Rákóczi Zsigmond (1544–1608)
Rákóczi Zsigmond, báró (Felsővadász, 1544 – Felsővadász, 1608. december 5.) erdélyi fejedelem, versszerző, mecénás.
A családjának első főnemesi rangot elért tagja, élete végén rövid ideig erdélyi fejedelem, I. Rákóczi György apja. A református egyház tagja és támogatója, szorgalmas bibliaolvasó, a vizsolyi Biblia kiadásának fő mecénása, negyedik feleségén keresztül a katolikus Káldi György bibliafordításának elkészülését is segítette.
Korai évei, iskolái
Nagymúltú Zemplén vármegyei eredetű köznemesi családban született, szülei Rákóczi János és Némethy Sára voltak. Nagybátyja volt az a Némethy Ferenc, aki a tiszáninneni református egyház megszervezésében nagy szerepet játszó 1562-es tarcali zsinat fő védnökeként ismerünk. Rákóczit szülei először iskolába járatták, nem tudjuk, hogy pontosan hol. Apjának 1561-ben bekövetkezett halála után Perényi Gábor sárospataki udvarában nevelkedett, mint apród, itt készült fel a katonai pályára. Első életrajzírója szerint ekkor barátkozott össze a wittenbergi egyetemen is megfordult Mágocsy Andrással. Részt vett az 1560-as évek csatározásaiban, többek között 1565-ben ott volt az erdélyiek kezén lévő Tokaj ostromlói között, amelyet haláláig nagybátyja, Némethy Ferenc védett. Ezt a korszakot Perényi Gábor 1567-es halála zárta le, Sárospatak vára és uradalma néhány évre királyi birtok lett, az udvar feloszlott.
Katonai, hivatali és politikai pályája
1567 és 1572 között, Forgách Simon és Ungnad Kristóf főkapitánysága idején Eger várában szolgált katonaként, itt elnyerte az „ifjú vitézek hadnagya” tisztségét. 1573 körül átköltözött Szendrő várába, 1577-től a magyar katonák kapitánya lett. 1575-ben részt vett Bekes Gáspár sikertelen erdélyi hadjáratában és a kerelőszentpáli ütközetben. Folyamatos volt a szendrői végváriak küzdelme a betörő török portyák ellen, legnevezetesebb az 1577-es, Sajókaza és Vadna között lezajlott csata volt, amelyben Claudius Roussel szendrői főkapitány és Rákóczi, kassai segédcsapatokkal megerősítve szétverték a Szikszót kirabló, és hazatérőben lévő ellenséges sereget. Az 1580- as évek elejétől Gömör majd Borsod vármegye hadiadószedője volt. Egyre gyarapodó vagyonát borkereskedésből és zálogbirtokokból szerezte, pénzével 1580-ban zálogba vette Szerencs várát és falut is. Környékbeli birtokszerzései nyomán a 16–17. század fordulójára Szerencs központtal jelentős uradalmat alakított ki, így belépett a tokaji borvidék birtokosai közé. Azután 1590-ben megszerzi Kecskemétet, 1595-ben Ónod zálogbirtokát, 1601-ben zálogbirtokként a szendrői uradalom néhány tartozékát. 1601-ben azonban a család egyik legfontosabbá váló uradalmának, a Sáros vármegyei Makovica uradalmának Janusz osztrogi hercegtől való megvásárlása mutatja, hogy tekintélyes arisztokrataként kell vele számolni.
1585 és 1587 között Szendrő várának főkapitánya, majd 1588-ban megkapta Eger várának főkapitányi tisztségét, s a király bárói rangra emelte, tehát főnemes lett. 1588. október 8-án az egri, szendrői és kassai katonák élén legyőzte az ismét Szikszóra támadó tizenkétezer főnyi török sereget. A győztes ütközetet Tardi György olaszliszkai iskolamester históriás énekben örökítette meg, s báró Forgách Imre egy befejezetlen latin nyelv történelmi munkát írt róla. A külföldön tanuló református diákok a győzelem hírét Európában is terjesztették. 1591-ben katonái fizetetlensége és második felesége betegsége miatt megvált az egri tisztségétől. 1593-tól királyi tanácsos lett, közben több vármegye főispáni tisztségét is viselte.
A tizenötéves háború idején részt vett Fülek visszafoglalásában, Vác és Hatvan ostromában, a mezőkeresztesi csatában (1596). 1598-ban a magyar mezei hadak parancsnoka volt, 1599-ben ideiglenesen főparancsnok és ugyanebben az évben zálogbirtokként megszerzi a fontos hegyaljai bortermelő mezővárost, Tarcalt. Mivel összeütközésbe került nagykorúsodó mostohafiával, Mágocsy Ferenccel, a pénzhiánnyal küzdő Habsburg-udvar pert indított ellene, amely megszűnt, mert kiegyezett Mágocsyval. Valamikor 1604 ősze és 1605 áprilisa között csatlakozott Bocskai István felkeléséhez, a fejedelem szeptemberben Erdély kormányzójává nevezte ki. Az erdélyi rendek Bocskai halála után (annak végrendeletével szemben, amely Rákóczi volt vejét, Homonnai Drugeth Bálintot nevezte meg utódjának) 1607. február 12-én megválasztották erdélyi fejedelemnek. A betegeskedő és idős Rákóczi 1608. március 5-én lemondott a fejedelemségről az ifjú somlyai Báthory Gábor javára, aki cserébe jelentős összegű pénzt adott Csáky István özvegyének, amellyel Rákóczi biztosította az 1605–1606 folyamán zálogként megszerzett Szádvár és Sáros uradalmait. Visszatért a birtokaira, s december 5-én elhunyt. Temetésén, 1609. január 21-én Szerencsen udvari lelkésze, Miskolci Csulyak István mondott életrajzot is tartalmazó halotti beszédet. Vörös márvány síremléke mindmáig látható az szerencsi református templomban.
Családi élete
Négyszer nősült, első házasságkötésének meghívói csak nemrég kerültek elő. Első felesége csegekátai Káthay Ferenc és Mágocsy Margit Borbála nevű lánya volt, a lakodalmat 1585. február 21-én tartották Mislyén és Szerencsen. Az új asszony nem sokkal élte túl a házasságkötést, decemberben már biztosan halott volt. A következő házasságkötés ugyanazon családi körön belül történt, de összekapcsolódott egy nagy port felvert örökösödési üggyel. A dúsgazdag Mágocsy Gáspárnak, többek között Munkács zálogbirtokosának nem maradt gyereke, ezért unokaöccsét, Mágocsy Andrást (Rákóczi barátját) összeházasította gyámleányával, bekényi Alaghy Judittal, a regéci uradalom (és benne két bortermelő mezőváros: Tállya és Abaújszántó) egyik örökösével. Mágocsy András azonban 1586 júniusában az egész országot sújtó pestisjárványban elhunyt. Kiskorú gyerekeket hagyott maga után, akik közül csak Ferenc érte meg a felnőtt kort, így az örökösödés ismét nyitottá vált. Az egész rokoni kör megmozdult, de végül az agg Mágocsy Gáspár 1587. tavaszán összeházasította az özvegy Alaghy Juditot Rákóczival, aki így beült a Mágocsy-Alaghy örökségbe, beleértve Munkácsot is. A sikeres házasságnak volt végül az eredménye a bárói cím és az egri főkapitányság. Egy lányuk született, Rákóczi Erzsébet, aki később Homonnai Drugeth Bálint felesége lett, de fiatalon meghalt. Judit asszony hosszú betegeskedés után 1591. július 28-án elhunyt. A következő esztendőben Rákóczi ismét megnősült, elvette feleségül nővére mostohalányát, az erdélyi Gerendi Annát († 1596 vége/1596 eleje), Gerendi János leányát. Ebből a házasságból született a három fia: György (1593–1648), Zsigmond (1595–1620) és Pál (1595 vége–1636). Harmadik felesége feltehetően a szülés következményeibe halhatott bele. Néhány hónap múlva, 1596. május 9-én újra megházasodott, elvéve feleségül barátjának és katonatársának, Csapy Kristófnak az özvegyét, Telegdi Borbálát († 1616), ebből a házasságból már nem született gyerek. Érdekes, hogy a négy feleség négy különböző felekezethez tartozott: Káthay Borbála református volt (szüleit Melius Péter adta össze), Alaghy Judit evangélikus, Gerendi Anna unitárius (apja a radikális antitrinitáriusok fő pártfogója volt), Telegdi Borbála pedig katolikus. Birtokszerzéseivel megalapozta a felsővadászi Rákóczi család tekintélyét, politikai súlyát, amelynek eredményeként a család 1711-ig a Magyar Királyság és Erdély meghatározó nagybirtokos arisztokrata családja volt.
Verse
Egyetlen istenes verse maradt az utókorra, amelyet két 17. századi unitárius énekeskönyv őrzött meg. Ezt a költeményt Munkács várában írta 1587. május 25-én, s azt a pillanatot örökíti meg benne, amikor átveszi a Mágocsy-Alaghy örökséget, s ezzel nagybirtokossá válik. A vers nem vall nagy költői tehetségre, de a korábbi magyar istenes költészetre támaszkodik, s Balassi Bálint, valamint a kéziratban már meglévő vizsolyi Biblia hatását is jelzi. A józan életű Rákóczi és a kicsapongó Balassi ismerték egymást, birtokaik (Szerencs és Mezőzombor) egymás szomszédságában voltak, s a költő öccse, Balassi Ferenc Rákóczi főkapitánysága alatt volt hadnagy Egerben. Részben ennek köszönhető, hogy a két Balassi halála után a vizsolyi nyomdában megjelenhetett a Rimay János által írt Balassi-epicédium (1596).
Szakirodalom
TRÓCSÁNYI Zsolt: Rákóczi Zsigmond. Egy dinasztia születése. A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1978, (1979), 57–113. https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_HAJB_DERI_1978/?pg=58&layout=s (Letöltés: 2024. szeptember 16.)
SZABÓ András: Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem életrajzához (1544–1608). Kiegészítések egy életrajzhoz, Történelmi Szemle 29(1986), 341–350; https://adt.arcanum.com/hu/view/TortenelmiSzemle_1986/?pg=350&layout=s (Letöltés: 2024. szeptember 16.)
HANGAY Zoltán: Erdély választott fejedelme Rákóczi Zsigmond, Budapest, Zrínyi Kiadó, 1987.
SZABÓ András, Mágocsy Gáspár és András udvara, in: R. VÁRKONYI Ágnes (szerk.): Magyar reneszánsz udvari kultúra, Budapest, Gondolat Kiadó, 1987, 263–278.
SZABÓ András: Az 1588-as szikszói csata és propagandája, Hadtörténelmi Közlemények 112(1999), 851–860. https://epa.oszk.hu/00000/00018/00011/pdf/szabo.pdf (Letöltés: 2024. szeptember 16.)
HANGAY Zoltán: Rákóczi Zsigmond kora társadalmában. Kandidátusi értekezés, Budapest, fapadoskonyv.hu, 2011, https://dibook.hu/konyv/rakoczi-zsigmond-kora-tarsadalmaban (Letöltés: 2024. szeptember 16.)
SZABÓ András: Először főnemesi szerepkörben. Rákóczi Zsigmond versének (1587) keletkezési körülményei, in: SZABÓ András: Egyház és egyéniség. Tanulmányok a régi magyar irodalomról és művelődésről, Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem–L’Harmattan Kiadó, 124–136.
