Csúzi Cseh Jakab (1639–1695)
Csúzi Cseh Jakab (Losonc, 1639 – Pápa, 1695. márc. 22.) teológiai doktor, gályarabságra ítélt református lelkész, országgyűlési prédikátor (1681), a dunántúli egyházkerület püspöke (1693–1695).
Család
Ároni család tagja, nemes (báró), ősei és utódai közt is számtalan lelkész, egyházi értelmiségi született. Apja, Csúzi Cseh I. János komáromi, majd losonci pap volt. Csúzi Cseh Jakab németalföldi peregrinációja idején doktorált teológiából és megházasodott (1665), felesége egy leeuwardeni ügyvéd lánya, Dieuwkje Ulenburg lett. Fiai közül József, a pápai kollégium tanára és a város lelkésze volt, országgyűlési prédikátor (1722); ennek öccse, II. János (?–1732) pedig lelkész és orvos, a szőnyi sziámi ikrek nemzetközi sajtójának szervezője. Csúzi Cseh Jakab unokája, Torkos Jakab (1711–1785) ismét csak a dunántúli egyházkerület püspöke volt.
Tanulmányok és rabság
Itthon Pápán és Sárospatakon tanult, utóbbi helyen senior is volt, Kecskeméten volt rektor. Külföldön német (Heidelberg) és holland (Franeker, Groningen, Utrecht) egyetemeket látogatott, s Franekerben doktorált (1665). Hazatérve Komáromban előbb rektor, majd lelkész lett, viselt később esperesi tisztséget is (1670). Az ellenreformációs erőszak jellemzője a korszaknak: a komáromi végvár katonai parancsnoka űzte el a város papjait 1672-ben, így Csúzi is eltávozott, és Losoncról idézték be a pozsonyi perbe (1674). A rebellio vádját visszautasította, élénken vitatkozott, s vállalta a halálos ítéletet. A pozsonyi vizsgálati fogságból Sárvárra, az egykori Nádasdy-vár börtönébe vitték, később pedig őt is láncra verve vitték a horvát tengerparton fekvő Triesztbe. 1675. júl. 30-án váltót írt alá, s Bécsből küldte meg az 1.100 tallérnyi váltságdíjat. Itt értesítette a prédikátorok egykori ügyvédjét, Szalontai Istvánt, és a császárvárosba delegált németalföldi rendek konzulját, Gerard Hamel van Bruyninx-et. Nem sokkal később, 1675. aug. 13-án szabadult Triesztből hasonló módon Beregszászi K. István, aki Velencében talált támogatót, Nicolaus Zaffius, svájci orvos-lelkészt. Ketten kezdték el azt a diplomáciai levelezést, amely révén egy félév alatt sikerült az európai protestáns közvéleményt értesíteni az őket ért vallási üldöztetés jogtalanságáról és méltánytalanságáról. Csúzi Cseh a holland, Beregszászi a svájci irány közvetítőjeként intézte az ügyeket: lelkészek, egyetemi tanárok, konzulok, diplomaták számára jegyzetelték, fordították és postázták a segélykérő leveleket. Egy különbség volt köztük: Beregszászi csatlakozott a Bukkariból megszabadultakhoz és Svájcba távozott, majd Nyugat-Európát járta a következő években, Csúzi Cseh viszont hazatért a gyülekezeteihez, s onnan folytatta a levelezést. Az 1676. év hozta el a fordulatot: februárban az itáliai, májusban a horvát tenger száműzöttjei, majd később a magyar és osztrák börtönök még élő szenvedői is kiszabadultak. Csúzi rögtön reagált: fennmaradt két szép köszönő levele, az egyiket a svájci, a másikat a hollandiai gyülekezetek és városi elöljárók számára írta: előbbit Vácról (Officiosae Gratitudinem Sacrum, 1676. okt. 17.), utóbbit Nagymarosról keltezte (Labarum religiosi foederis, 1677. ápr. 2.). A helvét hitűek országát a „reformáció őshazájának” nevezve mondott köszönetet, a németalföldiekhez ő mint „félig holland” a második hazájához intézte köszönő szavait. Mindegyik szöveget a helyi közösségek nagy becsben tartották, még két évszázad múlva is lemásolták ezeket az egykor segítséget nyújtók utódai.
Szolgálati helyek
Csúzi Cseh hazatérve Losoncra befejezte egy 1673-ban kezdett prédikációs kötetét, és mire a végére ért, 9 év múltán az előszóban ajánlotta azt az egykori, dunántúli kerületbeli gályarab lelkész társainak (Edom ostora, 1682). Időközben megválasztották a protestáns rendek a prédikátoruknak az 1681. évi soproni országgyűlésen: itt történt meg a vallási viták félutas elrendezése, s emiatt tette ismét félre a könyve befejezését. Csúzi Cseh Jakab további sorsa sem volt zökkenőmentes: az állomáshelyei gyakran változtak, de nem a személyisége, hanem hol a „vértelen ellenreformáció” űzte el, hol a zaklatott háborús helyzet miatt kellett vándorbotot ragadnia. Szolgálati helyei voltak: Komárom (1666-1672), Losonc (1673-1674), Vác (1676), Nagymaros (1677), Losonc (1677-1678), Kocs (1679-1681), Sopron (1681), Debrecen (1681-1682), Komárom (1682-1683), Losonc (1683), Debrecen (1683-1686), Szőny (1686-1693), Pápa (1693-1695). Losonci szülőhelyére az elűzetései idején vissza-visszatért, lehetett ott háza, birtoka, nem feltétlenül szolgált mindig lelkészként másutt sem. Mindegyik kiemelt szolgálati hely volt: Komárom (és filiája Szőny) és Pápa végvár, Debrecen és Losonc kereskedőváros (előbbi színreformátus, utóbbi evangélikus-református lakossággal), ahol a legjobbak kaptak stallumot. A meghívások mellett szólt a hitvallásos kiállása a pozsonyi perben: Debrecen és Kocs is ezért hívta meg papjának. 1680-ban a komáromi egyházmegye esperese lett, 1682-ben a felsődunamelléki kerület püspökké választotta, de nem szenteltél fel. 1693-ban az alsódunamelléki kerület püspöke szentelte fel. Ebben a tisztében Séllyei M. Istvánt, az egykori gályarab püspököt váltotta. Annak feleségét pedig majd az ő fia, Csúzi Cseh János búcsúztatta gyászverssel 1717-ben.
Írásai
Ennyi vándorlás mellett is jelentős irodalmi munkákat hagyott maga után: a diákkori hitvitázó s dogmatikai disputák és a vallásos kultuszról szóló doktori dolgozata után (1665) írt számos prédikációt (önállóan és válogatott kötetben is), halotti beszédet, fordított elmélkedést (angol s holland források után), írt számos köszöntő és gyászverset, s őt is megtisztelték ajánlósorokkal (innen ismerjük vándorútjának több állomását). Az Edom ostora c. Abdiás könyve magyarázatát saját fordításban adta ki.
Szakirodalom
Bujtás László Zsigmond: A gályarab prédikátorok mártíromsága és a holland közvélemény a 17–18. században, in Mártírium és emlékezet: Protestáns és katolikus narratívák a 15–19. században, szerk. Fazakas Gergely Tamás, Imre Mihály, Száraz Orsolya, Debrecen, Egyetemi Kiadó, 2014 (Loci Memoriae Hungaricae, 3), 137–153.
Uő: Het Nederlandbeeld van de tot de galeien veroordeelde Hongaarse predikanten, Acta Neerlandica 14(2017), 89–120.
Csorba Dávid: A zászlós bárány nyomában: A magyar kálvinizmus 17. századi világa, Debrecen–Bp., Kálvin Kiadó, DE Történeti Intézete, 2011 (Speculum Historiae Debreceniense (A DE Történeti Intézete kiadványai), 6), 111–124.
Uő: Politikum és vallási türelem: Csúzi Cseh Jakab prédikációs mentalitása, Sárospataki Füzetek III, Ú. F. 6(2002/2), 82–95.
Uő: Történelemfelfogás és írásértelmezés Csúzi Cseh Jakab prédikációiban, in Religió, retorika, nemzettudat régi irodalmunkban, szerk. Bitskey István, Oláh Szabolcs, Debrecen, 2004 (Csokonai Könyvtár – BSL, 31), 424–437.
Esze Tamás: Csuzi Cseh József, a Rákóczi-kor ismeretlen írója, ItK 68(1964/3), 265–287.
Szabó Előd: "Jól vagyon, mert az Istennek így tetszett". A Dunántúli Református Egyházkerület története a kezdetektől a türelmi rendeletig, Pápa, Dunántúli Református Egyházkerület, 2020, 196-232.
Tóth Endre: A pápai református egyház története, Pápa 1941.
Tóth Ferenc: A’ helvétziai vallástételt követő Tul a’ dunai superintendentziában élt református Püspökök élete, e’ jelen való időkig lehozva, Győr, Streibig Jósefné, 1808, 135–138.
Zoványi Jenő: Helyesbítések a Csúzi Cseh Jakab életrajzában, ItK 51(1941/3), 281–283.
