Ágens
Ágens
A magyar protestáns egyházak vallási ügyvivője. Ágenst alkalmaztak a közigazgatás és bíráskodás központi és legfőbb hatóságai mellett (Buda, Pozsony, Bécs). Az ágens nemes ember lehetett, általában alapos jogi ismeretekkel. Szilágyi Sámuel, akit Teleki Sándor ajánlott a tisztségre, például tanult természetjogot, közjogot, kánonjogot, polgári jogot, büntetőjogot, államtudományt, valamint német és francia nyelveket. Természetesen a magas fokú latin nyelvismeret volt az elengedhetetlen alap.
Az erdélyi reformátusok az 1694-ben létrejött és Bécsben székelő Erdélyi Udvari Kancellária mellett már alkalmaztak vallási ügyvivőt, ami mintát adhatott a magyarországi protestánsok számára is. Az első magyarországi protestáns ágensről 1713-ból van adat. Először közösen, majd külön tartottak ügyvivőt az evangélikusok és a reformátusok. 1795-ben az erdélyi reformátusok megszüntették ezt a tisztséget, majd 1867-ben a magyarországiak is.
Az ágensi feladatkör
Az ágens feladata sokrétű volt. Miután a protestánsok 1715-től kezdődően testületileg nem folyamodhattak az uralkodóhoz vagy a kormányszervekhez, az egyházközségek és más testületek kérvényeit saját egyéni folyamodvánnyá alakítva igyekezett eredményeket elérni a gyakorlati vallásügyi kérdésekben. Eközben igen gyakran használta ki az udvari korrupció adta lehetőségeket. A patrónusokhoz írt levelekben rendszeresen sürgette magas minőségű borok – aszú – küldését erre a célra, máskor pedig bizonyos pénzösszegek előteremtését kérte ugyanilyen megfontolásból. Egy-egy gyülekezeti ügy intézése nem ritkán hosszú hónapokat vett igénybe. Vay Ábrahám tiszáninneni főkurátor így jellemezte ezt a tevékenységet: „…elkerülhetetlenül szükséges, hogy unos-untalan instállyunk, mellyis költség nélkül nem folyhat.”[1] Másik, nem kevésbé fontos feladata az ágensnek a patrónusok tájékoztatása volt. Figyelme mindenre kiterjedt. A nemzetközi politikai hírektől kezdve az udvari pletykákig mindennek volt valamilyen jelentősége, de leginkább azok a kérdések foglalkoztatták, amelyek valamiként érintkezésben álltak a protestánsok helyzetével.
A dolog természetéből adódóan az ágens nem a lelkészi jellegű tisztségviselőkkel (püspök, esperes) tartotta a kapcsolatot, hanem a nemesi patrónusokkal, főkurátorokkal, megyei segédgondnokokkal. Azért is, mert gyakran ő készítette elő azok kérvényező látogatásait – az ún. deputációkat – a királyi udvarban. A deputációk leginkább a közegyházi ügyeket igyekeztek elintézni. Ilyen volt például a „közönséges névvel való instálás” szabadsága, azaz hogy a protestánsok „köznévvel”, testületként képviseltethessék magukat, ne csak magánemberként, és számos más, az idők folyamán felgyülemlett sérelem.
Az „agentiális persely”
Az ágens fizetése magas volt. A négy magyarországi református egyházkerület évente 200-200 forintot gyűjtött össze, így állt össze az évi 800 forintos jövedelem. Természetesen ezen felül kellett előteremteni az ügyek intézéséhez szükséges további összegeket. Miután a helytartótanács 1728-ban megtiltotta a gyűjtést az ágens-tartásra, az ügy nehéz helyzetbe került. Ezért a bodrogkeresztúri konventen (1734. nov. 4-5.) részletesen foglalkoztak a tanácskozó atyák a kérdéssel. Elhatározták az „agentiális persely” felállítását. Az évente hat alkalommal végbemenő úrvacsorai istentiszteletek alkalmával ezt a perselyt is ki kellett tenni a templomokban, s a hívek így adakozhattak az ágensi ügyekre. A templomi persely-adakozás megengedett volt. A gyűjtésnek ez a formája azonban nem hozott elégséges jövedelmet, ezért továbbra is gyűjtöttek illegálisan, azaz házról-házra járva a hívektől, nem kis büntetést kockáztatva ezzel a tevékenységgel.
Református ágensek
A kancellária mellett
Sipos Imre 1713. Csejtey Zsigmond 1724-1731. Szilágyi Sámuel 1733-1748. Dömjén Gergely 1748-1762. Nagy Sámuel 1763-1797. Vitéz József 1797-1816. Tasnádi Szűcs István 1817-1834. Barkasy Imre 1834-1848.
A helytartótanács mellett
Nogell István 1737-1759. Nagy István 1759-1775. Mihályfalvy János 1775-1787. Szemere Ferenc 1787-1811.Szűcs István 1811-1815. Tanárki József 1815-1816.Szathmáry József 1816-1834. Porkoláb Dániel 1834-1848. Polgár Mihály 1859-1867.[2]
Alkalmi ágensek
Ágensnek nevezték eleink azt a különmegbízottat is, akit egy-egy egyházközség vagy valamely más testület alkalmanként az udvarba vagy a helytartótanácshoz küldött valamilyen kérelemmel vagy valamely jelentős ügy elintézésének céljával. Ilyen volt Debreczeni András 1731-ben, akit a kassai reformátusok küldtek Bécsbe panaszaikkal. Matolai János evangélikus alkalmi ágens volt a 18. század közepén.
Irodalom
Dáné, Veronka: Od viedne po Máramarossziget. Životna cesta sedmohradského reformotavného agenta Žigmunda Tarczaliho. In: Historia Ecclesiastica. 2012. (III.) 2. 128-136.
Dienes Dénes: Az első püspökválasztás a Tiszáninneni Református Egyházkerületben. In: Tanulmányok a Tiszáninneni Református Egyházkerület történetéből. Sárospatak, 1998.
Kovács Ágnes: Egy felvilágosult református nemes: Vay István (1734-1800).In: Acta Academiae Agriensis, Sectio Historiae XLIV 211-222 (2017).
Kovács Teofil: Egy ágensi életút kezdetei. Szilágyi Sámuel peregrinációja (1728-1732). In: Egyháztörténeti Szemle, 12/3. (2011).
Révész Kálmán: Regeszták a kassai ev. ref. egyház levéltárából. Magyar protestáns Egyháztörténeti Adattár V. 1906.
Zoványi Jenő: Ágensválasztás 1762-1763-ban. In: Protestáns Szemle, 1914. 2. sz. 79-91., 3. sz. 151-168.
Zoványi Jenő: Volt-e Matolai nevű ágens? In: Protestáns Szemle, 1917. 9-10. sz. 630-631.
Szerző
Dienes Dénes
