor kirobbant az első világháború. Mint oly sokan, önként jelentkezett katonának, tüzérfőhadnagyként három évet a fronton töltött. Még harctéri szolgálata alatt, 1915-ben megválasztották Komárom vármegye szolgabírójává, 1919-ig vármegyei főjegyzői tisztségig vitte, amikor is minisztériumi tisztviselői állást kapott Budapesten, mint miniszteri segédtitkár a kisebbségi ügyek minisztériumába majd 1921-től a pénzügyminisztériumba mint pénzügyi titkár.[1]

A közéleti szereplő

Zsindely Ferenc 1931-ben elindult a komáromi országgyűlési választásokon és kormánypárti programmal bejutott az országgyűlésbe, ezzel elkezdődött politikai karrierje. A város a háború végéig minden alkalommal, még háromszor megválasztotta képviselőjének. 1935-től a Pénzügyminisztérium költségvetési főelőadójaként szerzett nevet magának, 1936-tól a kormányzópárt ügyvezető alelnöke pozíciójút is betöltötte. Hóman Bálint 1938 februárjában felkérte, hogy legyen a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium protestáns ügyekért felelős államtitkára.[2]
Zsindely Ferenc politikai pályájának kezdetétől ahhoz a csoporthoz tartozott, akik Teleki Pál köré szerveződtek és az ő politikai gondolkodását tekintették iránymutatónak . E körön keresztül került kapcsolatba az erdélyi gyökerű és a tagságát tekintve erősen református összetételű Magyar Testvéri Közösség nevű titkos társasággal is, akik magyar érdekek és a magyar szuverenitás hathatósabb érvényesítését tűzték ki célul. Ezen az alapon ellensúlyozni igyekeztek a német birodalmi befolyást és mint alulról szerveződő magyar kulturális irányzatot támogatták a népi mozgalom törekvéseit. Zsindely és Teleki között hamar bensőséges viszony alakult ki, és idővel Teleki egyik legbelsőbb bizalmasává vált. 1938 májusában Teleki Pál került a kultuszminisztérium élére és kérte, legyen közvetlen munkatársa, 1939 februárjában, miniszterelnöki kinevezésekor pedig maga mellé vette miniszterelnökségi államtitkárnak. Ezzel kezdetét vette egy hosszú hivatali megbízatás: Zsindely 1943 márciusáig, három kormányfő (Teleki Pál, Bárdossy László és Kállay Miklós) alatt töltötte be ezt a pozíciót. Politikai pályájának csúcsát 1943 tavaszán érte el, amikor kereskedelmi és közlekedésügyi miniszterré nevezték ki. 1944. március 19-én a német megszállás következtében a Kállay kormány lemondott és Zsindely a közvetlen német jelenlét mellett nem vállalt tovább semmilyen politikai szerepet. „Hajnalban azzal jött haza, hogy lemondott, mert a fegyveres ellenállást leszavazták s ő annak, ami most következik, cinkosa nem lesz! Teleki Pál halála óta nem láttam ilyen felindultnak”[3] - idézi meg a történteket felesége, Tüdős Klára.
Az ugyancsak református patrícius családi háttérből érkező és divattervezőként magának nagy hírnevet szerző Klára meghatározó hatással volt Zsindely Ferenc közéleti pályafutására is.[4] Az ő szervezésének valamint Zsindely Ferenc támogatásának köszönhetően jött létre a korszak politikai és kulturális elit, valamint a gazdasági élet számos befolyásos személyiségének megnyerésével a Györffy István Kollégium Pártfogó Testülete, amely biztosította, hogy a paraszti származású, népi kollégisták teljes autonómia megteremtése mellett saját szakkollégiumot működtethessenek. A Testület Zsindely elnöklete alatt állt és a megszállást követően is gondoskodott az ellenállásba bekapcsolódó kollégisták védelméről. Személyesen Mester Miklóst, a Sztójay-kormány ellenállás által beépített kulturális államtitkárát kérte fel a kollégium védnökségére.[5]
1944. március 19-e után, mint sarkalatos követelés fogalmazódott meg a kormány felé, hogy az itt élő zsidóságot ki kell szolgáltatni Németországnak. Ebben a helyzetben kezdte meg Tüdős Klára az üldözött zsidóság és a háborús menekültek mentésének szervezését.[6] E munkában messzemenően számíthatott férje támogatására. Saját házukat, az Istenhegyi úti villát a Vöröskereszt védelme alá helyezték, erdélyi és zsidó menekült gyerekeket, kommunista üldözötteket (többek között mint Apró Antalnét és gyermekeit, Szakasits Árpád unokáját) fogadtak be, 72 ember élte át itt az ostrom nehéz hónapjait.

Élete a kommunista diktatúrában

A háború után Zsindely Ferencnek nem csak politikai karrierje szakadt meg, de munkát sem kapott többet 1945-öt követően. A német birodalmi törekvésekkel való szembenállása és az embermentésben játszott szerepe ellenére a háborús bűnösség vádja is a feje felett lebegett. A Bárdossy-perben be is idézték tanúnak, de végül nem került sor a meghallgatására. A számonkérésnek attól a legközvetlen formájától megmenekült, hogy börtönbüntetés legyen az osztályrésze, de világnézete, osztályhelyzete, korábbi szerepe, kapcsolatrendszere mind arra predesztinálták, hogy a kommunista rendszer potenciális ellenségeinek körébe sorolódjon. Ő és felesége rákerültek a kitelepítendők listájára, 1951 júniusában kapták kézhez a kitelepítési parancsot.[7] Bereczky Albert református püspök közbenjárására azonban a belügyminisztérium ezt szabad elköltözésre enyhítette: megválaszthatják lakhelyüket, ha egy héten belül szállást találnak maguknak.[8] Így kerültek Balatonlellére azzal az indoklással, hogy egy ottani nyaraló házmesteri feladatait látják el. Ez lett közös életük utolsó 12 évének otthona. Zsindelyék – miután lakásuk nem volt és nyugdíjukat megvonták – a kitelepítés kényszerének feloldása után is mint házmesterek Lellén maradtak. 1963. április 26-án Zsindely Ferencet szívinfarktus következtében itt érte a halál. „Nagyon szegényen, nagyon boldogan, megbékülve Istennel, emberekkel, letéve hazája sorsát a mindent tudó, egyedül bölcs, egyedül jó, izgalmas Isten elé”[9] – írta felesége 1964-ben.

Kapcsolata a református egyházzal

A nagy múltú református családi háttérből érkező Zsindely, a református ügyekért felelős államtitkári pozícióba történt kinevezésekor már a tatai református egyházmegye világi tanácsbírója volt. 1940-ben dunántúli egyházkerület világi főjegyzővé választották, majd 1941-től a budapesti-fasori egyházmegye presbiteri tisztjét is betöltötte. Feleségét, aki Ravasz László püspök felkérésére 1943-tól a Református Nőszövetség elnöke lett, mindenben támogatta. Az Istenhegyi úti villájukat 1947-ben átadták a református egyháznak, ahol Tüdős Klára a háború okozta lelki sérülések gyógyítására lelkigyakorlatokat szervezett 1949. januárjáig. Ekkor azonban felsőbb utasításra félbe kellett hagyniuk pártfogó munkájukat és a hatóságok kitiltották őket a villából. Kitelepítésükig a régi otthonuk melletti kertészházban laktak, a két épület közé pedig szögesdrótot húztak. 1951 után a kényszerlakhelyükként kijelölt balatonlellei nyaraló a református családok találkozóhelyévé vált. Itt írta Ágoston Sándor jugoszláviai magyar református püspök megbízásából a gyülekezeti és családi áhítatokra szánt 1993-ban Mint ismeretlen és mégis ismerős címen kiadott meditációit.

Szakirodalom

  • Dizseri Eszter, 1994: Zsindelyné Tüdős Klára – Életrajz dokumentumokban 1895–1980. Budapest.
  • Dizseri Eszter, 1990: Aki sokakat fogadott be… – Megemlékezés Zsindelyné Tüdős Klára gyermek- és zsidómentő missziójáról halálának 10. évfordulója alkalmából. Confessio, 4. sz. 31–34.
  • Haeffler István (szerk.), 1940: Országgyűlési Almanach. Az 1939 – 44. évi Országgyűlésről. Budapest.
  • Kósa László, 2011: Zsindelyné Tüdős Klára és az Országos Református Nőszövetség. In: Uő: Művelődés, egyház, társadalom – Tanulmányok. Budapest. 477–491.
  • Köbel Szilvia, 2012: Egyházi szálak az 1951–1953 közötti budapesti kitelepítések egyes eseteiben. In: A Nagy Testvér szatócsboltja – Tanulmányok a magyar titkosszolgálatok 1945 utáni történetéből. Szerk. Gyarmati György – Palasik Mária. Budapest. 171–195.
  • Papp István, 2008: A népi kollégiumi mozgalom története 1944-ig. Budapest.
  • Szokolay Domokos, 2015: Az ifjúsági ellenállás néhány kérdése a Bolyai-Györffy-kollégium történetének tükrében. In: A Magyarok Vére – Írófejedelmek, diktatúrák, ellenállók. Szerk. Markó György – Schmidt Mária. Budapest. 163–181.
  • Mester Miklós, 2012: Két tragikus kor árnyékában. Budapest.
  • Zsindely Ferenc, 2021: Miniszter a frontvonalban. Zsindely Ferenc naplója 1941. február 25. – 1946. március 9. Budapest. Szerk. Szekér Nóra
  • Zsindely Ferenc, 1993: Mint ismeretlen és mégis ismerős. Budapest,
  • Zsindelyné Tüdős Klára, 1974: Rongyok – Tüdős Klára életregénye. Bp. I–II. A Magyar Tudományos Akadémia Kézirattára Ms 10.907/I–II.

Szerző
Szekér Nóra

  1. ↑ Haeffler (szerk.), 1940: 377–378.
  2. ↑ Dizseri, 1994: 15.
  3. ↑ Zsindelyné, 1974: II. 235–236.
  4. ↑ Tüdős Klára életéről lásd: Dizseri, 1994.
  5. ↑ Papp, 2008: 166–168.
  6. ↑ Zsindelyné Tüdős Klára 2001-ben posztumusz megkapta a Jad Vasem kitüntetést. Embermentésben játszott szerepéről. Lásd: Dizseri, 1990: 31–34.
  7. ↑ Állambiztonsági Szolgálatik Történeti Levéltára 2. 5. 6. Kitelepítési iratok. 3541/1951 Zsindely Ferenc
  8. ↑ Köbel, 2012: 171–195.
  9. ↑ Zsindely, 1993: 5.
A lap eredeti címe: „https://refwiki.kre.hu/index.php?title=Zsindely_Ferenc_(1891–1963)&oldid=601”