RefWiki

Kecskeméten a 16. század végétől már források igazolják a református oktatás jelenlétét, iskolamesterek működését. Az iskola a 17. század közepétől a Debreceni Református Kollégium partikulájaként működött, onnan kapta rektorait, diákjai ott tanutak tovább. Az egyre erősödő intézmény az 1830-as évek elején az egyházkerület teljes jogú református kollégiumává fejlődött, azaz az elemi és középszintű képzésen túl akadémiai tagozatain bölcsész-, jogász- és lelkészképzés folyt. Az 1855-ben újonnan létrejött pesti teológiai intézetben megindult párhuzamos képzés miatt 1860-ban a lelkészképzés Kecskeméten megszűnt, az egyházkerület három különböző városban működtette tovább főiskoláját: a lelkészképzést Pesten, a tanítóképzést Nagykőrösön, a jogászképzés maradt Kecskeméten. A kecskeméti református jogakadémia egészen az államosításig, 1948-ig nyújtott színvonalas képzést, 1925-től egyetemes, azaz az ország egyetlen református jogakadémiájaként.

A református oktatás kezdetei Kecskeméten 1830-ig

Kecskeméten mind a reformáció megjelenésére, mind a protestáns szellemű oktatás kezdeteire vonatkozóan csak feltételezésekkel élhetünk, a források gyér volta miatt. A helyi hagyomány az 1564-es dátumhoz köti az iskola megindulását, ez azonban annak az egyezséglevélnek az évszáma, amelyben a város katolikus és protestáns közösségei megállapodnak, hogy ezentúl nem használják közösen a régi kőtemplomot, hanem az a katolikusoké lesz, a protestánsok pedig építenek maguknak egy új, egyelőre fatemplomot. A teljes elkülönülés, a református egyházközség önálló megszerveződése tehát valóban ekkorra datálható, az iskoláról azonban ebben a dokumentumban nem esik szó.

Ami bizonyos, hogy 1597-ben már református iskolamester tevékenykedett a városban, a később katolikus hitre tért lelkész, Veresmarti (Vörösmarti) Mihály, 1599-ben pedig – a városi jegyzőkönyvek tanúsága szerint – a városvezetés iskolamestert, 1600-ban pedig református lelkészt fogadott, György mester, illetve Búzás Mihály személyében. Utóbbi Tolnáról érkezett, ahonnan az ott már virágzó iskola diákjai is számosan követték. Érkezésük és betagolódásuk megerősítette a kecskeméti iskolát. 1599-ből még egy utalás fennmaradt a városi tanács jegyzőkönyvéből az iskolára vonatkozóan: 1599. június 15-én „Ormány Márton Döbröcönbe küldetik oskolamesterért s úti költségre adatik nekie 4 forint.”

A városban a katolikus közösség mindvégig megmaradt, így a plébániai iskola is a felügyeletük alatt működött. A kecskeméti református oktatás tehát valószínűleg a kezdetektől fogva, de a katolikus közösség megerősödése után mindenképpen önálló alapítású iskolában működött. Az 1678. évi nagy tűzvész mindkét felekezet templomát és iskoláikat is elemésztette, az iskolákra vonatkozó iratanyaggal együtt. A református iskola első fennmaradt anyakönyve ezért 1679-től őrzött meg a nagydiákokra és a tanárokra vonatkozó információkat. Az iskolára vonatkozó további forrás Kecskeméti Selymes Jánosnak, 1701 és 1721 között kecskeméti lelkipásztornak a feljegyzései, továbbá Nagy István rektornak Kecskeméti Helikon című kézirata, amely levéltári forrásokra építve nyújt átfogó és részletes képet a kecskeméti oktatás történetéről.

Az iskola évszázadokig a Debreceni Református Kollégium partikulájaként működött, diákjai az anyaiskola névsorában már a 16. század végén felbukkannak. A rektorok hosszú időn keresztül Debrecenből érkeztek: az 1650-től 1750-ig itt tanító több mint félszáz rektor közül egyről nem tudjuk, hol végezte tanulmányait, egy a pápai kollégiumból jött, a többiek mindannyian Debrecenből. A tanított tárgyakra vonatkozóan kevés a forrás, de azt tudjuk, hogy a 18. század elején Kecskeméten a grammatikai osztályokra már „felsőbb tudományok” épültek, és bár nyilván nem a később elvárt mélységben, de filozófiát és teológiát is tanítottak.

A többnyire két-három évig tanító rektorok munkáját a magasabb osztályokat végzett nagydiákok, praeceptorok segítették, akik a kisebb tanulókat tanították. 1736-ban az egyházközség elöljárói úgy döntöttek, „hogy ez után állandó, érettebb elméjű és bővebbetske tudományú Tanitók vitessenek legalább a’ Deák Classisok oktatására”. Az oktatás színvonalának további javítását célozta a rektor személyére vonatkozó szigorítás: 1749 januárjában úgy határozott az egyháztanács, hogy az iskola élére ezután nem két-három évre választanak rektort, hanem állandó professzorokat alkalmaznak, aki a debreceni tanulmányok és a külföldi akadémiai út után kezdik meg működésüket. A diáklétszám ingadozott, de alapvetően folyamatos emelkedést mutat az 1823/24-es tanévig, amikor az összlétszám 676 fő, közülük 45 a tógás nagydiák. 1828/29-re viszont számuk visszaesik, a diákok összlétszáma ekkor 550 fő.

A kollégiummá válás időszaka 1831–1850/1860

Harc a kerületi főiskoláért – Kecskemét és Nagykőrös vetélkedése

Az évszázadok alatt kialakult református oktatási struktúrákat a 18. századtól kezdve egyre több oldalról érték olyan hatások, amelyek változtatásra kényszerítették. A külföldi utak akadályozása, az iskolák fenntartásának megnehezítése (az alapítványok ellenőrzése, gyűjtések tiltása), a gazdasági háttér gyengítése arra ösztönözte a döntéshozókat, hogy megoldást találjanak. Ennek egyik lehetősége, hogy a dunamelléki kerületben is létrehoznak egy központi főiskolát, azaz kollégiummá fejlesztik a térség egyik erős gimnáziumát. A 18. század végére egyértelművé vált, hogy csak a kellő anyagi bázissal bíró és az állami hatóságok engedélyét is megszerző iskolák bízhatnak a folyamatos működésben. Ennek fényében két egyházközség, illetve város került a figyelem középpontjába: Nagykőrös és Kecskemét.

Az 1800-as évek első évtizedében a kerület felkérte mindkét egyházközség iskoláját az ún. enciklopédikus kurzus bevezetésére (természettudományi, bölcsészeti és teológiai tárgyak „bő kivonata”, két év alatt), és ehhez kapcsolódóan a második professzori állás létrehozására, azzal a céllal, hogy felkészüljenek „a nagyobb tudományok tanítására”. Mindkettő be is vezette, de Kecskemét – miután Debrecen is felhagyott vele – hamarosan megszüntette, Nagykőrös folytatta. A kerületi főiskola ügye ezután egy időre lekerült a napirendről, majd 1828 májusában a kecskeméti egyházközség állt elő egy javaslattal: amennyiben az egyházkerület a tervezett központi anyaiskolát az ő városukban állítja fel, az egyébként is esedékes új iskolaépületüket nagyobbra tervezik, hogy egy kerületi főiskolát is befogadhasson, az építkezéshez azonban támogatást is kértek. A kerület a javaslatot néhány hónappal később elfogadta, ígéretet tett rá, hogy a terv megvalósulását minden módon segíteni fogja, a szükséges anyagiak előteremtésében is támogatást nyújt, továbbá vállalta egy tanszék felállítását.

1829-ben a nagykőrösiek is benyújtották a maguk javaslatát, amely szerint náluk a legcélszerűbb a központi főiskola létrehozása. Bár a kiküldött bizottság szerint a nagykőrösiek ajánlata a kecskemétiekét „sokkal felyűl haladó”, de csak szóbeli ígéret, a döntést a közgyűlésre bízták. A közgyűlés, megfontolva a két ajánlatot, a két város elhelyezkedését, körülményeit, úgy határozott, hogy a felállítandó „nagyobb oskola” állandó helye Kecskemét városa legyen. Nagykőrös természetesen sérelmezte a döntést. Kecskemét megkezdte az építkezést, 1830-ban letették a későbbi Ókollégium alapkövét. A két egyházközség között elhúzódó vita bontakozott ki. 1836-ig a kerületi közgyűléseken újra és újra megerősítették, hogy a főiskola helye Kecskemét. 1832-ben Nánási Fodor Gerzson, a nagykőrösi intézmény elismert, neves tanára javasolta, hogy legalább osszák meg a tanítandó tudományterületeket a két város között – ezt ekkor még elvetették. A kecskemétiek folytatták az építkezést és a tanszékek betöltését, de a nagykőrösiek is részletesen kidolgozott tantervekkel, átgondolt reformjavaslatokkal álltak elő. 1834-ben mindkét egyházközség engedélyért folyamodott a Helytartótanácshoz iskolája magasabb rangra emeléséért, Kecskemét líceumi rangért, Nagykőrös azonban egyenesen „collegiumi vagy anyaiskolai” rangért, ugyanakkor kérte, hogy a kerület azon döntését, mely szerint Kecskemétet választotta nagyobb iskolája helyéül, semmisítsék meg. Válaszul a Helytartótanács a kerülettől kért tájékoztatást és utasításba adta, hogy további intézkedésig a kecskeméti gimnáziumra nézve minden újítást szüntessenek meg. Végül a Helytartótanács 1835 végén engedélyezte a kecskeméti gimnázium líceumi rangra emelését, Nagykőrös ügyében további tájékoztatást kért a kerülettől. Az erről szóló közgyűlési határozat már egyértelműen mindkét iskola pártolásáról beszélt, és egy Nagykőrösön felállítandó tanítóképző és gazdasági intézetről. Ennek fenntartására ígéretet tettek a közgyűlés előtt, majd ezt egy évvel később írásban is megerősítették.

Egy Pesten alakítandó központi intézmény terve – küzdelem Pesttel

Új szereplő lépett azonban a színre: a pesti egyházközség. A gyülekezet 1796-ban alakult meg, 1816–1830 között épült a temploma, hatalmas országos támogatás mellett, az építkezés ezzel együtt is súlyosan terhelte a fiatal egyházközséget, amely ebben az időben teljesen el volt adósodva. 1835-ben jelezték először egyházkerületi közgyűlésen, hogy részesedni kívánnak a kerületi központi főiskola támogatására szánt pénzekből – kérésüket elutasították. Ahogyan a következő évben a kecskemétiekét is, akik a támogatás megosztását sérelmezték Kecskemét és Nagykőrös között. Megerősítették azonban a korábbi Kecskemét melletti döntést: leszögezve, hogy a kecskemétiek „oskolájok részére ajánltatott és rendeltetett minden segedelmeknek birtokában tovább is meghagyattatnak – külömben is a’ N. Körösi Ekklésia ön erejéből kivánván a’ czélbe vett Oskola Tanitókat Formáló, és Gazdasági Intézetet felállitani. Valamint arról is biztossittatnak, hogy ha a’ N. Körösi Oskola Lyceumi rangra emeltetnék is, a’ Hit-Tudomány és Hazai Törvények kirekesztőleg a’ Kecskeméti Oskolában fognak tanittatni.”

1839. november 10-én a pesti református egyházközség, melynek élén ekkor már a frissen megválasztott Török Pál állt, azon tervéhez kérte a kerületi közgyűlés jóváhagyását, hogy iskoláját, melyet nem tud megfelelő szintre fejleszteni, a pesti evangélikus iskolával egyesíthesse. Ám ez utóbbi - a későbbi Fasori Evangélikus Gimnázium - ekkor még szintén kezdeti korszakát élte. Sőt, a pesti egyház azt is kérte, hogy a tervezett egyesítéshez más kerületek jóváhagyását is segítsenek megszerezni, mert az egyesítési szándék mögött távlatosabb célt vázoltak fel: ez az egyesült protestáns iskola kiindulópontja lehetne egy Pesten felállítandó közös protestáns főiskolának. Az egyesülés tervtől csak akkor állnának el, ha az egyházkerület maga tervezne Pesten főiskolát.

1839-ben az ügy fontosságára tekintettel kiküldtek egy 15 fős küldöttséget a kérdés tanulmányozására, elnöke gróf Ráday Gedeon, akik javaslatukat a következő gyűlésen adták be. Itt már körvonalazódott egy országos, akár evangélikusokkal és a görögkeletiekkel közös egyetem terve, de még gyakran csak dunamelléki kerületi főiskoláról beszéltek. A küldöttség következő évi közgyűlésre beterjesztett javaslatában már határozottan egy nagyobb léptékű terv fogalmazódott meg, egy a négy egyházkerület felügyelete alatt álló központi főiskoláról. Mindvégig jellemző ez a bizonytalanság, hol kerületi központi főiskoláról volt szó, hol a négy református, hol a nyolc protestáns kerület közös intézményeként emlegették, hol csak teológiai oktatást folytató intézetként. Időnként jogi és filozófiai oktatásról is beszéltek és egyenesen országos protestáns egyetemként tekintettek a tervezett pesti intézményre.

1836-ra tehát az egyházkerület egyfajta feladatmegosztással a két szomszédos városban két iskolát tartott fenn, illetve támogatta a fenntartásukat: Kecskeméten a filozófiai, jogi és teológiai képzés folyt, Nagykőrösön pedig egy kimondottan tanítóképző intézet működött, összekapcsolva egy gyakorlati gazdasági képzéssel (utóbbi 1850-ig állt fenn). A konvent 1840. szeptember 9-én a kecskeméti intézményt ismerte el a debreceni, sárospataki és pápai intézményekkel egyenrangú, teljes jogú kollégiumnak.

A szabadságharc leverése után

A neoabszolutista központi kormányzat idején a protestáns egyházak önálló működését korlátozó rendelkezések az egyházi oktatásra is kiterjedtek. A tanügyi hatóságok sürgették az iskoláknak az 1850-ben Magyarországon is bevezetett osztrák tanügyi reform, az Organisationsentwurf szerinti átszervezését. Kecskemét az egyházkerület támogatását kérte a teljes főgimnázium felállításához. Nagykőrös azonban ugyanekkor ajánlatot tett, mely szerint a maga gimnáziumát, saját erejéből, teljes főgimnáziummá alakítja, s azt az egyházkerület rendelkezésére bocsátja. A kerület elfogadta ajánlatukat, és innentől ezt tekintette a kerület gimnáziumának, és anyagi támogatását is ide irányította. Így Kecskemét kénytelen volt a két főiskolai tanszékre megajánlott összeget mégis a gimnáziuma fejlesztésére fordítani, hiszen teljes kollégium csak az alsó- és középfokú intézményekkel együtt működhet. Ezt a pesti iskola hívei úgy értelmezték, Kecskemét nem akar főiskolát, „inkább” csak gimnáziumot. A kerület, miután a gimnáziumot immár Nagykőrösön támogatta, egy különálló teológiai és tanítóképző intézetet kívánt létrehozni Kecskeméten, ez 1851 őszén meg is nyílt. Élére a kerület kinevezte Tatai Andrást, Karika Jánost és Ballagi Móricot, „akik által a theológiai tudományok előadása 1851–52-től s a pedagógiáé is 1852–53-tól teljes megelégedésre volt folyamatban” – idézi Kováts Andor Polgár Mihály püspök jelentését az 1853. június 13–17-i közgyűlésről. Ezen közgyűlés 54. pontjában határozottan a kecskeméti főiskola további támogatása mellett foglaltak állást. „A Kecskeméten levő iskolai minden intézeteket, mint eddig ugy ezután is [a superintendentia] magáénak tekinti, s minden iskolai czélra bejövendő anyagi erőket a kitüzött sorozatban a tehologiai, praeparandiai s jogtudományi osztályok felvirágoztatására s időnként felebbemelésére forditand…”

Ennek ellenére 1854 tavaszán a még 1851-ben létrehívott három fős iskolai albizottmány nevében Török Pál felszólította az egyházkerület gyülekezeteinek lelkészeit és egy-két elöljáróit, hogy nyilatkozzanak, kívánnak-e egy magasabb teológiai intézetet Pesten (szabályos gyűlésekre az egyházi autonómia korlátozása miatt nem volt lehetőség). Török szerint a teológia Kecskemétről Pestre áthelyezéséről szavaztak, a kecskemétiek szerint egy „magasabb teológiai intézetről” a kecskeméti mellett, amelyre egyébként valóban többször hivatkoztak korábban a pesti főiskola létrehozásának tervezésekor. 1854. május 9-én meghalt Polgár Mihály szuperintendens, Báthori Gábor legidősebb esperest kérték fel helyettes superintendensnek, aki 1854. augusztus 28–29-ére Pestre összehívta az espereseket és gondnokokat, „bizottmányilag véleményezés s utasításadás végett”. Ennek a bizottságnak a megbízásából Báthori 1854. október 12-én felterjesztette a kérelmet a pesti teológiai collegium megnyitására. 1855. június 29-én megkapták a császári és királyi egyház- és tanügyi minisztériumtól az engedélyt.

Az 1854. tavaszi szavazásra hivatkozva az iskolai bizottmány a teológiai és tanítóképző szétválasztásáról határozott, s mindkettő elhelyezéséről Kecskemétről. Végül a tanítóképzőt 1855/56-tól Nagykőrösre helyezték, ugyanettől a tanévtől pedig, a kecskemétiek tiltakozása ellenére párhuzamos lelkészképzést indítottak Pesten. Az 1850-es évek végére a protestáns egyházak helyzete még rosszabbra fordult. 1859 szeptemberében megjelent az ún. protestáns pátens, azaz „császári nyíltparancs a két hitvallású evangélikus egyház belszerkezetét, iskolai és oktatásügyeit és államjogi helyzetét illetőleg”, amely egy egységes, államilag rendezett és felügyelt, és részben államilag dotált egyházszervezetet kívánt létrehozni. A pátens országos méretű tiltakozást váltott ki a protestáns egyházakból. A kialakult veszélyes helyzet pedig a teológiai intézet kérdésében visszalépésre késztette a kecskemétieket. Az 1859. december 8-án meghozott egyháztanácsi határozatot a kerületi közgyűlés elé terjesztették, ennek értelmében a lelkészképzést Kecskeméten 1860 februárjában megszüntették. Ekkortól minden energiát a jogi képzés magas színvonalra emelésére fordítottak, Kecskemét neve ekkortól kapcsolódott össze hosszú időre a református jogászképzéssel. 1860. május 15-én a pátenst, illetve annak kötelező érvényét felfüggesztették, a református egyházban visszaállt az 1848 előtti egyházszervezet. A központi kerületi főiskoláért folyó küzdelem eredményeként a Dunamelléken nem egy „klasszikus” református kollégium jött létre, hanem egy tagozatokra bontott formáció: 1862. október 16-án az egyházkerületi közgyűlés kimondta az ún. „három-egy főiskola” létrejöttét, amely együtt alkotta a dunamelléki egyházkerület főiskoláját.

Önállósuló jogászképzés 1861-től

Az 1860-ban visszanyert önrendelkezés eredményeként az egyházkerület elfogadott egy új tanrendszert, melyet 1860. október 19-én életbe is léptettek (autonomikus tanterv), ennek megfelelően alakította át a kecskeméti egyházközség a maga középiskoláját hatosztályos gimnáziumi és háromosztályos bölcsészeti tanfolyammá. 1860. november 29-én a kecskeméti iskolaszék az új rendszer keretein belül lépéseket tett a jogászképzés újraindítására, elhatározta, hogy a harmadéves bölcsészeknek jogi tárgyakat is oktatnak, az 1861/62-es tanévre megszervezték az elsőéves jogi tanfolyamot, 1862/63-tól a második évfolyamot, 1863/64-re három évfolyamossá bővült a képzés, egyelőre 25 hallgatóval. Első tanárai: Csilléry Benő, Dékány István, Madarassy László mint rendes jogtanárok. Tanítottak továbbá: Bulcsu Károly, Molnár László, Tatai András és Mádi Pál orvos, utóbbi törvényszéki orvosszakértőként.

1864. március 31-én a Helytartótanács is jóváhagyta működését, s az itteni joghallgatók Pesten, Nagyváradon és Eperjesen állhattak államvizsgálati bizottságok elé. 1868/69-ben elnyerte az intézmény a bírói államvizsgáztatás jogát, így a királyi jogakadémiákkal való teljes egyenlőséget. A hallgatók létszáma ekkor már 220 fő. Egy 1874-es rendelet értelmében a királyi jogakadémiákat négyéves jog- és államtudományi karokká kellett átszervezni, csak akkor tarthattak államvizsgákat. 1875/76-tól Kecskeméten is négyéves a képzés, nyolc rendes tanszékkel (addig csak négy volt, hármat az egyházközség, egyet a kerület tartott fenn). Az ezzel járó anyagi terheket már sem az egyházközség, sem az egyházkerület nem tudta vállalni, a harmadik fenntartó, Kecskemét városa ajánlott meg évi 3600 Ft-ot három rendes tanszék fenntartására, később egy 4. és 5. tanszéket is vállalt. Az átszervezés következtében 1875-re végképp felbomlott a kollégiumi szervezet, kivált a jogakadémia, önállósultak az intézmények.

1921-ben az állam úgy határozott, hogy a jövőben a jogakadémiai tanárok fizetéskiegészítő államsegélyét nem fogja folyósítani, így az egyháznak koncentrálnia kellett anyagi erőit: a három működő református jogakadémia (a sárospataki, a Hódmezővásárhelyre menekült máramarosszigeti és a kecskeméti) helyett csak egyet tud fenntartani. A konvent 1924. május 21-i határozatában az egyetlen országos református jogakadémia helyéül Kecskemétet jelölte ki, amely intézmény a konvent, az egyházkerület, az egyházközség (az épületet biztosította bérleti díj nélkül) és a város támogatásával működött, nyolc tanszékkel. 1945 után az állam a jogakadémiákat egyetemi karokká kívánta átszervezni, 17 tanszék fenntartását írta elő. Megkezdték Kecskeméten az átszervezést. 1948-ban azonban a kecskeméti jogakadémiát is államosították, még egy évig működött állami intézményként, majd megszüntették.

A gimnáziumi oktatás 1850 után

Az 1850-ben Magyarországon is bevezetésre került osztrák tanügyi rendelet, az Organisationsentwurf súlyos dilemma elé állította a református középiskolákat: amennyiben nem alkalmazkodnak hozzá, nem adhatnak ki államérvényes bizonyítványt, s ezzel hátrányba kerülnek diákjaik. A rendelet által előírt feltételek pedig komoly anyagi áldozatvállalást követeltek, amelyet nem minden iskolafenntartó tudott vállalni. A kecskeméti egyházközség megpróbálta középiskoláját az előírásoknak megfelelően átszervezni, de kerületi támogatás nélkül nem sokáig tudta fenntartani, így 1854-ben algimnáziummá süllyedt. Többek között az újonnan kecskeméti lelkésszé választott Fördős Lajos elszántságának és a város hathatós anyagi támogatásának köszönhetően 1856/57-re újra nyolcosztályos főgimnáziummá lett, 1857. december 1-jén a nyilvánossági jogot is megkapta, 1858 nyarán már államérvényes érettségi vizsgákat tarthatott.

A protestáns pátens visszavonása után az Entwurf sem volt már kötelező az egyházakra nézve, Kecskeméten is átálltak az 1860. október 19-én életbe léptetett egyházkerületi tanrendszerre, amely hatosztályos gimnáziumi és háromosztályos bölcsészeti tanfolyamról rendelkezett. A harmadik bölcsészeti évfolyamból végül az újjászervezett jogi képzés első évfolyama alakult ki, a második bölcsészeti év végén pedig továbbra is érettségi vizsgákat rendeztek. 1865-ben az eddigi közös igazgatóság helyett külön gimnáziumi és külön jogakadémiai igazgatóságot állítottak fel, a gimnáziumi igazgató alá tartozott a hat gimnáziumi és két bölcsészeti évfolyam, a harmadik bölcsészeti évfolyam pedig a jogakadémiai igazgató alá. 1870-re azonban ez utóbbi megszűnt és beépült a háromévessé váló jogászképzés rendszerébe. Szervezileg teljesen csak 1875-ben válik szét a két intézményi egység.

A középiskola 1883-ig líceum, a két felső évfolyama bölcsészeti tanfolyam. 1884-től igazodnak a középiskolai törvény (1883. évi XXX. tc.) által előírt állami tantervhez, a két bölcsészeti osztály is gimnáziumivá lett, neve ismét főgimnázium. 1896 tavaszától fizetéskiegészítő államsegélyben részesült az iskola, az építkezésekhez is jelentős támogatást kapott. Az 1890-es években ebből fedezték az Ókollégium megrongálódott tetőszerkezetének javítását. Egyes helyiségek és az épületfront alakítását előbb Alpár Ignác, majd Baumgarten Sándor építész tervei alapján végezték, 1904-re készült el. 1911–12-ben épült az Újkollégium Mende Valér tervei alapján. 1912 őszétől már ebben az épületben folytatta működését mind a gimnázium, mind a jogakadémia. Az első világháború idején egyedül az Újkollégiumot nem foglalták le, így öt más iskolának is itt adtak helyet a két református intézményen kívül. 1929-ben az egyház megvette az Újkollégium melletti házat, és felépítette az új, Szappanos-szárnyat (Szappanos Jenő tervei alapján), itt diákinternátust alakított ki, amely 1929 őszén nyílt meg, Klein Gyula tanár felügyelete mellett. 1924-ben a főgimnázium reálgimnázium lett, tehát a felső négy osztályban görög helyett angolt tanítottak. A reálgimnáziumi tanterv négy év alatt, 1927/28-ra épült ki teljesen. 1934-ben azonban egy újabb törvény megszüntette ezt a képzési formát, és nyolc év alatt, 1942-re fokozatosan visszaállította a gimnáziumi tantervet, az angol nyelv tanítását azonban folytatták. 1918-tól leánynevelés is folyt a református kollégium keretei között, kezdetben az Újkollégiumban, majd 1930-tól a kifejezetten a tanítónőképző számára épült Kaszap utcai épületben.

Az 1948. évi XXXIII. tc. kimondta az iskolák államosítását, így az 1948-as tanév végével az 16. század óta folyamatos református oktatás Kecskeméten megszűnt. 1990. március 25-én presbiteri határozat mondta ki a gimnázium újraindítását. 1990. szeptemberben megkezdte a tanévet az új első osztály, egyelőre a Katona József Gimnázium keretén belül és épületében. 1991 szeptemberétől egyszerre indították meg a hagyományos négy, és az új hat évfolyamos képzést a visszakapott Ókollégium épületében, immár hat osztállyal. 1997 szeptemberétől pedig már az ismét református Újkollégiumban működik a gimnázium. 1994-től a református általános iskola is újraindult.

Irodalom

Földváry László: Adalékok a dunamelléki ev. ref. egyházkerület történetéhez, I. kötet, Budapest, 1898.

Fördős Lajos: Rövid válasz nagytiszteletű Török Pál úrnak, mint a Korrajzok előterjesztőjének, Kecskemét, Szilády Károly, 1858.

Hornyik János: Kecskemét város története, oklevéltárral, II., Kecskemét, 1864.

Hornyik János: Kecskemét város története, oklevéltárral, III., Kecskemét, 1862.

Iványosi-Szabó Tibor (összeáll.): A kecskeméti magisztrátus jegyzőkönyveinek töredékei II. (1712–1811), Kecskemét, BKMÖL, 1998 . Iványosi-Szabó Tibor: Egy hódoltsági mezőváros lehetőségei és kálváriája. Kecskemét a kora újkorban, Kecskemét, MNL Bács-Kiskun Megyei Levéltára, 2022.

Kováts Andor: Vázlatok a kecskeméti jogakadémia történetéhez, In: Boér Elek et al.: Emlékkönyv a Kecskeméten működő egyetemes református jogakadémia fennállásának századik évfordulójára 1831–1931, Kecskemét, 1932, 1–79.

A kecskeméti reform. egyháztanács felelete Török Pál korrajzaira, Kecskemét, Szilády Károly, 1859.

Marton Sándor: A kecskeméti ref. egyház megalapítása. In: Kecskeméti Nagy Képes Naptár, Kecskemét, 1915, 201–206.

Nagy István: Kecskeméti Helikon, Kecskemét, 1826 (Kézirat).

Polgár Mihály: A’ Kecskeméti Ref. Ekklésia rövid historiája, melyben előadatik az itt szolgált lelkipásztorok, iskolai főbb oktatók, és kántorok névsora – némely idejükben történt nevezetesebb dolgok jegyzékével kiírva. In: Kecskeméti Protestáns Közlöny 1858, 44–60.

Pólya József: A kecskeméti reform. főiskola történetének rövid vázlata. In: Soos Gábor (szerk.): Első évi programmja a kecskeméti reformatum nagy gymnasiumnak 1856/7. tanévben. Kecskemét, Szilády Károly, 1857.

Szabados László: A Kecskeméti Református Gimnázium története 1944-től 1948-ig, in: Szabados László (szerk.): Fejezetek a 400. tanévét ünneplő Kecskeméti Református Gimnázium történetéből 1564–2006, Kecskemét, Emmaus Kiadó, 2006, 91–123.

Szappanos Károly: A Kecskeméti Református Egyház és iskolái története 1564–1931, Kecskemét, 1931

Szatmári Judit: A református egyház a neoabszolutizmus éveiben 1849–1860, Bp., Ráday Gyűjtemény, 2015.

Székely Gábor: Reformátusok Kecskeméten a 16–18. században, Bp., Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2022.

Török Pál: Korrajzok a dunamelléki helv. hitv. egyházkerület életköréből, fő tekintettel a kecskeméti s pesti főiskolák ügyére, Pest, Beimel és Kozma, 1858.

Zoványi Jenő: A magyarországi protestantizmus története 1895-ig, II. kötet, Máriabesnyő–Gödöllő, Attraktor, 2004.

Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története, Reprint. Budapest, Históriaantik Könyvkiadó, 2012 (Budapest, Athenaeum, 1907).

Szerző

Bíró Éva