Lovasberényi incidens (1946)

1946. június 16-án Lovasberényben, a református templom javára rendezett jótékonysági előadáson, tömegverekedés tört ki a résztvevők és az előadást megzavaró ittas szovjet katonák között. Az előadáson részt vevő fiatalokat a szovjet katonai rendőrség begyűjtötte, majd a kihallgatásukat követően, közülük öt főt többéves szibériai kényszermunkára ítéltek. Az értük –egyházi és állami fórumokon – szót emelő Komáromy János református lelkipásztor elhallgattatása érdekében – 1950-ben az ÁVH újra elővette, a lelkipásztor második világháború utáni, felmentéssel végződő népbírósági ügyét és – három évi letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Komáromy a Nagy Imre-féle amnesztia idején térhetett haza, de egészsége annyira megromlott, hogy az egyházkerület munkaképesség csökkenés indokával, akarata ellenére nyugdíjazta. A lovasberényi incidens jól illusztrálja a megszálló szovjet katonák még 1946-ban is a békés polgári lakossággal szembeni erőszakos viselkedését, és ennek kapcsán a magyar világi, de akár egyházi hatóságok tehetetlen magatartását.

Előzmények

1946. június 16-án a katolikus búcsú napján több helyen is bálokat, zenés mulatságokat tartottak Lovasberényben. A falu aljegyzője, Szili Mihály főleg a református Keresztyén Ifjúsági Egyesület tagjaira támaszkodva, de katolikus résztvevőket is bevonva, amatőr színjátszó előadást szervezett a gyülekezet templommal szomszédos közösségi házába, amelyen a János vitéz című daljátékot adták elő. Az előadás bevételét a református templom háborúban megsérült berendezésének pótlására kívánták fordítani.

A búcsúra nemcsak a falusiak, hanem a környékbeli Lujza majorban elszállásolt szovjet katonák is készültek. Többen közülük fegyvertelenül, szórakozást keresve jelentek meg a faluban szervezett zenés mulatságokon, miközben fegyveres szovjet járőrök is cirkáltak. Szovjet katonák, egy már ittas csoportja, a gyülekezeti házban is megjelent és megzavarta a fiatalok előadását.

Arról, hogy pontosan mi történt sajnos nem tudunk objektív képet alkotni. A hatóságok a kezdetektől fogva nem az igazság felderítésére törekedtek, hanem arra, hogy a saját koncepciójukat igazolják. Az mindenképpen megállapítható, hogy tömegverekedés tört ki a szovjet katonák és a falusiak között, amelybe a falusiak oldalán a falu rendőre és jegyzője is bekapcsolódott. A helyiek szerint az ittas katonák illetlen megjegyzéseket tettek a színdarabban szereplő lányokra, majd elkezdték őket lerángatni a színpadról, ezt akadályozták meg a darab férfi szereplői. A hivatalos verzió szerint a katonák fegyverrel akartak bemenni a gyülekezeti terembe, amit a jegyző kifogásolt és kérte őket a fegyvereik kint hagyására. Ekkor szóváltás alakult ki, amit dulakodás követett és végül olyan tömegverekedéshez vezetett, amely falu jórészére is kiterjedt. Ugyanis a faluban mulató más szovjet csoportokat is támadások értek, míg végül a helyőrségről további fegyveres katonákat kellett kivezényelni, hogy megfékezzék az erőszakot. A rendet így is csak másnap hajnalra sikerült helyreállítani. A szovjetek és a falusiak közötti kezdeti nézeteltérés elfajulásához hozzájárult az, hogy Lovasberényen mély nyomokat hagyott a háború. A frontvonal többször is átvonult a falun, a szovjet katonák loptak, nőket erőszakoltak meg, sokakat kényszermunkára hurcoltak. A háború után a közeli Lujza majorban elszállásolt szovjet katonai egység tagjai be-bejártak a faluba lopni, megdézsmálták a gyümölcsösöket, mindezt pedig a magyar hatóságok kénytelenek voltak tehetetlenül végignézni. Az erőszakoskodó, ünnepet megzavaró részeg katonák az utolsó cseppet jelentették a pohárban, a szovjetektől már megannyi sérelmet elszenvedő falusiak számára.

A megtorlás

A szovjetek is érezték az ellenük megnyilvánuló spontán népharag jelentőségét és annak érdekében, hogy nehogy máshol is hasonló ellenállás bontakozhasson ki, példát statuálva, szigorú és gyors lefolyású eljárást indítottak. Felelősöket keresve a legegyszerűbb módon – hiszen a nevük ott volt a szereposztásban, tehát biztos jelen kellett lenniük az előadáson – a színdarabban szereplő fiatalokat állították a szovjet katonai bíróság elé, ahol többeket meg is kínoztak. Néhány hét múlva koncepciós eljárásban hoztak ítéletet az ügy „öt főbűnöse” ellen, akiket a faluközösség reprezentánsainak tekintettek. A három elítélt fiatalt azért választották ki, mert ők voltak a szereposztás első három helyén. A falu vezető, módosabb – később kuláknak nyilvánított – családjaiból származtak, a falu népszerű, közismert fiataljai voltak. A helyi elitbe tartozó elítélt jegyző már a háború előtt is ebben a pozícióban volt, míg a rendőrbiztos a honvédségben szolgált.

A szovjet katonai bíróság, orosz nyelven lefolytatott, gyorsított eljárásban, terrorcselekmény elkövetése miatt Drávóczy Ferenc rendőrbiztost tíz, Bánhídi József jegyzőt nyolc, a fiatal szereplőket – Hartal Sándort, Bodó Istvánt és Bori Lajost, a darab János vitézét, Bagóját és Strázsamesterét – hat-hat év szibériai kényszermunkatáborra ítélte. Az üzenet egyértelmű volt: a megszálló hatalom túlkapásaival szembeni fellépés nem marad megtorlatlanul. Az pedig, hogy magyar állami tisztviselőket is elítéltek, kifejezte a megszállt állam feletti hatalmukat is. Bodó már elhurcolása közben odaveszett, Hartal a büntetésének letöltése után a Szovjetunióban maradt, a többiek az 50-es években hazatérhettek, de életükön mély, gyógyíthatatlan sebeket hagyott a méltatlan ítélet. A falu népét sokkolta a tehetetlensége és a megfélemlítettsége, a szovjet megszállás és a kommunista pártállam tabusította a történteket.

A református lelkész közbenjáró próbálkozásai

Lovasberény református lelkipásztora, Komáromy János részben felelősséget érezve azért, hogy az incidens az egyházközség templomért tartott jótékonysági rendezvényéből indult ki, de legfőképpen azért, hogy mindent megtegyen az elhurcolt fiatalokért, a legkülönbözőbb fórumokon emelt szót értük. Ravasz László és a református Egyetemes Konvent ígéretet tett ugyan a segítségnyújtásra, de a szovjet megszállók akaratával szemben semmilyen mozgásterük nem volt. Komáromy ezért a református lelkészi hivatásból induló Tildy Zoltán köztársasági elnöknek, Rajk László belügyminiszternek, Tildy távoztával Szakasits Árpád köztársasági elnöknek és bizonyos források szerint magának Sztálinnak is levelet írt az elhurcolt fiatalok ügyében.

Komáromy közbenjáró próbálkozásai egyre kellemetlenebbé kezdtek válni a hatóságok számára, ezért 1950. márciusában a székesfehérvári kórházból a rendőrség elvitte majd rabosította. Újra tárgyalták háború utáni népbírósági perét, amely akkor még felmentéssel zárult, de az újabb eljárásban első fokon másfél, másodfokon három év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. A váci börtönben letöltött büntetése után még egy évre kitelepítették Vámospércsre. Az ítéletéhez hozzájárult egy kiskorú, tízéves hittanosának a vallomása, miszerint Komáromy azzal, hogy egy hittanórán csodálatát fejezte ki, hogy egy amerikai bombázógép légi utántöltéssel a világon először körbe repülte a földet, az „imperialista hadigépezetet éltette”.

Komáromy végül a Nagy Imre-féle amnesztia idején szabadult és térhetett haza, a börtönben töltött évek során az egészsége azonban annyira megromlott, hogy a Dunamelléki Református Egyházkerület 75%-ot meghaladó munkaképességcsökkenés indokával, formailag Komáromy kérésére, – de a későbbi leveleiből kiderül, a lelkész akarata ellenére – 55 évesen nyugdíjazta. A lelkipásztor előbb rokkantnyugdíjasként fizikai munkát végzett, majd szülőhelyén, Siófokon egy kisebb múzeum igazgatója lett.

A lovasberényi incidens és az azt követő erőszakos és koncepciós, megtorló eljárás, a magyar hatóságok szemhunyása, az egyházi felsőbb szervek mozgásterének beszűkülése, a közbenjáró lelkész állami elhallgattatása és bebörtönzése után, az egyház tőle való elfordulása, az elítéltek családjainak és a faluközösségnek a magába fordulása, az egész eseménysor tabusítása, mind-mind szemléletes elemei annak, ahogy a megszálló szovjet hatalom berendezkedett Magyarországon.

Irodalom

Szerző

Lányi Gábor

A lap eredeti címe: „https://refwiki.kre.hu/index.php?title=Lovasberényi_incidens_(1946)&oldid=784”