Petneházy Gyula (1901–1971)

Petneházy Gyula (Hetyen, 1901. szeptember 4. – Mezőkaszony, 1971. június 25.) református lelkész, kárpátaljai kultúrmissziós munkás, 1955–65 között a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke melletti esperesi tanács tagja.

Származása, iskolái, végzettsége

A Bereg vármegyei Hetyenben született 1901. szeptember 4-én középbirtokos családban. Édesapja Petneházy Gyula, édesanyja Sütő Mária volt. Iskolai tanulmányait szülőfalujában kezdte. A középiskola 1–4. osztályát a Beregszászi Magyar Királyi Állami Főgimnáziumban,[1] utolsó két osztályát (7–8.) ugyanannak a gimnáziumnak a Tarpára menekült utódjában végezte.[2] Érettségi vizsgáját 1921. július 14-én tette le. Ezt követően a debreceni Tisza István Tudományegyetem Teológiai Karán tanult, azonban 1921. szeptember végén – családi ügyei intézése végett – visszatért Hetyenbe, ahol a megszálló cseh hatóság letartóztatta és katonai szolgálatra kötelezte. Teológiai tanulmányait csak 1923 februárjában folytathatta.

Lelkészi szolgálatának kezdete, családalapítása

Segédlelkészként már 1927. február 7-étől Tiszapéterfalván szolgált, majd 1931. június 10-én ott kötött házasságot is Bocskor Ida okleveles állami óvónővel. Petneházyt lelkészi oklevele megszerzése után – 1931. június 14-én – Mezőkaszonyba hívták meg lelkipásztornak, ahol életet végéig, 1971-ig szolgált. Új szolgálati helyére már feleségével együtt költözött, aki a mezőkaszonyi állami óvodánál kapott állást. Házasságukból 2 gyermekünk született: István 1932. március 3-án és Mária-Ida 1936. február 19-én.

Tevékenysége az első Csehszlovák Köztársaság idejében

Mivel a csehszlovák megszállás ideje alatt előbb állampolgárság hiánya (édesapja Petneháza községben, Szabolcs megyében született), majd a Tarpán szerzett érettségi bizonyítványa miatt külföldinek minősítette az államhatalom, így lelkészként államsegélyben sem részesülhetett. Megélhetését teljes mértékben Mezőkaszony gyülekezete biztosította. 1942-ben így vallott helyzetéről: „Mivel köztem és a gyülekezet között a lelkikapcsolat meg volt, gyülekezetem nemcsak megélhetésemről, hanem minden más egyházi szükségletről gondoskodott”.[3] Ennek köszönhetően az 1936. évben sikerült teljesen felújítani a lelkészlakást, templomot és pótolni a világháború idején elrekvirált harangjukat.

Lelkészi szolgálata mellett bekapcsolódott a Kárpátaljai Magyar Cserkészet tevékenységébe, így 1935 júliusában Mezőkaszony fogadta be a cserkész-jamboreet a Bocskai és Lórántffy Zsuzsanna csapatok zászlóavatási ünnepsége alkalmából. A mezővárost – egykori járási székhelyet – a csehszlovák államhatalom faluvá minősítette, de a Mezőkaszony melletti hegy tökéletes helyszínt biztosított a cserkésztalálkozónak. Bertók Béla református püspök zászlószegét Petneházy Gyula kaszonyi lelkész és cserkészparancsnok verte be.[4] A cserkészparancsnokságon túl a magyar párt mezőkaszonyi elnöke volt,[5] és igen aktív párttevékenységet folyatott.[6] Ezen kívül cselekvő részese volt szinte minden hazafias megmozdulásnak, de főleg kulturális téren fejtett ki élénk szerepet.[7]

1938. szeptember 24-én – az csehszlovák általános mozgósítás napján – bevonult a cseh 12. tüzérezredhez, ám gyülekezete kérésére egy hónap múlva elengedték.

Meghurcoltatása a csehszlovák katonai hatóság által

Alig egy hónappal katonai szolgálatából történt visszatérését követően, 1938. október 28-án éjszaka Petneházy Gyula lelkész lakását Mezőkaszonyban egy csehszlovák terrorkülönítmény vette körbe, és két órán keresztül végeztek nála házkutatást, fegyvereket és bújtatott magyar kémeket kerestek. Ilyesmit nem találtak, megtalálták azonban a Magyar Nemzeti Párt párttagsági könyvét, és ez elég ürügy volt arra, hogy a templomot és a parókiát is megszállják. A parókia ablaka alá állított aknavetőkkel olyan vad lövöldözésbe kezdtek az éjszaka közepén, hogy másnap reggelre több helyen megrepedt az épület vályogfala és életveszélyessé vált. Ennek okán Petneházy – családjával együtt – kiköltözött onnan. Ezt követően – október 30-án –, mint banditát letartóztatták. A letartóztatás alatti kihallgatása során az eszméletvesztésig verték és rugdosták. Még aznap – tizenegy letartóztatott mezőkaszonyival együtt – Nagybégányba szállították, ahol előbb sötétzárkában, majd egy világosabb helyen tartották fogva napokig. Ez idő alatt további fizikai és lelki terrort alkalmaztak ellene. November 2-án aztán átszállították Zápszonyba, amikorra fizikai ereje, testének állóképessége úgy megromlott, hogy a katonák – nehogy meghaljon –, november 5-én hazaengedték.[8]

A visszatérés után

Miután szolgálati helyét is visszacsatolták a Magyar Királysághoz, egészségügyi állapota miatt Petneházy sokáig nem vállalt semmilyen közszereplést. Mezőkaszony korabeli lakosai szerint, a tiszteletest mintha kicserélték volna: az azelőtt, agilis, lelkes, másokat buzdító lelkészből csendes, magába forduló ember lett. Elvei és nemzetiségi mivolta miatt elszenvedett attrocitásokat azonban környezete mély tisztelettel tudta csak honorálni. Ezt követően tevékenysége a hitéleti és egyházi teendőkre szorítkozott. Elvállalta például az 1940/41-es tanévben, hogy Szutor Jenő beregszászi lelkésszel együtt a Beregi Egyházmegye iskoláiban folyó református vallásoktatást ellenőrizze. Ennek kapcsán jártak 1941. április 15–16. között például a Beregszászi Magyar Királyi Állami Fiú- és Leánygimnáziumban.[9]

Lelkészi szolgálata szovjet időszakban

A szovjet csapatok 1944-es Kárpátaljára történt bevonulásakor szolgálati helyén maradt, s bátorította mezőkaszonyi híveit. Mikor a késősztálini időszak végé, 1953-ban a szomszédos Zápszony lelkipásztorát, Balogh Bélát eltiltották a szolgálattól, akkor Petneházy Gyula beszolgáló lelkészként pásztorolta a falu gyülekezetét az 1953–56-as években.[10] Az 1950-es évek közepére tagja volt – Illyés István beregszászi és Mitró István salamoni lelkészek mellett – az akkori egyházon belül létező háromfős csoportnak, akik segítették Gencsy Béla dékán (főpresbiter) munkáját.[11] Petneházy emellett cselekvő részese volt annak az 1956 elején kezdeményezett folyamatnak is, mely egyházi szempontból döntést hozott a dékán elnevezés püspökre történő megváltoztatásáról. A fenti két lelkésztársával írásban kérvényezték a Vallási Kultuszok Ügyeinek Tanácsánál (VKÜT) ezt a Kárpátaljai Református Egyház számára fontos tisztség visszaállítását.[12]

A hruscsovi egyházüldözés kezdetét követően (1957) újra megszigorították a lelkészek tevékenységének ellenőrzését, főleg a gyermekekkel történő konfirmációs foglalkozásokat tiltották. Ezen tevékenység miatt 1958-ban a VKÜT megvonta a működési engedélyt több református lelkésztől, akik között ott volt Petneházy Gyula is.[13] A szovjet népbíróság a mezőkaszonyi lelkészt viszont ezen túl még egy év kényszermunkára is ítélte.[14] Ez idő alatt Rózsa Lajos beregsomi lelkész szolgált Mezőkaszonyban.[15] Miután hazatért az egyévnyi kényszermunkából, Petneházy szinte ott folytatta, ahol abbahagyta: újból bekapcsolódott a Gencsy püspök mellett működő egyházi (esperesi) tanács munkájába Horkay Barna, Mitró István és Vass József lelkészekkel egyetemben. Ezt a tisztséget 1965-ig viselte.[16] Emellett mikor a szomszédos beregsomi lelkészt – Rózsa Lajost – áthelyezte püspöke Ugocsába, akkor 1960–68 között Petneházy azt a gyülekezetet is szolgálta.[17] Pedig akkor már jócskán túl volt a 60. életévén. Mindezen tevékenységek azt támasztják alá, hogy a lelkész egész élete során egyházát és gyülekezetét szolgálta el nem lankadó szorgalommal és energiával.

Halála

Petneházy Gyulát 1971. június 25-én – életének 70. évében –magához szólította teremtője, s a 40 év szolgálati év után a mezőkaszonyi köztemetőben helyeztek örök nyugalomra.[18]

Irodalom

  • Fodor Gusztáv: Református múltunk kezesség I. Adattár kárpátaljai református gyülekezettörténeti kutatásokhoz 1523–2016, NIKIM, Tiszaszentimre, 2016, 527.
  • Szabadi István (szerk.): Itt viharzott át felettünk... I. Református lelkész-önéletrajzok Kárpátaljáról és Partiumból, 1942-ből. Debrecen, 2008.
  • Szamborovszkyné Nagy Ibolya: Egyházpolitika és hitélet a dolce vita idejében, in Csatáry György et al. (szerk.): Kárpátalja története: Örökség és kihívások, II. RF KMF – RIK-U Kft., Beregszász–Ungvár, 2021, 625.


Szerző Szamborovszkyné Nagy Ibolya

  1. ↑ Az iskola növendékei, in Benda István – Orosz László (szerk.): A Beregszászi Magyar Gimnázium története 1864–1989. Budapest, Magyarságkutatás Könyvtára 4. 1990, 123.
  2. ↑ Szabadi István (szerk.): Itt viharzott át felettünk... I. Református lelkész-önéletrajzok Kárpátaljáról és Partiumból, 1942-ből. Debrecen, 2008, 150.
  3. ↑ Uo.
  4. ↑ S.n.: Rákóczi szellemét idézték a kárpátaljai magyar cserkészek a kaszonyi tábortűznél, Prágai Magyar Hirlap 14(1935/151), 1935. júl. 4., 8.
  5. ↑ Kárpátalja, 8(1940/22), 1940. június 2., 87.
  6. ↑ Jé: Az ONCSA-házak felavatása. Az Őslakó, 5(1942/45), 1942. nov. 15., 2.
  7. ↑ Húsz év története életrajzokban / P, in Madarász Elemér (szerk.): Magyar politikai és közigazgatási compass (1919–1939), Budapest, 1940, 623.
  8. ↑ Petneházy Gyula levele Nyitray Bélához, 1939. január 14., TtREL, I. 27. b. 8.
  9. ↑ A Beregszászi Magyar Királyi Állami Fiú- és Leánygimnázium évkönyve az 1940–1941. tanévről (fennállásának 77. évében). Közzéteszi: Papp Ferenc, „Szatmár és Веrеg” nyomda fiókjában, Beregszász, 1941, 14.
  10. ↑ Fodor Gusztáv: Református múltunk kezesség I. Adattár kárpátaljai református gyülekezettörténeti kutatásokhoz 1523–2016, NIKIM, Tiszaszentimre, 2016, 527.
  11. ↑ ДАЗО, Ф. Р-195. оп. 12, oд.зб. 41, арк. 4.
  12. ↑ Uo., арк. 18.
  13. ↑ ЦДАВОУ, Ф.4648, оп.4, спр. 239, арк. 16.
  14. ↑ ГАРФ, Ф. 6991, оп.3, д. 1123, арк. 13.
  15. ↑ Mezőkaszony, in Radvánszky Ferenc (szerk.): Kárpátaljai református templomok, Tárogató Kiadó, Ungvár–Beregszász, 2000, 53.
  16. ↑ Szamborovszkyné Nagy Ibolya: Egyházpolitika és hitélet a dolce vita idejében, in Csatáry György et al. (szerk.): Kárpátalja története: Örökség és kihívások, II. RF KMF – RIK-U Kft., Beregszász–Ungvár, 2021, 625
  17. ↑ Fodor: Református, 235.
  18. ↑ Felesége több mint két évtized után, 1992-ben szenderült örök nyugalomra
A lap eredeti címe: „https://refwiki.kre.hu/index.php?title=Petneházy_Gyula_(1901–1971)&oldid=814”