Debreceni Ember Pál (1660–1710)

Debreceni Ember Pál kulcsfigurája a 17. századi protestáns művelődésnek. Az első teljes protestáns egyháztörténet szerkesztőjét ünnepelhetjük benne, aki hatalmas filológiai apparátust mozgatva állította össze a magyarországi református (és kis részben az evangélikus) egyház százötven éves műveltségének adattárát.

Életút

Debreceni Ember Pál kéziratos feljegyzése alapján 1661 második felében született Debrecenben, az alsó és középfokú iskoláit is itt végezte a Debreceni Református Kollégiumban, ahol 1678-ban írt alá a törvényeknek, s lett nagydiák. Az 1678 őszén elhunyt Komáromi Csipkés György debreceni városi lelkész felett az ifjú diák is tartott halotti megemlékezést. 1679–81 között a Collegium híres professzora, Martonfalvi Tóth György mellett publicus praeceptorként, köztanítóként dolgozott, és fizetést kapott a munkájáért. Nagybecsű emléke ennek nagydiák létnek a latin és magyar nyelvű jegyzeteket tartalmazó naplója, ami jelenleg a Pápai Református Kollégium kézirattárában található. Ez a kapcsolat nem csak professzor–tanítvány kapcsolat volt, mivel később tanára leányát, Martonfalvi Margitot vette nőül. A gyászévtized végén a Sárospataki Református Kollégium hívta meg. Elsőként rektornak hívták, s rövid ideig így szolgált, majd 1683. június 12-én Olaszliszkán szentelték fel lelkésznek. Másnap, a Vártemplom újraszentelésekor Ember Pál tartotta a prédikációt (de ez a szöveg sem maradt fenn, csak Szombathy János feljegyzéséből tudunk róla). Ennek emlékét kis kéziratos bejegyzés őrzi egyik Debrecenben őrzött könyvének előzéklapjain, s ez a szöveg, a beiktatás esküformái és a rituálét végzők névsora bekerült Ember Pál egyháztörténetébe is. Az új országrész vezetője, gr. Thököly Imre támogatásával nemsokára külföldi tanulmányi útra indult Németalföldre, a mai Hollandiába. Leidenben (1684) protestáns egyháztörténetet és karteziánus filozófiát hallgatott, Franekerben (1685) gyakorlati teológiát, biblikateológiát és exegézist tanult. A családi emlékezet szerint megfordult Utrechtben is. Franekerben vizsgát is tett a kor szokásának megfelelően: az egyiptomi tízcsapásról tartott két vitát a predesztináció tézisének alkalmazásával, előbb J. vd. Waeyen, majd C. Vitringa nevű teológiai tanárok elnöklete alatt. Mire hazatért, megváltozott a politikai helyzet, a pataki schola lelkészei, tanárai és diáksága 1682–1704 között bujdosásban, állandó peregrinációban élt. 1686-tól a katolikus egyházüldözés során elvették a vártemplomot a reformátusoktól, a lelkészeket kiűzték a lelkészlakból és a külvárosban kellett letelepedniük. 1687-ben a református kollégiumot épületét is elvették és az iskolát elüldözték a városból, Ember Pált pedig kamarai edictummal tiltották el szentségek kiszolgáltatásától és a templomhasználattól. Ekkor a szomszédos faluban, Makkoshotykán a patakban keresztelte meg a pataki reformátusokat. Többször szenvedett börtönbüntetést, de nem tudták megtörni. Itt készítette sajtó alá Edom ostora című kötetét (Debrecen, 1682). 1695–1701 között Nógrád megyei Losoncon szolgált lelkészként. Ekkor születtek meg főművei, melyeket a szakma eleddig főként ismert: Boanerges. Mennydörgésnek két fiai (Debrecen, 1698), Innepi ajándekul az Isten Satoraba fel-vitetett Szent Siklus (Kolozsvár, 1700) és a kettős predesztináció kérdésével foglalkozó Garizim és Ébál (Kolozsvár, 1702). Támogatói Bars, Hont és Nógrád vármegyék evangélikus nemesei és lelkipásztorai, a Rádayak, Gyürkyek, vagy pl. a nagy politikai karriert befutó Kajali Pál, aki a református egyház későbbi főgondnokának, II. Rákóczi Ferenc fejedelem diplomatájának, Ráday Pálnak – akkor még jövendőbeli – apósa. 1701–3 közt Szatmáron lelkészkedett. 1703. szeptember 28-án Szatmárt éppen a kuruc csapatok dúlták fel, az ikerváros folyón túli részét pedig a németek: elégett az iskola, a könyvtár, s odalettek Ember Pál ez ideig gyűjtögetett kötetei, jegyzetei, melyeket többször megkísérelt visszaszerezni a jezsuitáktól és a kuruc vezetőktől egyaránt. Szatmár pusztulását szemeivel látta, s megörökítette ezt egy sirató jellegű hexameterrel az egyháztörténetben. 1703–4 közt Olaszliszkán találjuk, az egyháztörténetén dolgozik „magánosságban”. Az egyháztörténetének kéziratos és nyomtatott verziójának megjegyzései, utalásai alapján megállapíthatjuk, hogy Ember Pál hatalmas adatbázissal dolgozott. Egyházkerületi és egyházmegyei jegyzőkönyvek, parókiális feljegyzések kerültek el hozzá másolatban vagy csak átnézésre; mint pl. a pataki lelkész Szilágyi Benjámin Istvánnak az adattárai, történeti dokumentumai, s megannyi ritka könyv, számtalan unikális, egyedi (és azóta többnyire elveszett) kézirat fordul(hatot)t meg a kezében. 1704–5 közt Debrecenben szolgált: az eddigi négy városi lelkészi státusz mellé ifj. Dobozi István főbíró miatta létrehozatta az ötödiket az ispotályi gyülekezet élén (a Nagyállomástól délre, ez ma a Kistemplom körzetéhez tartozik). Ekkor adott ki latinul apologetikus célzattal egy angol egyházvédelmi iratot, és az 1704-es kollégiumi diáklázadás idején a főbíró közbenjárásával felülvizsgált új törvények aláírói közt is ott találjuk. 1704 karácsonyán visszatért Szatmárra, a Szatmárhegyre menekült hívei közé karácsonyi vigasztaló prédikációt tartani és ezt követően személyesen ment be a kuruc kézre került erősségbe, hogy visszaszerezze javait. Miután 1705-ben a kurucokat üldöző németek elől menekült Debrecen népe (Tokaj várát ekkor romboltatta le a fejedelem), Ember Pál ismét bujdosásra adta a fejét: hiába hívták újra többször a cívisek, Liszkára tért vissza. A Rákóczi-féle 1705. évi vallási törvények értelmében ez a mezőváros is visszakapta a templomot és a parókiát: a régi két lelkészes státuszt Ember Pál és Békési András töltötték be. Itt fejezte be az egyháztörténetét 1706 körül. A kortársai által „igen öreg embernek” látott prédikátor 1710 tavaszán végrendelkezett, s feltehetően az 1710–11-ben a környéken átsöprő pestisjárvány áldozata lett. Gyermekei közül egyik lánya, Judit Szathmári Paksi Mihályhoz ment feleségül, akinek a leszármazottjai közt számos püspököt, professzort tartunk számon. Debreceni Ember Pál özvegye, Martonfalvi Margit a férje halála után férjhez ment a korábbi kassai, ekkor tállyai református prédikátorhoz, az Abaúj-Tornai Református Egyházmegye espereséhez, Zem(p)lényi R. Ferenchez (? 1658 – Tállya, 1723. július).

Főbb művei

Az 1700-ban megjelent Szent Siklus című kötete a teljes egyházi évkörre szóló prédikációkat tartalmaz, adventtől pünkösdig. A teljes, barokkos cím beszéde: „Innepi ajándekul az Isten Satoraba fel-vitetett Szent Siklus. Az-az: Az egész, Christust valló Keresztyénségtől bé-vétetett, Isten Ditsöségére, és a’ mi Váltságunknak nagy Titkáról való szent Elmélkedésekre szenteltetett, Sátoros Innepekre alkalmaztatott, ‘s hét Szakaszokra el-osztatott Tanitasok”. A sátoros ünnepek bibliai eredetű kifejezés, a nagyobb egyházi ünnepeket jelöli; a kötet az egyházi év ünnepköreire egyenletesen elosztva 58 prédikációt tartalmaz. Héber-görög exegézis mellett bibliai régiségtani, chronológiai és földrajzi ismeretek gazdag tárháza a kötet. Használta klasszikus antik és zsidó írók, egyházatyák, régi és újabb egyház- és világtörténetírók műveit, Talmud- és Biblia-fordítók kommentárjait, apokrif iratokat. A kor magyar tudományosságának grandiózus műve, a Váradi Biblia (RMK I, 233) is többször szerepel a citátumok listáján. Leggyakrabban idézett szerzői: coccejánus exegéták (J. Coccejus, W. Momma), pietisták (M. Pole, J. Witsius), és orientalisták (J. Alting, J. Lightfoot). Ember Pál prédikációiból szigorú biblicizmusa mellett pietista vonásai, a „személyesen megtapasztalt hit reménysége” sütnek át. Gyönyörű képiségű kötet: szép szedéstükör, a különböző méretű főszöveg és lábjegyzet és széljegyzet és interlineáris egymáshoz viszonyított aránya mintaadó: Misztótfalusi Kis Miklós keze munkája. Ennek mellékelte tartalmazza Ember Pál saját úrvacsorai prédikációját és apósának, Martonfalvi Györgynek egy ritka, magyar nyelvű prédikációját. Debreceni Ember Pált megelőzően prédikációs kötetek előszavaiban találunk adatokat hazai egyháztörténelmi emlékekre. A Georgius Horn és Melchior Leydekker-féle historia ecclesiastica hatására kezdett bele az adatgyűjtésbe. 1708 körül fejezte be az előszót s a kötet J. A. Comenius unokájának, D. E. Jablonski porosz udvari prédikátor közvetítésével, F. A. Lampe utrechti, majd brémai teológiai tanár átszerkesztésében és neve alatt látott napvilágot jóval később (Historia Ecclesiae Reformatae in Hungaria et Transylvania, Utrecht, 1728). A historia ecclesiastica az első magyarországi protestáns egyháztörténet, több mint 600 lapnyi, latin nyelvű, a nemzetközi református világnak szánt összegzés. Magyarországon csak 1882-ben került elő a debreceni egyháztörténész Sinai Miklós révén készíttetett másolata magánkézből, a tudományos pályáján induló egyháztörténész, Révész Kálmán szeniori dolgozataként. Jelenleg a kézirat másolatai megtalálhatóak a Ráday Könyvtárban éppúgy, mint az oxfordi Bodleian Library-ben és Poznańban. A hollandiai kiadásnak köszönhetően azonban a korabeli nyugati sajtó értesülhetett az eladdig szinte ismeretlen magyar protestantizmus világáról és történeti hagyományairól. Ez a kötet egyszerre válogatott források, adattárak, lelkészlisták gyűjteménye, és egyháztörténeti évkönyv, mely kronológiailag haladva mutatja be a múlt egy-egy szeletét, illetve szisztematikus és történeti tanulmányok tárháza, mely magában foglalja a 16–18. század könyvkiadásainak vagy éppen liturgiatörténetének, de ugyanakkor legjellemzőbb témáinak (első egyházszerveződésektől a gályarabságig) tömör, lényegre törő összefoglalását. Az Ember Pált követő nemzedékek alapműve lett a Historia Ecclesiae, s tulajdonképpen csak a 20. századi történeti kutatások tudták érdemben az Ember Pál által felvázolt képet alakítani az újabb források tükrében.

Szakirodalom

Csorba Dávid: Debreceni Ember Pál kéziratos naplója a puritán Debrecenből, Könyv és Könyvtár 22/23(2000/2001), 173–185.
Csorba Dávid: „A sovány lelket meg-szépíteni”: Debreceni prédikátorok (1657–1711), Debrecen, Hernád, 2008 (Nemzet, Egyház, Művelődés, 5), 191–243.
Csorba Dávid: Adalékok Debreceni Ember Pál kéziratban maradt szövegeinek irodalmi hagyatékához [tanulmány forráskiadással], ETSZ 15(2014/4), 51–76, 111.
Csorba Dávid: Debreceni Ember Pál könyvtára, Zempléni Múzsa 14(2014/3), 33–47.
Csorba Dávid: Debreceni Ember Pál ellopott és eltűnt könyvei, MKsz 130(2014/2), 204–217.
Czegle Imre: Debreceni Ember Pál életével, munkásságával kapcsolatos tanulmányok, ismertetések és közlések jegyzéke. Sárospatak, é. n. TiREK Nagykönyvtára (Sárospatak), Analecta 314.
Harsányi István: Debreceni Ember Pál ismeretlen kéziratai. ProtSz 1915, 128–140.
Kathona Géza: Debreceni Ember Pál 1661-1710. ThSz 1961, 219–224.
Oláh Tamás: Egy 17–18. századi református lelkész és egyháztörténész végakarata, https://mnl.gov.hu/mnl/bazml/hirek/egy_17_18_szazadi_reformatus_lelkesz_es_egyhaztortenesz_vegakarata. Debreceni Ember Pál testamentuma (letöltve: 2023.11.21.).
Révész Kálmán, Debreceni Ember Pál egyház történelme, Debreceni Protestáns Lap 1882, 132–133, 139–140, 148–149; Protestáns Egyházi és Iskolai Lap 1884, 1375–81.
Ritoókné Szalay Ágnes: Debreceni Ember Pál egyháztörténetének kéziratai, I–II, Magyar Könyvszemle 89(1973), 2. sz., 175–185; 3–4. sz., 364–376.

Szerző

Csorba Dávid