Pógyor István (1902–1953)

A lap korábbi változatát látod, amilyen Lanyi.gabor (vitalap | szerkesztései) 2023. december 11., 20:49-kor történt szerkesztése után volt.

Pógyor István (Sárosoroszi, 1902. január 26. – Budapest, 1953. november 7. (?)) mártírsorsú református ifjúsági vezető, a Keresztény Ifjúsági Egyesület (KIE) nemzeti titkára

Pógyor István a két világháború közötti időszak meghatározó református ifjúsági vezetője, a legnagyobb protestáns ifjúsági egyesület, a KIE nemzeti titkára. A kommunista diktatúra idején, 1951-ben a KIE vezetők ellen indított per első rendű vádlottjaként tizenkét év börtönbüntetésre ítélték. 1953-ban fogságban halt meg. Az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) a KIE-per előkészítése során dolgozta ki először egy lehetséges, nagyobb szabású református kirakatper forgatókönyvét, a nagy katolikus összeesküvési perek protestáns párját, melynek a középpontjába Pógyor István állították.

Korai évei

Pógyor István 1902. január 26-án elszegényedett református kisnemesi családban született a Beregszászhoz közeli Sárosorosziban, egy tizenhat gyermekes család tizedik gyermekeként. A szegény de tehetséges fiúra Lukács Sarolta, a Magyar Vöröskereszt munkatársa, későbbi alelnöke figyelt fel. Ő segítette budapesti taníttatását. Pógyor a kereskedelmi iskola elvégzése után banktisztviselőként dolgozott.

A KIE-pályafutás kezdetei

Az érettségi évében kapcsolódott be a két háború közötti időszak legjelentősebb protestáns ifjúsági egyesületének, a Keresztyén Ifjúsági Egyesületnek (KIE) az életébe, a szervezet akkori karizmatikus vezetőjének, Megyercsy Béla református lelkész, a KIE cserkésztisztje hatására. Bibliaórát és vasárnapi iskolát vezetett, önkéntes segédtitkár lett Megyercsy mellett, végül megbízást kapott, hogy a Kálvin téri református gyülekezetben szervezze meg az ifjúsági munkát.[1] A tehetséges fiatalban Megyercsy hamar felismerte a vezetői képességeket. Nyelvtudása fejlesztésére, illetve a korszerű vezetői ismeretek elmélyítésére 1925-ben hároméves németországi tanulmányútra küldte, ahol megismerkedett az egyesület testvérszervezetének munkájával és egyben egy modern ifjúsági tömegszervezet működésével. Hazatérve a KIE főállású fővárosi titkára és egyben az 1. sz. Budapesti KIE (BKIE) cserkésztisztje lett, Karácsony Sándor parancsnoksága alatt.[2] Ugyanakkor a biztos németországi megélhetést bizonytalan hazai egzisztencia váltotta fel. Az egyesület tulajdonában álló néhány helyiséghez tartozó konyhában lakott, a tagdíjakból gazdálkodták ki szerény fizetését. A fővárosi egyesület vezetőjeként aktívan segítette a KIE fiatal nemzeti titkárát, Töltéssy Zoltánt az egyesület első önálló székházának létrehozásában, a Horánszky u. 26. szám alatt.[3] 1929-ben újabb külföldi meghívást kapott, ezúttal az Egyesült Állomokba, a KIE amerikai szervezetének, a YMCA-nek springfieldi főiskolájára. Nem sokkal hazatérését követően Töltéssy váratlan halála után, 1932-ben Pógyor Istvánt választották meg a szervezet új, első nem-lelkész nemzeti titkárává.[4]

A KIE nemzeti titkáraként

1933-ban, a református egyházban elfogadott új missziói törvény nyomán az Egyetemes Konvent átvette a KIE református ágát, és egyben hivatalosan is a református egyház ifjúsági munkaágaként ismerte el. Az addig felekezetközi (református és evangélikus) KIE munka részben egyházi keretek közé való integrálása, az új együttműködés kialakítása, a szervezeti-személyi feltételek megteremtése már Pógyor István koordinálásával ment végbe. Az ő feladata lett a viták árnyékában az egyesület ötvenéves nagyszabású jubileumi ünnepségsorozatának megszervezése is, melynek demonstratív díszünnepségén 1200 meghívott vett részt. A KIE elsősorban az iparostanoncokat és a parasztfiatalokat kívánta megszólítani.

A szervezet gyakorlati tevékenysége széles skálán mozgott. A nemzetközi YMCA mozgalom által elfogadott ún. Párizsi Alap négyes programja szerint az egyesület az ifjúság lelki, szellemi, testi és szociális helyzetére egyaránt figyelő korszerű és változatos programot kínált. Pógyor maga is számos előadást, hitbuzgalmi, evangélizációs alkalmat tartott. Munkabírásának, céltudatos szervező munkájának köszönhetően az egyesület előadássorozatai, ifjúsági táborai nagy népszerűségre tettek szert. Ezek közül kiemelkedtek a szervezet 1935-ben megépült dunavecsei táborhelyén tartott nyári táborai, melyen nyaranta mintegy 1000 fiatal fordult meg. Az egyesület legnagyobb szabású rendezvényére 1939-ben, az első bécsi döntés következtében Magyarországhoz visszacsatolt Losoncon került sor. A KIE nemzeti nagytáborában mintegy kétezren vettek részt. Jelentős egyházdiplomáciai eseménynek számítottak a KIE-YMCA dunavecsei nemzetközi táborai. Megrendezésükben Pógyor István mellett jelentő szerepet játszott a szervezet ügyvezető elnöki tisztségét betöltő, széleskörű nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező fiatal arisztokrata, Teleki László gróf (Teleki Pál miniszterelnök rokona). Pógyor és Teleki kiterjedt nemzetközi egyházdiplomáciai kapcsolatai, a későbbiekben a kommunista állambiztonságnak kézenfekvő alapot adott a nemzetközi összeesküvésről szóló koncepció kialakítása során.

Az „egyháziasított” KIE ifjúsági tömegszervezetként meghatározó szerepet vállalt a református ifjúsági vezetőképzésben is. A módszeres hálózatépítéshez Pógyor jól ismerte fel a modern tömegkommunikációs eszközökben, elsősorban az ifjúsági rétegsajtóban rejlő lehetőségeket. Nagy gondot fordított a KIE önálló lapjai, az Ébresztő és a tízezres példányszámra megugró Magyar Ifjúság korszerűsítésére, melyeknek különböző időszakokban a felelős szerkesztője is volt. A szervezet saját kiadót és könyvesboltot is működtett. A KIE által kiadott, fiataloknak szóló, erkölcsi kérdéseket tárgyaló füzetek némelyike százezres példányban jelent meg.

A kiterjedt vallási-hitéleti tevékenység mellett, az egyesület mind élénkebb érdeklődéssel fordult a közéleti és ún. nemzetnevelési kérdések irányába, otthont adva világnézeti, társadalmi kérdések megvitatásának is. A KIE-re Teleki Pál is felfigyelt, aki formálódó bizalmas-titkos nemzetpolitikai akcióterveihez a katolikus KALOT[5] mellett, protestáns ifjúsági szervezetként elsősorban a KIE-re igyekezett támaszkodni. A KIE vezetők és Teleki közötti kapcsolat hosszabb múltra tekinthetett vissza. Az 1933-ban megszervezett nagyszabású cserkészvilágtalálkozón, a gödöllői cserkészjamborin Pógyor tolmácsolt a szervezetet alapító lord Baden-Powell és a tiszteletbeli főcserkész, Teleki Pál között.[6]

A KIE országos szervezetté válásával együtt nőtte ki a húszas években megépített Horánszky utcai székházát. Az új nagyszabású építkezés menedzselése és az időközben kitört világháború miatt jelentősen megugrott kiadások fedezetének előteremtése rendkívüli erőfeszítéseket követelt a szervezet vezetőitől, mindenekelőtt Bíró Györgytől, a Budapesti KIE vezetőjétől és Pógyortól, aki hatalmas gyűjtési kampányt szervezett a tetemes költségek fedezésére. Az új, kifejezetten modern, sokfunkciós nyolcemeletes székház Budapest fő közlekedési útvonalainak kereszteződéséhez közel, a Vas utca 2/c alatt épült fel. Az 1943-ra elkészült épület a KIE irodái és közösségi helyiségei mellett számos vendéglakásnak és a protestáns tábori püspökség 300 fő befogadására alkalmas korszerű templomának is helyet adott.[7]

A második világháború alatt

Magyarország második világháborúba való bekapcsolódása új kihívások elé állította a dinamikusan fejlődó ifjúsági szervezet vezetését. Különösen az ifjúsági szervezetek uniformizálására irányuló kormányzati törekvések, illetve a levente mozgalommal való együttműködés állami nyomása veszélyeztették a legjelentősebb felekezeti ifjúsági szervezetek önállóságát. A beolvasztás kockázatát elkerülendő, a KALOT példáját követve került sor a KIE és a levente mozgalom közötti együttműködés megkötésére. Ez a megállapodás volt az, amelyet 1945 után a kommunista propaganda mindkét ifjúsági szervezet vezetőivel, így Pógyor Istvánnal szemben is igyekezett a fasizmus vádjának bizonyítékaként felhasználni, mind az ellene indított sajtótámadás, mind az 1946-os internálása és végül az 1951-es pere során is.

A világháború és a vészkorszak idején mindkét KIE-épületet az üldözöttek és menekültek segítésének szolgálatába állították. Előbb, a KIE vidéki táboraival egyetemben, lengyel menekülteknek és katonaszökevényeknek adtak menedéket, majd népkonyhát létesítettek bennük. Mind a Horánszky utcai, mind a Vas utcai KIE központban működő népkonyha a Jó Pásztor csoporthoz tartozó intézményként szerepelt a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága védelme alatt álló létesítmények listáján.[8] A német megszállást követően került sor a németellenes diákellenállás szempontjából jelentős epizódra, az első népi kollégiumnak, a Györffy István Kollégiumnak a református egyház keretébe való „átjátszására” és a KIE-be való betagolására. Teleki Pál egykori bizalmasának, a Kállay-kormány kereskedelmi miniszterének, Zsindely Ferencnek, illetve a KIE vezetésének, Bíró Györgynek és Pógyor Istvánnak bizalmas megállapodása révén – noha a kollégium diákvezetése lemondott –, a kollégium megmenekült a felszámolástól és „egy bizonyos értelemben legalizált ellenállási bázissá alakul ki” – emlékezett vissza Kardos László, a kollégiumi akkori igazgatója.[9]

A kommunista politika harapófogójában

A világháború után mint úgymond „ellenséges-reakciós” ifjúsági szervezet, a KIE szinte azonnal a kommunista párt célkeresztjébe került, elsőként a protestáns egyesületek közül. Nonn Györgynek, Rákosi Mátyás pártfőtitkár titkárának vezetésével 1945. szeptember 16-án az ifjú kommunisták levélben szólították fel az egyesületet, hogy távolítsa el régi vezetőit.[10] Miután a KIE hivatalban lévő vezetését nem sikerült a szoros baloldali politikai kapcsolatokkal bíró belső ellenzéknek kiszorítania, 1946 tavaszán a MADISZ kommunista ifjúsági szervezet lapja, az Ifjúság összehangolt sajtóhadjáratot robbantott ki a KIE vezetése ellen, akik, a lap szerint „engedelmes kiszolgálói voltak az elmúlt rezsimnek.”[11] Egy hónappal később, 1946. április 13-án internálták Pógyor Istvánt és Kiss Jánost, a KIE Szövetség titkárát. Szondi Béla ellen pedig –, aki a KIE lapjának, a Magyar Ifjúságnak volt a szerkesztője – bírósági eljárás indult ún. „antibolsevista” és „háborúpárti” cikkei miatt.

A szovjet- kommunista térfoglalás szempontjából Pógyor István internálása egyúttal egy, az angolszász orientáció, polgári demokratikus berendezkedés mellett elkötelezett személyiség sikeres félreállítását is jelentette. Jelzés értékű, hogy 1945 után a KIE Vas utcai székháza adott helyiségeket a Magyar–Angol, illetve Magyar–Amerikai Társaság számára. Ekkor került Pógyor szorosabb kapcsolatba Baranyai Lipóttal, a háború alatti kiugrást aktívan támogató, angolbarát liberális körök vezéralakjával, a Magyar Nemzeti Bank volt elnökével, egyben az Amerikai–Magyar Társaság elnökével, illetve Fellner Alfréddal a Magyar-Angol társaság elnökével, fasori református presbiterrel, akinek édesapja Fellner Henrik nagyiparos, egy időben a Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöki tisztségét is betöltötte. Pógyor ellehetetlenítésének másik oka belső egyházi viszonyokból eredt. A kommunista párthoz közeledő, radikális vallási reformprogramot hirdető és teljes egyházi vezetőváltást követelő fiatal egyházi ellenzék és a régi egyházi elitek közötti összeütközés első terepe a KIE lett. A KIE elleni támadás kirobbantása mögött, Pógyor és a korabeli egyházi közvélekedés egyaránt a Bereczky Albert köréhez tartozó és más egyházi vezetők – többek között Szabó Imre esperes – ellen is támadást indító, Nagy Gyula konventi lelkészt sejtette.[12]

Pógyor István megmentése érdekében széleskörű akció bontakozott ki. A világháború alatti németellenes, demokratikus beállítottságáról 1946-ban harmincegyen tettek személyesen nyilatkozatot. A Pógyor mellett kiálló, meglehetősen változatos névsorban a KIE munkatársak mellett szerepelt a Nemzetközi Vöröskereszt révén az embermentésbe aktívan bekapcsolódó Lukács Sarolta és Máthé Elekné Lakner Klára, Szabó István, a Népszava főmunkatársa, Balla Antal kisgazdapárti képviselő, tájékoztatásügyi miniszter, Heiszler Imre, Tolna vármegye rendőrfőkapitánya, illetve a származása miatt a világháború alatt meghurcolt Korda Alfréd, a Nyugat-magyarországi Kereskedelmi Bank Rt. igazgatója. Az 1951-es eljárás során fennmaradt fogdaügynöki jelentések szerint Pógyor a már említett Máthé Eleknének és férjének, Máthé Elek református lelkésznek, neves műfordítónak és egyben a Magyar Radikális Párt elnökségi tagjának, valamint Lukács Saroltának, illetve a külföldi (YMCA) nyomásnak, továbbá Nagy Ferenc miniszterelnök közbenjárásának tulajdonította szabadulását.[13]

Pógyor ugyan 1946. június 18-án szabadult, időközben azonban Rajk László belügyminiszter előbb miniszteri vizsgálóbiztost jelölt ki a KIE-hez, majd 1946. július 1-jétől Nagy Gyula került miniszteri biztosként az egyesület élére. Nagy Gyula utódja ifj. Victor János MEKDSZ-titkár lett, ő töltötte be ezt a tisztet egészen a KIE megszűnéséig. A KIE vezetői ellen indított kampány az egyházi ifjúsági szervezetek elleni támadássorozat nyitányának tekinthető. Két hónappal Pógyorék internálása után megindult a katolikus egyházi szervezetek elleni koncentrált hadjárat is, melynek végén, Rajk László belügyminiszter 1946. július 4-ei rendeletével feloszlatott csaknem másfél ezer egyesületet. A KIE, szemben a katolikus ifjúsági egyesületekkel formailag tovább működhetett, ezért azonban súlyos árat kellett fizetnie: autonómiáját felszámolták, a kommunista belügyminiszter által kinevezett új kormánybiztossal garantálták a szervezet lojalitását. Hamarosan azonban ennek a látszat-önállóságnak is vége szakadt. 1950-ben állami nyomásra a tizennégy legfontosabb református egyesület, köztük a KIE is kimondta „önkéntes feloszlatását”.

Az internálásból szabaduló Pógyor István nem térhetett vissza a szervezet aktív tagjai közé. Sőt, az új miniszteri biztos, Nagy Gyula nyomására, szabadulását követően ki kellett költöznie a Vas utcai épületben lévő szobájából is. A Flesch és Fischer női divatáru üzletben tudott kereskedősegédként elhelyezkedni. Itt dolgozott egészen 1951 májusáig, amikor az üzletet államosították, őt pedig újra letartóztatták.

Az 1951-es KIE-per

Pógyor Istvánt 1951. június 7-én tartóztatta le az ÁVH, az Európai Unió magyarországi megvalósításának érdekében, bibliakör ürügyén folytatott illegális szervezkedés vádjával. A vád szerint az egyesület egykori vezetői egy nemzetközi irányítású, református jellegű összeesküvés mozgatóiként Magyarországot a leendő Európai Unió szervezetébe akarták kapcsolni. A széleskörű református összeesküvés koncepciója rendelkezett a klasszikus összeesküvési perekből ismert szinte minden kötelező attribútummal: az ÁVH hosszú listákat állított össze az állítólagos szervezkedés tagjairól, „felderítette” a résztvevők illegális nyugati hírszerző kapcsolatait, s leleplezte, hogy milyen összetételű árnyékkormányban gondolkodtak a népi demokrácia megdöntése utáni időkre vonatkozóan.

Letartóztatását követően Pógyor mintegy két hónapig tagadta az ellene felhozott vádakat, miközben a fennmaradt töredékes iratanyag, a fogdaügynöki jelentések és későbbi visszaemlékezések alapján lehet következtetni a vele szemben elkövetett válogatott fizikai és lelki kínzásokra. Az Államvédelmi Hatóság a KIE-per előkészítése során, a Grősz József kalocsai érsek elleni koncepciós eljárással egy időben dolgozta ki először egy lehetséges nagyobb szabású református kirakatper forgatókönyvét. Végül, egyházpolitikai megfontolásokból mégis csak három személy ellen emeltek vádat. 1951. november 30-án a koncepciós perek hírhedt bírája, dr. Jónás Béla vezette büntetőtanács zárt tárgyaláson, a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezésének bűntette miatt Pógyor Istvánt tizenkét év, gróf Teleki Lászlót , a KIE volt nemzeti titkárát hét év, Hartyáni Imre kulákká nyilvánított gazdálkodót, volt KIE-tagot pedig öt év börtönbüntetésre ítélte.[14]

Az ítélethirdetés napján Pógyor már nem élt. A börtönben az egészsége rohamosan romlott, 1953. november 7-én (?) a Gyűjtőfogházban elhunyt.[15] Pógyor István évtizedekig jeltelen sírja a valaha elgazosított rabtemetőben, az Újköztemető 301-es parcellájában, az ’56-os kivégzettek földi maradványai mellett található, egy több mint tíz ember földi maradványait rejtő tömegsírban.


Felhasznált irodalom és források

A protestáns helyőrségi templom és a Keresztyén Ifjúsági Egyesületek Nemzeti Szövetségének székháza. Tervező: Várady-Szabó Lajos építészmérnök. Különlenyomat az „Építészet” 1944. évi 2. számából. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Levéltára, C/144 Soltész Elemér iratai, 2. doboz.

Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL), 3.1.9. V-73196/1 Végh Ferenc és társai.

B. E.: A KIE vezetősége körül. Meglepő adatok. Ifjúság, 1946. március 14., 4.

BALOGH Margit: A KALOT és a katolikus társadalompolitika 1935–1946, Budapest, MTA Történettudományi Intézet, 1998.

BÁRCZAY Gyula: Pógyor István, in: Bárczay Gyula: Sorsok a Református Egyházban 1948–1988, Bern, Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, 1989, 10–11.

FÖLDVÁRYNÉ KISS Réka: Újrahasznosítás. A Keresztyén Ifjúsági Egyesület elleni állambiztonsági eljárások, in: Tabajdi Gábor (szerk.): „Illegális ifjúsági munka” Cserkészközösségek a diktatúrában, Budapest, Magyar Cserkészszövetség, 2017, 23–31, https://www.cserkesz.hu/sites/default/files/2020-06/illegalis-ifjusag-full-prev.pdf

GÉRA Eleonóra: „Szerény, de prófétai és harcos fiatalember” Töltéssy Zoltán, in: Petrás Éva (szerk.): A 20. századi magyar protestáns közéletiség arcképcsarnoka, Budapest, Barankovics István Alapítvány–Gondolat Kiadó, 2021, 33–54.

HEGYI-FÜSTÖS István et al. (szerk.): Pógyor István és Dr. Teleki László gróf, a KIE mártírsorsú vezetői. Dokumentumok és visszaemlékezések, Budapest, KIE szeniorok Pógyor István Köre, 2003, 27–35.

KARSAI Elek – KARSAI László (szerk.): Vádirat a nácizmus ellen, 4. Dokumentumok a magyarországi zsidóüldözés történetéhez 1944. október 15. – 1945. január 18. Budapest, Balassi Kiadó, 2014.

KISS Réka: „Még a gondolatot is halálra ítélnék…” Egy református per 1951-ből, Valóság 2001/7, 64–89.

KISS Réka: „… A hitemben akarnak megfogni” Pógyor István és az 1951-es KIE-per, in: Petrás Éva (szerk.): A 20. századi magyar protestáns közéletiség arcképcsarnoka, Budapest, Barankovics István Alapítvány–Gondolat Kiadó, 2021, 55–82.

KOVÁCS Bálint: A Keresztyén Ifjúsági Egyesület története, 1883–1950, Budapest, KIE szeniorok Pógyor István Köre, 1998, 271.

KOVÁCS Bálint: Pógyor István (1902–1953), in: Kovács Bálint: Ifjakat ifjak által… Keresztyén ifjúsági vezetők 1930–1950, Budapest, KIE seniorok Pógyor István Köre, 2007, 37–39.

SUSA Éva és az igazságügyi szakmai csoport kutatási adatbázisa és anyaga.

SZÁSZ Lajos: A Keresztyén Ifjúsági Egyesület cserkésztevékenysége, in: Tabajdi Gábor–Szigeti László (szerk.): Magyar cserkészélet (1910–1948), Budapest, Magyar Cserkészszövetség, 2020, 33–42, https://www.cserkesz.hu/sites/default/files/2020-11/tabajdi-szigeti-magyar-cserkeszelet-1910-1948.pdf

SZONDI Béla: A Főherceg Sándor utcától a Vas utcáig. Beszélgetés a KIE nemzeti titkárával. Magyar Ifjúság 1942. április, 11–12.

TASI József: Beszélgetés Kardos Lászlóval a népi kollégiumokról. Tiszatáj 1983/8., 50–61.

Szerző
Földváryné Kiss Réka

  1. ↑ SZONDI Béla: A Főherceg Sándor utcától a Vas utcáig. Beszélgetés a KIE nemzeti titkárával. Magyar Ifjúság, 1942. április, 11–12; BÁRCZAY Gyula: Pógyor István, in: Bárczay Gyula: Sorsok a Református Egyházban 1948–1988, Bern, Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, 1989, 10–11; HEGYI-FÜSTÖS István et al. (szerk.): Pógyor István és Dr. Teleki László gróf, a KIE mártírsorsú vezetői. Dokumentumok és visszaemlékezések, Budapest, KIE szeniorok Pógyor István Köre, 2003, 27–35; KOVÁCS Bálint: Pógyor István (1902–1953), in: Kovács Bálint: Ifjakat ifjak által… Keresztyén ifjúsági vezetők 1930–1950, Budapest, KIE seniorok Pógyor István Köre, 2007, 37–39.
  2. ↑ A KIE cserkészet történetéhez lásd SZÁSZ Lajos: A Keresztyén Ifjúsági Egyesület cserkésztevékenysége, in: Tabajdi Gábor–Szigeti László (szerk.): Magyar cserkészélet (1910–1948), Budapest, Magyar Cserkészszövetség, 2020, 33–42.
  3. ↑ Töltéssy életéhez és tevékenységéhez lásd GÉRA Eleonóra: „Szerény, de prófétai és harcos fiatalember” Töltéssy Zoltán, in: Petrás Éva (szerk.): A 20. századi magyar protestáns közéletiség arcképcsarnoka, Budapest, Barankovics István Alapítvány–Gondolat Kiadó, 2021, 33–54.
  4. ↑ KISS Réka: „… A hitemben akarnak megfogni” Pógyor István és az 1951-es KIE-per, in: Petrás Éva (szerk.): A 20. századi magyar protestáns közéletiség arcképcsarnoka, Budapest, Barankovics István Alapítvány–Gondolat Kiadó, 2021, 59–60.
  5. ↑ Katolikus Legényegyletek Országos Tanácsa. A KALOT-ról lásd BALOGH Margit: A KALOT és a katolikus társadalompolitika 1935–1946, Budapest, MTA Történettudományi Intézet, 1998.
  6. ↑ Kiss: „… A hitemben akarnak megfogni”, 61–65.
  7. ↑ A protestáns helyőrségi templom és a Keresztyén Ifjúsági Egyesületek Nemzeti Szövetségének székháza. Tervező: Várady-Szabó Lajos építészmérnök. Különlenyomat az „Építészet” 1944. évi 2. számából. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Levéltára, C/144 Soltész Elemér, 2. doboz
  8. ↑ Vö. Friedrich Born, a VKNB budapesti képviselője jegyzéke a Külügyminiszternek a „Jó Pásztor” intézményeinek névsorával (Kelt: Budapest, 1944. november 30.) Közli KARSAI Elek – KARSAI László (szerk.): Vádirat a nácizmus ellen, 4. Dokumentumok a magyarországi zsidóüldözés történetéhez 1944. október 15. – 1945. január 18. Budapest, Balassi Kiadó, 2014, 680–681.
  9. ↑ TASI József: Beszélgetés Kardos Lászlóval a népi kollégiumokról. Tiszatáj 1983/8., 55–56.
  10. ↑ Magyarországi Református Egyház Zsinati Levéltára 21. f. KIE-iratok. Idézi KOVÁCS Bálint: A Keresztyén Ifjúsági Egyesület története, 1883–1950, Budapest, KIE szeniorok Pógyor István Köre, 1998, 271.
  11. ↑ B. E.: A KIE vezetősége körül. Meglepő adatok. Ifjúság, 1946. március 14., 4.
  12. ↑ Kiss: „… A hitemben akarnak megfogni”, 70–73.
  13. ↑ Horváth Károly 13/1 jelentése Pógyor István fogdaügynöki magatartásáról 1951. július 11. ÁBTL 3.1.9. V-73196/1 Végh Ferenc és társai, 478. és 1951. július 28. ÁBTL 3.1.9. V-73196/1, 498.
  14. ↑ Pógyor István és társai elleni eljárásról lásd részletesen KISS Réka: „Még a gondolatot is halálra ítélnék…” Egy református per 1951-ből, Valóság 2001/7, 64–89; FÖLDVÁRYNÉ KISS Réka: Újrahasznosítás. A Keresztyén Ifjúsági Egyesület elleni állambiztonsági eljárások, in: Tabajdi Gábor (szerk.): „Illegális ifjúsági munka” Cserkészközösségek a diktatúrában, Budapest, Magyar Cserkészszövetség, 2017, 23–31.
  15. ↑ Pógyor halálának pontos napját nem ismerjük, a KIE szeniorok emlékezete a november 7-i dátumot őrizte meg. Annyi bizonyos, hogy boncjegyzőkönyvét 1953. november 9-én vették fel. Vö. Susa Éva és az igazságügyi szakmai csoport kutatási adatbázisa és anyaga.
A lap eredeti címe: „https://refwiki.kre.hu/index.php?title=Pógyor_István_(1902–1953)&oldid=391”