RefWiki

Baksay Sándor (Nagypeterd, 1832. augusztus 1. – Kunszentmiklós, 1915. június 18.) református lelkész, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, szépíró, költő, műfordító.

Családi háttér, tanulmányai

Baksay Dániel ároni családból származott, mind apai, mind anyai ágon. Apja Baksay László – teológiát végzett, de lelkészi vizsgát nem tett – rektor volt. Anyja Földváry Rozália. Testvére, László szintén református lelkészként szolgált. Először apja tanította a szülői házban, majd 1839-től Csurgón kezdte intézményes tanulmányait. 1847-ben Kecskemétre került, mint bölcsészhallgató. 1848-ban abba kellett hagynia a tanulást, hazatért a szüleihez, Oldra, ahol tanított abban az időben apja. Az otthoni időszakot tanulással és prédikálással töltötte. Az oldi lelkész volt a keresztapja, ő adott lehetőséget a prédikálásra. A szabadságharc bukása után, 1849-ben visszatért Kecskemétre, ahol folytatta félbeszakadt tanulmányait. 1850-51-es tanévben első éves teológus volt fél évig, a második félévben Nagytótfaluban volt akadémikus rektor. Teológiai tanulmányait 1854-ben fejezte be. Kecskeméti professzorai közé tartozott Ballagi Mór, a liberális teológia képviselője, később a Budapesti Hittudományi Akadémia tanára, aki héber és görög exegézisre tanította és személyesen is támogatta őt.

Egyházi pályafutása

Egy évig Kecskeméten segédtanár, majd 1855-1862 között Kiskunhalason volt helyettes tanár. Halasi tanársága idején, 1857-ben vette feleségül Hetessy Viktóriát, Hetessy Dániel halasi tanító és Vass Mária lányát. Házasságuk gyermektelen maradt. 1862-ben az érsekcsanádi gyülekezet meghívta lelkésznek, 1866-tól volt kunszentmiklósi lelkipásztor. 1870-ben a Dunamelléki Református Egyházkerület tanácsbírójának és aljegyzőjének választották, 1877-től konventi rendes tag, 1878-tól a Solti Egyházmegye esperese, az 1881-es debreceni zsinat tagja és egyik aljegyzője. 1883-as a Dunamelléki Egyházkerület püspökválasztásának egyik jelöltje volt Szász Károly (1884-1904 között püspök) és Filó Lajos, nagykőrösi lelkész mellett. Szász Károly lemondása után, 1904-ben, választották meg Baksayt püspöknek, amely tisztséget halálig betöltötte. A már 72 éves Baksay 309 szavazatból 183 szavazatot kapott, hivatalába 1904. március 20-án iktatták be. Főgondnokként a politikában és a Gazdaszövetségben (OMGE) is rendkívül aktív Darányi Ignácz (1849-1927) állt mellette, aki 1902-1906 között a földművelésügyi miniszteri tisztet töltötte be. Baksay 1908-tól a főrendiház tagja volt. 1909-ben, Kálvin János születésének négyszázadik évfordulója alkalmával, a genfi egyetem tiszteletbeli teológiai doktori címmel tüntette ki. Megkapta a Ferencz József-rend nagy keresztjét. 1914-ben a Református Egyház Konventjének lelkészi elnöke lett. Idős kora miatt ez nagyrészt formális tisztségnek volt tekinthető. Feleségének betegsége – aki 1914 decemberében halt meg két év szenvedés után – egyébként is beárnyékolta utolsó éveit, megfosztotta alkotó erejétől.

A református oktatásügyet minden pozíciójában szívén viselte: a kunszentmiklósi algimnázium az ő lelkészsége idején alakult át főgimnáziummá. A teológiai oktatás - a lelkészképzés fejlesztésével kiemelten foglalkozott püspöksége alatt. 1912-ben a Dunamelléki Egyházkerület Budapesten, a Ráday utcában, bérbe vette a ferencvárosi dohánygyár épületét, és megfelelő átalakításokkal ez lett az egyházkerület központja, székháza, melyben az egyházkerület hivatalai mellett a teológiai akadémia, egy internátus és a Ráday Könyvár is helyet kapott. A konviktus javára Baksay egy alapítvány is tett az ott tanuló diákok javára. A lányok felsőoktatását szintén szorgalmazta. A tananyagot tekintve a német iskolai oktatást ellenző mozgalomhoz tartozott, amely mellett pedagógiai és politikai szempontok szerint érvelt.

Irodalmi munkássága

Egyházi témájú írásai elsősorban számos temetési beszéd és összegyűjtött prédikációk. Ezen túlmenően egyházi folyóiratokban nyilatkozott különböző témákról, például 1895-ben az egyházi szintű vagy egyházmegyék által szervezett jóléti intézményekről fejtette ki gondolatait (Egyetemes gyámintézet és egyházmegyei gyámintézetek ..., 1895). Baksay irodalmi munkássága sokkal tágabb és eddig nagyobb figyelmet is kapott, mint egyházi munkássága. 1872-ben lett A Kisfaludy-Társaság tagja, A Magyar Tudományos Akadémiának 1884-től levelező, 1903-tól rendes, 1910-től tiszteleti tagja.

A Keresztyén Család című lap 1872-iki évfolyamában megjelent Patak banya című novellája, melyben egy 16. századi kálvinista falut életét mutatta be, sikert aratott. Íróként főként három téma érdekelte: a magyar kálvinista papság, a diákélet és a népélet. A magyar irodalmat elsősorban – mint új tárgykörrel – a kálvinista parókiák életének rajzával gazdagította, A munkáiban feldolgozott baranyai- és kiskunsági néprajzi megfigyelései forrásértékűek. Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képekben című többkötetes műben ő írta a magyar népviseletről és a jász-nagykun járás népszokásairól szóló részeket. Elbeszéléseit Gyalogösvény (1887) és Szederindák (1891) címmel jelentette meg. Dáma című történelmi regénye a mohácsi vész nemzedékéről szól. Lefordította Lucanus Pharsaliá-ját, valamint az Iliászt. Eposzfordításaiban a görög-római hexameteres forma helyett a népiesebb Toldi-strófát használta. Ezért számos kritika érte a művet. Iliász-fordítása 1901-ben jelent meg a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában. Odüsszeia fordítását halála miatt már nem tudta befejezni. Nemcsak Lucanus- és Homeros-fordítása bizonyítja ezt, hanem egész élete, melynek utain a horatiusi életbölcsesség iránytűjére bízta magát. Baksay mint püspök és főrendiházi tag is megmaradt egyszerű «falusi» papnak, […]s az a horatiusi szentencia, mely egyik novellás kötetének címlapján mint jelige olvasható, nemcsak a szederindára vonatkozik, hanem az ő egész hosszú, szerény, hasznos életére is: «Serpit humi tutus ...»

Művei

Egyetemes gyámintézet és egyházmegyei gyámintézetek a magyarországi ev. ref. egyházban. Budapest, 1895. Magyar népszokások. In: Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben. Magyarország. II. Budapest, 1891: 73–148; A Mecsek környéke. Tolnamegye. In: Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben. Magyarország. IV. Budapest, 1896: 263–291. Gyalogösvény, Budapest, 1887. A magyar népviselet, Budapest, 1888. Szederindák, Budapest, 1891. Dáma, Budapest, 1899. Pusztai találkozás. Patak banya, Budapest, 1907. (Összegyűjtött irodalmi dolgozatai. I.-III. Budapest, 1916. szerk: Kéky Lajos).

Irodalom

Magyar életrajzi lexikon. Szerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967. Zoványi Sándor- Ladányi Sándor: Protestáns egyháztörténeti lexikon Vásárhelyi József: Vázlatok Baksay Sándot arcképéhez. Protestáns Szemle (7)1915. 473-490. Kozma Andor: Baksay Sándor emlékezete (1916), Zsigmond, Ferenc: Baksay Sándor. Irodalomtörténet (4)1915. 225-238. Kéky Lajos: Baksay Sándor. Budapest 1917. Ravasz László: Baksay Sándor emlékezete. In: A Magyar Tudományos Akadémia ünnepi ülése Baksay Sándor tiszteleti tag halálának [!születése] századik évfordulója alkalmából. 1932. május 30. Budapest 1932, 6-16; Ritoók, Zsigmond, Homeros Magyarországon. Budapest, 2019.

Szerző

Sárai Szabó Katalin