Vizsolyi Biblia
A Vizsolyi Biblia az első teljes nyomtatott magyar bibliafordítás, amely Károlyi Gáspár gönci református lelkész irányításával és részvételével készült el, s a vizsolyi nyomdában jelent meg 1590-ben.
Az előzmények
A reformáció alapvető céljai közé tartozott a Szentírás anyanyelvi fordításainak elkészítése és kinyomtatása. A példát maga Martin Luther szolgáltatta a teljes német Biblia kiadásával (1534). A reformáció fordításai felhasználták a humanista bibliakiadások eredményeit, s visszanyúltak a héber és görög eredeti szövegekhez. Magyarországon többen is nekiláttak a nagy munkának, de a kedvezőtlen történelmi körülmények miatt késett a teljes szöveg fordítása. Legközelebb a célhoz a Heltai Gáspár által szervezett vállalkozás jutott a célhoz (1551–1565), ők kötetenként jelentették meg a Bibliát, de az utolsó kötet nem készült el.
A fordítók
Károlyi Gáspár gönci lelkész és kassavölgyi (abaúji) esperes (Nagykároly, 1535 k. – Gönc, 1591 vége), a Vizsolyi Biblia előszavában elmondja, hogy segítőtársakkal dolgozott, s hogy mit csinált ezen belül ő maga. A fordítás munkája közös volt, ő írta a lapszéli jegyzeteket, és a fejezetek tartalmi összefoglalóit, nyilván ő volt a fő egybeszerkesztő. Három esztendei munkát említ, ami 1586-os kezdést jelentene, de ez csak úgy lehetséges, ha a három évet a végső munkálatokra értette, maga a fordítás már elkezdődhetett az 1570-es években. Először szétosztották a Biblia egyes részeit a fordítók között, az elkészült szövegeket aztán szerkeszteni, egységesíteni kellett. A meg nem nevezett fordítókat minden bizonnyal az egyházmegye és Tiszáninnen külföldi egyetemet megjárt tudósabb lelkészei között kell keresnünk: Thúri Mátyás (Abaújszántó), Ceglédi Ferenc (Sárospatak), Paksi Cormaeus Mihály (Eger, Szepsi), Ceglédi János (Vizsoly) kerülhet gyanúba. Ismerjük egyikük kézírását egy fennmaradt fordításszövegből, csak még nem tudjuk ezt személyhez kötni.
A vizsolyi Biblia forrásai
A magyar fordítók elsősorban humanista, latin nyelvű bibliakiadásokból dolgoztak, amelyek Genfben, Bázelben, Frankfurt am Mainban és Heidelbergben jelentek meg, a héber és görög szöveget legfeljebb ellenőrzés céljából vették elő. Főként a következő kiadások estek nagy súllyal latba: Robert Estienne Bibliája, Genf, 1557 (Théodore de Bèze latin Újszövetségével), valamint Immanuel Tremellius (Ószövetség) Franciscus Juniussal (Újszövetség) közösen kiadott Bibliája (Frankfurt am Main, 1575–1579). De hatottak rá a korábbi magyar fordítások, illetve a református (főként svájci) kommentárirodalom, például Petrus Martyr Vermigli egyik munkája.
Mecénások
A vállalkozás anyagi támogatója két református nagybirtokos volt: az idős Mágocsy Gáspár, és Wittenbergben tanult unokaöccse: Mágocsy András. Ezzel függhet össze, hogy Károlyi 1584 első felében otthagyta Göncöt, s a Mágocsyak tulajdonában lévő Tállya mezőváros lelkésze lett. Tállyán érte 1586 nyarán az a pestisjárvány, amely szörnyű pusztítást végzett a családjában, meghalt a második felesége, s három gyereke, ugyanakkor az egyik fő pártfogója, Mágocsy András is életét vesztette. Károlyi 1587 elején visszaköltözött Göncre, az agg Mágocsy Gáspár pedig (aki szintén nem élt már sokáig) az örökségét egy feltörekvő középnemesre, Rákóczi Zsigmondra (1544–1608) bízta, aki a bibliafordítás anyagi támogatását is átvállalta. Rákóczi pénzt fektetett a nyomda fejlesztésébe, helyet adott neki, viselte a kinyomtatás költségeit, s megvédte a műhelyt az ellenséges Habsburg államhatalom támadásától. A művelt, Bibliát olvasó Rákóczi ekkor emelkedett fel az ország bárói közé, főnemesként ő alapozta meg családjának vagyonát. A források név nélkül más főnemesi pártfogókról is beszélnek, közvetett adatok alapján itt elsősorban Forgách Imre (Trencsén), a nyomdász korábbi támogatója, Dobó Ferenc (Sárospatak) és Thököly Sebestyén (Késmárk) jöhet számításba.
A nyomdász
A lengyel származású nyomdász korábban Bornemisza Péternek dolgozott, majd annak halála után önállósította magát. Egyik főnemesi pártfogóján, Forgách Imrén keresztül kereshette meg őt 1587-ben az ajánlatával Rákóczi Zsigmond. Ezután fejlesztették a nyomdát, amely már eddig is nagy kapacitású volt,majd háromszáz kilométerre keletre költöztették. Vizsolyban egy üresen álló nagyobb épületet kapott meg a műhely a középkori templommal szemben(a ház ma már nem áll, helyén egy később emelt épület található). Négy sajtó és négy szedő, valamint segédek tartoztak a személyzethez. 1588 őszén kezdték el először a munkát, de túl nagy volt a szedéstükör, ezért ezt az első változatot félbehagyták. A végleges változathoz1589. február 18-án fogtak hozzá, és 1590. július 20-án készültek el vele. A munkálatokat Károlyi irányította a közeli Göncről, leveleit, korrektúráit a gönci iskolai diákjai (köztük a fiatal Szenci Molnár Albert) hozták-vitték. Mantskovit Bálint 1596-ban meghalt, de a vizsolyi nyomda még 1599-ig működött.
A kiadvány
Eredeti példányszámát nem ismerjük, de csaknem hatvan maradt fenn belőle napjainkra. Nagy alakú (folio) könyv lett három címlappal, amelyet aztán egybe vagy kettőbe kötöttek (nagyrészt egy kassai könyvkötő, Michael Endtner). Méretei miatt elsősorban templomi használatra volt alkalmas. Tartalmazza az ún. deuterokanikus (apokrif) könyveket is, amelyek a későbbi protestáns kiadásokból már kimaradtak. A margón jegyzetek és a párhuzamos helyek segítik az olvasót. Az elöljáró beszéd a protestáns bibliafelfogás legteljesebb korabeli összefoglalása, amely vitába szállt a katolikus szemlélettel.
A nyomdai kézirat
1982 februárjában, az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárának anyagából előbukkant a Vizsolyi Biblia nyomdai kéziratának két lapja. Mindkettő Jeremiás könyvéből való. A Biblia egyes részei a kézirat készítésekor önálló egységek voltak, nincs ugyanis az egész művön, vagy csak az Ószövetségen végigvonuló lapszámozás. A két lap mérete 320×210 mm, a széleken erősen rongáltak, mindkét oldaluk tele van írva. Régen szokás volt a szükségtelennek ítélt papírokat könyvkötések kitömésére használni, valószínű, hogy ez a két lap is könyvtáblában maradt fenn. A fennmaradt töredékeken azonosítani lehet a bibliakészítés végső munkafázisait, egészen a kinyomtatásig. Mindegyik lap főszövegét és lapszéli jegyzeteinek zömét másoló írta, mindkét lapét más – joggal feltételezhető, hogy Jeremiás könyvét felosztották egymás között. A másolók munkájára azért volt szükség, hogy a Károlyi Gáspár és a többi fordító által kidolgozott, nyilván keresztül-kasul javított, nehezebben olvasható szöveget elérhetővé tegyék a nyomdai munka számára. A következő lépés a másolók helyesírásának, kisebb mértékben nyelvhelyességének javítása volt, részben a másolás alapjául szolgáló fogalmazvány alapján, részben egységesítési szándékkal. Ezt követően a kézirat Károlyi Gáspár kezébe került, a lapokon az ő kézírásával látunk utólag beszúrt jegyzeteket, a tartalmi összefoglalók az ő kezétől származnak, s vannak a szövegben saját kezű kiegészítései és javításai. A következő munkaszakaszban a kéziratot átküldték Vizsolyba a nyomdászhoz, illetve a szedőkhöz. A szedők a nyomdában elfogadott helyesíráshoz igazították a szöveget. Így a lassan és alaposan készített kézirat minősége az akkori viszonyok között gyorsnak számító nyomdai munka és a helyesírás átalakítása következtében jócskán romlott.
A debreceni kézirat
A Debreceni Kollégiumi Nagykönyvtárban őrzik egy olasz származású református teológusnak, Petrus Martyr Vermiglinek (1500–1562), a Sámuel két könyvéhez írott latin nyelvű magyarázatát (Zürich, 1564). A lapszéleken magyar nyelvű kéziratos bibliafordítások olvashatók, amelyek lényegében a Vizsolyi Biblia későbbi szövegével azonosak. A kézirat szerzője ismeretlen, a Vizsolyi Bibliaegyik fordítója lehetett.
A vizsolyi Biblia jelentősége
A szövege a fordítási hűség tekintetében a kor színvonalán áll. A korabeli református teológia és forrásaik álláspontjának megfelelően Károlyiék a szöveghez tapadó fordítási módszert választottak, ennek az volt a hátránya, hogy a héberből, görögből és latinból sok szókép és kötött kifejezés jutott át a magyar változatba. Nyelve ma is élő, összefoglalója, tovább vivője a már korábban kialakult biblikus-reformátori nyelvezetnek. Megerősítette azt a tendenciát, amely az északkeleti nyelvjárást tette meg a magyar irodalmi- és köznyelv alapjává. Évszázadokon át olvasták és hallgatták, további kiadóinak már csak javítani kellett rajta. Állandó használata nyomán nyelve beépült a népnyelvbe, sőt az egységes magyar irodalmi- és köznyelv kialakulását is nagy mértékben segítette. Javított kiadásaival együtt ez a legtöbbször és legnagyobb példányszámban kiadott magyar könyv. Utolsó javított (revideált) kiadása 1908-ban jelent meg. Hatása lényegében felmérhetetlen.
Szakirodalom
Szabó András: A vizsolyi Biblia nyomdai kéziratának töredéke, Irodalomtörténeti Közlemények, LXXXVII. évf., 1983/5, 523–527. – Az interneten: https://epa.oszk.hu/00000/00001/00332/pdf/itk_EPA00001_1983_05_523-527.pdf (Letöltés: 2023. október 16.)
Kükedi József: A vizsolyi Biblia – nyomdai kézirattöredékei tükrében, Magyar Könyvszemle, 99. évf., 1983/4, 370–382. – Az interneten: https://epa.oszk.hu/00000/00021/00322/pdf/MKSZ_EPA00021_1983_99_04_366-396.pdf#page=5 (Letöltés: 2023. október 16.)
Szabó András: Károlyi Gáspár (1590 k.–1591), Budapest, ELTE Régi Magyar Irodalmi Tanszéke, 1984.
V. Ecsedi Judit: A Bornemisza-Mantskovit nyomda története, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 1990.
Farkasdy Dezső: A Károlyi-Biblia keletkezéséhez, Irodalomtörténeti Közlemények, 94. évf., 1990/5–6, 700–710. – Az interneten: https://epa.oszk.hu/00000/00001/00361/pdf/itk_EPA00001_1990_05-06_700-710.pdf (Letöltés: 2023. október 16.)
Imre Mihály: A vizsolyi Biblia egyik forrása, Petrus Martyr, Debrecen, Tiszántúli Református Egyházkerület, 2006.
Szabó András: A rejtőzködő bibliafordító – Károlyi Gáspár, Budapest, Kálvin Kiadó, 2012.
Uő: Mantskovit Bálint Vizsolyban, in: Mantskovit, Bálint Index biblicus. Azaz az egész Szentírás könyveinek kencsére vezérlő, mutató és indító lajstroma, Vizsoly, 1593, Sárospatak, Hernád Kiadó–Tiszáninneni Református Egyházkerület, 2016, 25–38.
