Tokaj vára
Tokaj vára - a hegyaljai felkelés története (1697)
A hegyaljai felkelés
A Rákóczi-szabadságharc előzményének tekinthető Habsburg-ellenes kuruc felkelés Tokaj-Hegyalján tört ki, melynek vezetői Tokaji Ferenc kuruc hadnagy, Szalontai György végardói bíró és Kabai Márton református prédikátor voltak. A felkelők Sátoraljaújhelyen megsemmisítették a császári katonaságot, majd elfoglalták Tokaj és Sárospatak várát. Csatlakozásra szólították fel a nemeseket, vezérüknek pedig II. Rákóczi Ferencet próbálták megnyerni. A megyei nemesség és a magyar főurak támogatásával a császári hadsereg végül rövid idő alatt elfojtotta a felkelést. Bizonyos felkelőknek sikerült elmenekülniük és csatlakoztak Thökölyhez. A felkelés hátterében a törökök 1697. évi hadjárata és a francia diplomácia Habsburg-ellenes kelet-európai tervei álltak.
Előzmények
Az 1670-80-as években itt volt a bujdosók - későbbi nevükön kurucok - mozgalmának egyik törzsterülete volt Zemplén. Thököly Imre, Felső-Magyarország fejedelme törökbarát politikája ellenére is népszerű volt a vidék lakossága körében. A Hegyalja lakói közül sokan harcoltak hadjárataiban. Államának összeomlása után (1687), a török kiűzésének utolsó éveiben (1686-88) a Hegyalja már nem volt hadszíntér. Az itt állomásozó császári csapatok azonban talán még nagyobb terhet jelentettek a lakosság számára, mint a korábbi időkben. A Habsburg kormányzat a lakosságra bízta ugyanis hadserege ellátását és elszállásolását ("koszt és kvártély), megnőttek az adóterhek, valamint fokozódott a zömében protestánsok által lakott területen az erőszakos ellenreformáció. A háború délre tolódásával az egykori végvárakra és katonáikra már nem volt szükség, az elűzött vitézeket a jobbágysorba süllyedés fenyegette. Felerősödött a Thököly iránti nosztalgia, az egykori fejedelem azonban ekkor már török területen élve néhány száz emberével nem jelenthetett valódi segítséget. A szatmári és máramarosi erdőben bujdosó egykori végvári vitézek, elszökött jobbágyok, elmenekült protestáns prédikátorok gyakran mégis az ő nevében toborozták csapataik új tagjait.
A szervezkedés
1697-re a szervezkedés már nyíltan folyt. Májusban Vizsoly lakossága már összetűzésbe keveredett az ott állomásozó Deák Pál huszárezredének katonáival. A kurucok élére Tokaji Ferenc, Thököly egykori gyalogoshadnagya, Végardó bírája Szalontai György és Kabai Márton elűzött református prédikátor álltak. A felkelés szervezésében részt vett Vattai Batta János, aki a felkelés hadnagya, 'közben járó és tanácsosa volt meg nevezett Szalontai és Tokay nevű kuruczoknak'. A Hegyalja szőlőbirtokos kisnemesei közül is többen csatlakoztak hozzájuk, hiszen a császári katonaság önkénye számukra is fenyegetést jelentett. A felkelők megnyerték Bajusz Gáspárt, a tokaji vár magyar huszárjainak parancsnokát is. A Tiszántúlon Esze Tamás és Kis Albert láttak a szervező munkához. Eszét azonban Károlyi Sándor időben letartóztatta, így Rákóczi későbbi ezredese a felkelésben sem vehetett részt.[1] Miután 1697 nyarán a környék császári csapatai a Délvidékre vonultak a várható török támadás ellen, csak a várakban maradt kisebb létszámú őrség.
A felkelés kitörése
1697. június 30-án a sátoraljaújhelyi Péter-Pál napi vásárban a felkelők elvegyültek a tömegben. Amikor a vásározókat megpróbálták megvámolni a sárospataki várból érkezett császári katonák, a tömeg ellenállt, a kurucok pedig gyorsan lemészárolták mind a 25 német zsoldost. A felkelők éjfélre körülvették a pataki várat, melyben csak 7 zsoldos, a jezsuiták és szolgáik tartózkodott. A kb. 130 felkelő Szalontai György vezetésével háromszor rohanta meg a várat, mire éjjel 2 óra körül sikerült elfoglalniuk. Egy korábban kitörésekre használt, rosszul befalazott kapun keresztül jutottak be a várba. Eközben Tokaji Ferenc vezetésével 500 felkelő Tokaj ellen indult. Az éjjel sószállító tutajokkal átkeltek a Tiszán, létrákon megmászták a falakat, majd a várban lévő Bajusz Gáspár vezetésével átálló huszárokkal lemészárolták a 200 főnyi német őrséget. Közben a Tiszántúlon a kurucok elfoglalták Kállót is. Tokaji július 1-jén Thököly nevében kiáltványt adott ki: felszólította a környék népét, hogy fogjanak fegyvert és gyülekezzenek a várban.
A bujdosó kapitányok kiáltványa
„Az élő és mindenható Istenre kérünk és intünk mindenkit, valakik hazájokat és nemesi szabadságukat keresik és nyomorúság aluli felszabadulásokat kívánják, hogy ez levelünket vévén, elviselhetetlen iga alól való szabadulásokért mindjárt minden haladék nélkül fegyvert fogjanak és régen kívánt szabadságuk helyreállításában Isten neve segítségül való hívatásával velünk együtt szívesen munkálkodjanak.”
A hírek gyorsan terjedtek és gyorsan megnövelték a felkelők létszámát. De a felkelés 4000 résztvevőjének többsége katonai tapasztalatokkal nem rendelkező, fegyvertelen paraszt volt. A képzettebb egykori végvári katonák, Thököly kurucai túl kevesen voltak ahhoz, hogy a felkelés sikereket érjen el. A felkelők az első két nap látványos eredményei után újabbakat nem tudtak elérni. Ehhez szükség lett volna a nemesség és a városok megnyerésére, valamint arra, hogy egy széleskörűen elfogadott vezető álljon a mozgalom élére. Miután Thököly Törökországból nem tudott segíteni, így a felkelők nevelt fiát, II. Rákóczi Ferencet próbálták ügyüknek megnyerni. A Szerencs környékén vadászó fiatal herceg azonban ezt nem vállalta, sőt, hogy magát a gyanú alól tisztázza, Bécsbe utazott. Később még magyarországi birtokainak a német birodalomban fekvőkre való elcserélését is felajánlotta, nehogy a lázadás támogatásával vádolhassák.
A bukás
Az erős osztrák csapatokkal szemben folyamatosan vesztették el erősségeiket (Ónod, Szerencs, Sárospatak). A felkelők egy része Szalontay János, Bajusz Gáspár és Kis Albert vezetésével a környező erdőkbe menekült. Őket a következő napokban a kassai várőrség és a megyei nemesség szétverte. A legkitartóbban 1697-98 telén igen kemény körülmények között Szalontay vezetésével Moldván keresztül török területre jutottak, ahol később csatlakoztak Thökölyhez.
Tokaji Ferencet és Kabai Márton Sárospatakon fogták el. Bár Vaudemont kezdetben kegyetlen kínhalált ígért számukra, végül életük végéig a birodalom más tartományaiban lévő börtönökbe kerültek (Tokaji Bécsben halt meg 1709-ben). Batta Jánost 'a mádi hídnál érte utól szerencsétlen sorsa, t. i. futamodásában ott érte utól és vágta le őt egy Szamárossy nevű főhadnagy, mint vélni lehet: császári labanc. A kezdeti enyhébb fellépést a felkelés elhúzódása és a fenyegető török támadás (a császári csapatok késve tudtak csak a hadszíntérre vonulni) miatt augusztustól keményebb megtorlás váltotta fel. Az uralkodó "szörnyű kínhalállal" fenyegette a még ekkor is bujkáló felkelőket, amit helyi végrehajtói meg is valósítottak. A felkelés leverése utáni állapotokról szól egy névtelen szerző éneke:
Értékelése
A hegyaljai felkelés megmutatta, hogy a Habsburgok magyarországi berendezkedése milyen széleskörű ellenállást vált ki az ország lakosságából. Ugyanakkor a rosszul felszerelt kurucok pedig nem képesek a reguláris egységekkel eredményesen harcolni. Komolyabb ellenállást csak akkor tudnak kifejteni, ha a vármegyei nemességet, a városi polgárságot és néhány nagy tekintélyű főnemest is sikerül megnyerniük. Ezek a tapasztalatok nagyban hozzájárultak II. Rákóczi Ferenc későbbi szabadságharcának gyors kezdeti sikereihez.
Szakirodalom
Bencsik János (szerk.): Tokaj : várostörténeti tanulmányok 3, Tokaj, Tokaj Város Önkormányzata, 2002 (Tokaj és Hegyalja, 24). Benczédi László: A hegyaljai kuruc felkelés 1697-ben, Bp., 1953. Dienes Dénes, Ugrai János: A Sárospataki Református Kollégium története, Sárospatak, Hernád Kiadó, 2013. Nagy László: Habsburg- és törökellenes harcok, in Liptay Ervin (szerk.): Magyarország hadtörténete, I, Bp., Zrínyi, 1985, 334-335. Tarján M. Tamás: 1697. július 1. Kirobbant a hegyaljai felkelés, RubicOnline, https://rubicon.hu/hu/kalendarium/1697-julius-1-kirobban-a-hegyaljai-felkeles.
