Bécsi béke 1606

A tizenötéves háború végén született bécsi béke a magyar felkelőknek adott vallásszabadság első jelentős dokumentuma: később állandó hivatkozási pont, jogbiztosíték a magyarországi protestáns felekezetek számára. Az 1606. június 23-án elfogadott bécsi béke az 1604 őszén kirobbant Bocskai-felkelést lezáró szerződés a Habsburg-kormányzat, a királypárti rendek illetve Bocskai István magyar és erdélyi fejedelem között. Ennek a magyar királyságbeli evangélikusok és reformátusok számára egyik legfontosabb eleme az volt, hogy törölte az 1604. évi országgyűlési törvények közé önkényesen betoldott 22. tc-t, továbbá engedélyezte a királyságbeli rendek (fő- és köznemesek, a szabad királyi és egyéb kiváltságolt városok lakói), és a magyar végvári katonák számára a szabad vallásgyakorlást „absque tamen praejudicio Catholicae Romanae religionis” (azaz a római katolikus vallás sérelme nélkül).

Előzmények

Az 1591–1606 között tartó „tizenöt éves háború” a Magyar Királyság és Erdély területén olyan súlyos károkat okozott és olyan társadalmi feszültségeket (kamarai perek, rendi jogok csorbítása, fegyveres ellenreformáció) hozott felszínre, amelyek megérlelték a Habsburg-hatalommal szembeni politikai, majd fegyveres fellépést a Magyar Korona mindkét országrészében. Ilyen, a Habsburg-hatalom számára kedvezőtlen politikai előjelnek számított a Bocskai-felkelés előestéjén, 1604. szeptember 8-án a felső-magyarországi vármegyéknek a Zemplén vármegyei Gálszécsen (Sečovce, ma Szlovákia) tartott részgyűlése, amelyen a rendek törvénytelennek nyilvánították a pozsonyi országgyűlés által el nem fogadott, utólag betoldott 1604. évi 22. törvénycikket, amely megtiltotta a vallási kérdések országgyűlési tárgyalását. Sőt azt is kijelentették a rendek, hogy amennyiben az uralkodó azt nem vonja vissza, úgy készek szabadságjogaik és vallásuk védelmében fegyvert is fogni. A Habsburg-hatalom elleni fegyveres fellépés szervezése a török hódoltsági területre menekült erdélyi bujdosóktól indult ki. 1605-re nyilvánvalóvá vált, hogy a „hosszú török”, vagy "tizenöt éves háború", illetve az annak részeként zajló Bocskai-felkelés során egyik hadviselő fél, azaz sem a Habsburg Birodalom, sem pedig a Török Birodalom, illetve az általa támogatott Habsburg-ellenes felkelők nem tudtak döntő fölénybe kerülni, így reális lehetőséggé vált a kompromisszum a bécsi udvar, illetve Bocskai István között. A megegyezést az is elősegítette, hogy bár a Bocskai-felkelést katonailag és politikailag a török támogatta, a Habsburg-ellenes magyarországi rendi ellenzék jelentős része óvatos volt a török segítséggel kapcsolatosan. Jól mutatja ezt Érsekújvár 1605 októberi elfoglalásának esete, ahonnan Giorgio Basta és Illésházy István titkos paktuma következtében Homonnai Drugeth Bálint zempléni főispán, Bocskai tanácsosa és hadainak főgenerálisa („Magiar orsag feiedelmenek Tanaczia, es azon magiar orsagnak feő Capitania, Zemlen varmegenek feő Ispania”) gyakorlatilag kizárta a török segélycsapatokat, mivel nem szerették volna, hogy Esztergom mellett a legjelentősebb alsó-magyarországi végvár is török kézre kerüljön. A bécsi udvar és Bocskai fejedelem között 1605 júliusában kezdődtek meg a tárgyalások, amikor is Kassán megkeresték Bocskait Mátyás főherceg nevében Forgách Zsigmond, Pogány Benedek és Thurzó György királyi biztosok, míg Bocskai oldaláról a megegyezés legnagyobb támogatója az alsó-magyarországi evangélikus főúr, Illésházy István volt, aki éppen a béke előmozdítása érdekében csatlakozott Bocskaihoz. Bocskai, valamint Illésházy ugyanakkor nemcsak a Habsburgokkal kötött megegyezés előmozdítását tartotta fontosnak, hanem a súlyos pusztításokkal járó tizenötéves háború lezárását is, hogy Magyarország és Erdély területének, illetve a magyarságnak a pusztulása megálljon. Éppen ezért Bocskai az Illésházy Istvánnak, mint békebiztosának adott utasításában is hangsúlyozta, hogy segítse elő mind a Bocskai-felkelés lezárását, mind a törökkel folytatott háborút lezáró békeegyezmények megszületését. A Bocskai-párti és Habsburg-párti oldal közötti békeelőkészítő tárgyalások az 1605. november 23. – december 1. között lezajlott korponai országos gyűlésen („országgyűlésen”) folytatódtak. Itt a felső- és alsó-magyarországi rendek követei mellett az erdélyi rendek követei vettek részt, de a királyhű dunántúli vármegyék és szabad királyi városok, valamint a horvát-szlavón tartománygyűlés, a sabor követei nem mentek el a gyűlésre. Őket és a Habsburg-udvart Forgách Zsigmond képviselte, akit Mátyás főherceg küldött el a korponai gyűlésre. Ezen gyűlésen a mind a Bocskai-párti, mind a királypárti rendek szorgalmazták a Bocskai-felkelést, illetve a törökkel vívott háborút lezáró béke megkötését. A tárgyalások alapját a Bocskai által a Habsburgokhoz 1605 júliusában eljuttatott 15 pontból álló megegyezési feltételek képezték, amelyben első helyen a protestánsok szabad vallásgyakorlásának elismerése állt, ugyanakkor a pontok jelentős része a magyar rendi sérelmek orvoslását is jelentette volna, így pl. a nádori tisztség betöltése, a korona őrzése, a magyarországi tisztségek magyar honos személyekkel való betöltése is szerepelt a feltételek között. A korponai, majd az azt követő bécsi tárgyalások – ahol Bocskai biztosai Illésházy és Mladossevith-Horváth Péter voltak – eredményeként 1606 februárjára elkészült egy előzetes, mindkét fél követeléseit tartalmazó „békeegyezmény”-tervezet. Ennek végleges formába öntése és jóváhagyása azonban még hónapokat vett igénybe, mivel a felek álláspontja ekkor még távol állt egymástól, amely a Bocskai által egybehívott 1606 áprilisi kassai gyűlésen is megmutatkozott, ahol a hajdúk egyenesen engedélyt kértek az általuk hazaárulással vádolt Illésházy megölésére. A nagybeteg Bocskai és az őt támogató háborúpárti hajdúk, valamint a mögöttük álló református prédikátorok, a mérsékeltebb, a magyar rendi álláspontot képviselő Illésházy és támogatói, a protestánsok részére történő engedményeket leghatározottabban elutasító katolikus klérus és a Habsburg-házon belül a megegyezést, ha nem is jó szívvel, de inkább elfogadni kész Mátyás főherceg közötti kötélhúzás és egyeztetés még hónapokig tartott, de 1606 júniusára elkészült a Bocskai-felkelést lezáró végleges szerződés. Ebben jelentős tényező volt, hogy a Prágába visszavonult és betegeskedő II. (magyar királyként I.) Rudolf császár pozíciója megrendült a birodalmon belül és a Habsburg-főhercegek 1606. áprilisában a jóval kompromisszumkészebb Mátyás főherceget ismerték el a Habsburg-család fejének.

A bécsi béke megkötése, ratifikálása és főbb pontjai

A majd egy évig tartó tárgyalások nyomán 1606. június 23-án született meg a Habsburgok és Bocskai között a bécsi „béke” – ez azonban nem „pax”, hanem „pacificatio” –, amelynek megszületésében és ezáltal a királypárti és Bocskai-párti magyarországi rendek kiegyezésének tető alá hozásában Illésházy Istváné volt az egyik fő szerep, akinek követtársai a tárgyalások utolsó szakaszában vízkeleti Vízkelethy Tamás, giletinci Osztrosith András és nagyapponyi Apponyi Pál voltak. A 15 + 1 cikkelyből álló megegyezés értelmében a magyarországi rendeknek sikerült elérni: - a magyarországi protestáns (azaz evangélikus és református) karok és rendek, azaz a fő- és köznemesek, a szabad királyi és kiváltságolt városok, valamint a végvárak magyar katonaságának szabad vallásgyakorlatát, valamint az 1604. évi 22. tc. eltörlését biztosítani. Az egyezmény azonban rögzített egy olyan záradékot is, amely később a protestánsellenes intézkedések alapját képezte, méghozzá, a szabad vallásgyakorlás a római katolikus vallás sérelme nélkül történjen; - a törökökkel kötendő békeszerződés tető alá hozását; - megerősíteni pozícióikat Bécs abszolutisztikus törekvéseivel szemben, így többek között az egyezmény tartalmazza a legfontosabb magyar rendi főméltóság, a nádor tisztségének választás útján való újbóli betöltését, vagy, hogy a Magyar Korona Országaiban lévő hivatali és katonai tisztségeket valláskülönbség nélkül, országlakosokkal töltsék be; - az egyezmény záradékaként Bocskai és esetleges fiú ági örökösei adományként megkapták Tokaj várát valamennyi Szabolcs és Zemplén vármegyei tartozékával, Bereg és Ugocsa vármegyéket, illetve Szatmár várát Szatmár vármegyével, amelyeket Erdélyhez kapcsolnak. Bocskai megkapta továbbá az egri püspökség és a többi katolikus egyházi tized közül a Tiszántúlról befolyókat. Átmenetileg Bocskai kezén maradhatott a szepesi préposttól elfoglalt Olaszliszka mezővárosa. Elismerték továbbá Erdély fejedelmének, ugyanis Bocskai ugyanazokat a címeket viselhette, mint Báthori Zsigmond: német-római birodalmi és erdélyi fejedelem, a magyarországi részek ura, a székelyek ispánja. Az egyezményt augusztus 6-án, Prágában Rudolf német-római császár és magyar király, augusztus 17-én, Kassán Bocskai István magyar és erdélyi fejedelem, szeptemberben pedig a magyar rendek is ratifikálták. Később pedig az egyezményt a Habsburg Birodalom tartományai közül az alsó-ausztriai, a stájer, a felső-ausztriai, valamint a Cseh Korona országainak rendjei is garantálták, mivel sem a magyar rendek, sem Mátyás főherceg nem bíztak II. Rudolf császárban.

Az egyezmény utóélete

A bécsi béke pontjait végül az 1608. évi országgyűlésen törvénybe iktatták, amelyek ezáltal a magyar jogrend részévé váltak. Ilyen volt például a protestánsok szabad vallásgyakorlatát rögzítő, a vallásügyről szóló 1608. évi k. e. (koronázás előtti) 1. tc., amely a bécsi békében foglaltakat azzal egészítette ki, hogy a szabad vallásgyakorlatot biztosította a mezővárosok és falvak részére is, illetve engedélyezte, hogy a vallásfelekezeteknek lehessenek a saját hitüket valló elöljárói, vagy superintendensei. A jogszabály ez utóbbi végzésével törvényesnek ismerték el a Magyar Királyság evangélikus és református egyházaiban már meglevő gyakorlatot, amely saját egyházkormányzatot alakított ki a létrejövő egyházmegyékben és egyházkerületekben. A bécsi béke eltörölte az 1604. évi, önkényesen betoldott 22. törvénycikket, amely a felkelés egyik kiváltója volt, biztosította a vallásszabadságot – a katolikus vallás sérelme nélkül – a városoknak, a nemességnek és a végvári katonáknak. Rendelkezett arról, hogy a következő országgyűlésen nádort kell választani, s a koronát Magyarországra kell hozni. A jezsuitáknak nem lehetnek Magyarországon birtokaik, a különböző tisztségeket magyarországiaknak kell főként betölteniük, s a törvénytelen rendeleteket meg kell változtatni. Bocskai nemesítései érvényesek, de birtokadományait felül kell vizsgálnia az országgyűlésnek. A fejedelem saját maga és fiúutódai élettartamára megkapta Erdélyt a Partiummal, valamint Ugocsa, Bereg és Szatmár vármegyéket. Rudolf császár külön oklevélben erősítette meg, hogy a fejedelemség Bocskai halála után sem kerül Habsburg-fennhatóság alá.

Jogbiztosító irat

A vallásügyi rendelkezések féloldalas volta további konfliktusok okává vált az ezt követő időszakban: nem vonatkozott a jobbágyságra, s „a katolikus egyház sérelme” gumiparagrafusnak bizonyult. Mindennek ellenére a magyarországi protestáns felekezetek létének ez első állami elismerése, mely a későbbi vitás kérdések idején állandó hivatkozási pontként szolgált. A gyászévtizedben (1670-es évek), a protestáns pátens-harc idején (1850-es évek), a századvégi politikai viták (pl. kongrua-kérdés), a két világháború közti kiútkeresés, és az 1948-as egyezmény utáni időszakban egyaránt.

Bibliográfia

A bécsi békekötés (1606). Ezer év törvényei. Wolters Kluwer https://net.jogtar.hu/ezer-ev- torveny?docid=60600001.TV&searchUrl=/ezer-ev-torvenyei?pagenum%3D16 (letöltés: 2025. január 21.) 1608. évi (k. e.) I. törvénycikk a vallásügyről. Ezer év törvényei. Wolters Kluwer https://net.jogtar.hu/ezer-ev- torveny?docid=60800001.TV&searchUrl=/ezer-ev-torvenyei?pagenum%3D16 (letöltés: 2025. január 21.) BENDA Kálmán: Bocskai István, Bp., Századvég, 1993 (Századvég biográfiák). Iratok Bocskai István és kora történetéhez. A forráskiadvány bevezető tanulmányát és az adattárat készítette NAGY László, Debrecen, 2005, (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója, VI). JUHÁSZ Krisztina: Forrás az 1605. évi korponai gyűlés történetéhez, in Bagi Zoltán Péter (szerk.): „...ugy irhassak mint volt..” Ünnepi tanulmányok a 65 esztendős Tóth Sándor László tiszteletére, Szeged, 2024 (Fontes et Libri, 2), 150–171. PACH Zsigmond Pál (főszerk.), R. VÁRKONYI Ágnes (szerk.): Magyarország története 1526–1686, 1. köt., Bp., Akadémiai, 1985 (Magyarország története tíz kötetben, 3/1). PÁLFFY Géza: Győztes szabadságharc vagy egy sokféle sikert hozó felkelés? A magyar királysági rendek és Bocskai István mozgalma (1604–1608), Bp., Magyar Történelmi Társulat, 2009 (Századok Füzetek, 3).


Szerző

Oláh Tamás