Napkeleti Baráti Kör

Napkeleti Baráti Kör – elsősorban belmissziós református lelkészekből álló baráti társaság, akik – a jelenlegi Kárpátalja területén, a 20. század ’30–40-es éveiben – a népegyházban a lelki ébredés elindításáért dolgoztak.

A belmisszió és a lelkészi baráti körök megalakulása

Kárpátalján – akár a Magyarországi Református Egyházban – a belmisszió kérdése a Trianont követő években merült fel valóságoson. Legelőször 1922 novemberében egy Új reformáció-szövetség megalakulásáról tudunk,[1] ahol a tagok – Benkő Viktor, Szabó Béla, Sárkány Lajos, Dancsházy Sándor és Siposs Imre lelkészek – az egyház belső megújulási folyamatát szerették volna elérni. Ám az egyházon belülről hevesen támadták őket, a Bethánia (kegyességi irányzatú) mozgalom tagjainak minősítve a szövetséget.[2] Peleskey Sándor viski lelkész javasolta, hogy „alakítsanak kisebb lelkészi köröket minden egyházmegyében, mert így egy-egy kör terveket, eszméket termelne a közös konferenciára.”[3] Czinke István és Bertók Béla püspökök 1923 tavaszán kijelentették: a belmissziót csakis az egyházon belül támogatják.[4] Ezt követően a Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) 1923. június 27-én felállította a Missziói Bizottságát, melynek élére Peleskey tiszteletes került. Peleskeyt 1925-ben Bácsy Gyula, őt 1928-ban Szabó Béla váltotta a missziós lelkészségben.[5]

Szabó tiszteletes idejében már 21 gyülekezetben működött belmisszió, ahol szerteágazó tevékenység folt: vasárnapi iskolák, nőszövetség, leánykörök, ifjúsági egylet, vallásos esték, missziói napok, bibliakörök, iratmisszió. Az 1930-as években ehhez csatlakozott még Kárpátaljai Református Lelkészegyesület, leány-, nő- és presbiter-konferenciák, a Kárpátaljai Református Segítő Egylet megalapítása, az Atzél-Perényi Árvaház felállítása Nagyszőlősön. 1933. augusztusában Tornyai János (a Beregi Egyházmegye bilkei missziós lelkésze)[6] és Szabó Béla Bátyúba invitálta Bertók püspököt baráti körös összejövetelre.[7] Szabó Béla huszti lelkész 1935-ben szervezett maga köré egy lekészekből álló baráti kört „azzal a kizárólagos céllal, hogy a lelkészek önképzés útján növeljék tudásukat, erősítsék hitüket, s így közvetlen a gyülekezetek is növekedjenek lelki életükben.”[8]

Az 1936-os évi fordulat

Az esemény, amely megváltoztatta a kárpátaljai belmissziós tevékenységet – egyben a lelkészi baráti köröket – 1935 decemberében kezdődött, amikor Tóth Kálmán komáromi segédlelkészt megválasztották Feketeardóba lelkipásztornak (Máramaros-ugocsai Egyházmegye).[9] Tóth Kálmán a Komárom környékén megindult lelki ébredés tevékeny alakítója volt a Timótheus-mozgalmon keresztül, egyben Nehézy Károly kisújfalui lelkipásztor irányzatának követője. Tóth Kálmán 1936. szeptember elején felajánlotta Simon Zsigmond asztélyi lelkésznek (az akkori Beregi Egyházmegye missziói előadójának), hogy gépkocsiján elviszi Komáromba két fia meglátogatására. Simon tiszteletes kérésére Szabó Bélát is magukkal vitték. Komáromban aztán Tóth a Timóteus-konferenciára is meginvitálta őket. Horkay Barna egykori nagyszőlősi lelkész visszaemlékezésben részletesen leírta, hogyan viaskodott önmagával és az Igével Szabó Béla és Simon Zsigmond, majd hogyan adták át magukat az Úrnak és tértek meg.[10]

Ezt a lelkületet vitték haza Kárpátaljára, ahol a huszti tiszteletes 1936. szeptember 9-ére összehívta magához mindazokat, akik a belmissziós tevékenységben részt vettek. Ezen a szeptemberi összejövetelen Szabó Béla és Simon Zsigmond mindent elmondtak, ami szerintük Komáromban feje tetejére állította addig halott hitüket.[11] A huszti találkozón résztvevőket Horkay Barna a memoárjában nem nevezte meg, csak ennyit írt: „Szabó Béla egyenesen összehívta az összes belmissziósokat, férfiakat, asszonyokat, fikat, lányokat.”[12] Akiknek a neve a korabeli forrásokból kiszűrhető, azok a következők: Simon Zsigmond, Szabó Béla, Isaák Imre (egyben Szabó Béla sógora), Tóth Kálmán, Király Zoltán,[13] Sárkány Lajos, ifj. Horkay Barna, Huszti Béla, Györke István, Asszonyi István, Tornyai János lelkészek,[14] valamint Fekete Gyula diakónus-hallgató.[15] Az új szellemiségű lelkészi baráti kör 1936. október 7-én (a hónap első szerdáján) gyűlt össze Sárkány Lajos lelkipásztornál Királyházán.[16]

1936 őszétől a KRE missziói lekésze és a lelkészi baráti kör vezetője Szabó Béla huszti lelkész volt egyszemélyben. A tagság egyik részről átvette a Nehézy-féle kegyességi irányvonalat, másik részről pedig folyatta az addig végzett egyházi belmissziós munkájukat. Közben csatlakoztak hozzájuk lelkipásztorok és lelkipásztornék, tanítók és feleségeik, tanítónők, gyülekezeti tagok, férfiak és nők vegyesen. Ez az 1936-os év egy nagyon dinamikus tagsági gyarapodás éve volt, amikor – Horkay Barna szavaival élve – „az egyházi felettes hatóság nem szólt bele munkánkba.”[17] Sőt, Bertók püspök is részt vett egyik találkozójukon. A tagság jövedelméből rendszeresen tizedet fizetett, amiből szegényeket, betegeket támogattak, alkalmi segélyeket adtak a rászorulóknak. A baráti kör pénztárosa a legidősebb és legkiegyensúlyozottabb tag, Simon Zsigmond lett.

1936 végén érkezett hozzájuk Nehézy Károlytól Balla Rebeka diakónus, aki segített Huszton elindítani az első bibliaiskolát, amelyben gyülekezeti munkára képeztek híveket. Csendesnapok, lelkészi, presbiteri, gyülekezeti konferenciák, tanfolyamok indultak,[18] aminek „következtében mindenütt az ige került előtérbe.”[19] 1937 tavaszán már jól látható jelei voltak annak, hogy a baráti kör fokozatosan átvette a missziós munka szervezését.[20]

A Máramaros-ugocsai esperes fennhatósága alatt

1937 tavaszán Szabó Béla azt kérte a Máramaros-Ugocsai Egyházmegyétől, hogy engedélyezzék egy szűkebb csoportot létrehozását a missziós munka irányítására. Ez a beadvány szembe fordította a kört a hivatalos egyházi vezetéssel, akik közül „legtöbben nem helyeselték, túlzásnak, elbizakodottságnak nevezték felfogásunkat, szektásságot láttak benne.”[21] Ugyan ez a vád érte őket az 1937. február 1–6. között Komáromban megrendezett lelkészi és tanítói önképző tanfolyamon is, ahol a Nehézy-féle irányvonal ellenzéke „(főleg Fülöp Zsigmond komáromi főgondnok) egyházféltésből? túlzónak, pietistának, képmutatónak, szektásnak nevezte a baráti körök tagjait.”[22] Isaák Imre ekkor esperesi körlevelében tudatta, hogy a máramaros-ugocsai esperes átvette a baráti kör szellemi vezetését.[23] Első rendelkezése szerint páros hónapokban csak a lelkipásztorok vehettek részt az összejöveteleken, míg páratlan hónapokban a világiak is.[24]

Bertók püspök 1937. júliusi levele is megrovásban részesítette Szabó Bélát, amiért külsősöket vont be a KRE missziói munkájába.[25] A KRE vezetése utasításba foglalta, hogy csak az addig jól bevált keretek között lehet a missziós munkát végezni. Szabó ezt tisztsége kritikájaként véve 1937 szeptemberében kérte felmentését a missziói munka vezetése alól.[26] A következő évben szinte teljesen passzív maradt, majd 1939 májusában – családjával együtt – Pozsonyba költözött.[27]

Szabó tiszteletes távozása után a baráti körben Simon Zsigmondot tekintették vezetőjüknek, aki szerint ekkortól nevezték a kárpátaljai kört Napkeleti Baráti Körnek (KBK), míg a Szabó Béla vezette szlovákiait Napnyugati Baráti Körnek.[28] Ekkor a KBK legaktívabb tagjai Horkay Barna nagyszőlősi, Király Zoltán csapi, Huszti Béla kígyósi és Györke István beregújfalui lelkészek voltak. Szabó Béla távozása után átalakult a kör tevékenysége, bár Isaák esperes ellenőrzését nem tudták mellőzni. Ennek ellenére 1941-ben elindították az ún. körleveleket, amelyben a havonta tartott összejöveteleiken elhangzottakat írták le. Később hírek is kerültek bele, emellett az elolvasandó és megtanulandó igei részeket is előre közölték.[29] E leveleket legtöbbször Simon Zsigmond, Fekete Gyula, P. Tóth Lajos és Horkay Barna jegyezte le. Ugyanekkor Jézus-jelvényt is terveztek maguknak, ami egy kör alakú kitűző volt, ahol fekete alapon ezüst betűkkel állt a JÉZUS szó. Ezt a jelvényt az állandó baráti körös hívők viselték.[30] 1941 végén Fekete Gyula diakónus megnyitotta evangéliumi könyvkereskedését Beregszászban a Nagybazár 38. szám alatt,[31] amely 1938 és 1944 között nyolc-kilencezer missziós szórólapot, több száz traktátust, Szentírást és énekeskönyvet értékesített és juttatott el – a baráti körön át – a hívekhez.[32]

Az 1944. év kettős fordulata

Isaák Imre Máramaros-ugocsai esperes 1943. október elején történt halála[33] radikális változást hozott: a baráti körből elkezdett kiválni egy vezető tagság. Őket belső körként, vagy a hatosként emlegették. Horkay magukat intéző bizottságnak nevezte,[34] akik különböző időben lettek a kör tagjai: Simon Zsigmond (1935), Horkay Barna (1936), Pázsit József (1943), Zimányi József (1944),[35] Kovács Zoltán (1944),[36] Asszonyi István (1945).[37] Rajtuk kívül számos lekész, lelkészsegítő és diakónus tagja volt ennek a körnek: Czirók Béla (Fertősalmás), Csík József (Nagydobrony), Fóris András (Barkaszó), Györke István (Beregújfalu), Horkay István (Szernye), Huszti Béla (Kígyós), Király Zoltán (Csap), Kiss Lajos (Bökény), Kiss Sándor (Tiszaújhely), Kovács József (Munkács), Orgoványi György (Tiszakeresztúr), P. Tóth Lajos (Szolyva), Fekete Gyula diakónus (Beregszász), Gulácsy Lajos lelkészsegítő (Tivadarfalva), Balla István (ő később kilépett).[38]

A másik gyökeres változást 1944 őszén kezdődött, – amikor megindult Kárpáraljára a szovjet csapatok beözönlése –, mivel mindenki az ateista ország hadseregétől rettegett, s aki tudott, elmenekült. A baráti körösök közül (jelenlegi ismereteink szerint) csak P. Tóth Lajos hagyta el a vidéket a magyar csapatok visszavonulásával (1944).[39] A szövegségesek Csap városát történt bombázása, majd szovjet ostroma után is csak 1945-ben távozott el hívei közül Király Zoltán.[40] Akkor a szovjet vezetéstől a katonaságnak parancsa volt, miszerint nem szabad bántani a papságot. A városparancsnokság 0036. számú titkos rendelete alapján így ők nem kerültek fel a három napos munkára elviendők listájára. Ezért küldték haza Zimányi Józsefet is Beregszászból, mikor híveivel akart menni.[41] Asszonyi István, Czirók Béla, Orgoványi György azonban csak december 5-én szabadult a szolyvai gyűjtőtáborból a 4. Ukrán Front altábornagyának rendelete alapján.[42] A lelkészek tehetetlenül nézték végig 1944 decemberében a szekularizációt, majd 1945 áprilisában – az egyházi vagyon elkobzása után – parókiáikból is ki kellett költözniük.

Az ébredési mozgalom élén

Kárpátalján – 1945 nyarán – tömeges lelki ébredés kezdődött, ami egybeesett a szovjet térhódítással. A hívek a szovjet ateista hatalmat a Teremtő által rájuk kirótt büntetésként éltek meg, és sokan siettek lelkük megmentésére. A KBK által meghirdetett lelki alkalmakon meghatványozódott a résztvevők száma: az 1945 júniusában Tiszaújlakon megtartott találkozón majdnem 120-an voltak, így nem is tudták végig mondani az ún. aranymondásokat. Így visszatértek az Isaák Imre által bevezetett rendhez: a hónap első szerdája az ún. Nagy Baráti Kör, a másodikon a Kis Baráti Kör gyűlt össze. A Lélek munkálkodásának köszönhetően a következő – július 3-i gecsei – összejövetelen immár több mint 1200-an vettek részt, reformátusok, római és görögkatolikusok vegyesen.[43] Ez volt a csúcsa a lelki ébredésnek, mivel az augusztusi verbőci találkozón már csak 600-an jelentek meg, majd hónapról, hónapra csökkent a résztvevők száma.

Az ateista Szovjetunió kötelékében

szembefordulás az egyházi vezetéssel, nyilvános hitvallás a belügyi osztályon

Zakarpatszka Ukraina átmeneti bábállam 1946 januárjának végén megszűnt létezni, mert Kárpátalját a Szovjetunióhoz csatolták. Ekkor érkezett Munkácsra az USZSZK Vallási Kultuszok Ügyeinek Tanácsa (VKÜT) élén álló hivatalnok, aki akkor a reformátusok részéről a KBK egyik meghatározó tagjával, Kovács József munkácsi lelkésszel is tárgyalt.[44] Kovács tiszteletes akkoriban Orgoványi Györggyel együtt rendszeres konferenciákat szervezett a baráti köri tagságnak Munkácson.[45]

A KBK 1947-ben többször konfliktusba került a hivatalos egyházi vezetéssel. Első alkalommal, amikor az állami hatóság adminisztrátort keresett a reformátusok élére. A hivatal megengedte, hogy a reformátusok egyedül döntsenek annak személyéről. A KBK a saját emberét – Györke István beregújfalui lelkészt – szerette volna ebbe a tisztségben látni, amit a három esperes is támogatott. Ám a hatos a területi megbízottban egyben a püspököt is látni vélte, és az esperesektől az általuk összeállított vezetőségi névsor elfogadását várta el. Horkay erről memoárjában így írt: „A Baráti Kör maga vette a kezébe az ügyet. Összeállítottuk a vezetőség névsorát, egyházmegyénként is, a Baráti Kör tagjai is benne voltak a tisztikarban.”[46] Györkét végül megválasztották 1947 februárjában területi megbízottnak, azonban azt VKÜT nem fogadta el, hanem elindították a szovjet hatalom részéről fanatikus vallási kör (KBK) tagjainak teljes átvilágítását.[47]

1947 márciusában a hatos gecsei találkozóján Asszonyi István vetette fel, hogy még nem tettek bizonyságot az állam felé.[48] Ebből indult ki – Horkay és Zimányi szerint is – a később Sztálinnak címzett bizonyságtétel, mert Horkay március 28-i igéje szerint el kellett indulniuk (Ézsaiás 18:2). Zimányival gyalog tették meg az utat Gecséből Beregszászba, majd a körzet belbiztonsági minisztérium hivatalában elmondták a Sztálinnak szánt isteni üzenetet.[49] Aki ott meghallgatta őket, azzal küldte el a két lelkészt, hogy ez olyan ügy, amivel csak Ungváron tudnak foglalkozni. Így a két lelkész másnap elindult Ungvárra. A beregszászi vasútállomáson Asszonyi István búcsúztatta őket, s Horkayhoz és Zimányihoz csatlakozott még Simon Zsigmond is. Ungváron aztán leiratták velük a bizonyságtételüket, amelyet Sztálin Marsallnak és Tanácsadóinak címeztek Moszkvába, s mindhárman alá is írtak azt.[50] Eközben Györke március végén lemondott választott tisztségéről, Kovács József munkácsi lelkész pedig Magyarországra költözött.

A Baráti Kör betiltása, vezető tagjainak letartóztatása

A sikertelen területi meghatalmazott-választás után a szovjet hivatal inkább engedélyezte – a Ravasz László kezdeményezte – Szovjetunió-béli evangéliumi-keresztény baptista szervezettel elindított egyesülési tárgyalásokat a reformátusok számára. Ez ügyben is eltért a KBK és az egyházi vezetés véleménye.[51] Közben a „Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő vallásügyi tanács 1947. május 20-án kelt utasítására a tanács kárpátontúli területi megbízottja feloszlatta a magát »Keleti fivérek« klubjának nevez illegálisan működő szervezetet.”[52] A feloszlatás tényéről június 11-én hivatalosan értesítették Simon Zsigmondot, Horkay Barnát és Zimányi Józsefet.[53] Ez azonban nem állította meg a baráti kört, a tömeges evangelizációs alkalmak egészen nyár végéig folytak.[54] Szeptemberben azonban Simon Zsigmondot magához hívatta az ungvári vallásügyi meghatalmazott és erőteljesen felszólította, hogy mivel már négy hónapja hivatalosan feloszlatták a KBK-t, hagyják abba a tevékenységüket, mert retorziók következhetnek.[55] És azok be is következtek: 1947. október 15-én Zimányi Józsefet és Horkay Barnát letartóztatták.

A következő két évben még nyolc baráti körös tagot vontak bírósági eljárás alá és ítéltek el szovjetellenes tevékenységért: 1948-ban Simon Zsigmondot és Fekete Gyulát, 1949-ben Pázsit Józsefet, Györke Istvánt, Asszonyi Istvánt, Huszti Bélát, Kovács Zoltánt és Gulácsy Lajost.

A fogságból történt visszatérésük

Mindegyik KBK-tag a Gulag valamely kényszermunka-táborába került.[56] A rájuk kirótt büntetést csak ketten töltötték le, a többiek a Sztálin 1953. évi halálát követően (több hullámban) zajlott közkegyelem valamelyikével szabadultak. Mindegyiküket megtartotta és hazavitte Teremtője:

  • Horkay Barna a rá kirótt 7 évet letöltötte, 1955-ben tért haza,
  • Zimányi József is letöltötte a rá kiszabott 7 évet, ő is 1955-ben tért haza,
  • Simon Zsigmondot 25 évre ítélték, 1955-ben 9,5 év után térhetett haza,
  • Fekete Gyulát 25 évre ítélték, 1956-ban 7,5 év után térhetett haza,
  • Pázsit Józsefet 25 évre ítélték, 1956-ban 7 év után térhetett haza,
  • Györke Istvánt 25 évre ítélték, 1956-ban 7 év után térhetett haza,
  • Asszonyi Istvánt 25 évre ítélték, 1956-ban 7 év után térhetett haza,
  • Huszti Bélát 25 évre ítélték, 1956-ban 7 év után térhetett haza,
  • Kovács Zoltánt 25 évre ítélték, 1956-ban 7 év után térhetett haza,
  • Gulácsy Lajost 10 évre ítélték, 1956-ban 7 év után térhetett haza.

Hazatérésük után szinte kivétel nélkül oda tértek vissza szolgálni, ahonnét elvitték őket. Híveik úgy néztek rájuk, mint hithősökre, akik megjárták a halál völgyét, s akiket megtartott hitük és Teremtőjük. A Szovjetunió széthullását követően a KBK négy tagjának jelent meg visszaemlékezése életéről, melyben kiemelt helyet szenteltek lelki és testi megpróbáltatásaiknak.[57]

Szerző

Szamborovszkyné Nagy Ibolya

  1. ↑ Siposs Imre: A kárpátaljai ref. egyházkerület megalakulása, Református Egyház és Iskola 2(1922/46), 1922. nov. 12., 189.
  2. ↑ Harsányi Béla: Református belmissziói munka Kárpátalján a múlt század 20-as és 30-as éveiben, Egyháztörténeti Szemle 62(2019/2), 75.
  3. ↑ Siposs Imre: Események – Feljegyzések. Folytatás és vége, Református Egyház és Iskola 3(1923/14), 1923. ápr. 8., 55.
  4. ↑ Harsányi: Református, 76.
  5. ↑ Peyer-Müller, Fritz: A Kárpátaljai Református Egyház története a két világháború között – kitekintéssel a jelenre. Budapest, Református Zsinati Iroda Tanulmányi osztálya, 1994, 184.
  6. ↑ Tornyai János levele Bertók Bélához, 1933. augusztus 9. TtREL I.22.a 11.
  7. ↑ Szabó Béla levele Bertók Bélához, 1933. augusztus 14. TtREL I.22.a 17.
  8. ↑ Kovács Zoltán: Bilincsben és békességben Istennel (Szibériai rabságom története). Budapest, Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, 1990, 132.
  9. ↑ Horkay Barna: A Keleti Baráti Kör. Képek a kárpátaljai ébredésből. H.n., magánkiadás, 1998, 15.
  10. ↑ Uo., 16–17.
  11. ↑ Fekete Gyula levele Révész Imre püspökhöz. Beregszász, 1945. április 20. TtREL I.1.c.468.
  12. ↑ Horkay: A Keleti, 17
  13. ↑ Király Zoltán: Csap és a református gyülekezet virágzása és háborús hanyatlása 1933–1945. Emlékezéseim a csapi gyülekezet körében eltöltött szolgálati esztendőkre. Sárospatak, Hernád Kiadó, 2024, 124.
  14. ↑ Fekete Gyula kihallgatási jegyzőkönyve, Beregszász, 1947. augusztus 11. Архів Управління Служби Безпеки України в Закарпатській області (Arkhіv Upravlіnnia Sluzhbi Bezpeki Ukrayini v Zakarpats'kіi oblastі, AUSBU ZО), Fond P-2258, op.1, od. zb.770. delo.1970. Idézi: Fodor Gusztáv: Akik a nagy nyomorúságból jöttek. A sztálini diktatúra koncepciós perei kárpátaljai református lelkészek ellen a KGB ungvári levéltárának dokumentumai alapján. Peranyagok, életrajzi adatok, fényképek. KRE – RKKKA, h.n., 2017, 247.
  15. ↑ Fekete Gyula levele Révész Imre püspökhöz
  16. ↑ Fekete Gyula kihallgatási jegyzőkönyve
  17. ↑ Horkay: A Keleti, 25.
  18. ↑ Dr. Sárkány Lajos: Presbyteri konferenciák Máramaros-Ugocsában, Református Egyház és Iskola, 17(1937/14), 1937. ápr. 3., 4–5.
  19. ↑ Király Zoltán: Csap és a református gyülekezet virágzása és háborús hanyatlása 1933–1945. Emlékezéseim a csapi gyülekezet körében eltöltött szolgálati esztendőkre. Sárospatak, Hernád Kiadó, 2024, 124.
  20. ↑ Harsányi: Református, 99.
  21. ↑ Horkay: A Keleti, 25.
  22. ↑ Király: Csap, 125.
  23. ↑ Isaák Imre 63. számú, 1937. április 21-án kelt esperesi körlevele, TtREL I.27.b.8.
  24. ↑ Harsányi: Református, 101.
  25. ↑ Ugyanis Komáromból a Timótheus ifjúsági szervezettől hívott meg előadókat a rendezvényeire, lásd: Uo.
  26. ↑ A kérdés teljes folyamatának kifejtését lásd: Peyer-Müller: A kárpátaljai, 367–370.
  27. ↑ Uo., 371.
  28. ↑ Simon Zsigmond vádirata, AUSBU ZО, Fond P-2258, op.1, od.zb.770, gyelo 1970.
  29. ↑ Horkay: A Keleti, 48.
  30. ↑ Uo., 47.
  31. ↑ APRÓHIRDETÉSEK, Papír és Írószer 22(1942/13), 1942. júl. 1.
  32. ↑ Fekete Gyula kihallgatási jegyzőkönyve, 248.
  33. ↑ Siposs Imre: Emlékezés Isaák Imrére, Kárpáti Híradó, Vasárnap 20(1943/229), 1943. okt. 10., 6.
  34. ↑ Horkay, A Keleti, 113
  35. ↑ Uo., 107.
  36. ↑ Fekete Gyula kihallgatási jegyzőkönyve, 247.
  37. ↑ Asszonyi István bizonyságtétele, Horkay: A Keleti, 130.
  38. ↑ Kovács Árpád kihallgatási jegyzőkönyve, 1948. október 13. Idézi: Fodor: Akik, 258.
  39. ↑ Fodor Gusztáv: A református egyház első évtizede Kárpátalja szovjetizálásának idején (1944–1954). In Molnár D. Erzsébet – Molnár D. István (szerk.): HADIFOGSÁG, MÁLENYKIJ ROBOT, GULÁG. Kárpát-medencei magyarok és németek elhurcolása a Szovjetunió hadifogoly- és kényszermunkatá-boraiba (1944–1953). Beregszász–Ungvár, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, „Rik-U” Kiadó, 2017, 99.
  40. ↑ Király: Csap, 175.
  41. ↑ Fodor: A református, 101.
  42. ↑ Uo.
  43. ↑ Horkay, A Keleti, 108.
  44. ↑ MRE ZSL 2.fond, 41. doboz, 0917/1726, 3.
  45. ↑ GARF Fond 6991, op.3, gyelo 1112, ark.23.
  46. ↑ Horkay: A Keleti, 118.
  47. ↑ Szamborovszkyné Nagy Ibolya: A református egyházszervezet szovjet mintára történő transzformálása Kárpátalján. In: Kiss, Réka; Lányi, Gábor (szerk.) Hagyomány Identitás Történelem 2021. Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar Egyháztörténeti Kutatóintézet, 2022, 292.
  48. ↑ Zimányi: Tűzoszlopoddal, 60.
  49. ↑ Uo., 61–62.
  50. ↑ Архів Управління Служби Безпеки України в Закарпатській області (Arkhіv Upravlіnnia Sluzhbi Bezpeki Ukrayini v Zakarpats'kіi oblastі, AUSBU ZО), Fond P-2258, op.1, od.zb.2258.
  51. ↑ Erről bővebben lásd: Szamborovszkyné Nagy Ibolya: „Többet tenni most nem lehet. Irattárba!”: A kárpátaljai reformátusok és az orosz baptisták egyesülési/együttműködési történetéről (1947). In: Kiss, Réka; Lányi, Gábor (szerk.): Hagyomány, Identitás, Történelem 2019. Budapest: Károli Gáspár Református Egyetem Egyház és Társadalom Kutató-intézetének Reformáció Öröksége Műhelye – Hittudományi Kar Egyháztörténeti Kutatóintézet, 2020, 377–398.
  52. ↑ A Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő vallásügyi tanács kárpátontúli területi megbízottjának 1948. január 13. 001. s/sz. igazolása, AUSBU ZО Fond P-2258, op.1, od.zb. 5983, delo C-2274.
  53. ↑ Fodor: Akik a nagy, 158.
  54. ↑ Asszonyi István bizonyságtétele, Horkay: A Keleti, 130.
  55. ↑ Horkay: A Keleti, 152.
  56. ↑ Erről bővebben lásd: Szamborovszkyné Nagy Ibolya: Kárpátaljai református lelkészek a GULAG-on
  57. ↑ Kovács Zoltán: Bilincsben és békességben. Szibériai rabságom története, Budapest, Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, 1990.; Zimányi József: Tűzoszlopoddal jéghegyek között: Zimányi József életútja. Budapest, Fundamentum Alapítvány, 1995.; Horkay Barna: A keleti baráti kör: Képek a kárpátaljai ébredésből. Szerzői kiadás, h.n., 1998.; Szántó János (szerk.): Mélységből a magasba. Bizonyságtétel az elmúlt időkről. Gulácsy Lajos önéletírása, Kárpátaljai Református Egyház Sajtóosztálya, Munkács, 2005.
A lap eredeti címe: „https://refwiki.kre.hu/index.php?title=Napkeleti_Baráti_Kör&oldid=1205”