Heidelbergi egyetem
Heidelberg, német város, a pfalzi választófejedelemség központja. Humanista hátterű egyeteme a svájci irányú (református) reformáció egyik európai központja volt, a magyarországi és erdélyi diákok nagyobb számban 1584–1622 között látogatták.
Az egyetem rövid története
Alapítási éve 1386, ez a mai Németország legrégibb egyeteme. A város a középkorban és a kora újkorban a Pfalzi Választófejedelemség székhelye volt. Az egyetem a reformációhoz viszonylag későn csatlakozott, a kezdetek 1546-ra tehetők, de csak 1556-ban lett teljesen protestáns felsőoktatási intézmény. 1558-ban új egyetemi törvényeket léptettek életbe, amelyek megfogalmazásában Philipp Melanchthon is részt vett. Ettől kezdve egyre erősebb lett a svájci reformáció befolyása, ezt támogatta az 1559-től uralkodó III. Frigyes pfalzi választófejedelem is. A folyamatot az 1563-as Heidelbergi Káté, a reformátusok egyik alapvető hitvallási iratának megjelentetése tetőzte be. 1576-ban meghalt III. Frigyes, utódja a lutheránus VI. Lajos lett, aki mindenkit elűzött az udvarból és az egyetemről, aki nem az ő hitvallásán volt. Nem sokáig uralkodott, 1583 novemberében ő is meghalt, örököse, a kiskorú IV. Frigyes helyett a gyámja és nagybátyja, a református János Kázmér uralkodott 1592-ben bekövetkezett haláláig. Az újabb váltás az egyetemet is érintette, 1584-ben megindult az evangélikus tanárok elbocsátása, helyükbe reformátusok jöttek (részben visszatértek).
Ezután az ortodox kálvinizmus németországi centrumává vált az egyetem, János Kázmér új kollégiumot is építtetett, noha a diáklétszám messze elmaradt a wittenbergitől. A 17. század első két évtizedében a virágkorát érte a városban a protestáns késő humanista kultúra, az 1618-ban kitört harmincéves háború viszont megtörte a fejlődést, mert éppen Heidelberg volt az egyik háborús főváros. Megindult a diákok és a tanárok elvándorlása, különösen erősen 1620 után, amikor Németalföld irányából betörtek a fejedelemség északi részére a spanyolok. 1622 szeptemberében a háborús vereség betetőzéseként a Habsburgok csapatai megostromolták a várost, amely két hét alatt elesett. Az egyetemet bezárták, az egyetemi könyvtárat, az ún. Bibliotheca Palatinát 1623-ban Rómába szállították. Csak harminc év múlva, 1652-ben sikerült újra megindítani az oktatást, egészen más kulturális és egyházi körülmények között. Heidelberg az újkorban Baden-Württemberg tartomány része lett, itt a 19. század elején egyesítették a nagyobb evangélikus és kisebb református egyházat, ami gyakorlatilag a református egyház lenyelését jelentette. Az egyetem ma Németország első számú felsőoktatási intézménye, nemzetközileg is kiemelkedő teljesítménnyel, elsősorban a természettudományok és az orvostudomány területén.
Az első magyarországi református diákok
Hosszú ideig Wittenberg vonzereje volt az erősebb, ezért csak 1568 után jelentek meg az első hazai peregrinusok. Köztük voltak olyan jelentős személyiségek, mint a tíz évig külföldön tartózkodó Paksi Cormaeus Mihály, a Svájcban is megfordult Thúri Mátyás, és a jeles humanista Kassai Zsigmond Dávid. Rajtuk kívül néhány kálvinista vonzalmú erdélyi szász is beiratkozott ide. Magyarországi és erdélyi diákra vonatkozó adatokat tartalmaznak a fennmaradt szenátusi jegyzőkönyvek, benne a fegyelmi ügyekkel, illetve a kiosztott ösztöndíjakra vonatkozó nyilvántartással.
Fordulópont: Johann Jakob Grynaeus (1540–1617) teológiai professzorsága
A hat esztendős lutheránus korszak lezárásaként 1584-ben János Kázmér helytartó meghívta az egyetemre Bázelből Johann Jakob Grynaeust vezető teológiaprofesszornak, aki szűk két esztendőt tudott itt tölteni. Ebben az időben vette fel vele a levelező kapcsolatot több magyar és erdélyi diák, s ez azután is folytatódott, amikor visszatért Bázelbe. Noha 1586-tól átmenetileg Wittenbergben is kedvezőbb lett a környezet a református hallgatók számára, egyre többen jöttek át Heidelbergbe is, vagy már rögtön ide Wittenberg kihagyásával. Többnyire albérletben laktak, s nem alakítottak olyan diáktársaságot (coetust, bursát) mint Wittenbergben, vagy korábban Krakkóban és Bécsben.
1592 után
1592-ben Wittenbergben az ortodox lutheránus irányzat kerekedett felül, ezért rövid időre a főként reformátusokból álló magyar coetust is kitiltották. Bár ezt az intézkedést visszavonták, megindult a társaság eróziója, amely 1609-re (formálisan 1613-ra) a megszűnéséhez vezetett. Ez azt jelentette, hogy a reformátusok számára Heidelberg vált a fő egyetemi célponttá. 1591-re elkészült a Collegium Casimirianum épülete, amelynek egyik felében ösztöndíjas diákok lakhattak, köztük magyarországiak is.
David Pareus (1548–1622) professzorsága
A sziléziai származású teológus 1598-ban lett az Ószövetség, s később az Újszövetség professzora az egyetemen. Magyarországi és erdélyi diákjaival, akiknek baráti patrónusa volt, szoros kapcsolatban volt, hazatérésük után is levelezett velük, ők teológiai, egyházpolitikai problémáik megoldását is Pareustól várták. A pfalzi választófejedelmek politikai törekvéseivel párhuzamosan a két nagy protestáns felekezet kibékülését, szövetségét szorgalmazta (ez volt az ún. irénizmus), de mivel ezt református vezetéssel képzelte el, nem sok gyakorlati eredménnyel. Diákjaival a katolikusok elleni hitvitákat gyakoroltatta, ők gyakran disputáltak nála a római jezsuita professzor Roberto Bellarmino (Pázmány Péter tanára) téziseinek cáfolatával. 1607-ben egy saját házat építtetett, ahol számos magyar diák is lakott albérlőként. 1613 után Bethlen Gábor erdélyi fejedelemmel is levelezett. Heidelberg eleste előtt néhány hónappal, 1622 nyarán hunyt el.
Szenci Molnár Albert (1674–1634) Heidelbergben
A későbbi zsoltárfordító 1592–1593-ban és 1596–1599 között tanult itt. A második alkalommal kapott ugyan ösztöndíjat, s helyet a Collegium Casimirianumban, de állandó anyagi gondokkal és betegségekkel küszködve egyelőre nem jutott közelebb irodalmi tervei megvalósításához. Hogy német földön adhassa ki könyveit, nem volt hajlandó hazatérni, s tartósabb kinti tartózkodásra készült. Első sikertelen leánykérése után idegösszeomlást kapott, s egy hétre bekerült a város egyik kórházába. Naplójában részletes képet ad erről az időszakról, ebben a szövegben található a város mindmáig népszerű panorámás sétaútjának a Philosophenweg-nek az első említése.
Miskolci Csulyak István (1575–1646) Heidelbergben
Szenci Molnár Albert barátja, református lelkész, író és költő, mint egy főnemes ifjú, báró Thököly Miklós nevelője tanult itt 1603 és 1608 között. Mivel fennmaradt az útinaplója, az önéletrajza és a peregrinációs emlékkönyve, minden eddiginél részletesebb képet kapunk általa a városról és az egyetemről.
Koszorús költők
1590 óta a városban élt Paulus Melissus (Schedius) (1539–1602), mint az egyetemi könyvtár őre, akit a korszakban jeles német és latin nyelvű költőként ismerték. 1564-ben megkapta I. Ferdinánd császártól a koszorús költő kitüntetést és a palotagróf tisztségét, ami felhatalmazta arra, hogy maga is kitüntessen másokat. 1600. december 20-án így lett általa koszorús költő a magyar Thúri György (1575–1612 k.), illetve barátja és lakótársa Johann Philipp Pareus (1576–1648), aki később kiadta Thúri latin költeményeit. Az ifjabb Pareus (David fia) később maga is palotagróf lett, s ő koszorúzta költővé 1614. július 1-jén Súri Orvos Pált.
Peter Felckmann († Heidelberg, 1603)
A brassói születésű erdélyi szász diák 1595-ben iratkozott be az egyetemre, majd Angliába, Franciaországba és Svájcba utazott. 1598-ban visszatért Heidelbergbe, letelepedett a városban, elvett feleségül egy özvegyasszonyt, s számos magyar diák nála lakott albérletben. Klasszikus szövegkiadásaival jó nevet vívott ki magának a korszak humanistái között, de fiatalon elhunyt.
Az utolsó évtized
1610-ben V. Frigyes lett a pfalzi választófejedelem, aki feleségül vette I. Jakab angol király lányát, Stuart Erzsébetet. Nagyívű politikai ambíciói a harmincéves háború kitöréséhez vezettek, szövetséget kötött többek között Bethlen Gáborral is, a fejedelem rendszeresen küldött állami ösztöndíjjal diákokat Heidelbergbe. Az erdélyi kapcsolat megteremtésében és fenntartásában nagy szerepet játszott David Pareus és Szenci Molnár Albert is. Ide küldték tanulni az utolsó pillanatban ifjabb Bethlen Istvánt, a fejedelem unokaöccsét, aki aztán 1620-ban a háborús események miatt menekülésszerűen hazatért.
Összeomlás és kiútkeresés
1620 után minimálisra csökkent a magyarországi és erdélyi diákok száma, az oktatás akadozott, viszont az itt maradtak nagyobb eséllyel kaptak ösztöndíjat, mint korábban. 1622 nyarán szinte mindenki elmenekült, az egyetlen Sonkádi János kivételével. Őt és a családjával ekkor Heidelbergben élő Szenci Molnár Albertet a győztes és szabadrablást tartó csapatok megkínozták. Heidelberg az ostrom után megszűnt a svájci irányú reformáció fontos központjának lenni. A református diákok külföldi tanulását újra kellett szervezni, ebben nagy szerepet játszott Szenci Molnár, aki Hollandiába és Angliába is elutazott. 1623 után a református peregrinációnak ezek az országok lettek a legfontosabb célpontjai.
Összegzés
A heidelbergi egyetem magyarországi és erdélyi református diákjai többségükben egyházi pályára léptek, s tanárok, illetve lelkészek lettek. Mint külföldi egyetemen tanultak ők lettek a következő időszakban az egyház vezetői: esperesek és püspökök, jelentős írók; Pareus tanítványaiként az ortodox kálvinizmust képviselték. Az egyetlen kivételt Szenci Molnár Albert jelentette, aki minden irányzat felé nyitott volt. Amikor színre léptek a következő, Hollandiában és Angliában tanult nemzedék képviselői, köztük a puritánok, borítékolva volt a nemzedéki ellentétként is megjelenő összeütközés a „heidelbergiánus” öregek, és a másfajta képzést kapott fiatalok között.
Szakirodalom
HELTAI János: Adattár a heidelbergi egyetemen 1595–1621 között tanult magyarországi diákokról és pártfogóikról, Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1980, (1982), 243–347. https://library.hungaricana.hu/hu/view/OSZKEvkonyve_1980/?pg=244&layout=s (Letöltés: 2024. november 15.)
Uő: David Pareus magyar kapcsolatai, in: Herner János (szerk.), Tudóslevelek művelődésünk külföldi kapcsolataihoz 1577–1797, Szeged, 1989, 13–76. https://real-eod.mtak.hu/1481/ (Letöltés: 2024: november 15.)
Uő: Alvinczi Péter és a heidelbergi peregrinusok, Budapest, Balassi Kiadó, 1994.
SZABÓ András (kiad.): Johann Jakob Grynaeus magyar kapcsolatai, Szeged, József Attila Tudományegyetem, 1989. https://real-eod.mtak.hu/2947/ (Letöltés: 2024. november 15.)
Uő: Thúri György, a koszorús költő, in: Jankovits László – Kecskeméti, Gábor (szerk.), Neolatin irodalom Európában és Magyarországon, Pécs, Janus Pannonius Tudományegyetem, 1996, 135–143. https://real- eod.mtak.hu/9698/ (Letöltés: 2024. november 15.)
SZENCI MOLNÁR Albert: Naplója, kiad. Szabó András, Budapest, Universitas Kiadó, 2003.
SZABÓ András: A heidelbergi egyetem levéltárának magyar vonatkozású iratai (1560–1622), in: Jankovics József (szerk.), „Nem sűlyed az emberiség!” Album amicorum Szörényi László LX. születésnapjára, Budapest, MTA Irodalomtudományi Intézete, 2007. http://www.iti.mta.hu/Szorenyi60/Szabo_Andras.pdf (Letöltés: 2024. november 15.)
Uő: Miskolci Csulyak István Heidelbergben, in: Kecskeméti Gábor – Tasi Réka (kiad.), Bibliotheca et Universitas. Tanulmányok a hatvanéves Heltai János tiszteletére, Miskolc, Miskolci Egyetem BTK, Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet, 2011, 119–128. https://real.mtak.hu/92520/1/PDFsam_heltai60.pdf (Letöltés: 2024. november 15.)
Uő: Coetus Ungaricus. A wittenbergi magyar diáktársaság 1555–1613, Budapest, Balassi Kiadó, 2017.
