RefWiki

1881/82. évi debreceni alkotmányozó zsinat az öt egyházkerületből álló, egységes egyházalkotmányú Magyarországi Református Egyház - „Evangélium Szerint Reformált Magyarországi Keresztyén Egyház” létrehozója.

Az alkotmányozó zsinat összehívásának közvetlen előzményei, előkészítése

Az 1881/82. évi alkotmányozó zsinat idején, az Osztrák-Magyar Monarchia magyar koronához tartozó részein a református egyház a második legnépesebb vallási közösségét alkotta. Hitvallásaik és a reformátori örökség azonossága mellett összetartozás tudatukat erősítette a magyar nyelv és nemzeti identitás meghatározó szerepe. Ezzel együtt az egyház életét több olyan regionális-történelmi sajátosság jellemezte, mely a szorosabb együttműködés ellenében hatott. Az akkor működő öt, egymástól független református egyházkerület szervezeti felépítése, istentiszteleti gyakorlata, társadalmi szerepvállalása egyaránt mutatott eltéréseket. A belső viszonyok töredezettsége mellett, az egyház magyar állammal fenntartott kapcsolata viharos közelmúltra tekintett vissza és szintén újragondolásra várt. A dualizmus korának első évtizedében a széttagoltság mértéke a kortársak számára is szembeötlő módon akadályozta az egyházi élet egészének fejlődését, a nagyobb összefogást igénylő célkitűzések megvalósítását. A beazonosított gondok ellenére sokáig nem sikerült a változtatások útjára lépni. Az erre vonatkozó kezdeményezés végül is a – szorosabb szervezeti egységtől sokáig elzárkózó – tiszántúli egyházkerületből indult ki. Az 1877 tavaszi egyházkerületi közgyűlés indítványozta a többi egyházkerület felé a közös ügyek rendezésére hivatott nagyformátumú alkotmányozó zsinat összehívását. Miután a többi egyházkerület közgyűlése egyetértését fejezte ki, az 1877 novemberében Budapesten tartott konventen egy tizennyolc tagú bizottságot állítottak fel az országos zsinat előkészítésére. Az országos zsinat előkészítése ezek után négy éven keresztül húzódott.

Az alkotmányozó zsinat két ülésszaka

A hosszas előkészítés után összehívott, kisebb országgyűléshez hasonlítható alkotmányozó zsinat első ülésszaka majd egy hónapon keresztül tartott. Élénk helyi és országos érdeklődés mellett ülésező testületi tanácskozásra a Debreceni Református Kollégium dísztermében került sor. Az országos közvélemény széleskörű érdeklődése miatt „Zsinati Tudósító” címen, az eseményről két-három naponta megjelenő külön értesítőt adtak ki. Emellett egyházi folyóiratok és az országos napilapok is élénk helyszíni tudósításokban számoltak be a tárgyalások részleteiről. A hivatalos nyitó istentiszteletre október 31-én, a reformáció emléknapján a Nagytemplomban, a zsinat berekesztésére november 24-én ugyanitt került sor. Nagy Péter erdélyi püspök és báró Vay Miklós tiszáninneni főgondnok – aki sokáig a magyar országgyűlés főrendi házának elnöke is volt – irányításával zajlottak a tanácskozások. A zsinati összesítő statisztika alapján a 25 nap alatt 111 tag és 6 póttag adta át a megbízólevelét, tehát a tárgyalásokon összesen 117-en vettek részt. Huszonkilenc nyilvános plenáris ülést és számos szakbizottsági ülést tartottak. Az elfogadott és királyi jóváhagyásra felterjesztett egyházi tervezet összesen 467 §-ból állt. Az ország különböző részeiből összesereglő, többségében egyházmegyei szinten választott „zsinati atyák” jól reprezentálták a korszak reformátusságának vezető rétegét. A zsinaton résztvevő nemzedékről általában elmondható, hogy meghatározó alapélményük volt a reformkori nemzeti ébredés, az 1848/49-es események és az azt követő elnyomatás évei. Többen ott bábáskodtak közülük a kiegyezés létrejötte körül is. Elhúzódó állami felülvizsgálati eljárás után 1882. szeptember 10–17. között, heves viták mellett zajlott le a debreceni alkotmányozó zsinat második ülésszaka. A zsinat által ekkor elfogadott módosításokkal, a magyar kormány támogatása mellett október 11-én I. Ferenc József is megerősítette a Magyarországi Református Egyház törvényeit.

Az alkotmányozó zsinat közvetlen eredményei

Egyházi életünkben mai napig meghatározó lett az itt megalkotott egyházszervezeti minta. Az egyház szervezeti felépítésében és működésében a zsinat-presbiteri egyházszervezet, a lelkészek és presbiterek egyenlő arányának következetes érvényesítésére törekedtek. A korábban kialakult egyházszervezeti keretekhez viszonyítva az itt elfogadott törvények nem hoztak gyökeresen újat, valójában az előző évtizedekben kialakított egyházkerületi szabályrendeletek harmonizációját végezték el. Kimondták az erdélyi és magyarországi szuperintendenciák egyesülését, ezzel együtt az egyházkerületek korábban élvezett önállóságából, sajátosságaiból minél többet igyekeztek megtartani. Teológia történeti érdekesség, de a zsinati atyák jellemző hitbeli alapállását is jól tükrözi, hogy egyházunk hivatalos elnevezését is megváltoztatták ekkor. „Helvét Hitvallású Evangélikus Egyház” helyett, a keresztyén hit gyökereire utalva „Evangélium Szerint Reformált Magyarországi Keresztyén Egyház”-ként határozták meg. A zsinat fontos eredménye volt a hatósági jogkörrel bíró országos Konvent létrehozása. Ettől elsősorban azt várták, hogy az egyház számára – hazai és nemzetközi téren is – a korábbinál folyamatosabb és hathatósabb kapcsolattartást és érdekképviseletet biztosítson. Az országos egyházszervezet létrehozása ezzel együtt a szakszerű és folyamatos, országos szintű egyházi törvényalkotás, bíráskodás, oktatásirányítás megteremtését is magával hozta, s megfelelő hátteret nyújtott az egységesebb istentiszteleti rend és lelkészképzés kimunkálásához. A zsinat jelentős határozatai közé tartoztak azok, melyek az egyházi tisztviselők jogállását, beleértve a mindig is sok vitát kiváltó lelkészválasztások ügyét szabályozták. Az alkotmányozó zsinat jelentős érdeme volt, hogy létrehozta a Közalapnak vagy „Domestica”-nak is nevezett egyházi segélyező közpénztárt. Ennek létrehozásától az egyház vagyongazdálkodásának általános javulását, ezzel együtt pedig a szegény egyházközségek és a szórványmissziós munka működési feltételeinek javítását remélték. Szintén célként lebegett a szemük előtt az egyházi alkalmazottak javadalmazásának kiegyenlítése, illetve egy országos szintű lelkészi nyug- és gyámintézet felállítása. A zsinat hatásaival kapcsolatban fontos kiemelnünk, hogy a következő négy évtizedben összehívott három budapesti zsinat a felgyűlt tapasztalatok alapján részleteiben korrigálta az 1881-es egyházi törvényeket. A Közalap segítségével valóban sikerült eredményesen modernizálni egyházunk gazdálkodását. Értékelhető mértékű támogatást tudtak nyújtani a rászoruló gyülekezeteknek, lelkészeknek és szórvány missziós céloknak. A közös egyházi pénzalap terhére bevezetett tőkekamat segéllyel jelentős támogatást tudtak biztosítani különböző helyi építkezésekhez. Ezt a lehetőséget az I. világháború kitöréséig összesen 903 egyházközség vette igénybe, és valóságos építkezési hullámot indított el egyházunkban. 1896-ban sikerült életre hívni az Országos Református Lelkészi Nyugdíj- és Özvegy- Árva Gyámintézetet. 1909-ben a budapesti zsinati székház épületének átadásával sikerült azt a célkitűzést is megvalósítani, hogy az egyházunk országos szervezetei állandó működési helyszínt kapjanak.

A zsinat távlatos hatásai

Az 1881/82-ben megalkotott nagyobb református egyházszervezeti egység hatása kezdettől fogva túlmutatott a Magyar Királyság, illetve a Kárpát-medence területén, működése az I. világháború végéig folyamatos volt. Ezt a működést a világháború után a térségben berendezkedő államalakulatok többsége érdekeivel ellentétesnek ítélte és ellehetetlenítette. Fontos kiemelnünk, hogy a zsinati egység felszámolása kifejezetten az érintett egyháztagság akarata ellenére történt meg, illetve, hogy ez egyházjogi értelemben valójában meg sem szűnt. Ezt a tényt húzta alá a Magyarországi Református Egyház Zsinatának 1992-ben az „Egyetemes Magyar Református Zsinat összehívása tárgyában” elfogadott határozata is, mely kimondta, hogy: „A Zsinat (…) a maga részéről is szükségesnek tartja az 1881-es Zsinaton létrehozott, és egyházjogi értelemben soha meg nem szüntetett magyar református zsinati egység jogfolytonos újraszervezését.” A 20. század egymást viharos gyorsasággal követő történelmi eseményei, a Köztes-Európa állami-jogi illetve politikai-ideológiai feltételrendszerek változásai során az erdélyi és partiumi, a felvidéki és kárpátaljai, a délvidéki, de az anyaországi református egyház is kénytelen volt ismételten átszerveződni. A Kárpát-medencén túl is folyamatosan jöttek létre magyar református gyülekezetek. Ezen organizációk számára a korábbi közös egyházalkotmány elemei folyamatos eligazító mintát jelentettek. Amikor arra a külső viszonyok lehetőséget adtak, ismételten felerősödött a szorosabb szervezeti egységet is magába foglaló hittestvéri együttműködés igénye. Az 1990-es években több olyan testület is létrejött, amely a széttagoltságban élő reformátusság együttműködését volt hivatott elősegíteni. Ilyen volt az 1991-ben egyesületként létrehívott Magyar Reformátusok Világszövetsége, mely küldetését a református lelkiség építésében és világméretű összehangolásában látta. Az 1995-ben alakult Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinata pedig konzultatív, reprezentatív és demonstratív szervezetként határozta meg magát. A Kárpát-medencei egyházkerületek püspökei 2002-től kezdtek el rendszeresen összegyűlni, mely testület a főgondnokokkal, a hivatalban levő esperesekkel és egyházmegyei gondnokokkal kiegészülve idővel megalkották a Generális Konventet. A korábbiakhoz viszonyítva ez azért volt lényeges újítás, mert az együttműködés feltételrendszerét a Generális Konventben már nem az állami szabályozás alapján működő egyesületi forma kritériumai, hanem a belső egyházi törvények és megállapodások jelölték ki. Az együttműködési folyamat fontos ténye volt, amikor a Magyarországi Református Egyház, 2005. májusi zsinati ülésszakán az egyháztagságot kiterjesztette a világ legkülönbözőbb részein élő magyar reformátusokra. Ezzel, a már korábban kifejezésre juttatott lelki közösség deklarálásán túl, jogi formában is megerősítette a hívek egységét. A 2006. novemberi zsinati ülésszak pedig kifejezetten az „1881. évi debreceni alkotmányozó zsinat 125. évfordulójáról” emlékezett meg. Az ennek kapcsán megfogalmazott ünnepi nyilatkozatban a testület hitet tett és elkötelezte magát: „[…] a megőrzött lelki egység fenntartásán és ápolásán túl a külső, a látható egyházszervezeti egység munkálása mellett; – valamint kinyilvánította, hogy a jövőben – egyházi törvényalkotó munkájában figyelembe veszi az elszakított egyházrészek hatályos törvényeit, és törekszik a saját jogalkotásában az összhang munkálására; szorgalmazza az új európai közösségben az egymáshoz ismét közel került egyházrészek egyházjogi közösségének építését…” Ilyen előzmények és a partner egyházak hosszas egyeztetései után, 2009. május 22-én Debrecenben ismét alkotmányozó zsinatra került sor. Az ekkor elfogadott rövid alkotmány Magyar Református Egyház néven helyreállította a szervezeti egységet és meghatározta a működési kereteket.

Szerző

Baráth Béla Levente