Harsányi Móricz István (1630–1691)
Harsányi Móricz István (Nagyharsány, 1630k – Rimaszombat, 1691. márc. 1.) Református lelkész, gályarab prédikátor
Családi háttér
Családos, magyar nemes (báró), 5 gyermek atyja. Legkisebb gyermeke a gályarabságból való megszabadulás után született, ifj. István, előbb atyját követve Zürichben volt ösztöndíjas, majd hazatérve a vértelen ellenreformáció nyomására katolizált. A család leszármazottjának tartotta magát Harsányi István (1873–1928), sárospataki könyvtáros, teológiai tanár és utódai. A gályarabnak közös emléktáblát avattak (több társával egyetemben) a Miskolc-Avasi (1917, 1982) és a rimaszombati gyülekezet templomában (1917), a sárospataki Kollégiumban (1936), illetve emléksírt az avasi temetőben a három, egykor Miskolcon szolgáló gályarabnak (Kaposi S. István, Köpeczi Haller Balázs).
Életút
Itthon a debreceni és a pataki kollégiumban tanult, külföldön Németalföld egyetemeit látogatta (Utrecht, Franeker, Groningen, 1656-57). A szolgálati helyei a tiszáninneni kerülethez kötik: Miskolc (1660-61), Tiszaszederkény /ma: Tiszaújváros/ (1661-65), és Rimaszombat (1665- 74, 1678-91). A két gömöri lekészsége közti időt tölti börtönben és gályarabságban. Gömörország fővárosából Rimaszombatból hívják be a pozsonyi perbe. Vitázik és kitart, a halálos ítéletet követőn végigjárja a nyomorúságok útját. A megszabadulásuk után Zürichben Johannes Lavater számára leírt életrajza alapján tudjuk ennek időtartamát: Pozsony (1 hét), Lipótvár börtöne (10 hónap), gyalogút Triesztig (1 hónap), átkelés az Adrián, Pescara kikőtője (3 nap), Chieti /Theate (9 nap), átkelés az Appenineken, Nápoly kikötője (2 hónap). A beszámolójában Harsányi lejegyezte, hogy csupán 2 hónapot töltött a gályán, mivel lebetegedett, s utána a rabkórházban gyógyították. A rabság idején ő az egyik, aki rögzítette a társak történetét, emlékében megőrizte a haldoklók utolsó szavait, énekeit. A megszabaduláskor ő köszöntötte a holland De Ruyter admirálist. Az itáliai gályákról és a horvát Bakar börtönéből megszabadított 30 élő lelkészt és tanítót Zürichben fogadták. Harsányi végig Svájcban maradt, az itteni városokat járta körbe, s számolt be a fogadó gyülekezetek előtt szenvedéstörténetükről. Az 1677 reformációs jubileumi istentiszteletet követően, ahol Séllyei M. István szolgált, indult haza a svájci 14 fős különítmény 3 csoportban. Harsányi Boroszlón keresztül vette az irányt haza ötödmagával (Kálnai Péter, Szalóczi Mihály, Karasznai Mihály, Simonyi Péter), s érkezett meg 1678 augusztusában Rimaszombatba. A gyülekezete a város határában virágkapuval várta.
Arcképe
A korszak jellegzetes értelmiségi életpályájához képest keveset alkotott: ismert egy disputa tőle, és a gályarabság történetének szerkesztési munkája, melyet Kocsi Csergő Bálinttal együtt
végzett (Narratio brevis, Zürich/Bázel, 1677-78, latin), illetve a hazatérte után megnyitott gyülekezeti anyakönyvön is az ő írását és nevét láthatjuk. A gályarabok szenvedéstörténetének ő az egyik legismertebb alakja, mivel a svájci tartózkodása idején készített róla és Séllyei M. Istvánról, a pápai püspökről C. Meyer egy kettős olajfestményt (1677), melyet J. Ulrich helyi lelkész disztichonjai díszítenek. Ezt a képet máig Zürichben őrzik (Zentralbibliothek Zürich). Miután id. Révész Imre, későbbi debreceni lelkész 1850-51-ben is megtekintette, készíttetett róla másolatot Bécsben, majd kőnyomatot Barabás Miklóssal sokszorosításra. Ezek a litográfiák adták az alapot számos későbbi alkotásnak: készültek külön olajfestmény portrék, egyéni és kettős képeslapok (pl. a gályarabság 250. évfordulója tiszteletére), melyek előbb a református kollégiumokba kerültek be, majd a történeti kiadványokba (Protestáns Naptár 1856; Payr Sándor: A magyar protestáns gályarabok, 1927), és a jubileumi események idején forgalomba hoztak többfélét ezek közül. Ekként Harsányi arcvonásai a magyar református identitás jellegzetes lelkésztípusát rögzítették évszázadokra.
Szakirodalom
Balogh Elemér: Az evangyéliom vértanúi, Pozsony, Wigand, 1900.
Bujtás László Zsigmond: A pozsonyi vésztörvényszékről és a gályarabságról szóló, magyar szerzőktől származó szövegek sorsa 17–18. századi holland kiadványokban, Könyv és Könyvtár, 25(2003), 115–157.
Csorba Dávid: Svájci források a magyarországi gályarabok történetének kutatásához, in Mártírium és emlékezet: Protestáns és katolikus narratívák a 15–19. században, szerk. Fazakas Gergely Tamás, Imre Mihály, Száraz Orsolya, Debrecen, Egyetemi Kiadó, 2014 (Loci Memoriae Hungaricae, 3), 166–178.
Fazakas Gergely Tamás: A gályarabok emlékezete és a református egyháztörténet-írás a 19. század második felében, in Mártírium és emlékezet: Protestáns és katolikus narratívák a 15–19. században, szerk. Fazakas Gergely Tamás, Imre Mihály, Száraz Orsolya, Debrecen, Egyetemi Kiadó, 2014 (Loci Memoriae Hungaricae, 3), 179–193.
Galeria omnium sanctorum: A magyarországi gályarab prédikátorok emlékezete, szerk. Makkai László, közrem. Fabinyi Tibor, Ladányi Sándor, Bp., Magyar Helikon, 1976.
Harsányi István: Kocsi Csergő Bálint gályarabságról írott munkájának eredeti kézirata főiskolánk könyvtárában, Sárospataki Református Lapok 6(1910/49), 487–489.
Kocsi Csergő Bálint: „Kősziklán épült ház ostroma”, ford. Bod Péter, Szimonidesz Lajos, Miklós Dezső, s. a. r. Miklós Dezső, [Leányfalu], szerzői kiad., [1995].
Lampe, Friedrich Adolf, [Debreceni Ember, Paulus]: Historia Ecclesiae Reformatae in Hungaria et Transsylvania, Utrecht, Poolsus, 1728, 746–919.
Zsindely Endre: Die Befreiung ungarisch–protestantischer Prediger von den Galeeren und ihre Aufnahme in Zürich vor 300 Jahren, Zürcher Taschenbuch 98(1978), 119–131.
