Utrechti Egyetem
Az Utrechti Egyetem 1636-ban nyitotta meg kapuit. Ezzel Leiden, Franeker és Groningen után Észak-Németalföld negyedik egyeteme jött létre. Az egyetem a 17. századtól kezdve – kisebb megszakításokkal – folyamatosan fogadott Magyarországról diákokat. A 18. században alapított, magyar diákok számára is pályázható, ösztöndíjai közül a Stipendium Bernardinum a mai napig létezik.
Az egyetem alapítása
Az utrechti városi tanács már 1470-ben fontolóra vette egy egyetem alapításának lehetőségét. A város virágzó kereskedelmi központ volt, 10-15 ezer lakossal. Bár az egyetem ekkor még nem valósulhatott meg, mivel a városi káptalani iskola, illetve a Leuveni Egyetem tartottak a konkurenciától. 1474-ben a városban megtelepedő Közös Élet Testvéreinek Közössége hozta létre a Hieronymus iskolát, mely humanista műveltséget közvetített és egyre több diákot vonzott. 1579-ben a németalföldi északi protestáns tartományok egyesültek az Utrechti Unióban. Ezt követően iskola- és egyetemalapítási hullám indult Észak-Németalföldön, mivel a református egyháznak szüksége volt jól képzett lelkészekre, másrészt a református értelmiséget is megfelelő vallásos környezetben kívánták képezni. 1580-ban Utrecht városa újból előállt az egyetemalapítás tervével, de támogatást Utrecht tartomány rendjeitől nem kapott. Egyéb iskolák létesültek a városban, 1634-ben egy illusztris iskolát hoztak létre, ahol a latin iskola elvégzését követően lehetett tanulmányokat folytatni. 1636-ban ezt az illusztris iskolát emelték egyetemi rangra, az ünnepi nyitóbeszédet a kor egyik kiemelkedő teológusa, Gisbertus Voetius, tartotta. Az egyetem négy karral – teológia, orvosi, jogi és filozófiai – nyílt meg.
Magyarok az utrechti egyetemen
Az első magyarok már 1635-ben, az iskola egyetemi rangra emelése előtt jelen voltak Utrechtben, majd ezt követően 1643-ig nincsen adat magyar diákokról. Ettől az évtől kezdve viszont kisebb-nagyobb megszakításokkal ugyan, de a mai napig folyamatosan voltak és vannak az egyetemnek magyar származású hallgatói. Az egyetem fennállásának első időszakában nem tudjuk pontosan a beiratkozók számát, mivel a regisztráció nem volt feltétele az egyetemi órák látogatásának. A jelenleg rendelkezésre álló információink szerint a diákok létszáma 1643 és 1794 között 740 fő körül lehetett, ezzel Hollandia második magyarok által leglátogatottabb egyetemei közé tartozott. A 740 Utrechtben tanult magyarból 214-en csak ezen az egyetemen fordultak meg a 17. század során, de a kizárólag Utrechtben beiratkozók száma a 18. században jelentősen megemelkedett.
A magyarok egyetemválasztásának alapvetően két fontos oka volt: híres professzorok és az egyetem anyagi támogatása. Utrecht a 18. században mindkét feltételnek maradéktalanul eleget tett. Herman Alexander Röell (1653–1718), Frederik Adolf Lampe (1683–1729), Wilhelmus van Irhoven (1698–1760), Franciscus Burman (1708–1793), Hieronymus van Alphen (1746–1803) teológiát, Christiaan Bernhard Albinus (1699–1752), Johannes Oosterdijk Schacht (1704–1792) orvostudományt, Petrus Weseling (1692–1764) filozófiát tanított Utrechtben, hogy csak a legnevesebbeket említsük.
Pénzügyi támogatás
Utrecht tartomány rendjei 1720. február 7-én határozatot hoztak, miszerint hat magyar diák háromszáz guldent kap egy évre, ha egy teljes évig az egyetemen marad. Ezt az összeget 1725-ben 450 guldenre, egy évvel később, 1726-ban 600 guldenre emelték függetlenül a magyarok és erdélyiek számától. A rendek a pénzt egészen 1795-ig folyamatosan, minden évben kifizették. Utrecht város tanácsa (az ún. vroedschap) hasonló összeggel járult hozzá a magyarok támogatásához: 1721. május 5-től 300 guldent adtak évente a magyaroknak (ebben az esetben is a számuktól függetlenül), melyet egészen 1794. november 17-ig folyósítottak.
Az egyetemen voltak más egyéb pénzügyi források is, melyek a szegény diákok tanulmányaihoz tudtak hozzájárulni. 1706-ban az egykori professzor, Petrus van Mastrigt végrendeletében 500 guldent hagyott az Utrechtben teológiai tanulmányokat folytató diákokra. Ebből az összegből az elkövetkező években magyarok és erdélyiek is kaptak rendszertelenül 20 guldent egy hónapra, mely összeget a nyárra fizették ki. A Frankendaal alapból 1726 és 1749 között kisebb összegben magyarok is részesültek.
1734-ben Anna Everwijn arnhemi polgárasszony 20.000 gulden éves kamatát hagyta magyar és erdélyi diákok utrechti teológiai tanulmányainak finanszírozására. Sajnos kevés irat maradt fenn Anna Everwijnnel kapcsolatban, így azt sem tudjuk, hogyan szerzett tudomást a magyar diákokról, talán az egyik utrechti tanáron keresztül. Családja, különösen is sógora, Hendrik Brandsen, volt arnhemi polgármester kétségbe vonta a végrendelet hitelességét formai hibák miatt. Hosszú pereskedés után – melyben az egyetem többször is vesztésre állt – végül sikerült a pénzt a városnak megkapnia és az a városi gyámhivatal felügyelete alá került 1738-ban. A 18. században évente 500 guldent osztottak szét a magyar diákok között. Az alapítványból még a 19. és 20. században is fizettek magyaroknak utrechti tanulmányaik alatt pénzt, sőt újságokat is fizettek elő belőle, illetve a második világháború alatt Debrecenbe Kállay Kálmán professzorhoz küldtek egy összeget, amit a tanárnak kellett szétosztania magyar és erdélyi kollégiumok között. 1984-ben az ún. Stichting de verenigde theologische studiefondsenbe (Egyesült Teológiai Tanulmányi Alapítvány) olvadt be ez az alap is.
1761-ben Daniël Bernard Guiljamsz végrendeletében pfalzi és magyar diákok utrechti teológiai tanulmányai számára hagyott 9000 angol font tőkét angol bankrészvényekben. Ezzel létrejött a Stipendium Bernardinum, egy olyan alapítvány, melyből magyar és erdélyi diákok még a 20. század során is részesültek. A magyar diákoknak ebből járó összeg az 1784-es adatszolgáltatás szerint évente 1200 gulden volt. A 20. században is jelentős létszámú diák részesült támogatásban a Stipendium Bernardinumból. Érdekes, hogy a kommunista diktatúra idejéből is tudunk még magyar ösztöndíjasokról. További fontos segítség volt az egyetem részéről, hogy magyar nyelvű Biblia kiadását is támogatta egy önálló alap, az ún. Van Alphen-alapítvány.
Támogatás a Debreceni Kollégium részére
A protestánsüldözés idején is segítette az utrechti egyetem a magyar kálvinistákat. A szepesi kamara 1752 januárjában levelet küldött Debrecenbe, melyben megtiltotta a városnak, hogy a kollégium professzorait és a városi lekészeket fizesse. A rendelkezés szerint a lelkészeket a gyülekezeti tagoknak kellett volna fizetniük, míg a professzoroknak a kollégiumi alapítványokból kellett volna pénzt kapniuk. A kamara meg is indokolta döntését: Amennyiben a város a katolikus papokat nem fizeti, akkor a lelkészeket és professzorokat is meg kell fosztani városi fizetésüktől. Miután világossá vált, hogy a kollégium kizárólag hazai támogatással nem tud fennmaradni, úgy határozott a debreceni egyháztanács 1753. július 28-án, hogy a külföldi hitsorosokhoz fordulnak. Angol, svájci és holland hittestvéreket kerestek meg, hogy segítséget kérjenek Debrecennek. Két debreceni diák, Weszprémy István és Kalmár Ferenc hozták Utrechtbe a debreceni kollégium levelét. Willem van Irhoven utrechti teológiai dékán közbenjárásának köszönhetően a debreceni kollégium 1756 és 1792 között rendszeresen kapott pénzt hollandiai zsinatoktól és egyháztanácsoktól.
Tanulmányok
Az Utrechtbe beiratkozott diákok jelentős része teológiai tanulmányokat folytatott. Ha a források lehetővé tették a beiratkozáskor rögzített szak meghatározását, ott az volt megállapítható, hogy 158 esetben teológiai, 17 esetben orvosi, három esetben jogi tanulmányokat folytattak a diákok. Közülük sokan disputáltak, 37-en pedig doktori fokozatot is szereztek 1636 és 1836 között. A legtöbb (24 disputáció) orvosi témakörben készült, ezt követi hét filozófiai (természettudományos), négy teológiai és két jogi dolgozat.
Egyházi életben való részvétel
Az Utrechtben tanuló magyar diákokok közül többen teológiai tanulmányaik befejezése után lelkészi vizsga letételét kérték a várostól. A kérés nem volt példa nélküli, már a 16. században Wittenberg is ilyen ordinációs helyként szolgált, majd további német egyetemi városok (Lipcse, Drezda, Jéna stb.) is csatlakoztak hozzá. Utrechtben erre vonatkozóan 1733-ból van bejegyzés, amikor magyarok fordultak az utrechti klasszishoz, hogy ne csak az Ige hirdetésére, hanem a szent Sakramentumok kiszolgálására is hatalmazzák fel őket. A klasszis nem érezte magát illetékesnek ebben az ügyben döntést hozni, így a kérdést a zsinat elé bocsátotta, mely megadta a felhatalmazást, 1790-ig 45 magyart avattak fel.
Magyar diákok hollandiai egyetemi tanulmányaik során rendszeresen látogatták az istentiszteleteket. Mivel tanulmányaik nyelve latin volt, hollandul kevesen tudtak közülük, így az utrechti angol egyház tagjai voltak, ahol a szertartás latin nyelven folyt. A magyarok száma a 18. század elején folyamatosan emelkedett Utrechtben, maguk kérték a teológiai kart, hogy állandó istentiszteleti helyet biztosítsanak a számukra. Kérésük meghallgatásra talál. 1722. november 30-án az utrechti városi vezetők azt a döntést hozták, hogy a magyaroknak engedélyezik vasárnaponként 11 órakor az akadémia legfelső auditoriumában maguk között istentiszteletet tartását és prédikálást. Ezt a szokást kisebb megszakításokkal (valószínűleg 1770–78 között) egészen 1794-ig tartották.
Neves magyar diákok Utrechtben
7.1 Apáczai Csere János Kolozsváron, majd Gyulafehérváron tanult, a tehetséges diák Geleji Katona István püspök támogatásával került ki Hollandiába. Itt több egyetemen, így az utrechtin is megfordult, majd Harderwijkben doktorált. Hazaértve Gyulafehérváron, majd Kolozsváron tanított, követve mesterei, Voetius és Henricus Regius tanításait a teológiában és a természetfilozófiában. Puritán és karteziánus nézeteket tett magáévá, ez előbbit egyházi elöljárói, gyulafehérvári kollégája Isaac Basire és II. Rákóczi György fejedelem nem néztek jó szemmel. Híres művei a Magyar logikácska és a Magyar Enciklopaedia kora tudományos műveltségét foglalta össze magyar nyelven, ezzel előkészítve a magyar tudományos nyelv alapjait. Utóbbi műve Utrechtben jelent meg magyarul 1655-ben. Feleséget, Aletta van der Maet asszonyt, Hollandiából hozott magával Erdélybe, síremlékük a kolozsvári Házsongárdi temetőben található.
7.2 Nagy Zsigmond a 19. század 80-as éveiben tanult kétszer egy évet Utrechtben, ahol a holland nyelvet is kiválóan elsajátította. Hollandiai tartózkodása során magyar nyelvre oktatta Helbertina Anna Cornelia Beets-Damstét, professzora, Nicolaas Beets menyét. Hazaérve Nagyszebenben lett segédlelkész, majd gimnáziumi tanár Kunszentmiklóson, Nagykőrösön és végül Debrecenben. Tanári működése során latin és német nyelvet tanított. A holland irodalomtörténet számára fordítóként elévülhetetlen érdemeket szerzett, ő ültette át magyarra többek között Joost van den Vondel és Nicolaas Beets (írói álnevén Hildebrand) műveit és írta meg a németalföldi irodalom történetét az Egyetemes Irodalomtörténetben. Ha korai halála meg nem akadályozza, ő lett volna az első magyarországi holland tanszék vezetője Debrecenben.
7.3 Antal Géza Pápán, Utrechtben, Berlinben tanult, hazatérve Pápán gimnáziumi, majd teológiai tanár. Hosszabb időt töltött az Egyesült Államokban, majd Hollandiában, ahol a holland-magyar kapcsolatok elmélyítésén dolgozott. 1924-től a dunántúli egyházkerület püspöke. Saját költségén építette meg egyházkerülete levéltárát, könyveit és vagyonát az akadémiára hagyta. Vallásbölcseleti és történeti tanulmányai német és holland folyóiratokban jelentek meg.
7.4 Kállay Kálmán Pozsonyban és Pápán tanult, majd a Stipendium Bernardinum ösztöndíjasa lett Utrechtben. Aktívan segítette az első világháború utáni gyermekmentő akciót Willem van Vredenburch báró oldalán, mely munkájáért a Magyar Vöröskereszt érdemrendjét kapta meg. Debrecenben a Lelkészképző Intézetben, majd az Ószövetségi tanszéken tanított, a teológiai kar dékánja, majd az egyetem rektora lett. A holland kapcsolatok lelkes patronálója volt, holland nyelvű levelezést és a holland vendégek fogadását őrá bízták, utrechti kapcsolatainak köszönhető az egyetemen található peregrinus emléktáblájának Hollandiába kerülése.
7.5 Segesváry Lajos az utrechti magyar kapcsolatok egyik legkiválóbb ismerője, neki köszönhetjük az utrechti egyetemen tanult magyar diákok névsorát, komoly feltáró munkát végzett az utrechti levéltárban, majd a deventeri athaeneum diáknévsorát is publikálta. Hazatérve Budapesten a VI. kerületi főreáliskola hittantanára lett 1940-ig, később tábori lelkészként szolgált a hadseregben. Családjával a háború alatt elszakadtak egymástól, csak 1946-ban tudtak egy német menekülttáborban újra egyesülni. 1951-ben Amerikába vándoroltak ki, ahol több államban is éltek. Kaliforniában San José felé autóbalesetben halt meg 1964-ben.
7.6 Pap László Debrecenben, Zürichben, majd Utrechtben tanult. Tehetségével messze kiemelkedett diáktársai közül, az utrechti tanárai körében is nagy megbecsülésnek örvendett. Segédlelkészként dolgozott Hajdúhadházon, majd Budapestre került és a teológiai akadémia professzora lett. A második világháborúban a Nemzetközi Vöröskereszt embermentő munkatársa, a háború után az egyházi újjáépítés vezetője, a Ráday Gyűjtemény főigazgatója. A kommunista hatalomátvétel után a dunántúli szórványban lett segédlelkész, majd teljesen kirekesztették, egyházhoz való maximális lojalitása, de az államhatalommal szemben tanúsított meg nem alkuvó magatartása miatt, még az 1956-os forradalom után sem rehabilitálták.
Szakirodalom
ANTAL Géza, Magyar Életrajzi Lexikon, http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC00003/00338.htm (hozzáférés dátuma 2023. július 31.) BALOGH Ferenc: Debrecen város segélye a kollégiumnak és a Mária Terézia kormánya által betiltása, Debreceni Protestáns Lap, 1903, 684. BÁN Imre: Apáczai Csere János, Bp., Akadémiai, 1958. BEETS, Adriaan: Levensbericht over Zsigmond Nagy, Jaarboek van de Maatschappij der Nederlandse Letterkunde, 1923, 2–5. https://www.dbnl.org/tekst/_jaa003192301_01/_jaa003192301_01_0012.php (hozzáférés dátuma: 2023. július 31.) BOZZAY Réka, LADÁNYI Sándor: Magyarországi diákok holland egyetemeken, 1595–1918, Budapest, ELTE Levéltára, 2007. BOZZAY Réka: Holland tanszék alapításának kísérlete a két világháború között, Gerundium, (2016/3–4), 61–71. UŐ: Utrecht egyeteme egy festett üvegablakon keresztül, in Bárány Attila et al. (szerk.): Németalföld emlékei Magyarországon: Magyar–holland kapcsolatok, Debrecen, Egyetemi, 2017. UŐ: Intézménytörténeti kapcsolatok. Debrecen és Hollandia, Debrecen, Tiszántúli Református Egyházkerület Közgyűjteményei, 2022. HAJDÚ Éva: Pap László és a Magyar Egyházügyi Hivatal kapcsolata, Egyháztörténeti Szemle (2011/3) https://epa.oszk.hu/03300/03307/00031/EPA03307_egyhaztorteneti_2011_03_058-062.htm (hozzáférés dátuma: 2023. július 31.) JAMIN, Hervé: Kennis als opdracht. De Universiteit Utrecht 1636–2001, Utrecht, Onderzoeksinstituut voor Geschiedenis en Cultuur, Universiteit Utrecht, 2001. LUX Etelka, SZÖGI László: Apácai [!] Csere János, in: Kőszeghy Péter (főszerk.): Magyar művelődéstörténeti lexikon: Középkor és kora újkor, I (Aachen–Bylica), Bp., Balassi, 2003, 118–121. NAGY Sándor: A Debreceni Kollégium egyik régi angol kapcsolata, Debreceni Képes Kalendárium, 1947, 42–43. PAP László, Magyar életrajzi lexikon https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/p-77238/pap-laszlo-772F1/ (hozzáférés dátuma: 2023. július 31.) RÁCZ István: Az ország iskolája. A Debreceni Református Kollégium gazdasági erőforrásai, Debrecen, Debreceni Református Kollégium Nyomdája, 1995. SCHINKELSHOEK, W. M.: Das Stipendium Bernardinum, von allen Seiten beleuchtet, PhD értekezés, Károli Gáspár Református Egyetem, 2012. SEGESVÁRY Lajos: Magyar református ifjak az utrechti egyetemen: 1636–1836, Debrecen, Városi Nyomda, 1935. UŐ: Adalékok a holland-magyar egyházi kapcsolatok történetéhez az utrechti akadémián keresztül, Theológiai Szemle, 1937, 5–18. VÁGÁSI Katalin: Kállay Kálmán, in Baráth Béla Levente, Fekete Károly (szerk.): Őrállóvá tettelek. Műhelytanulmányok a debreceni teológiai oktatás és református lelkészképzés 1850–2000 közötti történetéhez, Debrecen, TTTRE, DRHE, 2019, 382–384.
