RefWiki

Ballagi (Bloch) Mór (Inóc/Éralja, 1815. március 18. – Budapest, 1891. szeptember 1.) teológus, nyelvész, szótáríró, hebraista, pedagógus, a Pesti Református Teológiai Akadémia tanára, a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap szerkesztője, a Magyar Tudományos Akadémia levelező (1840), rendes (1858) tagja.

Családja

Ballagi, eredeti nevén Bloch Mór a Zemplén megyei ruszin Inócon (Éralján) született 1815-ben szegény körülmények között élő 15 gyermekes zsidó családban. Apja, Bloch Ábrahám Sztáray gróf kishaszonbérlője (pálinkafőző) volt. 1821-ben egy tűzvész következtében elveszett mindenük, a családfő nem tudta fizetni az árendát, ezért egy évre az adósok börtönébe került. Ez idő alatt a gyermekek anyjukkal rendkívüli nyomorban éltek. Az apa a börtönből kiszabadulván tanítóként (melamed) tartotta el családját, hat évig egyik helyről a másikra vándorolt családjával, és zsidó zugiskolákban (héder) tanított. Bloch Mór pedig, mint talmudtanuló (bócher), a Talmud részeinek recitálásával keresett pénzt. 1821 és 1827 között számos helyen megfordultak: Mátészalkán, Kis-Létán, Tisza-Lökön, Tisza-Dobon, Dorogon, Kólyon, Kágyán, Nagyváradon, Nagyszőllösön, Ungváron, Sátoraljaújhelyen, Sámsonban, Debrecenben és Nagykárolyban.

Tanulmányok

A héber nyelvvel kisgyermekként kezdett ismerkedni, apja vezette be a zsidó tudományokba. Állítása szerint 13 éves korában már könyv nélkül tudta az Ó-szövetség legnagyobb részét. Talmud-tanítóságra készült, 1829-től a nagyváradi jesivában, amelyet az ortodox irányultságú Josef Rosenfeld nagyváradi rabbi (1803–1839) vezetett. 1831-től félévig a pápai Beth-Hammidrasban tanult. Ez az iskola viszont a „felvilágosult” irányzathoz tartozó Efraim Wolf Rappaport irányítása alatt állt. Ezután nevelői állást vállalt Móron és Surányban. A surányi plébánostól kapta az első latin és görög könyveket és útmutatást a nyelvtanuláshoz. A magyar nyelvtant az akkor már elavultnak számító Verseghy Ferenc magyar grammatikájából tanulta.

Az 1835–36-os tanév közben – bár a magyar nyelvet még nehézkesen használta – levelet írt a Pápai Református Kollégium igazgató-tanárának, Tarczy Lajosnak, felvételét kérve a kollégiumba. Levizsgázott a gimnáziumi anyagból, így beiratkozhatott a bölcsészeti osztályba. Pápai tanulmányainak befejezése után 1837-ben Pestre költözött és felvételt nyert a Pesti Tudományegyetem Bölcsészeti Kara mellett működő Mérnöki Intézetben, az Institutum Geometricumban. Származása miatt azonban nem szigorlatozhatott, ezért 1839-ben Párizsba ment mérnöki tanulmányokat folytatni, emellett tanulta a keleti arab, zsidó, görög nyelveket és a középkor történetét. 1842-től, egy évig Tübingenben először bölcsészetet, majd 1843-ban teológiát hallgatott. Georg Heinrich August Ewald (1803-1875), teológus és orientalista, Johann Tobias Beck (1804-1878), Ferdinánd Christian Baur (1792-1860) és Maximilien Albert Landerer (1810-1878) teológusok óráit hallgatta, közben botanikával is foglalkozott. Itt avatták bölcsészdoktorrá. Barátsága Székács József, későbbi evangélikus püspökkel is itt kezdődött.

Vallásváltás

Az 1839/40-es országgyűlésen napirendre került a zsidóemancipáció kérdése. Eötvös József felkérte, hogy írjon egy tanulmányt a zsidóemancipációról. Párizsban írta A Zsidókról című röpiratát, melynek „[…] fő célja az volt, hogy a zsidók egyenjogúsítása érdekében befolyásolja a magyar közvéleményt a kérdés országgyűlési tárgyalása előtt s támogassa a szabadelvű tábor törekvéseit. Az írással nemcsak a zsidók emancipációjának lett szószólója a zsidóság részéről, hanem azt is hangoztatta, hogy a magyar társadalomba való beilleszkedéshez szükséges a zsidóság magyarosodása, a magyar nyelv megtanulása is.” A röpirat előszavát Vajda Péter (1808-1846), költő, drámaíró, pedagógus, későbbi tanártársa írta.

Eötvös 1840-ben visszahívta Bloch Móricot Magyarországra. A nyelvi asszimiláció érdekében megjelentette magyarul Mózes öt könyvét (Tóra) az eredeti héber szöveggel együtt, valamint 1842-ben Józsua könyvét Az első jósok címmel. Magyarázatai mutatják, hogy kitűnően ismerte a talmudi és a rabbi értelmezések mellett kora legkiválóbb bibliamagyarázóit is. Műveiért 1840-ben, 25 éves korában a Magyar Tudós Társaság levelező tagjául választotta. Ő volt az első zsidó tagja az Akadémiának. Még abban az évben megtartotta székfoglalóját is, mely Nyelvészeti nyomozások cím alatt jelent meg. 1841-ben írta német-magyar nyelvtanát, amely 1881-ig, amíg használatban volt, nyolc kiadást ért meg. Indítványozta Kossuth Pesti Hírlapjában egy magyar nyelvű rabbiszeminárium létesítését. Ötletét Széchenyi Ferenc 200 forinttal támogatta, a gazdag, csaknem teljesen német nyelvű pesti hitközség tagjai -, akiktől a legnagyobb támogatást várta - azonban nem fogadták lelkesedéssel, és mindössze 140 forintot ajánlottak fel. Így elképzelése nem valósulhatott meg.

Az evangélikus, pietista Mária Dorottya württenbergi hercegnő (József nádor felesége) hívta Magyarországra a Skót Missziót, három misszionárius érkezett 1841-ben azzal a céllal, hogy a zsidókat a keresztény hitre térítse, illetve a protestáns egyházakat evangéliumi szellemben megújítsa. Ez eredményezett egy kisebb áttérési hullámot a zsidó elit körében, így Bloch Mór öccse, Károly (eredetileg Lipót,1824-1888) szintén megkeresztelkedett és református lett 1843-ban. Bloch Mór bibliafordítását is támogatta anyagilag Mária Dorottya és rajta keresztül került kapcsolatba a Skót Misszióval, de nem ennek hatására váltott vallást. A kikeresztelkedés tübingeni tanulmányai idején történt, 1843. máj. 28-án Notzingenben tért át az egyesült protestáns egyházba. Az egyik keresztelői tanúja Württembergi Henriette hercegnő, Mária Dorottya anyja volt. Kovács Ábrahám kutatásai szerint tübingeni tanulmányai idején a Ferdinánd Christian Baur nevével fémjelzett történetkritikai, bibliakritikai iskola hatására fordult a teológiai liberalizmushoz, amely összhangban állt társadalmi liberalizmusával. Nem karrierje miatt, de lehetőségeit szem előtt tartva keresztelkedett meg.

Asszimiláció

Az akadémiai tagság elnyerése és a vallásváltás után, 1844 őszétől a szarvasi evangélikus líceum tanára, igazgatója is lett. Átlépett a rendeken kívüli zsidó státuszból a keresztény honorácior státuszba. Együtt tanított itt Vajda Péterrel, és Greguss Ágosttal. Vajdával felváltva tartottak magyar szónoklatot a szlovák evangélikus templomban. A szarvasi gimnázium fénykorát az iskolatörténészek egyértelműen Vajda Péter-Ballagi Mór-Greguss Ágost liberális nevelési eszményt megvalósító tevékenységéhez kötik. Ballagi 1847-ben megírta az iskola történetét. (A szarvasi ág. hitv. evang. főiskolának rövid története). Szarvason nősült, a római katolikus kisrákói és királylehotai Lehoczky Idát (1826-1897) vette feleségül, akinek apja, Lehoczky Lajos (1781-1855) Békés megyei főszolgabíró és táblabíró, anyja pedig Novák Jozefa (1805-1884), egy jómódú szamosújvári, nemesített örmény család leszármazottja volt. Házasságát is értelmezhetjük az asszimilációs folyamat részeként.

A nemzeti azonosulás lényeges eleme az asszimilációnak. Ezt a szempontot tekintetbe véve, különösen fontossá válik a szabadságharcban való részvétele. Testvérével, Károllyal együtt ekkor változtatták nevüket Ballagira. Először a Békés megyei nemzetőrség tábori hírnöke volt Ballagi Mór, majd 1848 októberétől Görgey mellett hadnagyi, főhadnagyi rangban táborkari fogalmazó, végül 1849 júniusától századosként a hadügyminisztérium elnöki osztályán Aulich Lajos titkára lett. A szabadságharc leverése után Szarvasra internálták, eltiltották az oktatástól és rendőri felügyelet alá helyezték. Földet bérelt és gazdálkodni kezdett a közeli Kondoroson, ezzel megalapozta a család vagyonát.

1851-ben meghívták a kecskeméti református teológiai főiskolára tanárnak, 1855-től a pesti Egyesült Protestáns Teológiai Tanintézet (később pesti református Theológiai Akadémia) tanára volt 1877-ig, nyugdíjba vonulásáig. 1862-1867 között igazgatója is volt intézetnek. Héber nyelvet, dogmatikát és exegézist tanított. A teológiai intézet megalapításában és szellemi megerősítésében Török Pál munkatársa volt. „Olyan lelkes és szeretetteljes tanárt, a minő Ballagi volt, ritkán szülnek az idők. […] Minden tehetségesebb tanítványában egy-egy hithőst vagy tudományos apostolt látott, mert Ballagi szemében (amint már Baksay Sándor megjegyezte) a tanítványok egyik fele mindig zseni vagy lángész volt, a másik fele legalábbis kiváló tehetség.)”

Részt vett a politikai életben is. 1861-ben a határozati párt tagjaként Ómoravicán (Bács-Bodrog megye) megválasztották országgyűlési képviselővé. A későbbekben többször is próbálta jelöltetni magát, de ezek a próbálkozásai sikertelenek voltak.

Tudományos és irodalmi működése

A nyelvész és szótáríró

Pesti egyetemi évei alatt jelentek meg első irodalmi kísérletei a Hasznos Mulatságok-ban és a Pester Tageblatt-ban. 1843-ban kiadta a Magyar-német és német-magyar zsebszótárt, ezzel kezdődött szótáríró munkásága. 1846-ban jelent meg A magyar és német nyelv kiegészítő szótára; 1851-ben pedig A legújabb magyar szavak, pótlékul minden eddig megjelent szótárhoz. Nagy szótárát, az úgynevezett „teljes" magyar-német és német-magyar szótárát először 1851-ben adták ki.

Szarvason összeállította a Magyar példabeszédek, közmondások és szójárások gyűjteményét, mely két kötetben 1850-ben jelent meg. Nyelvészeti munkáiban nyelvtörténeti, elsősorban etimológiai, jelentéstani kérdésekkel, valamint összehasonlító nyelvészettel foglalkozott. Az ortológusok és neológusok közötti nyelvújítási vitákban felemelte szavát Bugát Pál túlzó kezdeményezései ellen, de amikor a Magyar Nyelvőr negatívan minősítette a nyelvújítást, a neológiát vette védelmébe. 1857. júl. 6-án a Magyar Tudományos Akadémiában tartott Nyelvújítás és nyelvrontás című értekezésében pontosan kijelölte a határvonalat, ameddig az újítás jogosult, és amelyen túl már a nyelvrontás kezdődik. Több nyelvészeti értekezése is megjelent, többek között: Brassai és a nyelvújítás (1876), Nyelvünk újabb fejlődése (1881), A nyelvfejlődés történelmi folytonossága és a Nyelvőr (1884).

Heckenast Gusztáv kérésére megszerkesztette A magyar nyelv teljes szótárát (1866—73). Egy közhasználatra szánt értelmező szótárt, amely a nyelvjárások és a különböző szaknyelvek szavainak egy részét is tartalmazza. A gyűjtésnek öt fő forrása volt: irodalmi alkotások szókincse, a vidéken beszélt nyelv, a szleng („az alréteg parlagian felsarjadt vadontermése”), a közmondások, illetve a népregék, a népmesék és a népdalok. Szótáríró tevékenységének elismeréséül az Akadémia 1858. december 15-én rendes tagjává választotta. Újabb székfoglalójára a következő év május 2-án került sor A magyar nyelvészkedés köre. Bevezetésül sémi gyöknyomozásaihoz címmel. 1866-ban A magyar nyelv teljes szótáráért elnyerte az Akadémia Marczibányi-, 1867-ben szótáríró munkásságáért pedig a Fekésházy-jutalmat.

Utolsó szótári munkája a német-magyar magyar német Kereskedelmi Szótár 1887-ben látott napvilágot, ezt a munkát György Aladárral készítette.

A teológus

1862-ben kezdte meg Ballagi Mór a racionalizmus elveit hirdető dogmatikai és egyházpolitikai polémiáit a kibontakozódó hazai protestáns ortodoxiával, amelyet új ortodoxia vagy haladó ortodoxiának kezdtek el nevezni. Első vitairatát Filó Lajosnak A Feltámadás és Spiritualismus című művére írta válaszként, Tájékozás a theologia mezején címmel. Mikor látta, hogy az 1867-iki országgyűlés előmunkálatai során a vallás- s közelebbről a protestánsok ügyét nem akarják érdemben tárgyalni, lapjában vezércikk sorozatot indított az ultramontanizmus ellen. Gondolatait A Protestantismus harca az ultramontanismus ellen című munkájában kívánta a nagyközönség számára is elérhetővé tenni. 1870-ben a pesti polgári körben tartott egy előadást A tudományos fejlődés hajdan és most címmel (Pest, 1871.), amelyben kifejtette: a tudományos fejlődést a vallásos élet, az oktatás, az egyház tudatlansága, emberi rosszakarata akadályozzák.

A bibliai tanulmányok álltak érdeklődése középpontjában. 1863-ban jelent meg A Biblia című munkája Friedrich August Gottreu Tholuck műve után, átszőve saját reflexióival. Több értekezése is megjelent a témában: Tanulmányok a magyar bibliafordítások körül 1864-ben, Bibliai tanulmányok című két kötetes munkája pedig 1865-ben és 1868-ban látott napvilágot. Ebben összevetette a fordításokat, köztük egy-egy idegen fordítással is összehasonlítva. Elsősorban a Károli-fordítást kívánta ismertetni és hibáit megmutatni.

1864-ben bocsátotta közre a Renaniana-t. Ebben Ernest Renan (1823-1892), francia orientalista, vallástörténész és író nagy feltűnést keltett Jézus élete című könyvét bírálta. A francia tudós munkásságáról így vélekedik mintegy önigazolva saját teológiai látását is: „[…] azért az emberiség, a mi szépet és magasztost létesített, nem azoknak köszönheti, kik igazhivő voltukban az évezredekkel ezelőtt szabott hagyásoknak föltétlen magasztalói és imádói voltak, hanem mindég olyanoknak, kik az igazságot keresve az ember isteni rendeltetését a tudomány előhaladt eszméivel összehangzásba tenni, a vallást az élettel szorosabb kapcsolatba hozni törekedtek.” A Ballagi által képviselt teológiai irányzatról "Igazából az idő mutatta meg, hogy a politikai és társadalmi liberalizmus egyházi talajra való átültetése minden jó szándék mellett sem érte el a célját. Csak a protestáns elitre gyakoroltak nagy hatást."

Az Újszövetség fordításához Székács Józseffel kezdett hozzá, de miután úgy gondolta, hogy a Károli revízió a két egyház közös feladata meghívta munkatársul Dobos János ceglédi és Török Pál pesti református lelkészeket. A Ballagi-Székács fordításból a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapban jelentettek meg bemutató részeket. Ballagi 1874-ben lefordította az egészet - a Magyarországi Protestáns Egylet megbízásából -, azonban szabadelvű teológiai nézetei, illetve lesújtó ítélkezése a Károli fordításról olyan támadásokat idézett elő - főként az újorthodoxia részéről -, hogy munkája kiadatlan maradt.

1886-ban a Brit- és Külföldi Bibliatársulat Duka Tivadar, a Bibliatársulat igazgatósági tagjának közvetítésével újraindította a Károli revíziót. A fordító bizottság vezetésére Szász Károlyt, Hunfalvy Pált, Szilády Áront és Ballagi Mórt kérték föl. A revidiált Ószövetség próbakiadása Ballagi halála után, 1898-ban jelent meg, a teljes Biblia pedig 1908-ban.

A szerkesztő

A magyar protestáns irodalom legjobbjai számára alapította 1855-ben a Protestáns Naptárt, amelyet 1873-ig szerkesztett, ekkor átadta Dömötör Jánosnak. 1858-ban újraindították a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapot, amelynek szerkesztője lett (1858-89). A társszerkesztők Székács József és Török Pál biztosították a lap folytonosságát. Ballagi lapjában is mindvégig, határozottan körvonalazott szabadelvű nézeteket vallott, és kemény vitákat vívott az újortodoxiával. A protestáns unió elveit hirdette, s amellett sokat foglalkozott a gyakorlati kérdésekkel, mint például a domesztika, a papi özvegy-árva segélyező egyletek, a takarék-magtárak, az apró egyházak affiliációja, a misszióügy, stb. Az 1859-iki pátens kiadásakor a PEIL az ellenállás szócsövévé vált. Ekkor írta Ballagi Von einem ungarischen Protestanten álnév alatt a Die Protestantenfrage in Ungarn und die Politik Oesterreichs című röpiratát is, amellyel a külföldi közvéleményt kívánta a magyar protestánsok mellé állítani.

1861-ben a keresztény családok számára megindította a Házi kincstár című lapot, 1869-ben pedig a Protestáns Tudományos Szemlét, amely négy évfolyamot ért meg.

Egyesületi és egyházi munkája

1859-ben megalakult az Evangyéliumi Árvaápoló Egylet Pesten, Meyer Antal mérnök elnökletével és Hornyánszky Viktor alelnökletével. Az egyesület nevét 1873-ban változtatták Budapesti Protestáns Országos Árvaegylet-re, az egyesület által fenntartott árvaházé pedig Protestáns Országos Árvaház-ra. Az első választmány tagjai főképp a Skót Misszióhoz kötődtek, annak pietista szelleméhez, ezzel a tagok egy része nem tudott azonosulni, így 1861-ben újraválasztották a tisztségviselőket. Az egyesület új mozgatórugója Székács József alelnök lett, a tagsághoz csatlakoztak a liberális teológia képviselői, így Ballagi is, 1870-1873 között az egyesület elnöke.

A Magyarországi Protestáns Egylet 1871-es alakuló gyűlésén Ballagi tartotta a megnyitó beszédet. Ettől az egylettől várta a hazai teológia tudományok fellendülését, ahogy korábban az általa szerkesztett Protestáns Tudományos Szemlétől.

1888-ban alakult a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság Szász Károly elnökletével. Ballagi és fiai is választmányi tagok voltak.

Egyházi tisztségeket is vállalt: megválasztották zsinati képviselőnek, a magyarországi református egyetemes konvent tagjának, valamint a dunamelléki református egyházkerület, valamint a pesti egyházmegye tanácsbírájának, pesti egyházközség presbiterének.

Világi megbízatások

A fővárosban a törvényhatósági bizottság tagja volt. Tanügyi kérdésekkel is foglalkozott, a főváros tanügyi bizottságát 1868-tól kezdve támogatta tanácsaival és munkásságával. A népiskolai törvényjavaslatról című értekezése 1868-ban jelent meg.

A nőnevelés buzgó pártfogójaként belépett a Nőképző Egyesületbe pártoló tagként, illetve Vámbéry Árminnal együtt átnézték az iskola tantervet is. A polgári iskolai tanítónőképző intézet igazgatótanácsának annak keletkezése, 1869 óta volt a tagja. 1884-ben Ferenc József királyi tanácsossá nevezte ki.

Gyermekei, szellemi örökösei

Feleségével 1860-ban már nem éltek együtt – a kortársak szerint óriási volt kettejük között a szellemi, műveltségbeli, értékrendbeli különbség –, gyermekeit egyedül nevelte. A család anyagi biztonságát földvásárlásai, illetve az 1869-ben a Mária utcában (VIII. kerület), 1880-ban a Kinizsi utcában (IX. kerület) építtetett két bérháza jelentette. A legidősebb Ballagi fiú, László (1847-ben született), másodéves jogász korában, 1867-ben meghalt. Lefordította John Bunyan könyvét, A zarándok útját; Schiller-fordítása, a Don Carlos kéziratban maradt. Ballagi Géza (1851-1907) jog- és politikatudós a sárospataki jogakadémia közel három évtizeden át meghatározó tanára, 1888-90-ben igazgatója, egy ciklusban szabadelvű párti országgyűlési képviselő. Ballagi Aladár (1853-1928) történész a pesti egyetem bölcsészkarán 35 éven át működő nyilvános rendes egyetemi tanár, 1919-20-ban rektor, két alkalommal is függetlenség párti országgyűlési képviselő volt, mindketten az MTA rendes tagjai . Lánya Josephine (1849-1923), Illyés Károly kúriai bíró neje volt.

Művei

A zsidókról (Pest, 1840) Mózes öt könyve (ford.) 1–5. köt. (Buda, 1840–1841) Nyelvészeti nyomozások (Buda, 1841) Jiszrael könyörgései egész évre. I. rész. (Buda, 1841) Első jósok (Josua). Magyarra ford. és jegyzetekkel ellátta (Buda, 1842) Ausführliche theoretisch-praktische Grammatik der ungarischen Sprache (Pest, 1842; több kiadást élt meg) A magyar szónyomozás és az összehasonlító nyelvészet (Pest, 1846) A szarvasi ág. hitv. evang. főiskolának rövid története. (Szarvas, 1847) Eddig Bloch Móricz innen Ballagi Mór névvel Magyar példabeszédek, közmondások, szójárások gyűjteménye, 1–2. köt. (Szarvas, 1850) A héber nyelv elemi tankönyve (Pápa, 1856) Nyelvújítás és nyelvrontás (Pest, 1857; különnyomat a M. Akad. Értesítőből) Gróf Széchenyi István (Pest, 1860) Renaniana (Pest, 1864) Bibliai tanulmányok. 1–2. köt. (Pest, 1865–1868) A protestantismus harca az ultramontanismus ellen (Pest, 1867) A semmiről meg nem feledkezett „feledékeny ember” (Pest, 1869) A tudomány fejlődése hajdan és most (Pest, 1871) Brassai és a nyelvújítás Értekezések a nyelv- és széptudományok köréből (5. kötet 4. szám). (Budapest, 1875) Nyelvünk újabb fejlődése Értekezések a nyelv- és széptudományok köréből (9. kötet 3. szám). (Budapest, 1881) Baranyai Decsi János és Kis-Viczay Péter közmondásai Értekezések a nyelv- és széptudományok köréből (10. kötet 5. szám) (Budapest, 1882) A nyelvfejlődés történelmi folytonossága és a Nyelvőr Értekezések a nyelv- és széptudományok köréből (11. kötet 11. szám) (Budapest, 1884) Szókészletünk ortholog szabályozása és az iskola.  Budapesti Szemle 159. szám 337–362. (Budapest, 1890) Szótárai: Új kimerítő Magyar-Német és Német-Magyar Zsebszótár. I-II. kötet. Német-Magyar rész. Pest, 1843. A magyar és német nyelv nélkülözhetetlen kiegészítő szótára. I-II. kötet. Pest, 1846. A legújabb magyar szavak, kiegészítő pótlékul minden - eddig megjelent szótárakhoz. I-II. kötet. Pest, 1851. Új teljes német és magyar szótár. Német-Magyar rész. Pest, 1854. A magyar nyelv teljes szótára. I–II. kötet. Heckenast Gusztáv. Pest, 1872-1873. Kereskedelmi Szótár. Szerk. Ballagi Mór - György Aladár. Franklin Társulat, Budapest, 1887.

Irodalom

Ballagi Aladár: Ballagi Mór. In: Protestáns Új Képes Naptár az 1879-ik évre. Szerk.: Dúzs Sándor

Bottyán János: A magyar Biblia évszázadai. Kálvin Kiadó, Budapest, 2009.

Elek László: Emlékezés Ballagi Mór szarvasi tanári munkásságának 175. évfordulóján. (szerk.): Erdmann Gyula: Körösök vidéke. Honismereti füzet, 1990. Gyula, 1990. 40-68.

Imre Sándor: Emlékbeszéd Ballagi Mór rendes tagról. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1893.

Kenessey Béla: Dr. Ballagi Mór. Protestáns Egyházi és Iskolai Lap 1891. 34. évf. 36. sz. 1146-1162.

Komlós Aladár: A magyar zsidóság irodalmi tevékenysége a XIX. században. Múlt és Jövő, 1996. 7. évf. 2. sz. 15-34.

Kovács Ábrahám, A Budapesti Ev. Ref. Németajkú Leányegyház eredete és története, 1858-1869 = The history of the German-speaking Reformed Affiliated Church of Budapest, 1858-1869, Debrecen, Magyarország : Dr. Harsányi András Alapítvány. Debrecen, 2004

Kovács Ábrahám: Ballagi Mór és a Skót Misszió: megtérés, áttérés vagy kitérés. Egy liberális protestáns zsidó életútjának kezdete. In: Confessio, 2007. 31. évf. 3. sz. 109-125.

Kovács Ábrahám: Egy református unitárius? Dogmatikai reflexió Ballagi Mór teológiai gondolkodásáról. In: Credo 2016. 22. évf. 1. szám 7-14.

Kovács I. Gábor – Takács Árpád: Az „összeilleszkedés” változatai. Az akkulturációtól az asszimilációig. A dunamelléki és dunántúli zsidó származású református egyetemi tanárok életrajzi adattára és életútleírásai. Magyarországi egyetemi tanárok életrajzi adattára 1848-1944. Budapest, IV. ELTE Eötvös Kiadó, 2022.

Szőts Farkas: Ballagi Mór. Budapest, Magyar Protestáns Irodalmi Társulat, [1911.]

Tóth Lajos: Arcképek Szarvas múltjából. Szarvas, 1983.

Waktor Andrea: A XIX. századi családmodell működése és változásai a Ballagi család levelezésének tükrében. Sic Itur ad Astra, 1995. 9. évf. 1-2 sz. 43-92.

Waktor Andrea: A Ballagi család három nemzedéke. In. (szerk.): Kósa László: Reformátusok Budapesten. Tanulmányok a magyar főváros reformátusságról. 1. kötet. Argumentum – ELTE Művelődéstörténeti Tanszék, Budapest, 2006. 709-719.

Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon, Budapest, 1977.

Szerző

Sárai Szabó Katalin