RefWiki

Szilassy Béla (Bolyk, 1881. július 5. – Pekin, Illinois, USA, 1962. december 16), földbirtokos, nemzetgyűlési szenátor, kormánybiztos, református egyházkerületi főgondnok

Élete, ősei

Szilasi és pilisi Szilassy Béla, ősi Pest vármegyei család leszármazottja. A családfa a XV. századig (egy Tamás nevű ősig) vezethető vissza. Az ő leszármazottainak a neve mellett találjuk a Zylas, Pánd és Pilis valamint a Tugár földrajzi tulajdonneveket. A család Mátyás királytól kapott adománylevelet Tugárra, ami ma már Losonc része. Felmenői között van Szilassy (III.) András, aki 1684–1690 között Nógrád vármegye alispánja volt. Egyik dédapja, Szilassy József, koronaőr volt.

Édesapja, az a Szilassy Aladár (1847–1924), aki negyven éven át szolgálta hűségesen református egyházát, ő szerezte meg a Ráday utca 28. sz. alatti épületet és rendezte be 1909-1912 között a teológiát. Édesanyja Papi Visolyi Mária, ugyancsak nemesi családból származott, akinek édesapja tanácsos és országgyűlési képviselő volt, édesanyja pedig gróf Zichy Mária. Két évvel idősebb bátyja – Szilassy Aladár – pedig a magyar cserkészet megalapítója. A családnak Losoncon és környékén voltak birtokai. Édesapját is – miután a budapesti teológiai dísztermében ravatalozták fel, a gyász-szertartás után – a losonci családi sírkertben helyezték örök nyugalomra 1924-ben.

Közéleti szerepvállalása

Budapesten és Kolozsváron tanult jogot, a szerezte meg az államtudományok doktora címet. Tanulmányai után a családi birtokot vezette, s emellett végtelenül tevékeny közéleti munkát folytatott. Az őszirózsás forradalom idején bekapcsolódott a losonci Magyar Nemzeti Tanács és a helyi nemzetőrség tevékenységébe. Csehszlovákia megalakulása után a család birtokai az elcsatolt területre kerültek. Szilassy Béla Csehszlovákiában maradt, s az sem tántorította őt el a szülőföldjén való maradástól, hogy a csehszlovák hatóságok – 1920-ban – rövid időre letartóztatták.

Gyakorlati politikusként elsősorban a szlovákiai magyar gazdasági élet megszervezésén munkálkodott. Kiváló mezőgazdászként sokat áldozott arra is, hogy az Ipoly menti kisgazdák lépést tartsanak a korral. Téli tanfolyamokat szervezett számukra, mintagazdaságában magnemesítő állomást létesített és birtokain szimentáli szarvasmarha-tenyészállatokat tartott. Oroszlánrészt vállalt abban, hogy a két világháború közötti Csehszlovákiában a magyar ellenzéki pártok közös nevezőre jussanak. Alapítója volt a csehszlovákiai Országos Magyar Kisgazda-, Földműves és Kisiparos Pártnak. A csehszlovák időkben a Szlovenszkói és Ruszinszkói Szövetkezett Ellenzéki Pártok Közös Bizottságának volt adminisztratív elnöke, a párt irodája pedig a losonci Szilassy kastélyban kapott helyet. Itt készült el 1923 áprilisában az a beadvány, ami tájékoztatta a Népszövetséget a szlovákiai nemzeti kisebbségek helyzetéről. Szilassy és munkatársai adatokkal támasztották alá, hogy Csehszlovákia nem tesz eleget a Saint-Germain-i nemzetközi kisebbségvédelmi szerződésben vállalt kötelezettségeinek. Az 1925-ös megalakulástól a Magyar Nemzeti Párt egyik alelnöke lett, 1929–35 között pedig szenátora a prágai parlamentben. A csehszlovákiai magyar pártok egyesülését követően az Egyesült Magyar Párt színeiben folytatta szenátori munkáját a csehszlovák törvényhozásban egészen Felvidék Magyarországhoz való visszacsatolásáig. Az összeférhetetlenségi, a nemzetgazdasági és külügyi bizottság tagja volt. Szenátorként nem tartozott a legaktívabb politikusok közé, 1929 és 1935 között két felszólalása volt, szenátorsága második ciklusában, 1937–38-ban pedig egy. Ezekben Csehszlovákia külpolitikájával és a szlovenszkói magyarok gazdasági sérelmeivel foglalkozott. Aktív szerepe volt a Csehszlovákiához került magyarság egyik jelentős országos sajtóorgánuma – a Prágai Magyar Hírlap – megalapításában és fenntartásában.

A visszacsatolás után, a magyar Országgyűlés behívott képviselője lett, s a felvidéki ügyek tárca nélküli miniszterének, Jaross Andornak az államtitkára, valamint az első csehszlovák földreform revízióját lebonyolító testület kormánybiztosa. 1941-ben, hatvanadik születésnapján, a hazafias tevékenységét a Magyar Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal – az egyik legmagasabb – magyar állami kitüntetéssel ismerték el.

A Szilassy család 1944 decemberében, a szovjet csapatok elől, Németország felé menekült. Ezt a nehéz időszakot lánya, Éva egyik leveléből tudjuk felidézni: „A család 1944 decemberében menekült el, nővérem 2 kis gyerekével, anyám óvó segítségével az utolsó Losoncról távozó vonattal, amely még civileket vitt december elején, én december 16-án, és apám 23-án lovas kocsival”. Rövid müncheni tartózkodás után, Regensburgban telepedtek le.

A háború befejeztével, ők is észlelték a híreket, hogy Csehszlovákia újjáalakult Edvard Beneš vezetésével és a németek és magyarok földönfutók lettek a saját szülőföldjükön. Szilassy tudta, hogy nem térhet haza, és érezte, hogy tenni kell valamit az otthon maradottakért. Újra közéleti szerepet vállalt. 1948-ban alapító elnöke lett a Szlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottmánya nevű emigráns szervezetnek. 1950-ben kitelepült az Amerikai Egyesült Államokba, ahol folytatta ezt a közéleti és nemzeti szolgálatot. Előbb a Csehszlovákiai Magyar Nemzeti Bizottmánynak, majd 1955-től haláláig a Magyar Felszabadító Bizottságnak volt az elnöke. Ez utóbbi szervezet, több más emigráns magyar egyesületet fogott össze.

Egyházi szolgálata

Szilassy Béla a Losonci Református Egyházközség főgondnoka volt 1914-től 1944-es távozásáig. Amikor 33 éves korában megválasztották, az alábbi székfoglaló beszédet mondta: „[…] ennek az egyháznak fényt és erőt a múltban a tömör együttérzés és az egyházhoz való áldozatkész szeretet adott. A kívülről jövő megbecsülés pedig az egyháztagok komoly keresztyén életfelfogásának volt természetes következménye. A jövő feladatai ugyanerre hívnak […] egész lélekkel keressük és végezzük az egyház belső és külső munkáját, mely a hitélet ébresztésével és a gyülekezeti élet fejlesztésével emberi hivatásunk legszebb betöltésére vezet.” Csehszlovákia megalakulása kényszerhelyzet elé állította az elcsatolt területek reformátusságát. A Csehszlovákiához került mintegy 223 000 református három egyházkerületbe szerveződve alapozta meg újra az egyházi közigazgatását. A Dunántúltól elcsatolt terület Dunáninneni egyházkerületként alakult meg 1921-ben. A Tiszántúl elcsatolt részéből 1920 végén lett egy Szlovenszkói Tiszáninneni Református Egyházkerület és a Tiszántúli részekből 1923-ban alakult meg a Kárpátaljai Református Egyházkerület.

A Dunáninneni rész Szilassy Bélát választotta főgondnokává. Így Szilassy tagja, később pedig világi elnöke lett a három kerületet tömörítő konventnek is. Egyházi tisztségeit nagy hűséggel látta el. Szilassy Bélának nagy szerepe volt – Sörös Béla losonci lelkésszel, később püspökkel együtt – a losonci református teológiai szeminárium létrehozásában és fenntartásában. Ez a lelkészképző intézet, fennállása nem egész 14 éve alatt több mint 100 református lelkipásztort adott a magyar reformátusságnak, elsősorban Felvidéknek. Megalapítását – amelyet az elszakított egyházrész már 1919-től tervezett – az tette szükségessé, hogy Csehszlovákia nem adott működési engedélyt Magyarországról érkező, vagy Magyarországon tanult lelkészeknek, segédlelkészeknek. A trianoni impériumváltás után sem lett minden református lelkésznek és tanítónak automatikusan csehszlovák állampolgársága. A fokozódó lelkészhiány miatt kellett létrehozni a losonci teológiát, amelynek 1925. évi megnyitásában, majd anyagi fenntartásában is jelentős szolgálatot vállalt Szilassy Béla. Főgondnokként és a konvent világi elnökeként, a lelki kérdéseket és épülést tartotta elsődlegesnek. Sörös Bélával együtt, ő indította útra 1937-ben a Református Összefogás nevű belmissziós és diakóniai mozgalmat, amely – bár kérészéletű volt az 1938-as visszacsatolás miatt – jelentősen hozzájárult a belmissziós lelkület megerősítéséhez az egyházban. A mozgalom céljait így foglalta össze Szilassy: „A magyar reformátusság lelkébe újból bele kell plántálni azt a vitalitást, amely az elmúlt századokban hatótényezővé tette és a felelősségtudatot […] Isten, felebarátunk és egymás iránt”.

Felvidéki emlékezete és műve

Egyelőre sem utca, sem emléktábla nem őrzi Losoncon Szilassy Béla emlékét. A hajdani református temető szélében még megtalálható a Szilassy sírkert, s még állnak az ablaktalan, romos falai a hajdani Szilassy kastélynak. A klasszicista frízzel, falpillérekkel tagolt utcai homlokzatból ma már semmi sem látható. Nagy kontraszt ez annak a személyiségnek az emlékezetét tekintve, akiről munkatársai ugyanazt mondták, mint hajdani felmenőiről: munkájának célja „a közjónak előmozdítása”. Legfontosabb máig érvényű munkája az Elszakított magyarság (társszerzők: Homonnay Elemér és Zathureczky Gyula), amely Buenos Airesben látott napvilágot 1956-ban.

Szakirodalom

* A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig. In Szlovákiai Magyar Adatbank, elérhető: https://adatbank.sk/lexikon/szilassy-bela/ 
* Beiktatási ünnepély a református templomban – Szilassy Béla beszéde. Felsőnógrád 3(1914/51), 1914. jún. 25.
* BÖSZÖRMÉNYI István: A „közjónak előmozdítása”, avagy a losonctugári Szilassyak emlékezete: 250 éve született szilasi és pilisi id. Szilassy József. Gömörország 6(2005/4).
* BÖSZÖRMÉNYI István: Emlékezzünk Szilassy Bélára. Magyar 7 4(2021/37).
* BÖSZÖRMÉNYI István: Szilassy Béla emlékezete. Nógrádi Szó 2(1991/15).
* Főgondnok választás a losonci ref. egyházban. Felsőnógrád 3(1914/49), 1914. jún. 18. 
* SOMOGYI Alfréd – KRÁNITZ Zsolt (szerk.): Volt egyszer egy teológia. A Losonci Református Teológiai Szeminárium kapunyitásának 100. évfordulójára. Komárom, Calvin J. Teológiai Akadémia, 1924. 
* SOMOGYI Alfréd (szerk.): Száz év. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház története  az önállósulástól napjainkig. Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Kulturális és Közművelődési Központja, 2017.

Szerző
Somogyi Alfréd
(a szócikk megjelent: 2025)