Egyezmény (1948. október 7.)

A kormányzat és a református egyház felső vezetése részéről 1948. október 7-én aláírt egyezmény mintegy 42 éven át szabályozta a két fél viszonyát.[1]

A reformátusokkal kötött (kényszer)egyezményt 1990. március 19-én nyilvánították semmissé, miután megszületett a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény.[2] Az egyezmény aláírására a kommunista hatalomátvétel időszakában került sor: néhány hónappal a kommunista és a szociáldemokrata pártok egyesülése és az egyházi iskolák államosítását kimondó törvény elfogadása után. Az egyezmény szövege első olvasatra azt sugallja, hogy az aláíró felek egyenrangúak voltak, noha a református egyház alárendelt pozícióba került. Ezzel tisztában volt az egyik református aláíró, Révész Imre tiszántúli püspök, a Zsinat lelkészi elnöke is.[3]

A reformátusok mellett 1948-ban másik három történelmi felekezettel kötött egyezményt a kormányzat: az evangélikusokkal, az unitáriusokkal és az izraelitákkal. Ezekben a dokumentumokban az egyes felekezetek működési lehetőségeinek kereteit szabályozták, a vallásszabadság érvényesüléséhez szükséges jogi garanciák nélkül. Az 1948-ban kötött egyezményeket még az új, szovjet típusú alkotmány (1949. évi XX. tc.) létrejötte előtt írták alá. Noha az új alaptörvény kimondta az állam és az egyház szétválasztását, a vallásügyi törvényt korántsem helyettesítette.[4] A Magyar Katolikus Püspöki Kart a szerzetesrendek 1950 nyarán történt internálása után sikerült csak tárgyalóasztalhoz kényszeríteni, ami után 1950. augusztus 30-án írták alá a kormányzattal kötött megállapodást.[5]

Sem a reformátusokkal, sem a többi felekezettel kötött egyezményeket és megállapodásokat nem tekinthetjük jogszabályoknak. Mindezekre nem lett volna szükség, ha meghozták volna a többször szorgalmazott egységes vallásügyi törvényt, amely jogi garanciák mellett szabad működést biztosított volna az egyházaknak. A pártállami egyházpolitikának azonban ez nem volt célja.[6]

A reformátusokkal kötött egyezmény az egyház működését súlyosan korlátozta, illetve nem segítette elő az egyház és állam szétválasztását, sőt megszüntette az autonóm egyházi működést, az önrendelkezést, és az egyház államtól való függőségét – anyagi téren is – növelte. Mindezek ellenére az állam felé lojális új egyházi felsővezetés az egyezményt mint az állam és az egyház együttműködésének gyümölcseként ünnepelte.[7] A Dunamelléki Református Egyházkerület 1948. november 26-án tartott közgyűlésén Bereczky Albert püspök a következőképpen értékelte a kormányzattal aláírt megállapodást: „Ez az egyezmény olyan útmutatás az egyház számára is, az állam részére is, a jó és egészséges jövendő munkálására, amiben most már mindkét részről hátsó gondolatok nélküli bizalom és a lelkiismeretes végrehajtás szükséges. Legyen meg erre a mi részünkről is, a kormányzat részéről is a készség ezután is.”[8]

Az egyezmény aláírásának 30. évfordulóján, 1978. október 20-án ünnepi nyilatkozatot adott ki a Magyarországi Református Egyház Zsinati Tanácsa. Ebben megállapították, hogy 1948-ban olyan utat kezdtek meg, amely az „Isten akaratának való engedelmesség útjának bizonyult.” Kijelentették, hogy a Magyar Népköztársaság biztosítja az egyháznak Isten Igéje szerinti küldetése betöltéséhez szükséges feltételeket. Majd közölték, hogy a református egyház „teljes összhangban a magyar dolgozó nép millióival Istentől rendelt felsőbbségnek ismeri el a Magyar Népköztársaságot.”[9]

Református egyházi vezető elsőként 1987-ben szólt arról, hogy az állam egyházpolitikája ellentétes az 1948-ban kötött egyezménnyel. Tóth Károly dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke az egyház tanító-nevelő munkáját érintő történésekről beszélt, szembeállítva azokat az Egyezmény harmadik pontjával: „Megszűntek a vasárnapi iskolák, s a magánházaknál rendezett összejövetelek is visszaszorultak. Az iskolai vallásoktatáson kívül jelenleg csak konfirmációi előkészítő oktatást tartanak szervezett, szabályozott formában. Az egyéb ifjúsági programok – pl. katekézis, gyermek és ifjúsági istentiszteletek, bibliaköri foglalkozások – főként kegyességi, hitbuzgalmi jellegűek.”[10]

A római katolikusokkal kötött 1950-es megállapodás szigorúbb volt, mint a protestáns felekezetekkel kötött 1948-as egyezmények. A protestánsoknak, így a reformátusoknak is biztosították azt az egyezményben, hogy istentiszteleteket tartsanak a templomokon kívül „más erre alkalmas középületben, családi otthonokban és szabad téren”[11] , míg a római katolikusoknak erre nem volt lehetőségük a velük kötött megállapodás alapján.[12]

Az alábbiakban a reformátusokkal kötött egyezményben foglaltakat vizsgáljuk meg, hogy azok a gyakorlatban miképp érvényesültek. Az 1. pontban a kormányzat arra tett ígéretet, hogy a Magyarországi Református Egyházzal közös bizottság keretében kidolgozza az új vallásügyi törvényeket, köztük a gyermekek vallására vonatkozó törvény javaslatát. Erre azonban az egész korszak alatt nem került sor. A 2. pont egyik hangsúlyos ígérete a magyar kormányzat részéről az volt, hogy elismeri és biztosítja a vallásgyakorlat teljes szabadságát, benne az egyházi élet „eddig kereteinek” fenntartását. Ennek azonban legnagyobb korlátja a szűk három éven belül, az 1951. évi I. törvénnyel felállított Állami Egyházügyi Hivatal volt, amely szerv feladata az egyházak totális ellenőrzése és felügyelete lett.

Az egyezmény 3. pontjában egy hosszú felsorolást olvashatunk, amely egyházi alkalmakra a kormány úgy tekintett, mint az „egyházi élet szabad működése” körébe tartozó tevékenységekre. Ellenben már az egyezmény megkötését követő első néhány évben számos olyan esetről tudunk, amelyek állami részről a fenti pontban rögzített lehetőségeket nem biztosították, köztük például középületekben istentiszteletek tartását.[13] A 4. pontban a kormány biztosította a református egyház számára, hogy szeretetintézményeit fenntartsa és fejlessze. A szeretetintézmények többségében diakonisszák dolgoztak, akik működését 1951 novembere után – református egyházi felsővezetői közreműködéssel – megtiltották.[14] Majd 1952–1953-ban a református szeretetintézmények egy részét államosították, köztük a Bethesda Kórházat, gyermekotthonokat és árvaházakat.

Az egyezmény 5. pontja kimondta, hogy a református egyház átmeneti időre, húsz éven át, fokozatosan és arányosan csökkenő tendenciával államsegélyben részesül, amíg anyagilag meg nem erősödik. Az egyházi földek elvétele után erre kevés esély mutatkozott. A húsz év lejártával, 1968-ban azonban az államtól való anyagi függés nem szűnt meg. Legfelsőbb pártszinten tárgyalták a kérdést 1968 elején. Az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztálya megállapította, hogy az államsegély „folyósításának megszüntetése, vagy mértékének nagyobb csökkentése káros politikai következményekkel járna.”[15] A döntést többek között az indokolta, hogy nyugati egyházi szervezetek ajánlották fel pénzügyi segítségüket a református egyháznak. Emellett az államnak nem állt szándékában, hogy a református egyház tőle való anyagi függését csökkentse, célja inkább annak erősítése volt.

Noha az egyezmény 7. pontjában – az egyházi iskolák államosítása után – számos református fenntartású intézmény működését biztosította az állam, a helyzet ugyanakkor nagyon hamar megváltozott. 1949-ben államosították a kecskeméti református jogakadémiát, amely a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának jogelődje.[16] 1951 szeptemberével megszűnt a pápai és a sárospataki teológiai akadémia, 1952 szeptemberétől pedig már csak Debrecenben indult református középiskola, a többit az egyházi felső vezetés „felajánlotta” az államnak.

Szerző
Erdős Kristóf


Felhasznált irodalom

  • BALOGH Margit–GERGELY Jenő (szerk.): Állam, egyházak, vallásgyakorlás Magyarországon, 1790–2005 (Dokumentumok), II. kötet, 1944–2005, Budapest, História – MTA Történettudományi Intézete, 2005, História Könyvtár, Okmánytárak 2.
  • ERDŐS Kristóf: A Magyar Köztársaság és a Magyarországi Református Egyház 1948-as egyezményének vizsgálata, in: J. Újváry Zsuzsanna (szerk.): Összekötnek az évezredek, Budapest–Piliscsaba, PPKE BTK Történettudományi Intézet–Szent István Társulat, Pázmány Történelmi Műhely, Történelmi Tanulmányok 3., 310–331. https://palheidfogel.gportal.hu/portal/palheidfogel/upload/438951_1464366951_05543.pdf
  • ERDŐS Kristóf–KISS Réka: Filadelfia-diakonisszák két diktatúra szorításában. A Filadelfia Diakonisszaintézeti Alapítvány 1938–1951 közötti története dokumentumok tükrében. Budapest, Református Szeretetszolgálat – L’Harmattan Kiadó, 2024.
  • FEJÉRDY András: Tiltott és tűrt utak: szerzetesrendek Magyarországon 1950–1989 között (vázlat), in: Fejérdy András (szerk.): Hűség és megújulás. A szerzetesi élet Magyarországon 1950–2000, Budapest, METEM, 2021, 13–38. https://real.mtak.hu/135897/1/H%C5%B1s%C3%A9g%20%C3%A9s%20meg%C3%BAjul%C3%A1s_press.pdf
  • FODORNÉ NAGY Sarolta: Történelmi lecke. A Magyar Köztársaság és a Magyarországi Református Egyház között 1948-ban létrejött „Egyezmény” megkötésének körülményei és hatása különös tekintettel a nevelésre, Budapest–Nagykőrös, Dunamelléki Református Egyházkerület, 2006.
  • HOMICSKÓ Árpád Olivér–NÁNÁSI László–STIPTA István–Törő Csaba Attila: A kecskeméti református jogakadémia története 1875–1949. Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2019. https://ajk.kre.hu/images/doc5/konferencia/A_kecskemeti_Reformatus_vegleges.pdf
  • KISS Réka: Útkeresések és kapcsolódások a budapesti református kisközösségek életében. Az 1967-es KIE-per kontextusai, in: Erdős Kristóf–Szuly Rita–Tabajdi Gábor–Wirthné Diera Bernadett (szerk.): Küzdelem a lelkekért. Pártállam és egyházak a hosszú hatvanas években, 1. kötet, Budapest, Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2023, 309–360.
  • KÖBEL Szilvia: „Oszd meg és uralkodj!” Az állam és az egyházak politikai, jogi és igazgatási kapcsolatai Magyarországon 1945–1989 között, Budapest, Rejtjel Kiadó, 2005.
  1. ↑ Az egyezményt a Magyar Közlöny 1948. október 9-i számában tették közzé. A dokumentumot közli BALOGH Margit–GERGELY Jenő (szerk.): Állam, egyházak, vallásgyakorlás Magyarországon, 1790–2005 (Dokumentumok), II. kötet, 1944–2005, Budapest, História – MTA Történettudományi Intézete, 2005, História Könyvtár, Okmánytárak 2., 863–868.
  2. ↑ KÖBEL Szilvia: „Oszd meg és uralkodj!” Az állam és az egyházak politikai, jogi és igazgatási kapcsolatai Magyarországon 1945–1989 között, Budapest, Rejtjel Kiadó, 2005, 32.
  3. ↑ Révész Imre püspök az egyezmény aláírásának napján ennek a véleményének adott hangot Ortutay Gyula vallás- és közoktatási miniszternek írott levelében. Ennek vonatkozó részleteit idézi ERDŐS Kristóf: A Magyar Köztársaság és a Magyarországi Református Egyház 1948-as egyezményének vizsgálata, in: J. Újváry Zsuzsanna (szerk.): Összekötnek az évezredek, Budapest–Piliscsaba, PPKE BTK Történettudományi Intézet–Szent István Társulat, Pázmány Történelmi Műhely, Történelmi Tanulmányok 3., 310–331, 316–317.
  4. ↑ Köbel: „Oszd meg és uralkodj!”, 29–32.
  5. ↑ FEJÉRDY András: Tiltott és tűrt utak: szerzetesrendek Magyarországon 1950–1989 között (vázlat), in: Fejérdy András (szerk.): Hűség és megújulás. A szerzetesi élet Magyarországon 1950–2000, Budapest, METEM, 2021, 13–38, 14–19
  6. ↑ Köbel: „Oszd meg és uralkodj!”, 29.
  7. ↑ KISS Réka: Útkeresések és kapcsolódások a budapesti református kisközösségek életében. Az 1967-es KIE-per kontextusai, in: Erdős Kristóf–Szuly Rita–Tabajdi Gábor–Wirthné Diera Bernadett (szerk.): Küzdelem a lelkekért. Pártállam és egyházak a hosszú hatvanas években, 1. kötet, Budapest, Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2023, 309–360, 312–313.
  8. ↑ Idézi Erdős: A Magyar Köztársaság…, 330.
  9. ↑ Idézi Erdős: A Magyar Köztársaság…, 331.
  10. ↑ Idézi FODORNÉ NAGY Sarolta: Történelmi lecke. A Magyar Köztársaság és a Magyarországi Református Egyház között 1948-ban létrejött „Egyezmény” megkötésének körülményei és hatása különös tekintettel a nevelésre, Budapest–Nagykőrös, Dunamelléki Református Egyházkerület, 2006, 260.
  11. ↑ Részlet a reformátusokkal kötött egyezmény harmadik pontjából, közli Balogh–Gergely (szerk.): Állam, egyházak, vallásgyakorlás Magyarországon, 1790–2005 (Dokumentumok), II. kötet, 1944–2005, 864.
  12. ↑ Kiss: Útkeresések és kapcsolódások a budapesti református kisközösségek életében, 328.
  13. ↑ Részletesen lásd Erdős: A Magyar Köztársaság…, 319–320.
  14. ↑ A diakonissza életforma felszámolásáról forrásokat közöl ERDŐS Kristóf–KISS Réka: Filadelfia-diakonisszák két diktatúra szorításában. A Filadelfia Diakonisszaintézeti Alapítvány 1938–1951 közötti története dokumentumok tükrében. Budapest, Református Szeretetszolgálat – L’Harmattan Kiadó, 2024.
  15. ↑ Idézi Erdős: A Magyar Köztársaság…, 322.
  16. ↑ A kecskeméti református jogakadémia történetéről lásd HOMICSKÓ Árpád Olivér–NÁNÁSI László–STIPTA István–Törő Csaba Attila: A kecskeméti református jogakadémia története 1875–1949. Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2019.
A lap eredeti címe: „https://refwiki.kre.hu/index.php?title=Egyezmény_(1948._október_7.)&oldid=850”