Károlyi Gáspár (1535k–1591)
Károlyi (Rados) Gáspár (a bibliakiadások címlapján Károli, Nagykároly, 1535 körül – Gönc, 1591 december vége). Református lelkész, abaúji esperes. Fiatalkori munkája a Két könyv a magyar reformáció történelemképének prózai összefoglalása; irányításával és aktív részvételével élete végére készült el a Szentírás első teljes nyomtatott magyar fordítása, a vizsolyi Biblia (1590).
Származása, tanulmányai
Nagykárolyban (ma: Carei, Románia) született mezővárosi polgárcsaládban, eredeti, s kevésbé használt családneve a korabeli összeírások alapján Rados lehetett. Iskolai tanulmányait szülővárosa protestánssá lett plébániai iskolájában kezdhette, ahonnan ebben a korszakban több Károlyi nevű jeles diák is kikerült. Talán tanult Erdődön (ma: Ardud, Románia) is, majd 1549-ben írták be a nevét az erdélyi Brassó (Kronstadt, Brașov) protestáns kollégiumának anyakönyvébe. Az iskolát a szászok reformátora, Johannes Honterus alapította, s magas szintű humanista képzést adott. Ezután Károlyi néhány évre eltűnik a szemünk elől, talán valahol tanárként dolgozott, ahogyan az a korban szokás volt. 1556. március 11-én iratkozott be a wittenbergi egyetemre, itt tanult akkor a protestáns elit, és a magyar református egyház későbbi első vezetőinek nemzedéke. Az átlagnál hosszabb ideig, öt esztendőn át maradhatott a reformáció városában, tagja lett az 1555-ben alapított magyar diáktársaságnak is. Itt fejlesztette tovább teológiai tudását, görög és héber nyelvismeretét, s nagy hatással voltak rá Luther reformátor társának, Philipp Melanchthonnak a világtörténelmi előadásai.
Hazai pályája, egyházvezetői tevékenysége
1562 nyarán már biztosan újra itthon volt, ekkor beszorult a törökök által ostromolt Szatmár (ma: Satu Mare, Románia) várába, ahol egy főnemes, Dobó Domokos támogatta. Ez a kapcsolat segítette, hogy 1563-ban elnyerje az Abaúj megyei Gönc mezőváros első lelkészi állását, a település földesura ugyanis Dobó István, Dobó Domokos testvére volt.
A tiszáninneni református egyház megalakulása – az egyházmegye élén
Kelet-Magyarországon és Erdélyben 1558 körül indult meg, s 1566 körül zárult az a folyamat, amely a két nagy protestáns felekezet, az evangélikus és református szétválását eredményezte. Míg másutt nagy kiterjedésű egyházkerületekké egyesültek az egyházmegyék, addig a Tiszáninnenen megmaradt az egyházmegyék önállósága, vezetőik esperesként püspöki hatáskörrel rendelkeztek. Thúri Farkas Pál és Kopácsi István voltak a svájci irányú egyház szervezésének kezdeményezői a vidéken. Ők szervezték meg 1562-ben azt a tarcali zsinatot, amely Kálvin utódának Théodore de Bèze-nek a hitvallását fogadta el. A két évvel később megrendezett tarcali zsinat lehetett az, ahol már Károlyi is ott lehetett a részvevők között. Őt ekkortájt megválasztották a kassavölgyi (abaúji) református egyházmegye esperesének. Viharos időkben kellett tisztséget vállalnia, eleinte az evangélikusokkal zajlottak heves viták, később pedig a szetháromságtagadó (antitrinitárius) irányzattal, miközben a három országrész közötti harcok pusztították ez a vidéket is.
Viták az antitrinitáriusokkal
1565 tavasza körül hazatért Kolozsvárról szülővárosába, és lelkészi állást foglalt el Egri Lukács. A Wittenbergben is tanult teológus magával hozta Erdélyből Egerbe az antitrinitárius nézeteket, s egyházmegyéjében, a borsodiban terjeszteni is kezdte azokat. A kétfrontos harcra kényszerült reformátusok 1566. január 22-re Göncre hívtak össze egy tiszáninneni zsinatot, amelyen egyrészt egyházi törvénykönyvet fogadtak el (gönci kánonok), másrészt vitázni kezdtek Egrivel, a vitát személyesen Károlyi vezette, de nem sikerült az ellenfelét meggyőznie. Egri 1566 végén Ungváron (ma: Uzshorod, Ukrajna) lett lelkész, s feltehetően az ungi egyházmegye esperese. Károlyi egy újabb zsinatot akart összehívni Szikszóra, amelyre a tiszántúliakat is meghívta volna, azonban ezt a térség katonai parancsnoka, Lazar von Schwendi felsőmagyarországi főkapitány nem engedélyezte. Helyette 1567 decemberében katonáival letartóztatta Egrit és Kassára (Kaschau, ma: Košice, Szlovákia) szállíttatta. A fogoly ellen közös evangélikus–református zsinatot hívott össze a városba 1568. január 27-re, ezen a résztvevők (köztük Károlyi) elítélték az egyre radikálisabbá váló szentháromságtagadó tanokat. Miután a Tiszáninnenen elhárult az antitrinitárius terjeszkedés veszélye, az itteni vezetők beszálltak az erdélyiek és a tiszántúliak közötti vitákba. Károlyi és Szikszai Hellopaeus Bálint egri vezető lelkész részt vett az 1569. október 10-re kitűzött nagyváradi (ma: Oradea, Románia) hitvitán, itt a gönci prédikátor többször fel is szólalt. Ezután békésebb esztendők következtek, az 1568-as drinápolyi békével hivatalosan megszűnt a háború, s János Zsigmond fejedelem halála után az antitrinitarizmussal folytatott viták is csitultak.
Családi élet és kapcsolatok
Gönc mezőváros a tokaji borvidék szélén feküdt, nagy múltja és viszonylagos jómódja ellenére azonban 1570-es években szabályosan újjá kellett építeni. Károlyi maga is az itteni polgárok életét élte, nagy házat vitt, amelyben később vele élt az öccse, Károlyi Miklós is. Feltehetően ideérkezése után nősülhetett, első feleségét és ebből a házasságból született esetleges gyermekeit nem ismerjük. 1575 körül nősült másodszor, elvette Őze Demeter özvegyét, Garai Annát Tokajból, aki egy mostohafiút is hozott magával Göncre. Négy gyerekük született: Gáspár, Sára, Kata és Margit, az 1586-os nagy pestisjárvány azonban mindenkit elvitt, egyedül mostohafia és Kata lánya maradt életben. Ezután Károlyi harmadjára is megnősült, egy kassai polgárasszony, özvegy Szőcs Györgyné Anna leányát vette feleségül, egy lányuk, Anna született. Károlyinak Göncön és Tokajban volt szőlője, borait kassai kereskedőkön keresztül értékesítette. A kassai magyar polgárokkal jó kapcsolatot ápolt, hivatalosan is az esperessége alá tartoztak, annak ellenére, hogy a város német evangélikus vezetése nem engedte, hogy református egyházközséget alapítsanak. Nagy tekintélye volt a hegyaljai mezővárosokban, emellett együttműködött a vidék nagybirtokosaival is, különösen Mágocsy Gáspárral, a regéci uradalom urával és unokaöccsével, a Wittenbergben is tanult Mágocsy Andrással. Minden bizonnyal ők voltak azok, akik a teljes Biblia kiadásának tervét a kezdetektől fogva támogatták. Ezzel függhetett össze, hogy Károlyi 1584-ben Göncöt otthagyva a Mágocsy birtok Tállyán lett vezető lelkész, ahol 1587 elejéig maradt, majd visszatért Göncre. A két Mágocsy 1586–1587-ben meghalt, így a bibliafordítónak új pártfogók után kellett néznie. A nagy munka végeztével 1591 nyarán kora és egészségi állapota miatt letette a hivatalát, s valamikor az év végén elhunyt. Sírja az akkori református (ma katolikus) templomban lehetett, de a néhány esztendeje lezajlott ásatás már nyomát sem találta.
Művei
A Két könyv
1563 végén jelent meg Debrecenben egyetlen ismert magyar nyelvű munkája a bibliafordításon kívül, a Két könyv. Amint a címből is kiderül, két részből áll: az első részben arról van szó, hogy mi az oka Magyarország romlásának, a középkori Magyar Királyság bukásának. Ugyan a többi korai reformátorhoz hasonlóan – prófétai szerepkört felvéve – erőteljesen bírálja a főnemességet, de Luther nyomán ugyanilyen erőteljesen hangsúlyozza, hogy a világi hatalom Istentől van. A második könyv az utolsó ítélet közelségéről és annak jeleiről szól. A könyv nem íródhatott volna meg Melanchthon világtörténelmi előadásai nélkül, annak világképét, számításait veszi át. Szerinte a történelem alá van vetve Isten akaratának, aki bűneinkért büntet bennünket. Ugyanakkor megjelenik a műben szociális lelkiismeret is, a társadalom kirívó igazságtalanságainak mérséklésére való törekvés. Nincs nyoma benne a korra jellemző Mátyás-kultusznak, csak teológiai szempontok szerint igyekszik a magyar történelmet is láttatni. Stílusát a benne lévő hatalmas mennyiségű bibliai idézet határozza meg (főként az Ószövetségből), nem szó szerint, hanem szabadon fordít.
Levelei
1568. május elsején Hevesi Mihállyal és Szikszai Gergellyel együtt levelet írt Théodore de Bèze-nek Genfbe, a szöveg az ő kézírásában maradt fenn. Egyéb levelei a korabeli nemesi levéltárak pusztulása miatt már nem ismertek, egyedül Kassán őrződött meg néhány misszilise, de ezek magánügyeket tárgyalnak.
A vizsolyi Biblia
A fordítók
Károlyi a vizsolyi Biblia előszavában elmondja, hogy segítőtársakkal dolgozott, s hogy mit csinált ezen belül ő maga: a fordítás közös, ő írta a lapszéli jegyzeteket, s a fejezetek tartalmi összefoglalóit, s nyilván ő volt a fő egybeszerkesztő. Három esztendei munkát említ, ez csak úgy lehetséges, ha ezt a végső munkálatokra értette, maga a fordítás már elkezdődhetett az 1570-es években. A meg nem nevezett fordítókat minden bizonnyal az egyházmegye és Tiszáninnen külföldi egyetemet megjárt tudósabb lelkészei között kell keresnünk, Thúri Mátyás (Abaújszántó), Ceglédi Ferenc (Sárospatak), Paksi Cormaeus Mihály (Eger, Szepsi), Ceglédi János (Vizsoly) kerülhet gyanúba. Ismerjük egyikük kézírását egy Debrecenben fennmaradt fordításszövegből, csak még nem tudjuk ezt személyhez kötni.
A vizsolyi Biblia forrásai
A magyar fordítók elsősorban humanista, latin nyelvű bibliakiadásokból dolgoztak, amelyek Genfben, Bázelben, Frankfurt am Mainban és Heidelbergben jelentek meg, a héber és görög szöveget legfeljebb ellenőrzés céljából vették elő. Főként a következő kiadások estek nagy súllyal latba: Robert Estienne Bibliája, Genf, 1557 (Bèze latin Újszövetségével), valamint Immanuel Tremellius (Ószövetség) Franciscus Juniussal (Újszövetség), megjelent Frankfurt am Mainban 1575 és 1579 között. De hatottak rá a korábbi magyar fordítások, illetve a lapszéli jegyzetekre a református (főként svájci) kommentárirodalom. A fordítás módszere a szöveghez tapadó volt, ezért számos idegen nyelvi elem került a szövegbe, a keresztyén terminológiát a Vulgata-ból vette át.
A munka és a megjelenés támogatói
A végső támogató a Mágocsy-örökség gondozója, Mágocsy András özvegyének új férje, Rákóczi Zsigmond (1544–1608) lett. Pénzt fektetett a nyomda fejlesztésébe, helyet adott neki, viselte a kinyomtatás költségeit, s megvédte a műhelyt az ellenséges Habsburg államhatalom támadásától. Rákóczi ekkor emelkedett fel az ország bárói közé, művelt, Bibliát olvasó főnemesként ő alapozta meg családjának vagyonát. A források név nélkül más főnemesi pártfogókról is beszélnek, közvetett adatok alapján itt elsősorban Forgách Imre (Trencsén), a nyomdász korábbi támogatója, Dobó Ferenc (Sárospatak) és Thököly Sebestyén (Késmárk) jöhet számításba.
Mantskovit Bálint, a nyomdász és a kész mű
A nyomdász korábban Bornemisza Péternek dolgozott, majd annak halála után önállósította magát. Egyik főnemesi pártfogóján, Forgách Imrén keresztül kereshette meg őt Rákóczi Zsigmond az ajánlatával: fejlesztették a nyomdát, amely már eddig is nagy kapacitású volt, aztán pedig háromszáz kilométerre keletre költöztették. Vizsolyban egy üresen álló nagyobb épületet kapott meg a műhely a középkori templommal szemben. Négy sajtó és négy szedő, valamint segédek tartoztak a személyzethez. 1588 őszén fogtak neki először a munkának, de túl nagy volt a szedéstükör, ezért ezt az első változatot félbehagyták. A véglegeshez 1589 február 18-án fogtak hozzá, s 1590. július 20-án készültek el vele. Az eredeti nyomdai kéziratból két lap ismert, rajta a szedők és a nyomdász megjegyzéseivel. A könyv példányszámát nem ismerjük. Nagy alakú (folio) könyv lett, amelyet egybe vagy kettőbe kötöttek (nagyrészt egy kassai könyvkötő), méretei miatt elsősorban templomi használatra volt alkalmas. Tartalmazza az ún. deuterokanonikus könyveket is, amelyek a későbbi protestáns kiadásokból már kimaradtak. Az elöljáró beszéd a protestáns bibliafelfogás legteljesebb korabeli összefoglalása, amely vitába száll a katolikus szemlélettel. A munkálatokat Károlyi irányította a közeli Göncről, leveleit, korrektúráit a gönci iskolai diákjai (köztük a fiatal Szenci Molnár Albert) hozták-vitték. A vizsolyi nyomda 1599-ig működött.
A vizsolyi Biblia jelentősége
A szövege a fordítási hűség tekintetében a kor színvonalán áll. Nyelve ma is élő, összefoglalója, továbbvivője a már korábban kialakult biblikus-reformátori nyelvezetnek. Évszázadokon át olvasták és hallgatták, további kiadóinak már csak javítani kellett rajta. Állandó használata nyomán nyelve beépült a népnyelvbe, sőt az egységes magyar irodalmi- és köznyelv kialakulását is nagy mértékben segítette. Javított kiadásaival együtt ez a legtöbbször és legnagyobb példányszámban kiadott magyar könyv. Hatása lényegében felmérhetetlen.
Utóélete
Károlyi hiteles arcképe ugyan nem maradt fenn, de számos szobor őrzi az emlékét, a legismertebb a gönci református templom kertjében áll, Mátrai Lajos György szobrászművész alkotása 1890-ből. Az egyetlen példányban fennmaradt Két könyv eredetije és átírt kiadása elérhető az interneten, a vizsolyi Biblia több alkalommal is megjelent hasonmás kiadásban. Reményik Sándor 1929-ben írta meg A fordító című versét, amely Károlyi akkor vélt születési évfordulója tiszteletére készült. A bibliafordító nevét számos közterület, utca, tér és intézmény őrzi, róla nevezték el az 1993-ban alapított Károli Gáspár Egyetemet. 1997-ben alapított Károli Gáspár-díjat minden esztendőben azoknak adományozzák, akik a biblikus tudományokban illetőleg a teológiában kimagasló eredményeket értek el.
Szakirodalom
Károlyi Gáspár: Két könyv, Debrecen, 1563 – https://mek.oszk.hu/03400/03469/index.phtml (Letöltés: 2023. október 7.)
Szabó András: A vizsolyi Biblia nyomdai kéziratának töredéke, Irodalomtörténeti Közlemények, LXXXVII. évf., 1983/5, 523–527. – Az interneten: https://epa.oszk.hu/00000/00001/00332/pdf/itk_EPA00001_1983_05_523-527.pdf (Letöltés: 2023. október 16.)
Kükedi József: A vizsolyi Biblia – nyomdai kézirattöredékei tükrében, Magyar Könyvszemle, 99. évf., 1983/4, 370–382. – Az interneten: https://epa.oszk.hu/00000/00021/00322/pdf/MKSZ_EPA00021_1983_99_04_366-396.pdf#page=5 (Letöltés: 2023. október 16.)
Szabó András: Károlyi Gáspár (1590 k.–1591), Budapest, ELTE Régi Magyar Irodalmi Tanszéke, 1984.
Károlyi Gáspár a gönci prédikátor, kiad. SZABÓ András, Budapest, Magvető, 1984. – Az interneten: http://vmek.oszk.hu/05200/05236/html/index.htm (Letöltés: 2023. október 7.)
Farkasdy Dezső: A Károlyi-Biblia keletkezéséhez, Irodalomtörténeti Közlemények, 94. évf., 1990/5–6, 700–710. – Az interneten: https://epa.oszk.hu/00000/00001/00361/pdf/itk_EPA00001_1990_05-06_700-710.pdf (Letöltés: 2023. október 16.)
Imre Mihály: A vizsolyi Biblia egyik forrása, Petrus Martyr, Debrecen, Tiszántúli Református Egyházkerület, 2006.
P. Vásárhelyi Judit: Szenci Molnár Albert és a vizsolyi Biblia új kiadásai. Előzmények és fogadtatás, Budapest, Universitas Kiadó, 2006.
Szabó András: A rejtőzködő bibliafordító – Károlyi Gáspár, Budapest, Kálvin Kiadó, 2012.
Szabó András: Homályos kezdetek. Új megfontolások Károlyi Gáspár életrajzának első szakaszáról, Egyháztörténeti Szemle, 14. évf., 2013/1, 68–75. – https://epa.oszk.hu/03300/03307/00037/EPA03307_egyhaztorteneti_2013_01_068-075.htm (Letöltés: 2023. október 7.)
