Patay Károly (1860–1939)

Patay Károly (Szódó, 1860. május 21. – Nagykálna, 1939. szeptember 2.) alsó- és felsőszecsei református lelkész, a Barsi egyházmegye esperese, 1921-ig a Dunántúli egyházkerület Csehszlovákiához csatolt részének helyettes püspöke.

Élete

Patay Károly ároni családból származott: nagyapja, az 1784-ben született Patay Péter kulcsodi, győri, lévai, majd baracskai rektor volt. Édesapja, id. Patay Károly, 1825-ben született, 1849-től segédlelkészként szolgált Nagypeszeken, majd 1855-ben Szódóra került.

Tanulmányait helyben kezdte, majd Selmecbányán folytatta. Sárospatakon végezte el a teológiát. 1881-ben kezdte meg segédlelkészi szolgálatát, s bő két év leforgása alatt káplán volt Nagypeszeken, Kálnán, Orosziban, Nagyodon és Alsóváradon. 1889-ben hívta és választotta meg őt az alsószecsei anyaegyházközség, a hozzá tartozó felsőszecsei leányegyházközséggel.

1906-ban választották meg a Barsi egyházmegye esperesévé. Ezt a tisztségét 1934 februárjáig töltötte be, amikori is lemondott. Még két évig szolgált lelkipásztorként és 1936-ban kérte nyugdíjazását. Nagykálnára vonult vissza, ahol 80. életévében, tragikus körülmények között hunyt el.

Munkássága

1888-ban egyházmegyei megbízást kapott egy missziói lelkészi körzet megszervezésére vagy Selmecbánya, vagy Körmöcbánya központtal. Évekkel később ennek a szervezőmunkának is köszönhetően alakul meg a zólyomi missziós gyülekezet.

A század utolsó évtizedében kezdett aktívabb közegyházi – elsősorban egyházmegyei – szerepet vállalni. Előbb tanácsbíra lett Barsban, majd egyházkerületi képviselőnek választotta meg őt az egyházmegye. 1898-ban jegyzője lett a Barsi egyházmegyének és ő adta ki öt éven át a közgyűlési jegyzőkönyveket. 1899-ben egyik kezdeményezője volt az egyetemes lelkészi nyugdíjintézet felállításának. Esperesi tisztsége mellett kerületi tanácsbíra is lett, a Székesfehérvárott és Komáromban működő egyházkerületi időszaki tanácsban. Beválasztották a népfőiskolai bizottságba és a missziói bizottságba, de állandó tagja volt az adóalap-végrehajtó bizottságnak is. Az I. világháború előtti évtizedben zsinati pótképviselő lett, ő dolgozta ki a Dunántúl tanítóválasztásról szóló egyházkerületi szabályrendeletet, amelyben a közvetlen választás mellett szabályozta a pályázati úton történő tanítóválasztást is. Dolgozott a zsinat-előkészítő bizottságban is. A háború éveiben már egyetemes konventi képviselő volt. A nagy törésig – Trianonig – ívelő életszakasz utolsó kiemelkedő eseményeként megemlítjük, hogy 1917-ben „Patay Károly barsi esperes urat sok évi áldásos és gazdag egyházi és közéleti tevékenysége elismeréseként a királyi kegy kitüntetése jutalmazta meg”[1]: megkapta a Ferenc József Rend lovagkeresztjét.

Egyházszervezői munkája Csehszlovákiában

A trianoni határ Csallóközt és Mátyusföldet hasította ki a Dunántúli egyházkerületből. Mivel Németh István püspököt a csehek kitoloncolták Révkomáromból, ezért a püspök, az ügyek intézésére, helyettes püspöki megbízást adott Patay Károlynak, mint a kerülettől elcsatolt részek rangidős esperesének. Az átmeneti időszakban – 1919–20-ban – a csehszlovák állam egyetlen fillér támogatást sem folyósított a református egyház lelkészeinek és tanítóinak. Ez a kiéheztetés belső megosztottságot is eredményezett. A Barsi egyházmegye – az állami nyomásnak engedve – hajlott arra, hogy önállósuljon a Csehszlovákiához került reformátusság. A Komáromi egyházmegye viszont elzárkózott ettől és továbbra is a történelmi egyházkerület megmaradását támogatta. Patay nehéz helyzetben volt, hiszen a lelkészek és tanítók ügyében – pl. fizetés kérdése, családi pótlékok kérdése, csehszlovák állampolgárság intézése – fel kellett vennie a kapcsolatot a pozsonyi hivatalokkal. Az állam viszont nyilvánvalóvá tette, hogy nem egy helyettes püspökkel kíván tárgyalni, hanem az önállósult református egyház legitim képviselőjével.

A Tiszáninnentől elcsatolt rész 1920 decemberében kimondta az egyházkerületté alakulását, így jött létre 1920. december 21-én, Kassán, a Szlovenszkói Tiszáninneni Református Egyházkerület, amely Pálóczi Czinke István rimaszombati lelkészt, kerületi főjegyzőt választotta püspökévé. Patay Károly 1920. július 16-ra összehívott egy értekezletet a Komáromi- és a Barsi egyházmegye képviselői számára, ami helyben közgyűléssé alakult és úgy határozott, hogy hivatalosan fel kell venni a kapcsolatot a csehszlovák kormánnyal. Ehhez képest 1920 októberében a Komáromi egyházmegye közgyűlése úgy határozott, hogy az elszakított területek – egyház-igazgatási és -finanszírozási kérdésekben – annyira kötődnek a csonka magyarországi egyházi struktúrákhoz, hogy „Mindaddig tehát, míg ezen ügyek békés úton nem tisztáztatnak, meg nem oldatnak, a különválást, s az önálló egyházzá való szervezkedést a közgyűlés nem mondhatja ki”[2] . Ezt a határozatot a Komáromi egyházmegye 1921. január 26-i közgyűlésén még egyszer megerősítette. Patay Károly másnapra egyházkerületi közgyűlést hívott össze Komáromba. Január 27-én már ott voltak a barsiak is. Igaz, 49 egyházközségből 21 nem küldött képviselőt és világiak is csak öten voltak jelen. A kérdés úgy állt, hogy megalakulni, vagy nem megalakulni? A Komáromi egyházmegye nem támogatta az önállósulást, a Barsi egyházmegye viszont igen. A drámai szavazás során szavazategyenlőség állt elő, s az elnöklő Patay Károly esperes szavazata lett a döntő. Ő a megalakulására szavazott. Így született meg egy új egyházkerület: a Dunáninneni Református Egyházkerület. A döntést Magyarországon rossz néven vették. Németh István püspök a kerület szétszakításáról és Patay püspöki ambícióiról beszélt, ami nem volt igaz. Inkább a történelmi kényszerhelyzetnek volt betudható, hogy 1920 végén és 1921 elején önállósodott a két egyházkerület Csehszlovákiához csatolt része. Az új egyházkerületben kiírták az általános választásokat.

Az akkor már hatvanas éveiben járó Patay belefáradt az egyházon belüli és az egyházon kívüli folyamatos küzdelembe. A csehszlovák államhatalom lelkészeket, tanítókat kiéheztető arroganciája, a mindennapos szembesülés a lelkész- és tanítócsaládok nyomorúságával, a lelkészözvegyek és -árvák kimondhatatlan szegénysége és még az egyházon belüli meg nem értettség és intrika kimondatta Patayval, hogy elég volt. A püspökválasztáson a komáromiak által támogatott Balogh Elemér, pozsonyi lelkipásztor, 45 szavazattal nyert. Patay Károly 38 szavazatot kapott. Egy időre visszavonult az alsószecsei parókiára, de tudására, képességeire szüksége volt az alakulóban lévő felvidéki református egyháznak. Esperesként és zsinati képviselőként ott találjuk őt az 1923. évi Lévai zsinaton, a losonci teológiát és a komáromi tanítóképzőt előkészítő konventi szakbizottságban, a konventben, s mindenütt ahol a református egyház és a felvidéki magyarság ügyéről van szó.

1936-ban befejezte az aktív lelkészi szolgálatát, s kérte nyugdíjazását. Utoljára 1940-ben jelent meg a neve mind az egyházkerületi, mind az egyházmegyei jegyzőkönyvekben. A Barsi jegyzőkönyvben ez olvasható: „Mély részvéttel jegyzi fel közgyűlésünk jegyzőkönyve lapjaira Patay Károly esperes-lelkész emlékét, aki pár évi nyugalomba vonulás után, a múlt év szeptember havában tragikus körülmények között elhunyt. Hosszú lelkipásztori, esperesi, közéleti munkássága alatt sok alkotást hozott létre. Az ő életét a nagy agitálás, a minden jóra alkotókészség, soha nem csüggedés jellemezte. Szinte szenvedélye volt az alkotás, az építés. A hű és fáradhatatlan munkás emléke legyen áldott közöttünk”[3] .

Szerző
Somogyi Alfréd

Szakirodalom

  • LÉVAI Attila – SOMOGYI Alfréd: A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház története 1918-1938 - 1. Komárom, Selye János Egyetem, 2015.
  • SOMOGYI Alfréd – SZAMBOROVSZKYNÉ NAGY Ibolya: A két világháború közötti időszak püspökeiről. In: Somogyi Alfréd (szerk.): Száz év. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház története az önállósulástól napjainkig. Kulturális Közművelődési Központ, 2023. 78-82.
  • SOMOGYI Alfréd: Reformátusok az elmúlt 100 év kihívásaiban, különös tekintettel a Felvidék és a Dunántúl összefüggéseire. In: Kolumbán Vilmos József (szerk.): A "recepta religiók" évszázadai Erdélyben. Egyháztörténeti tanulmányok. Kolozsvár, Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, 2019. 309-349.
  • SOMOGYI Alfréd: A Felvidék reformátussága 1920-ban. In: Kolumbán Vilmos József (szerk.): Határtalanul a határok között. Egyháztörténeti tanulmányok. Kolozsvár, Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, 2020, 182-198.
  • SOMOGYI Alfréd: “A memorandumos évek”: Az 1920-21. év eseményei a helyettes püspöki hivatal (Nt. Patay Károly, alsószecsei esperes-lelkész, helyettes püspök) levelezése alapján. In: Egyház és történelem: Tanulmányok az egyház életéről és történelméről. Szentendre: Tillinger Péter Műhelye, 2013, 77-124.
  • SOMOGYI Alfréd: Károly Patay: An Undeservedly Forgetten Hungarian Church Governor from Felvidék. In: From Movement to Inheritance: Hidden Assets from the Treasury of Hungarian Reformation. Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht, 2017, 39-52.
  • SOMOGYI Alfréd: Patay Károly, egy méltatlanul elfeledett felvidéki egyházkormányzó. In: Zborník medzinárodnej vedeckej konferencie Univerzity J. Selyeho - 2015: “Inovácia a kreativita vo vzdelávaní a vede" - Sekcie teologických a humanitných vied. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2015, 199-208. CD-ROM.
  1. ↑ A Dunántúli Református Egyházkerület 1917. április 30. napján Pápa városában tartott rendes közgyűlésének jegyzőkönyve; 21. pont. Kiadta: Dr. Antal Géza, egyházker. e. főjegyző. Pápa, 1917.
  2. ↑ A Komáromi Ref egyházmegye 1920. október 26-án megtartott közgyűlésének jegyzőkönyve, 9. pont, 25.p.
  3. ↑ A Barsi Református Egyházmegye 1940. évi közgyűlési és bírósági jegyzőkönyvei. Összeállította Papp József, egyházmegyei lelkészi főjegyző. Léva, 1940.
A lap eredeti címe: „https://refwiki.kre.hu/index.php?title=Patay_Károly_(1860–1939)&oldid=839”