Bécsi béke 1606

A tizenötéves háború végén született bécsi béke a magyar felkelőknek adott vallásszabadság első jelentős dokumentuma: később állandó hivatkozási pont, jogbiztosíték a magyar protestáns fél számára.

Előzmények

Az 1591–1606 között tartó „nagy török”, vagy „tizenöt éves háború” a Magyar Királyság és Erdély területén olyan súlyos károkat okozott és olyan társadalmi feszültségeket (kamarai perek, rendi jogok csorbítása, fegyveres ellenreformáció) hozott felszínre, amelyek megérlelték a Habsburg-hatalommal szembeni politikai, majd fegyveres fellépést a Magyar Korona mindkét országrészében. Ilyen, a Habsburg-hatalom számára kedvezőtlen politikai előjelnek számított a Bocskai-felkelés előestéjén, 1604. szeptember 8-án a felső-magyarországi vármegyéknek a Zemplén vármegyei Gálszécsen (Sečovce, ma Szlovákia) tartott részgyűlése, amelyen a rendek törvénytelennek nyilvánították a pozsonyi országgyűlés által el nem fogadott, utólag betoldott 1604. évi 22. törvénycikket, amely megtiltotta a vallási kérdések országgyűlési tárgyalását. Sőt azt is kijelentették a rendek, hogy amennyiben az uralkodó azt nem vonja vissza, úgy készek szabadságjogaik és vallásuk védelmében fegyvert is fogni. A Habsburg-hatalom elleni fegyveres fellépés szervezése a török hódoltsági területre menekült erdélyi bujdosóktól indult ki.

A megoldás

A bécsi béke eltörölte az 1604. évi, önkényesen betoldott 22. törvénycikket, amely a felkelés egyik kiváltója volt, biztosította a vallásszabadságot – a katolikus vallás sérelme nélkül – a városoknak, a nemességnek és a végvári katonáknak. Rendelkezett arról, hogy a következő országgyűlésen nádort kell választani, s a koronát Magyarországra kell hozni. A jezsuitáknak nem lehetnek Magyarországon birtokaik, a különböző tisztségeket magyarországiaknak kell főként betölteniük, s a törvénytelen rendeleteket meg kell változtatni. Bocskai nemesítései érvényesek, de birtokadományait felül kell vizsgálnia az országgyűlésnek. A fejedelem saját maga és fiúutódai élettartamára megkapta Erdélyt a Partiummal, valamint Ugocsa, Bereg és Szatmár vármegyéket. Rudolf császár külön oklevélben erősítette meg, hogy a fejedelemség Bocskai halála után sem kerül Habsburg-fennhatóság alá. A vallásügyi rendelkezések féloldalas volta további konfliktusok okává vált az ezt követő időszakban: nem vonatkozott a jobbágyságra, s „a katolikus egyház sérelme” gumiparagrafusnak bizonyult.

Jogbiztosító irat

A magyar protestáns felekezet létének első állami elismerése mely a későbbi vitás kérések kapcsán állandó hivatkozási pontként szolgált. A gyászévtizedben (1670-es évek), a protestáns pátens-harc idején (1850-es évek), a századvégi politikai viták (pl. kongrua-kérdés), a két világháború közti kiútkeresés, és az 1948-as egyezmény utáni időszakban egyaránt.

Szerző

Oláh Tamás