Csonkatemplom, Debreceni Kistemplom
A Református Kistemplom (Csonkatemplom) Debrecenben
Debrecen legrégebbi temploma 1719–1726 között épült. Az elmúlt három évszázadban tűzvész és viharos szél rongálta meg, a boltíve összeomlással fenyegetett s többször tervezték a lebontását, ám a mai napig áll.
Előzmények
A Kistemplom helyén a középkorban kápolna állhatott, amelyet a reformáció idején lebontottak. A 17. században a Piac utca és a Német utca (ma: Széchenyi utca) sarkán egy szerényebb épületben folyt az istentisztelet, amelyet a városi jegyzőkönyvek hol „szin”-ként, hol „új templom”-ként, hol „kistemplom”-ként említenek. Az elnevezés arra utalhat, hogy a fából ácsolt imaház korábban a céhek áruhelyeként szolgálhatott. 1642-től három lelkésze volt a városnak, akik felváltva prédikáltak a város templomaiban. A „szin”-ben alkalmanként a Református Kollégium diáksága is szolgált. A Rákóczi-szabadságharc alatt, 1705–1706 folyamán a császári hadak két alkalommal is kifosztották, istállónak használták az épületet. 1716-ban Báthori Szabó András hatezer forintot hagyott a testamentumában „a Kistemplomnak megújítására vagy építésére.” Az 1720-ban elhunyt özvegye, Mészáros Anna sem feledkezett meg a templomról. A Cegléd utcai temetőből kiemelt kettős síremlékük ma a torony alatti előtérben látható.
Az új kistemplom építése
A város számos épületével együtt a Kistemplom az 1719. július 17-én tomboló tűzvész áldozata lett. A 18. század elején a rekatolizáció Debrecent is elérte, s katolikus templom építésére kötelezték a várost (Szent Anna-templom), ám ezzel párhuzamosan elkezdődött a leégett református templom újjáépítése is. A romok eltakarítása után, 1720. április 22-én már az új, háromhajós barokk templom alapkőletételét ünnepelték. A Báthori Szabó-féle adomány a hívek adakozásának köszönhetően tovább gyarapodott, 1726-ig összesen közel 10.000 forint adomány érkezett. 1720-ban már álltak a falak, a boltozat és az ablakok nagy része elkészült és elkezdték ásni a torony alapját, az építése azonban csak 1724-ben folytatódott. 1721-ben tartották az első istentiszteletet. 1726. december 5-én helyezték fel a zsindelyezett templomsisakra a torony rézgombját, amelyben réztáblára vésett emlékiratot helyeztek el. Ugyanazon év december 26-án a város főbírája kifizette az óra és a két új harang árát: 2.985 forintot.
A Kistemplom a 18. században
Alig készült el az épület, 1727. március 27-én újabb tűzvész rongálta meg, ám még ugyanazon évben kijavíttatták a romlást. 1729-ben a tornyot három öllel magasabbra emeltették, elkészült a „toronybeli vigyázó-ház” és a jellegzetes hagymakupola is. A torony csúcsára egy méter átmérőjű aranyozott csillag került, a zászlóra Baranyi Mihály főbíró nevének kezdőbetűit vésték. Az újraöntött harangokra a főbíró neve és a város címere került. A teljes munka 1731-re készült el. 1758-ban közadakozásból 400 forintért karzatot építtettek a gyermekek és a mesterlegények számára. 1766 májusában az egyik oszlop és boltív megrepedt, új alapot kellett rakni, a következő években a templomfedelet javíttatták. 1789-ben a veszélyessé váló boltozat miatt vasrudakkal erősítették meg a falakat, ekkor készült a korábbi tégla szószék helyére az új copf-stílusú fa szószék. A szószékkoronát Szombathy István szenátor saját költségére készíttette el.
A Kistemplom a 19. században
1824–1827 között újabb javításokat végeztek, majd 1841-ben Pollack Mihályt és Ybl Miklóst kérték fel nagyobb mértékű megújítás tervezésére. Új boltozattal és új formában tervezték átépíteni a meglévő templomot, melynek teljes költségvetése több mint 64.000 forintot tett volna ki, de még a régi boltozat és az padlózat meghagyásával is több, mint 50.000 forintba került volna a felújítás. Végül csak a tetőt javíttatták meg 1845-ben. 1847-ben Nagy Sándor és Kapros Júlia hagyott a Kistemplom építésére 15.000 forintot. Az 1859 szeptemberében kiadott Protestáns pátenssel szembeni ellenállás helyszínévé vált a Kistemplom 1860. január 11-én. A protestáns egyházak önkormányzatát eltörlő császári pátens ellen tiltakozó tiszántúli egyházkerületi gyűlést Hanke Leó császári megbízott a katonaság felvonulása mellett be akarta záratni. A hagyomány szerint, amikor a jelenlévők ágyúval való fenyegetése mellett Hanke kijelentette, hogy: „a gyűlést a császár nevében megtiltom!”, az elnöklő Balogh Péter püspök így felelt rá: „Én pedig az Isten nevében megnyitom!” 1862-ben a presbitérium a torony meghagyásával új templom építésére szánta el magát 120.000 forint költséggel. A korábban elkészült Pollack–Ybl-féle terv helyett új pályázatot írtak ki. Mivel nem voltak megelégedve a pályamunkákkal, végül a Csokonai Színház építésében közreműködő Szkalniczky Antalt kérték fel új templom és torony tervezésére 170–180.000 forint értékben. A román stílusú impozáns toronnyal ellátott végső változat megépítése helyett azonban a presbitérium ragaszkodott a régi épület megjavításához. A bejáratot az időközben feltöltődött utcaszinthez igazították, az eredeti bejáratot lezárták (a barokk téglakapu ma is megvan a nyugati oldalon). A javításokat már úgy végezték el, hogy az özvegy Auer Andrásné által felajánlott 10.000 forintból készülő új orgona is helyet kapjon a templom nyugati végében. Az orgonát végül 15.000 forint értékben Kiszel István debreceni orgonamester kezdte el építeni. A templom körül az egyházközség számára jövedelmező boltok építése, a templom és a torony román stílusú átalakítása 1877-re fejeződött be, s ezzel kialakult a Révész tér mai térszerkezete.
A kistemplom a 20. században
Az 1907. április 19-én éjszaka tomboló viharos szél letépte a torony sisakjának egy darabját, s az emiatt indított vizsgálat kimutatta, hogy a kupola szerkezete életveszélyes. A presbitérium ideiglenesnek szánt lapos tetőt és azt eltakaró angolmintázatú párta-koronát és csipkés attika-falazatot rakatott Tóth István építésszel. Az újjáépítésre szánt adományokat és az egyház jövedelméből származó tőkét az első világháború alatt és után bekövetkező pénzromlás elértéktelenítette. 1924-ben a boltívek további repedése miatt időlegesen be kellett zárni az immár „csonka” templomot, ekkor az épület bontása és új templom építését vették tervbe. Végül Schulek János budapesti műépítész javaslatára a renoválása mellett döntöttek, amely 1928-ra készült el. A II. világháború során a Kistemplom is megsérült. A helyreállítási munkálatokat 1959–1961 között végeztette el a gyülekezet 250.000 forint költséggel, majd 1966–1968-ban fejezték be a teljes külső felújítást. Az épület külső-belső tatarozása zajlott 1988–1992 között, majd 2021–2022-ben újabb nagyléptékű felújítás és korszerűsítés történt. A közelmúltban felmerült, hogy visszaállítják az 1907-ben lebontott hagymakupolát is. 1949-re a kommunista államhatalom intézkedései hatására a gyülekezet létszáma drasztikusan lecsökkent, a bibliaköröket betiltották. 1972-ben az 1944. június 2-i debreceni bombázásban megsérült, majd lebontott Ispotályi templom gyülekezete beolvadt a kistemplomiba. A megmaradt ispotályi szószékkorona, a mózesszék és a keresztelőmedence a Kistemplom kiállításán látható.
A Kistemplom belső tere
A Kistemplom belső tere 41×21 méter alapterületű, 18 oszlop tartja a boltozatot. Az utcaszinttől több lépcsőn lemenve érjük el a padlószintet az elmúlt századokban bekövetkezett feltöltődés miatt. A bejárat fölé magasodó 36 méter magas torony négyszögletes, lekerekített élekkel, öt párkánnyal tagolt. A tetejét az 1907-ben lebontott barokk hagymakupola helyén négy sarokelemes pártázat zárja, a legfelső szinten óra jelzi az idő. A szószék a templom közepén kapott helyet. A feljárón és a szószékkosáron keretelt mezőben intarziás díszítés látható, elöl zászlós báránnyal. A sokszögű szószékkorona a sarkokon rojtdíszes, áttört leveles ágak között a készítés éve: 1790. Az oldalain intarziadíszítés, az elálló bordákon érmesor és füzérdísz, a tetején urna, benne virágok. A szószék mögött egyszerű keretbetétes mózesszék foglal helyet. A mechanikus csúszkával és Barker-emelővel, 51 regiszterrel ellátott három manuálos orgona a nyugati falnál található. Ötrészes szekrénye pilaszteres, félköríves, felül faragott és aranyozott díszítéssel. A körülbelül három évtizeden át működésképtelen hangszer restaurálása 2018-ban fejeződött be. 2019. október 11–13. között nagyszabású orgonaavató napokat tartottak. A kistemplomi gyülekezet számos úrasztali edénye és textíliája közül kiemelkedik a Zólyomi Dávid-féle debreceni oszlopos úrasztali kanna (Szegedi Ötvös Márton műve, 1631) és a Nagyszőlősi Péter-féle úrasztali terítő (1672). Az első világháború idején a toronyban lakó két harangból egyet hadicélokra beszolgáltattak. A megmaradt egyetlen bronzharang Egry Ferenc kisgejőci műhelyében készült 1911-ben.
Szakirodalom
ZOLTAI Lajos: A debreceni Kistemplom története, Összeállitva az 1927–28. évi megigazitást követő ujrafelavatási ünnepélyére, közli: Radics Kálmán, in: Gazdag István (szerk.): Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve, 16(1989), 133–142.
P. SZALAY Emőke (szerk.): Magyar református egyház javainak tára, 33–34, A Tiszántúli Református Egyházkerület: Debreceni Református Egyházmegye, Debrecen, Tiszántúli Református Egyházkerületi Gyűjtemények, 2015, 85–133.
https://kistemplom.hu/
