Fekete Sándor (1915–1972)

A lap korábbi változatát látod, amilyen Lanyi.gabor (vitalap | szerkesztései) 2023. december 11., 11:07-kor történt szerkesztése után volt. (Lanyi.gabor átnevezte a(z) Fekete Sándor (1915-1972) lapot a következő névre: Fekete Sándor (1915–1972))

Fekete Sándor (1915, Nagyszombat – 1972, Budapest), református lelkész, egyházi újságíró, a Budapest-Gorkij Fasori Református Egyházközség lelkipásztora (1952–1956), budapesti esperes (1952–1956), Zsinati Tanács tag, Az Út főszerkesztője (1950–1956), a református egyház pártállami igényekhez való idomulásának egyik elsőrendű reprezentánsa.

Korai évei, tanulmányai

Fekete Sándor 1915. június 25-én született Nagyszombaton, munkáscsaládban. 5 évesen Budapestre került és ott is érettségizett. 1933 és 1937 között végezte el a Budapesti Református Teológiai Akadémiát, majd 1939-ben Nagykőrösön tanítói oklevelet is szerzett. Segédlelkészi éveit Nagykőrösön (1938–1940), Pesterzsébeten (1940–1941), Szolnokon (1941–1942; 1944), Kőbányán (1942–1943), Angyalföldön (1943–1944, 1945–1947), Nyíregyházán (1947) és Nagykállón (1947–1952) töltötte.[1]

Felemelkedése az egyházkormányzatban és az egyházi sajtóban

Fekete saját szavai szerint: „Közvetlenül a felszabadulás előtt Bereczky Alberttel és társaival vezető tagja voltam a református egyház antifasiszta-demokratikus szárnyának, majd a felszabadulás után Péter János és társai táborában küzdöttünk a régi egyházi vezetés ellen, az állam és az egyház közötti egyezmény megkötéséért és az egyháznak az új társadalomba való beilleszkedéséért.”[2] Vezető szerepet töltött be a nyíregyházi Országos Református Szabad Tanács-ok megszervezésében és lebonyolításában.

A második világháború végéhez köthető az egyházi sajtóban folytatott tevékenységének kezdete is. Helyettes szerkesztője lett a Magyar Református Ébredésnek (1945–1948), majd szerkesztője a Keresztyén Családnak (1946–1948), egyik alapítója és felelős szerkesztője Az Útnak, amelynek főszerkesztői feladatát 1950-ben vette át Morvay Istvántól.

Szabó Imre budapesti református esperes politikai nyomásra való eltávolítása után 1952. február 7-én a Budapest-Gorkij Fasori Református Egyházközség lelkipásztorának választották. Ugyanabban az évben a Belső-Budapesti Református Egyházmegye esperese és a Zsinati Tanács tagja is lett. A budapesti egyházmegyék 1955-ös átszervezése után a Budapest-Északi Református Egyházmegye espereseként tevékenykedett tovább.

Idomulása a pártállamhoz

Fentebb felsorolt tisztségei által Fekete – saját szavai szerint: „részt vett a református egyház legfelsőbb irányításában.”[3] Az állambiztonság úgy jellemezte őt, mint aki „megbízható fegyvertárs” mert nem színből, hanem meggyőződésből építi a szocializmust.[4] Az ÁEH fővárosi egyházügyi előadója így jellemezte őt: „az egyházkormányzatban jelentős szerepet játszik, az állami feladatok támogatásában aktív, készség jellemzi [...]”[5] Mint Az Út főszerkesztője, a református egyház hivatalos hetilapjának feladatát a következőképpen látta: „az Út legfontosabb cikkei azok, amelyek a ma kérdéseiben eligazítást adnak. Az Út a népi demokráciának akarja nevelni olvasóit, és a szocializmus kezére akarja adni.”[6] Fekete budapesti esperessé való megválasztása után szoros és jó, kölcsönös szívességek és gesztusok övezte kapcsolatban állt az ÁEH-val. A hiányos forrásanyagból is egyértelművé válik számunkra, hogy az 1952–1955 közötti időszakban a ÁEH fővárosi egyházügyi előadója szinte az összes budapesti[7] és az országos egyházzal, „bethánistákkal,”[8] pesti teológiával[9] kapcsolatos információját Fekete Sándor révén szerezte be. Nemcsak információkat szolgáltatott az ÁEH számára, hanem a dokumentumokból egyértelmű, hogy a legtöbb esetben „tanácsot kért, hogy milyen álláspontot foglaljon el”[10] tehát mint esperes egyértelműen az ÁEH szándékai, utasításai szerint végezte el feladatát. Állam általi elismertségét mindenki számára nyilvánvalóvá tették állami kitüntetései,[11] két cikluson keresztül fővárosi és VI. kerületi tanácstag is volt.[12]

A rendelkezésre álló források tanúsága szerint Fekete Sándornak több, a korszakban politikai okokból méltatlan hátratételt szenvedett lelkész ügyében is meghatározó szerepe volt (például Alföldy-Boruss Dezső, S. Kiss Zoltán, Incze Gábor, György Antal, Morvay István, Böszörményi Ede ügyében). Mint az egyházkerület missziói felügyelőbizottságának elnöke, befolyása nemcsak egyházmegyéjére, hanem az egész egyházkerületre is kiterjedt.

Fekete Sándor kiszorítása a hatalomból

1954-re Bereczky Albert püspök is kénytelen volt elismerni, hogy az államérdeket kiszolgáló egyházpolitikája elidegenítette tőle a lelkészek és gyülekezeti tagok nagy részét, tekintélyi és erkölcsi válságot eredményezve egyházában. Az egyházon belüli kritikus hangokat felerősítette a Nagy Imre első miniszterelnöksége alatti önkritikus hangulat és szerették volna, ha az egyházkormányzat is hasonló önkritikát gyakorol, sőt rehabilitálja azokat, akiket politikai okokból állítottak félre. Bereczky belső reformtörekvéseinek egyik első mozzanata, hogy a Victor János halála miatt 1954-ben megüresedett egyházkerületi lelkészi főjegyzői helyre Pap László teológiai tanárt, a pesti teológia igazgatóját juttatta, aki az egyházi vezetők között egyedül egyenessége és tisztessége miatt széles körben népszerű volt, sőt szeretett maradt, illetve akire még Horváth János az ÁEH elnöke is ezt mondhatta – „Pap László vonala sem rossz”[13] – tehát, akit állami részről elfogadtak volna a későbbiekben akár még püspöknek is.[14] Pap pozicionálásával Bereczky nemcsak az egyház helyzetét akarta javítani, hanem a maga megítélését és népszerűségét is szerette volna növelni, hiszen akkorra már a református egyház feletti legfőbb hatalomért folytatott rivalizálásában egyértelműen vesztésre állt Péter Jánossal szemben. Pap visszaemlékezéseiben ír arról, hogy Bereczky azzal vette őt rá a főjegyzői tiszt vállalására, hogyha nem vállalja, akkor nem tud mit tenni, kénytelen lesz Feketének ajánlani tisztséget. Fekete kiszorítása a hatalom közeléből tehát Bereczky reformtörekvésének része volt.[15]

Fekete kiszorítására végül egy kisebb ügy során tanúsított, Bereczkyvel és lelkész kollégáival szembeni tiszteletlensége adott okot. Az ügy kiindulását az adta, hogy Fekete – Péter János megbízásából – segédkezett egy magas rangú politikai funkcionárius családfakutatásában, aminek érdekében beosztott lelkészét 1956. január 30-án Kajászóra küldte, hogy ott anyakönyvi adatokat szerezzen be. Miután Juhász Sándor beosztott lelkész nem találta otthon a kajászói lelkipásztort, Czanik Bélát, félve az esetleges felelősségre vonástól a cseléddel felnyitatta a lelkészi hivatalt és az anyakönyvekből kimásolta a szükséges adatokat. A hazatérő Czanik Béla zokon vette a házkutatásszerű eljárást és panaszlevelet írt Feketének.

Miután Fekete figyelmen kívül hagyta a levelet, Czanik hivatalos útra terelte az ügyet és espereséhez, Radics Józsefhez fordult. Miután Fekete esperestársának megkeresését is figyelmen kívül hagyta Radics esperes Bereczky elé tárta az ügyet, aki felkérte Feketét a válaszadásra, és amikor arról értesült, hogy a Budapest-északi esperes a püspöki szóra sem reagál, 1956. május 9-én írásbeli intés fegyelmi büntetésben részesítette őt.[16] Emellett Bereczky értelmezése szerint: „magától értetődően együtt jár, hogy az egyházkerületi bíróság büntetésével megterhelve, [Fekete] nem lehet a Budapest-északi egyházmegye esperese.”[17] Bereczky szerint a „legsimább, legegyszerűbb, legemberségesebb megoldás az”, ha a pécsi lelkész-baranyai esperessel Szamosközi Istvánnal cserél Fekete helyet, úgyis mint lelkészek, úgyis mint esperesek, sőt Szamosközi még Az Út szerkesztését is átvenné Feketétől.

Fekete nem nyugodott bele őt ért megalázó hátratételbe. 1956. június 27-én meglepetésszerűen egyszerre adta be lemondását a pécsi egyházközségnek, a baranyai egyházmegyének és Bereczkynek.[18] Bereczky nem fogadta el a lemondást, hanem a fegyelmi eljárást rendelt el „egyházi hatóság határozatának kigúnyolása” miatt.[19] A baranyai egyházmegyei bíróság távollétében „palástvesztésre”, tehát az egyházi hivatalviselési jogtól való végleges megfosztás és a nyugdíjigény elvesztésére ítélte Feketét.[20]

Beszédes, hogy a bírósági határozatot 1956. október 22-én postázták Pécsről Fekete számára. Fekete később főképpen arra hivatkozva, hogy a pesti forradalmi események miatt nem kaphatta kézhez az ítéletet, 1958-ban elérte annak megsemmisítését.[21] Az egyházi szolgálatba azonban sohasem tért vissza, hanem magas szintű politikai összeköttetései révén a Magyar Rádiónál helyezkedett el – egyébként már közvetlenül egyházi tisztségeiről való lemondásai idején.

Kései évei

Mint a Magyar Rádió Idegennyelvű Főosztályának főmunkatársa ment át a Magyar Televízióhoz 1964-ben, ahol belpolitikai rovatvezető lett. Végül 1969-ben a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának Hivatalába kapott osztályvezetői kinevezést. 57 évesen, 1972-ben hunyt el Budapesten.[22]

Irodalom

Lányi Gábor: „Amikor a hóhért akasztják…”. Fekete Sándor kiszorítása a hatalomból, in: Kiss Réka – Lányi Gábor (szerk.): Hagyomány, Identitás, Történelem 2018, L'Harmattan – Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest, 2019, 445–455. http://www.kre.hu/portal/images/kutatas/Hagyomany_identitas_tortenelem_1010_ISBN.pdf

Lányi Gábor: A „fekete” bárány. Fekete Sándor kiszorítása a hatalomból, 1956, in: Lányi Gábor: Méltatlanul. Háttérbe szorított dunamelléki református lelkészek az 1950-es években, Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest, 2019, 141–173. https://htk.kre.hu/images/doc/kiadvanyok/reformacio-oroksege/lanyi-gabor-meltatlanul.pdf

Pap László: Tíz év és ami utána következett 1945–1963, Bern, EPMSZ, 1992

Szerző
Lányi Gábor

  1. ↑ Dunamelléki Református Egyházkerület Püspöki Hivatala (DRE PH) Lelkészi Törzslapok, Fekete Sándor törzslapja.
  2. ↑ Magyar Rádió (a továbbiakban MR) Személyi Anyagok, Fekete Sándor önéletrajza, 1959. március 23. (kiemelés a szerzőtől); életrajzi adatait lásd még: https://www.arcanum.hu/en/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/f-7547C/fekete-sandor-755B5/
  3. ↑ MR Személyi Anyagok, Fekete Sándor önéletrajza, 1960. augusztus 24., 1.
  4. ↑ ÁBTL 3.1.5. O-9047/250 név és dátum nélküli összefoglaló jelentés Bereczky Albertről
  5. ↑ BFL XXIII/102c Bp. VB TÜK, 1953–1960, 111. doboz, 0018-2/1954 Helyi Hazafias Népfront bizottságban szóba jöhető lelkészek listája, 1954. szeptember 8.
  6. ↑ Feketének az 1951. április 27-i sajtónapon tett kijelentését közli: Szabó Imréné Szabó Éva: Ég, de meg nem emésztetik. Szabó Imre a budapesti református egyházmegye első esperese. Naplók 1914-1954, Budapest, Budahegyvidéki Református Egyházközség, 2001, 189.
  7. ↑ Mindehhez például lásd: BFL XXIII/134 Bp. ÁEH, 1. doboz, Fekete Sándor jelentése a budapesti egyházközségekről, 1952. május 19.; BFL XXIII/134 Bp. ÁEH, 6. doboz 1116/121/1. sz. Szerényi Sándor jelentése Fekete Sándor közlései alapján az újabban felmerülő egyházi kezelésben lévő munkásszállásokról, illetve otthonokról, 1952. június 14. Ezeket Fekete közlése után és segédletével megszüntették, illetve államosították.; BFL XXIII/102c Bp. VB TÜK, 1950–1953 110. doboz, 00142/1952 Munkaterv 1952. május 1. – 1952. június 31.; BFL XXIII/102c Bp. VB TÜK, 1950–1953, 110. doboz, 00149/1952 Szerényi Sándor jelentése 1952. június 1. – 1952. június 30., 1952. június. 28.; BFL XXIII/102c Bp. VB TÜK, 110. doboz, 00149/1952 Szerényi Sándor havi jelentése 1952. október 1–31., 1952. október 31.; BFL XXIII/102c Bp. VB TÜK, 1950–1953, 110. doboz 0018-16/1953 Szerényi Sándor jelentése, 1953. május 1–31.; BFL XXIII/102c Bp. VB TÜK, 111. doboz, 0018-2/1954 Szerényi Sándor jelentése a budapesti egyházügyekről 1954. május 1–31-ig, 1954.június 1.
  8. ↑ BFL XXIII/134 Bp. ÁEH, 4. doboz, Fekete Sándor feljegyzése a volt Bethánia Egyesület budapesti vezetőiről, 1952. május 19.
  9. ↑ BFL XXIII/134 BP ÁEH, 4. doboz, Fekete Sándor feljegyzése a budapesti református teológia dékánjának és tanári karának személyi adatairól (lakcímekkel együtt), 1953. március 30., 1.
  10. ↑ Lásd pl. BFL XXIII/134 BP ÁEH, 6. doboz, 1116/121/1. sz. Szerényi Sándor jelentése Fekete Sándor közlései alapján az újabban felmerülő egyházi kezelésben lévő munkásszállásokról, illetve otthonokról, 1952. június 14.
  11. ↑ MR Személyi Anyagok, Fekete Sándor törzslapja; RL Lelkészi Törzslapok, Fekete Sándor törzslapja
  12. ↑ MR Személyi Anyagok, Fekete Sándor önéletrajza, 1960. augusztus 24., 1.
  13. ↑ ÁBTL 3.1.5. O–9047 /397–399, 1956. május 21. Feljegyzés Dezséry László ev. Püspök és Horváth János ÁEH elnök beszélgetéséről
  14. ↑ ÁBTL 3.1.5. O–9047 /388–396, 1956. június 22. „Kemény Zsigmond” fn. ügynök jellemzése Bereczky Albertről.
  15. ↑ Pap László: Tíz év és ami utána következett 1945–1963, Bern, EPMSZ, 1992, 115.
  16. ↑ RL A/1e B.3./1956 Dunamelléki Református Egyházkerület Bíróságának határozata, 1956. május 9.; Az írásbeli intés után Fekete kézzel írt, alázatos hangú bocsánatkérő levelet írt Bereczkynek: RL A/1c 1728/1956 Fekete Sándor levele Bereczky Albertnek, 1956. május 14.
  17. ↑ RL A/1e 9/1958 Budapest-északi egyházmegye lelkipásztorainak értekezlete a püspöki hivatalban, 1956. június 8. péntek, délelőtt 10 ó., Bereczky Albert püspök beszéde, 4.
  18. ↑ RL A/1e 9/1958 Fekete Sándor levele Bereczky Albertnek, 1956. június 27.
  19. ↑ RL A/1e 9/1958 Bereczky Albert levele a Baranyai Református Egyházmegye Elnökségének, 1956. július 5.
  20. ↑ RL A/1e 9/1958 Református Egyházmegyei Bíróság jegyzőkönyve, 1956. október 9.
  21. ↑ RL A/1e 9/1958 A Dunamelléki Református Egyházkerület Fegyelmi Bíróságának Határozata, 1958. augusztus 8.
  22. ↑ https://www.arcanum.hu/en/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/f-7547C/fekete-sandor-755B5/
A lap eredeti címe: „https://refwiki.kre.hu/index.php?title=Fekete_Sándor_(1915–1972)&oldid=302”