RefWiki

Nagy Péter (Kolozsvár, 1819. április 22. – Kolozsvár, 1884. szeptember 16.) református lelkész, tanár, természettudós, teológiai és szépíró, műfordító, erdélyi püspök.

Több tudományterületen jártas, kivételes műveltséggel rendelkező tudós. „Aranyszájú” egyházi szónok. Fáradhatatlan egyházkormányzó, az 1881. évi debreceni alkotmányozó zsinat lelkészi elnöke, a magyarországi egyházkerületek és Erdély uniójának kulcsszereplője.

Származása, tanulmányai

Polgári származású szülőknek, Nagy Péternek, a szabó céh tagjának, nem vagyonos helyi polgárnak és Kecskeméti Klárának a fia. Iskoláit Kolozsvárott végezte, gimnáziumi tanulmányait 13 éves korában befejezte. Korán kezdett irodalommal foglalkozni, egyik tanárának, Kelemen Jánosnak hatására. Nevelői szónoki képességeire is hamar felfigyeltek. Fiatalkori tanulmányaiban és személyiségfejlődésében fontos szerepe volt Brassai Sámuelnek, a Vasárnapi Újság szerkesztőjének, aki mentorként támogatta, európai nyelveket, növénytant, matematikát tanított neki, együtt utazták be és botanizálták Erdélyt. 1833-ban kezdte felsőfokú tanulmányait, két-két évig bölcseleti, jogi és teológiai kurzusokat hallgatott. A klasszikus nyelvek mellett németet, franciát és angolt tanult. A főiskola természettan tanára, Méhes Sámuel szintén nagy hatással volt rá. Mérnök szeretett volna lenni, a bécsi politechnikumba készült, de apja kívánságára a lelkészi hivatást választotta. 1839. december 27-én, alig húsz évesen lett kolozsvári segédlelkész, 1840. január 1-jén foglalta el az állását. Az 1841/42. tanévben a göttingeni egyetemen tanult, a teológia mellett itt is természettudományokkal foglalkozott, mindenekelőtt Friedrich Gottlieb Bartling professzor botanikus óráit látogatta.

Pályája első szakasza: lelkész és tanár

A kolozsvári gyülekezet 1841 júniusában rendes lelkésznek választotta, de csak Göttingenből hazatérése után, 1842-ben szentelték fel a marosvásárhelyi zsinaton. Kolozsvári lelkészsége kezdetén súlyosan megbetegedett és sokáig válságos állapotban volt. Egy egész évi betegeskedés után, 1844-ben tért vissza a lelkipásztori szolgálatba. Ugyanebben az évben házasodott meg, Landoz Katalint, Landoz János francia nyelvtanár lányát vette feleségül. Két gyermekük született, majd három év házasság után hitvese váratlanul elhunyt. Másodszor az 1848/49. évi szabadságharc után nősült, báró Wesselényi Krisztinával keltek egybe. Ez a házasság jelentős változást eredményezett társadalmi státuszában. Közös gyermekük nem született. 1845/46-tól segédtanár volt a kolozsvári főiskolán, ahol természettudományt (vegytant, állat-, növény- és ásványtant) tanított. Lefordította tanítványai számára Henri Milne- Edwards két kötetes Állattan (Kolozsvár, 1846–47) című könyvét franciából. A szabadságharc alatt a jeles vegyész gyutacsgyárat rögtönzött az iskola földszinti termeiben. 1848 őszén fogságba esett, Nagyszebenben raboskodott. 1849-ben szabadult, miután Bem seregei visszafoglalták a várost. 1850-ben visszatért a katedrára rendes tanári minőségben s fizikát, kémiát, természetismeretet tanított, miközben kolozsvári lelkészségét is megtartotta.

Teológiai tanársága

1855-ben a négy erdélyi teológiai szemináriumot ideiglenesen Kolozsváron vonták össze (nagyenyedi névvel és pecséttel működött tovább). Ekkor kapcsolódott be a lelkészképzésbe mint a gyakorlati teológia tanára. Az egyházi ékesszólásban új iskolát teremtett. Kora legjobb egyházi szónokának tartották. Szakított a múlt pátoszával, nyelvezete egyszerű, de választékos, egyaránt hatott az értelemre és a szívre. „Együgyűek” és iskolázottak egyaránt megértették. Nem volt erős hangja, de természetes hangsúlyozással, szónoki stílusával elérte hallgatóit. Prédikációit bibliai lelkület jellemezte. Gyakran alkalmazott természetből vett hasonlatokat, melyek gazdagították beszédét, ugyanakkor mindenki számára érthetővé tették annak üzenetét. Bensőséges imádságai különösen megérintették a hallgatóság lelkét. Mindezek miatt nevezte őt a nép „aranyszájú” Nagy Péternek. 1862-ben a teológia Nagyenyedre költözésekor maradt a kolozsvári gyülekezetben, nem adta fel a szolgálati helyét, ezzel véget ért teológiai tanári munkássága.

Főjegyző, püspök

Abból az egyházpolitikai küzdelemből, amely Nagyenyed és Kolozsvár teológiai és püspöki központi státusza körül zajlott, ő sem vonhatta ki magát. A pillanatnyi erőviszonyok és indulatok is eredményezhették, hogy az 1858. évi főjegyzőválasztás alkalmával nem lett generalis notarius. Fogarasi Sámuel halála után, 1864-ben azonban őt választották az erdélyi egyházkerület főjegyzőjének.

Bodola Sámuel püspök 1866. április 22-i halálával az ún. successio gyakorlata szerint megörökölte a püspöki hivatalt. 1866-ban sokak szerint anakronisztikussá vált, hogy az elhunyt püspököt a főjegyző automatikusan kövesse tisztjében, mivel már nem kellett attól tartani, hogy az uralkodó megakadályozná egy püspökválasztó zsinat összehívását. Hosszas vita után lett a successios jog szerint utolsóként erdélyi püspök. Az 1866. június 10-i bánffyhunyadi zsinaton iktatták be hivatalába. A püspöki tiszt elfoglalása után lemondott kolozsvári lelkipásztorságáról. A következő szűk két évtizedben csupán néhány temetési prédikációt vagy kerületi szónoklatot tartott. Püspökként nagy feladatok megoldása várt rá. Zilált közigazgatást és üres kasszát örökölt. Hozzákezdett az egyházkerület kormányzó testületeinek képviseleti rendszer alapján való újjászervezéséhez. Fontos programja volt a takarékosság is. Lelkészözvegyek és -árvák számára gyámintézetet alapított 1875-ben. Püspöksége legfontosabb eleme és eredménye a magyarországi egyházkerületekkel való unió megvalósítása. Erre az 1881. évi debreceni zsinaton került sor, ahol ő látta el a lelkészi elnöki feladatokat. Itt fogadták el az öt egyházkerület közös alkotmányát, bíráskodási és oktatásügyi rendtartását, létrehozták a Konventet és a Közalapot. 1883-tól a Konvent elnöki tisztét is betöltötte..

Közéleti tevékenysége, írói munkássága

1868-ban rövid ideig Kolozsvár város országgyűlési képviselője volt, a Deák-párt híve. Későbbiekben nem politizált. Tudományos és kulturális elkötelezettségének elismeréseképpen a második legtöbb szavazattal választották meg az 1859-ben alakult Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) 12 tagú választmányába. 1861-től az EME történelmi szakosztályban működött.

Írói munkássága szerteágazó. Közéleti, irodalmi, természettudományos és egyházi folyóiratokban egyaránt publikált (pl. Vasárnapi Újság, Erdélyi Társalkodó, Budapesti Szemle, Koszorú, Regélő, Természetbarát, Protestáns Egyházi és Iskolai Lapok). Első írásai már diákkorában megjelentek. Fordított angol és francia nyelvű szépirodalmi műveket, novellákat és regényeket, legismertebb Dickens Christmos Carol regénye, melyet Karácson-éj címmel ültetett át magyar nyelvre (Kolozsvár, 1846). Irodalmi szövegeit sokszor Belényesi Gábor vagy Csurgó György álnéven jelentette meg. Saját neve alatt adta ki a Szent történetek növendék ifjaknak (Kolozsvár, 1848), a Mythologia növendék ifjaknak (Kolozsvár, 1844), a „Lázár, jöjj ki” (Kolozsvár, 1856), az Isten igéje a szószékről hirdetve (Herepei Gergely és Vadas József beszédeivel együtt) (Kolozsvár, 1856), a Konfirmaczioi kisebb káté (Kolozsvár, 1858), A konfirmácziói nagyobb káté (Kolozsvár, 1860) és az Agenda (Kolozsvár, 1866) című munkáit. Megjelent nyomtatásban néhány temetési beszéde is (Mikó Imre, Teleki József, Teleki László stb.). Arany Jánoshoz 1862–64 között írt levelei az MTA Levéltárában találhatók.

Utolsó évei

Életében sok tragédia érte, de a legfájdalmasabbak élete utolsó hónapjainak veszteségei voltak. Lánya, Szabó Sámuel kolozsvári tanár felesége, nyolc gyermek édesanyja, 1883-ban tragikus hirtelenséggel elhunyt, majd 1884-ben nyolc unokája közül kettő torokgyíkban meghalt, egy válságos állapotba került, további kettő is megbetegedett. Nekrológjainak írói szerint ezeket a fájdalmakat nem bírta már elhordozni, és ezek vezettek el végzetes szívbetegségéhez, fia, Nagy József orvos gondos kezelése ellenére is. A természet iránti szeretet élete végéig elkísérte, utolsó óráiban is kertjét, rózsaültetvényeit gondozta.

Irodalom

Finály Henrik: Nagy Péter. Emlékbeszéd az Erdélyi Múzeum-Egylet 1885. április 9-kén tartott közgyűlésén az elhunyt alelnökre. https://mek.oszk.hu/07400/07413/index.phtml?oldstyle=1&index=3&indextomb=19137%3A3502%3A7413&mod=keres

HEGEDŰS János – SÁNDOR János: Gyászima és emlékbeszéd … Nagy Péter emlékére, Nagyenyed, 1885

n. n.: Nagy Péter, erdélyi ref. püspök, Vasárnapi Újság, 1867, jan. 20. 1–2.

SZÁSZ Gerő: Nagy Péter, Hazánk s a Külföld, 1866. szept. 9. 561–562.

n. n.: Nagy Péter (1819–1884) Vasárnapi Újság 1884. szept. 21.

GAAL György: Nagy Péter, a tudós tanár, irodalmár, egyházát újjászervező püspök, Református Szemle 2019/3. 284–308.

Szerző

Szatmári Emília