Reformáció jubileuma 1717
A jubileum
A reformáció kezdetét annak idején nem rögzítették az atyák. 100 év elteltével Szászföldön történt az első megemlékezés, mely hagyományt teremtett, és kifejezetten az 1517. okt. 31-i Luther Márton-féle tettre helyezte a hangsúlyt, ezáltal ünnepnappá emelve Mindenszentek havának zárónapját. Az 1617–18-as év eseményei kezdőpontjai voltak az Európát felforgató ún. harmincéves háborúnak is. A második évszázad ünnepe szintén összekapcsolódott egy másik eseménnyel, mégpedig a gályarabok szabadulásának évfordulójával. Ezt használta fel egy sárospataki teológiai tanár, ifj. Csécsi János, és ennek ürügyén sikerült egy svájci ösztöndíjat szerveznie a magyar reformátusok számára.
Az ünneplésnek fennmaradt egy érdekes kiadványa, egy latin nyelvű ünnepi beszéd, amit 1717. október 31.-én vasárnap Sárospatakon a Collegium Auditorium maximumában mondott el az intézmény professzora, ifj. Csécsi János (1689–1769). Erre katolikus válasz is született, a jezsuita Szerdahelyi Gábor tollából, szintúgy latinul. Ez Pázmány módján deformatióról beszélt s Szent Istvánt, Xavéri Szent Ferencet és a kassai mártírokat is beemelte érvei szövegébe. Nem szabad elfeledkezni a kontextusról: Kassán éppen ekkor zajlott a főtéren, a kassai mártírok kivégzésének helyszínén felállított Szentháromság szoborra kitett gyalázó vers körüli perpatvar, ami a városi református lelkész, Gyöngyösi Árva Pál bebörtönzéséhez s magyar földről való elüldözéséhez vezetett.
Ifj. Csécsi János
Ifj. Csécsi János apja a Sárospataki Kollégium professzora volt, fia pedig a Rákóczi-szabadságharc lezárulta után lett tanár ugyanitt, amikor a Habsburg centralizáció erősen korlátozta a protestánsok vallási és oktatási ügyeit. A tanár igen harcias alkat lehetett, számos összetűzéséről tudósítanak a korabeli források és az egyháztörténeti hagyomány (az éppen aktuális kollégájával, de a pataki és egyházmegyei lelkészekkel, nemesi mecénásaival etc.). Kegyessége erősen aufklérista lehetett, ami visszatetszést szült a kisvárosi közegben. Tanárként kezdetben filozófia és matematika kurzusok felelőse, később számos új témát és új tárgyat hozott be a köztudatba, kéziratos jegyzeteinek se szeri, se száma. Írt földrajzkönyvet, Pápai Páriz Ferenc lexikonához illesztett nyelvtani téziseket, vezetett naplót. Amikor 1734-ben felfüggesztették, a városban maradt, kollégiumi diáklistákat rendezett, hely- és reformációtörténeti kutatásokat végzett. A Csécsi nevet fenntartotta a helyi emlékezet: Sárospatakon utcája van, az SRHE-nek terme, fiúkollégiuma viseli a két neves pataki tanár, apa és fia nevét.
A beszéd
Az 1717-es ünnepi beszéd (oratio) szerkezete szokványos, a kezdő textust (Zsolt 126,1–3) követi a Zürich városi elöljáróinak szóló dedikáció, majd az előszó, mely jóval a beszéd elhangzása után készült Patakon 1719. október 10.-én. Ezután áll a derék rész (exordium, narratio, ellenvetés és magyarázat), majd a bérekesztő részek hosszú záróimával. Mellékletként olvashatjuk Luther 95 pontja latinul, és csak ezt követik az egyébként a kötet élére való köszöntő versek (Johann J. Hottinger, Johann B. Ott, Jantó Lajos, Etsegi János és egy anonim HPF tollából).
A beszéd textusában Sion helyreállításáról szólnak a zsoltáros, emiatt szokás használni azt egy gyülekezet templomszentelésénél, egy nem várt remény beteljesedésekor, egyszóval test szerint is látványos megújulás ünneplésekor. A dedikáció és a bevezető részek kulcskifejezései (Isten igéje szerinti hitvallás, Zürich mint Pater patriae, annak vezetői az Anyaszentegyház dajkái) alapján a szövegben álló latin restauratio szó utal a reformatio kifejezés egyháztörténeti vonatkozásaira. Ezt erősíti meg Zürich városának laudációja, melyhez a klasszikus humanista toposzt, Palladium ellopását idézte meg Csécsi János: a földi küzdelemben a civitas Deiként aposztrofált Zürich – ami egyben Krisztus és egyháza jegyességének típusa – átvette a reformáció Athénjének, Wittenbergnek az örökségét. Ez az a gyökér, ahonnan Sárospatak szellemisége is származik.
A Csécsi-beszéd kulcskérdése, hogy mit ünneplünk s miért? Erre a szónok 10 pontban adott feleletet. Az ezeréves eltévelyedésnek a hálójából vezetett ki a Luther által támasztott fény, s ennek történeti dimenzióit az igaz egyház kiválasztásának ill. üldözésének 10 lépcsőjén át éppen svájci teológusok (Heinrich Bullinger, Johann H. Heidegger) magyarázatai képviselik. Luther 95 tételével szemben megidézi Tetzel 105 tételét, az ósággal szemben az újságot, a látható és a láthatatlan, a meghamisított és igaz hagyomány ellenpárjait, melyek a 16. század óta ismert ekkleziológiai toposzai a születő felekezetek által megkonstruált önképnek (invented tradition) és történelemszemléletnek.
A beszéd aktualitását és patakiságát egyértelműsítette a szónok. Nemcsak a lutheri, s annak üzenetét örökségként megújító svájci irányt ünnepelhették 1717-ben, hanem a Helvét Hitvallás becikkelyezésének (1567) 150 éves évfordulóját, mely egybeesik az egyház születésének (Kr. u. 37.) kerek jubileumával (1680), és saját tanárságának 5 éves, a pataki reformáció 193 éves (tehát 1524-es kezdettel számolt) évfordulójával. És ami fontos, de nincs nevesítve a beszédben: a Zürichből hazatérő egykori gályarabok októberi kibocsátó istentiszteletének (1677. okt. 20/30.) 40 éves évfordulójával. Ez utóbbin Séllyei István tartotta a beszédet, és Zürichről mint a reformáció édesanyjáról, a reformáció fájáról beszélt. Hasonlóan szólt 1717-en ifj. Csécsi János is, és nem véletlenül küldte a diákjaival Zürichbe ezt a reformációs beszédet.
Az ún. Csécsi-ösztöndíj
A Rákóczi-szabadságharcot lezáró 1715-ös törvények a vallás ügyében sok jót nem hoztak. Becikkelyezték a Diploma Leopoldinumot és a Pragmatica Sanctiót, és megszüntették a református kollégiumok önfenntartásához szükséges legációt és kápsálást. Éppen csak visszatért a gyászévtized óta vándorlásban lévő pataki Collegium az Athenaeumába 1714-ben, amikor ágyúval mentek neki, s a városlakók, köztük a harcias nők közbeavatkozásának köszönhetően vonultak el a katonák az iskola elől. A patakiak a templomépítési kérelmüket többször beadták, de a Helytartótanács több mint 70 éven át különböző adminisztratív intézkedésekkel halogatta ennek véghez vitelét, s végül csak II. József kora hozta meg ez ügyben is a megoldást. Azaz a patakiak iskolájukért, templomukért az 1710‒20-as években éppen javában harcoltak, kérvényeket írtak a helyi hivatalokhoz, a császárhoz, sőt a külföldi hitsorsosaikhoz (angol, német, holland és svájci egyetemekhez, városokhoz) intercessióért, mindeközben a pataki Collegium professzora finoman úgy zárta a reformáció jubileumán a beszédét, mintha minden rendben lenne, s a király jóságán semmi sem múlik, csak a mi hitünk gyengeségén.
A zürichi városi levéltárban található egy iratanyag, amely alapján rálátunk az 1715–97 közötti svájci–magyar kapcsolatokra. Ez időszakban évi 2-3 diák kereste meg kérvényével Zürich városának tanácsát: kezdetben csak a patakiak, majd Debrecen és Enyed Kollégiumából is. Mindegyik kérelem azonos stílusú és formájú: arenga, narratio (a Kollégium vagy az ösztöndíjas leírása) után áll a pályázó eddigi vizsgáinak értékelése, majd javaslat svájci felsőoktatásra hely és tudományág szerint, s végül pecsét zárja az 1-2 lapos iratot. A korábbi, az 1692–1717 közti kérvények ezen túl egy nem szokványos elemmel vannak ellátva: Séllyei Pál, ifj. Harsányi István, Simoni Márton, Érsekújvári János, Komáromi Pál és Kocsi Csergő István kérvénye a saját pecsétje mellett ezzel a szöveggel egyértelműsítette pályázatát: „apám, az egykori gályarab, hitvalló” pecsétje. A gályarabok megszabadulását hírül adó N. Zaffius, velencei orvos-lelkész levelének gyakran volt felirata: „Dixit Jehova: captivos meos liberabo”, azaz a Zsolt 126,4. Csécsi János jubileumi textusa és a beszédének applikációja éppen erre a zsoltárszövegre épült. És a 20. századi emlékállítások idején is ezt a textust idézték meg az emlékbeszédek és jelenik meg a gályarabok 1936–38-ban állított emléktábláin.
Egykori pataki diákként ifj. Csécsi János is járt Zürichben. S mikor hazatért, és a saját diákjait küldte továbbtanulni, a saját apja élményeit megidézve – aki egy személyben volt professzora a vándorló pataki Collegiumnak Patakon Göncön és Kassán – hivatkozhatott az 1669 óta száműzetését, exulságát élő patakiak nevében. Ezek szerint tehát a gályarabok emlékezetének örökségeként születhetett meg ifj. Csécsi János reformációs emlékbeszédének zürichi nyomtatása révén a magyarországi kálvinista Kollégiumok ún. svájci ösztöndíja 1715–97 közt.
Szakirodalom
Ifj. CSÉCSI János: Oratio secularis altero reformationis-jubilaeo, [Zürich], [Gessner], 1720.
CSORBA Dávid: A reformáció 1717-es ünnepe Patakon, in: Száraz Orsolya, Fazakas Gergely Tamás, Imre Mihály (szerk.), A reformáció emlékezete: Protestáns és katolikus értelmezések a 16–18. században, Debrecen, Egyetemi, 2018 (Loci Memoriae Hungaricae, 7), 49–58; https://dea.lib.unideb.hu/dea/bitstream/handle/2437/280284/LMH_7.pdf?sequence=1&isAllowed=y.
DIENES Dénes, UGRAI János: A Sárospataki Református Kollégium története, Sárospatak, Hernád, 2003, 55–59.
FABINY Tibor: A reformáció évszázados ünnepei hazánkban, Evangélikus Naptár 1967, 25–37.
HEGYI Ádám Alex, SZÖGI László: Magyarországi diákok svájci egyetemeken és főiskolákon 1526-1919, Bp., ELTE Egyetemi Levéltár, 2016 (Magyarországi diákok egyetemjárása az újkorban, 23), 131, Nr. 1212.
HORVÁTH Cyrill: Adalékok ifj. Csécsi János életéhez, ItK 17(1907), 1–33, 129–172, 257–299, 385–420.
PAYR Sándor: A reformáció évszázados ünnepei hazánkban, ProtSz 23(1911), 490–501; 564–579.
PRAZNOVSZKY Mihály (szerk.): A szécsényi országgyűlés 1705-ben: Csécsi János naplója Kazinczy Ferenc hiteles másolatában, bev. tan.: R. VÁRKONYI Ágnes, Szécsény, 1995.
Staatsarchiv Zürich, Ungarn (1477–1797), A. 185.1–3.
SZERDAHELYI Gábor: Religio salvifica, Kassa, 1722.
