Türelmi Rendelet

Türelmi Rendelet

Latin nevén Edictum Tolerantiae. II. József rendelete, mely Magyarországon 1781. október 25-én jelent meg. Bár a katolikus egyház kivételes jogállását hangsúlyozta, általa a nem római katolikusok (evangélikusok, reformátusok, görögkeletiek) fontos jogokhoz jutottak vallásuk gyakorlása és a lelkiismereti szabadság tekintetében.

A vallásügyi helyzet a Türelmi Rendeletet megelőző évtizedekben

Mária Terézia királynő a barokk katolicizmus képviselője volt, aki egyháza iránti hűségét és buzgó szeretetét abban is meg akarta mutatni, hogy a protestánsokat még türelemben sem kívánta részesíteni. A királynő a protestánsok által elszenvedett vallási sérelmekkel tisztában volt, ezeket mégsem orvosolta, mert az ő szemléletében ez az eretnekségnek tett engedmény lett volna. Barokk római katolikus vallásosságának keretei között a vallási türelem nem kapott helyet, sőt, saját lelkiismeretének mindennapos terhe volt, hogy országaiban eretnekek sokasága élt. A római katolikus térítés, mindegy, hogy milyen eszközzel, ezt a terhet hivatott csökkenteni, ezért nemcsak megtűrte a vallás területén az erőszakot, hanem rendeleteivel támogatta is. A királynő és katolikus környezete a protestantizmussal szemben minden eszközt helyénvalónak és jogosnak vélt, azért is, mert meg volt róla győződve, hogy egykor a protestantizmus is erőszaknak köszönhette a sikerét.[1] A jezsuita történetíróknak ez az állítása ugyan nem a tények ismeretén nyugodott, de a barokk fényével megsokszorozott római katolikus hatalom és dicsőség mámorában élő uralkodónőben ennek megkérdőjelezése fel sem merülhetett. Uralkodásának utolsó tíz esztendejét minden túlzás nélkül nevezhetjük a hasznos rendeletek évtizedének. Elég felsorolás szerűen felvillantani a királynő legfontosabb intézkedéseit, akkor is világos azoknak jelentősége: úrbéri, népegészségügyi, szegényügyi, cigányügyi, népoktatási rendelet, a kínvallatás eltörlése, az egyetlen fiúk felmentése a katonai szolgálat alól. Az uralkodónő intézkedései, melyek mögött népjóléti megfontolások álltak, szinte az életnek minden területét érintették. Ezekkel szemben a vallásügyben a protestánsok szempontjából tekintve az államhatalmi prés nyomása tovább erősödött. Hiszen a szabad vallásgyakorlat engedélyezését személyes lelkiismereti kérdésnek tekintette, s meg volt arról győződve, hogy az örök bíró előtt majd számot kell adnia arról, hogy országában eretnekeket tűrt meg. Erre fiát, Józsefet is szigorúan figyelmeztette, amikor értesült annak a valláspolitikát érintő „türelmesebb” álláspontjáról: „A saját lelked üdvéről van szó, nem egyedül az állam jólétéről.”[2]

II. József valláspolitikájának szellemi háttere

A trónörökös József már 1765-ben nyíltan kifejezte eltérő valláspolitikájának lényegi alapjait: Az erőszakos térítés tévút, mert a hit belső meggyőződés kérdése, amin lényegében csak Isten tud változtatni. A nem katolikusokat ugyan nem kívánja támogatni, viszont számos olyan tulajdonsággal rendelkeznek, amelyek az állam számára hasznossá teszik őket. A vallásgyakorlatuk türelmes engedélyezésével párhuzamosan az állam hasznára kell őket felszabadítani. Európai utazásai során József megerősödött álláspontjában. A hetvenes évek végén már úgy nyilatkozott édesanyja valláspolitikájáról, hogy az „nem ment meg többé lelkeket, hanem segít elveszíteni a hasznos és szükséges munkás kezeket.” A Szentléleknek kell a szíveket megvilágosítania; a világi törvények csak kisebbíthetik hatását. Az állam tartsa magát távol ily beavatkozástól, arra bízva a dolgokat, aki a szívek egyedüli irányítója, maga pedig a toleranciát érvényesítse. Vallási türelem annyit jelent – határozza meg József pontosan a szó értelmét –, mint megengedni, hogy hivatalokban alkalmaztassák, földbirtokot szerezhessen, ipart űzhessen és polgár lehessen valláskülönbség nélkül mindenki, aki erre alkalmas és hasznára van az államnak. Akik vallásukat zavartalanul gyakorolhatják, derék alattvalók lesznek és elkerülik így a vallástalanságot is, amely a katolikusokra sokkal veszélyesebb csábítóerővel hat, mintha a protestánsok bántatlanul megőrizhetik kultuszukat.[3] Józsefnek nem pusztán valláspolitikai elvek határozták meg a protestánsok irányában gyakorolt türelmét, hanem államfelfogása is. A trónörökös látásában az állam nem pusztán igénybe veszi az alattvalók gazdasági erejét, hanem gondoskodik is róluk annak érdekében, hogy hasznos állampolgárok legyenek. Ez a haszon akkor érvényesül akadálytalanul, ha az egyént nem akadályozzuk vallásának gyakorlásában, mert energiáinak egy részét ebben az esetben nem vallása védelmére fordítja, hanem az állam javára. Az isteni gondviselés mintegy az állam szerepén keresztül érvényesül az alattvalók életében. Józsefet a felvilágosult abszolutizmus képviselőjeként tartja számon a történetírás, ugyanakkor nem jelentéktelen, hogy álláspontjára nem a francia szellemi élet képviselői hatottak. Kiemelkedő érdeklődést a természetjog iránt mutatott, s ezen a területen mások mellett Samuel Pufendorf (1632-1694) német jogász és filozófus tanítása volt meghatározó, még államfelfogása tekintetében is. Szintén hatott rá Christian Wolff (1679-1754), a német racionalizmus atyjának tekintett tudós is. Miután József a monarchia centralizációját tűzte ki célul, nem volt hajlandó magát magyar királlyá megkoronáztatni, ezért a kortársaktól a „kalapos király” gúnyos elnevezést nyerte el. 1780. november 30-án királyi leirattal kezdte meg uralkodását, melynek során tehát országgyűlés hiányában nem törvényekkel, hanem rendeletekkel kormányzott. Türelmi Rendeletét a birodalomban 1781. október 13-án, Magyarországon október 25-én adta ki. Bizonyos praktikus feltételekkel a vallásgyakorlás szabadságát adta meg az evangélikusoknak, reformátusoknak és a görögkeletieknek.

A Türelmi Rendelet tartalma

„Mivelhogy meg vagyunk győződve arról, hogy minden kényszer, amely az emberek lelkiismeretére erőszakkal hat, mindennél ártalmasabb, ezzel szemben az olyan helyes türelem, amilyet a keresztényi szeretet javall, mind a vallásra, mind az államra igen nagy haszon forrása, elhatároztuk, hogy e türelmet valamennyi császári és királyi örökös tartományunkban bizonyos törvényekkel erősítjük meg.”[4] Bár a katolikus egyház kivételes jogállását hangsúlyozta, általa a nem katolikusok fontos jogokhoz jutottak vallásuk gyakorlása és a lelkiismereti szabadság tekintetében. - A protestánsok mindenütt építhettek templomot, iskolát, lelkész- és tanítói lakást, ahol legalább száz protestáns család élt, és igazolni tudták, hogy ezek fenntartására anyagilag képesek. Az így építendő templomoknak nem lehetett tornyuk, nem használhattak harangot és nem nyílhattak az utcára. A templomépítésre a Helytartótanács adhatott engedélyt. A templomokat fel szabad újítani, de úgy, ha ez nem ró túl nagy gazdasági terhet a népre. - A protestánsok minden hivatalt vállalhattak anélkül, hogy hitvallásukkal ellentétes esküt le kelljen tenniük. - Protestáns céhtagok többé nem voltak kötelesek részt venni római katolikus kultuszban, körmenetben. - A vegyes házasságoknál megszűnt a reverzális. A római katolikus apa minden gyermeke római katolikus lett, a nem katolikus apát vallásában csak a fiúk követték. Az árvák saját hitvallásuk szerint nevelendők. - A protestáns bábákat zaklatni nem szabad, lehet viszont tagadni a bábakeresztség érvényességét. - Katolikus papok nem látogathatnak meg protestáns betegeket és rabokat, kivéve, ha azt azok kifejezetten kérik. A protestáns rabokat saját felekezetű lelkész szolgálata illeti meg. - Protestáns lelkészek végezhetnek szolgálatot a leányegyházakban. Ugyanakkor itt a plébánosok továbbra is megkapják a stólát a protestánsoktól. - Katolikus püspökök nem vizitálhatnak protestáns egyházközségeket, ez a jog a protestáns szuperintendenseket illeti meg. A vizitáció során adományokat gyűjteni nem szabad, iskolai célokra is tilos a gyűjtés. - Egy katolikus és egy protestáns királyi biztos jelenlétében a protestánsok tarthatnak zsinatot. - Senkit sem szabad hite miatt üldözni vagy megbüntetni, egymás vallását, szertartásait kisebbíteni, gúnyolni tilos.

Intézkedések a római katolikus egyház életében

Ezzel párhuzamosan az uralkodó a katolikus egyház életét is szabályozta. A csak szemlélődő szerzetesrendeket megszüntette (Magyarországon 140 kolostort záratott be), a szerzeteseket szerette volna a papi hivatásra átvezetni. A feloszlatott rendek vagyonából parókiák sorát építtette fel (ezzel 1200 új plébániát hozott létre). Azért, hogy a papság a lakosság vallási vezetésén túl is a nép gondviselőjévé válhasson, 1783-tól a papnevelést, kivéve a püspökök hatóköréből, néhány összevont állami (vagy államilag ellenőrzött) szemináriumba összpontosította.

A rendeletek végrehajtása megakadályozásának kísérlete

A klérus mindent megtett a vallásügyi rendeletek megbuktatása érdekében. VI. Pius pápa Bécsben felkereste II. Józsefet 1782-ben (fordított Canossa járás), de szándékától nem tudta eltéríteni. A magyarországi katolikus egyház minden erővel akadályozta a rendeletek kihirdetését és különösen azokban a vármegyékben, ahol a püspökök örökös főispánok voltak, sikerült is hosszabb időre elnapolni az érvénybe léptetést. Katolikus nagybirtokosokat is meg tudtak nyerni ügyüknek. Miután azonban az uralkodó 1783-ban Rómába látogatott, ahol a pápa, elkerülendő azt a fenyegető veszélyt, hogy Bécs szakít Rómával, II. Józsefnek szabad kezet biztosított az egyházi ügyekben a monarchián belül, már nem lehetett megakadályozni a rendeletek kihirdetését.

További könnyítések

II. József 1785-1786-ban tovább könnyített a templomépítés lehetőségén: Lehetett tornyot is építeni, ezzel a szabad harang-használat is együtt járt. A templomépítés engedélyét a vármegye adhatta ki, a helytartótanács fellebbezési fórum lett. A lélekszám megállapításának helyére a közösség anyagi erejének a vizsgálata lépett. Az énekszóval történő temetést a leányegyházakban is engedélyezte, ugyanakkor megerősítette a stólafizetés kötelességét a plébánosok számára. Ez alól a protestáns lelkészeket felmentette, de a tanítóknak továbbra is fizetniük kellett a plébánosi stólát.

A rendelet következményei

A Türelmi Rendelet nem tette a protestáns felekezeteket egyenrangúvá a római egyházzal. Ennek ellenére az általa kapott lehetőségeket a protestánsok nagy igyekezettel használták ki. Tanácskozásaik hálafeliratot küldtek az uralkodóhoz, majd azonnal hozzáláttak egyházaik újjászervezéséhez. Új – evangélikus és református – anyaegyházak jöttek létre, templomok és iskolák épültek száz számra. Bizonyos számítások szerint 1015 református gyülekezet kapta vissza a szabad vallásgyakorlás jogát, közöttük 267 anyaegyház és 748 leányegyház. A Türelmi Rendelet számottevő következménye, hogy a magyarországi protestánsok tanügyi autonómiájuk birtokában egészen a 19. század közepéig önállóan alakították iskolázásukat – s így nemcsak kivonták magukat az állam egységesítő modernizációs programja alól, hanem Európa-szerte is egészen egyedi ívet kölcsönöztek a magyar oktatás fejlődésének.[5] Az állam szempontjából a Türelmi Rendelet mindenképpen a modernizációt szolgálta. Az uralkodó, aki tízévnyi uralkodásának végén maga is beláthatta centralizációs igyekezetének hibáit, s ennek jeleként minden rendeletét visszavonta, a jobbágyokra és az alsópapságra vonatkozó intézkedéseivel együtt a vallási tolerancia ügye mellett is kitartott, e három resoutiohoz ragaszkodott.

Irodalom

Mályusz Elemér: A Türelmi Rendelet. Budapest, 1939.

Mályusz Elemér: Iratok a Türelmi Rendelet történetéhez, Budapest, 1940.

Ifj. Barta János: A kalapos király emlékezete. II. József és Magyarország. Debreceni Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2012.

Tusor Péter: Katolikus egyház a 18–19. századi Magyarországon. (Egyetemi jegyzet), Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészettudományi Kar Történettudományi Intézet, 2008.

Ugrai János: Going on Their Own Way. Protestants’ Specific Models of Joining the Cultural Elite in 19th-century Hungary. In: Espacio, Tiempo y Educación. 2020. (7.) 2. 119-133.

Szerző

Dienes Dénes

  1. MÁLYUSZ Elemér: A Türelmi Rendelet. II. József és a magyar protestantizmus. Budapest, 1939. 4–5.
  2. Uo. 95.
  3. Uo. 98-100.
  4. Tusor Péter: Katolikus egyház a 18–19. századi Magyarországon. (Egyetemi jegyzet), Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészettudományi Kar Történettudományi Intézet, 2008.
  5. Ugrai János: Going on Their Own Way. Protestants’ Specific Models of Joining the Cultural Elite in 19th-century Hungary. In: Espacio, Tiempo y Educación. 2020. (7.) 2. 119-133.