„Egyházkerület” változatai közötti eltérés
(→Szerző) |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
| 1. sor: | 1. sor: | ||
Egyházkerület (superintendentia) | |||
== Történeti fogalmak == | |||
A történeti Magyarország református egyházkerületei a 16-17. században jöttek létre, élükön korabeli elnevezéssel a superintendensek azaz a püspökök álltak.<br> | A történeti Magyarország református egyházkerületei a 16-17. században jöttek létre, élükön korabeli elnevezéssel a superintendensek azaz a püspökök álltak.<br> | ||
Az egyházkerületek alkotóelemei az egyházmegyék, korabeli elnevezésük szerint seniorátusok, ezek vezetői a seniorok, mai elnevezésük szerint esperesek. Tehát nem azonos a református egyházkormányzati beosztás a római katolikus egyházéval, ott az egyházmegyék vezetői a megyéspüspökök. Nem tudjuk pontosan, hogy az első superintendensek milyen jogokkal rendelkeztek, azzal sem vagyunk igazából tisztában, hogy az elnevezés alatt éppen a későbbi értelemben vett esperest vagy püspököt értették-e, de nyilvánvalóan az ordinatio, azaz a papszentelés és a papoknak az ekklézsiákba való kirendelése, illetve a visitatio, azaz az egyházlátogatás jogkörének a birtoklása tette őket egyenrangúvá a korábbi katolikus püspökökkel.<br> | Az egyházkerületek alkotóelemei az egyházmegyék, korabeli elnevezésük szerint seniorátusok, ezek vezetői a seniorok, mai elnevezésük szerint esperesek. Tehát nem azonos a református egyházkormányzati beosztás a római katolikus egyházéval, ott az egyházmegyék vezetői a megyéspüspökök. Nem tudjuk pontosan, hogy az első superintendensek milyen jogokkal rendelkeztek, azzal sem vagyunk igazából tisztában, hogy az elnevezés alatt éppen a későbbi értelemben vett esperest vagy püspököt értették-e, de nyilvánvalóan az ordinatio, azaz a papszentelés és a papoknak az ekklézsiákba való kirendelése, illetve a visitatio, azaz az egyházlátogatás jogkörének a birtoklása tette őket egyenrangúvá a korábbi katolikus püspökökkel.<br> | ||
Míg a magyarországi részeken kezdetben a protestáns püspök a seniorok egyike, addig Erdélyben a fejedelem hivatalnoka, eredetileg mint egy püspöki vikárius, azaz püspökhelyettes. | Míg a magyarországi részeken kezdetben a protestáns püspök a seniorok egyike, addig Erdélyben a fejedelem hivatalnoka, eredetileg mint egy püspöki vikárius, azaz püspökhelyettes. A korabeli szóhasználatban a seniorok/esperesek is nevezték magukat superintendensnek. Az egyházkerületek rendszere Erdélyben és a Tiszántúlon (utóbbiba beleértve a mai Partiumot is), hamar, már a 16. században állandósult, a Dunamelléken és a Dunántúlon mindez a 17. században jöhetett létre, részben annak köszönhetően, hogy az evangélikus és unitárius egyházaktól is egyértelművé kellett tenni a hitvallásbeli elkülönülést.<br> | ||
== Egyházkormányzati rendszer == | |||
A Tiszáninneni Református Egyházkerület csak a 18. század első felében született meg, az addig önálló egyházmegyék/esperességek egyesülésével. A lassan megszilárduló egyházkormányzati rendszert a huszadik században érte a legnagyobb csapás, a történelmi Magyarország széthullásakor. Jelenleg a magyar reformátusok több egyházkerületben élik életüket, a mai Magyarországon a Dunántúli, Dunamelléki, Tiszáninneni és Tiszántúli egyházkerületekben, a mai Romániában a Királyhágómelléki (ez a történeti Tiszántúlhoz tartozott) és az Erdélyi egyházkerületben, a mai Ukrajnában a Kárpátaljai Református Egyházban, a mai Szlovákiában a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházban, a mai Szerbiában a Szerbiai Református Keresztyén Egyházban, a mai Horvátországban jelenleg két formában, a Magyar Református Keresztyén Egyházban és a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyházban. Ezek élén mindenütt önálló püspök áll.<br> | A Tiszáninneni Református Egyházkerület csak a 18. század első felében született meg, az addig önálló egyházmegyék/esperességek egyesülésével. A lassan megszilárduló egyházkormányzati rendszert a huszadik században érte a legnagyobb csapás, a történelmi Magyarország széthullásakor. Jelenleg a magyar reformátusok több egyházkerületben élik életüket, a mai Magyarországon a Dunántúli, Dunamelléki, Tiszáninneni és Tiszántúli egyházkerületekben, a mai Romániában a Királyhágómelléki (ez a történeti Tiszántúlhoz tartozott) és az Erdélyi egyházkerületben, a mai Ukrajnában a Kárpátaljai Református Egyházban, a mai Szlovákiában a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházban, a mai Szerbiában a Szerbiai Református Keresztyén Egyházban, a mai Horvátországban jelenleg két formában, a Magyar Református Keresztyén Egyházban és a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyházban. Ezek élén mindenütt önálló püspök áll.<br> | ||
2009. május 22-én a Kárpát-medencében élő református egyházak új alkotmányt alkotva megalapították a Magyar Református Egyházat. Mindezen túl még az Amerikai Egyesült Államokban is található önálló egyházkerület, Kálvin Egyházkerület néven, püspökkel az élén.<br> | 2009. május 22-én a Kárpát-medencében élő református egyházak új alkotmányt alkotva megalapították a Magyar Református Egyházat. Mindezen túl még az Amerikai Egyesült Államokban is található önálló egyházkerület, Kálvin Egyházkerület néven, püspökkel az élén.<br> | ||
A lap jelenlegi, 2024. december 5., 07:01-kori változata
Egyházkerület (superintendentia)
Történeti fogalmak
A történeti Magyarország református egyházkerületei a 16-17. században jöttek létre, élükön korabeli elnevezéssel a superintendensek azaz a püspökök álltak.
Az egyházkerületek alkotóelemei az egyházmegyék, korabeli elnevezésük szerint seniorátusok, ezek vezetői a seniorok, mai elnevezésük szerint esperesek. Tehát nem azonos a református egyházkormányzati beosztás a római katolikus egyházéval, ott az egyházmegyék vezetői a megyéspüspökök. Nem tudjuk pontosan, hogy az első superintendensek milyen jogokkal rendelkeztek, azzal sem vagyunk igazából tisztában, hogy az elnevezés alatt éppen a későbbi értelemben vett esperest vagy püspököt értették-e, de nyilvánvalóan az ordinatio, azaz a papszentelés és a papoknak az ekklézsiákba való kirendelése, illetve a visitatio, azaz az egyházlátogatás jogkörének a birtoklása tette őket egyenrangúvá a korábbi katolikus püspökökkel.
Míg a magyarországi részeken kezdetben a protestáns püspök a seniorok egyike, addig Erdélyben a fejedelem hivatalnoka, eredetileg mint egy püspöki vikárius, azaz püspökhelyettes. A korabeli szóhasználatban a seniorok/esperesek is nevezték magukat superintendensnek. Az egyházkerületek rendszere Erdélyben és a Tiszántúlon (utóbbiba beleértve a mai Partiumot is), hamar, már a 16. században állandósult, a Dunamelléken és a Dunántúlon mindez a 17. században jöhetett létre, részben annak köszönhetően, hogy az evangélikus és unitárius egyházaktól is egyértelművé kellett tenni a hitvallásbeli elkülönülést.
Egyházkormányzati rendszer
A Tiszáninneni Református Egyházkerület csak a 18. század első felében született meg, az addig önálló egyházmegyék/esperességek egyesülésével. A lassan megszilárduló egyházkormányzati rendszert a huszadik században érte a legnagyobb csapás, a történelmi Magyarország széthullásakor. Jelenleg a magyar reformátusok több egyházkerületben élik életüket, a mai Magyarországon a Dunántúli, Dunamelléki, Tiszáninneni és Tiszántúli egyházkerületekben, a mai Romániában a Királyhágómelléki (ez a történeti Tiszántúlhoz tartozott) és az Erdélyi egyházkerületben, a mai Ukrajnában a Kárpátaljai Református Egyházban, a mai Szlovákiában a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházban, a mai Szerbiában a Szerbiai Református Keresztyén Egyházban, a mai Horvátországban jelenleg két formában, a Magyar Református Keresztyén Egyházban és a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyházban. Ezek élén mindenütt önálló püspök áll.
2009. május 22-én a Kárpát-medencében élő református egyházak új alkotmányt alkotva megalapították a Magyar Református Egyházat. Mindezen túl még az Amerikai Egyesült Államokban is található önálló egyházkerület, Kálvin Egyházkerület néven, püspökkel az élén.
Szakirodalom
Bucsay Mihály: A protestantizmus története Magyarországon. Budapest, 1985. Nagy Géza: A református egyház története I–II. (1608–1715), Budapest, 2008. Zoványi Jenő: A magyarországi protestantismus története I–II. Budapest, 2004. Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. Szerk. Ladányi Sándor. 3. kiadás. Budapest, 1977.
