RefWiki

Bodola Sámuel (Zágoni Bodola Sámuel) (Székelyudvarhely, 1790. december 10. – Kolozsvár, 1866. április 22.) református lelkész, tanár, teológiai író, erdélyi püspök.

Professzorként és egyházkormányzóként egyaránt megkerülhetetlen szereplője a 19. századi erdélyi teológiai oktatásnak, a lelkészképzés ügyét középpontba állító Nagyenyed–Kolozsvár egyházpolitikai vitának meghatározó, Enyed-párti alakja.

Származása, tanulmányai

Édesapja, Bodola Sámuel, a székelyudvarhelyi gimnázium tanára fiatalon, fia néhány éves korában elhunyt. A gyermek Sámuelt édesanyja, Huszár Veronika, először az udvarhelyi kollégiumban taníttatta, majd nagybátyja, a Nagyenyeden tanár, később püspök, Bodola János (1754-1836) az enyedi Bethlen Kollégiumba íratta. Kiváló tanulmányi előmenetelére tekintettel később osztálytanító lett a gimnáziumban, ahol egyik tanítótársa Kőrösi Csoma Sándor volt. 1814-ben tett vizsgát teológiából és filozófiából, majd két évig peregrinus diák volt Göttingenben. Racionális-kritikai szellemiségével (J. G. Eichhorn, K. F. Stäudlin, G. E. Schulze) ez az egyetem volt a protestáns teológia egyik központja a 19. század elején.

Lelkészi szolgálatok, professzori évek

Göttingenből 1816-ban tért haza, majd négy év lelkészi szolgálat következett: először Kolozsváron báró Dániel Istvánné és gróf Toldalagi Lászlóné udvari papja, 1817-ben Héderfalván, 1818-tól Marosvásárhelyen lelkész. Egy főúri család, egy egyszerű falusi, majd egy művelt polgári, városi közösség lelki vezetőjeként szerzett tapasztalatot. 1821-ben házasodott meg, Antal Zsuzsannát, Antal János (1767-1854) marosvásárhelyi pap, később püspök lányát vette el. Gyermekeik: Ágnes, Mária, János, Dénes és Johanna. 1820-ban a székelyudvarhelyi iskola teológiaprofesszora, 1833-tól Marosvásárhelyen, 1841-től a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban tanított teológiát. Az 1849. évi események idején előbb Kolozsvárra menekült, majd újra Marosvásárhelyen lett tanár 1850-től. Amikor 1854-ben ideiglenesen Kolozsváron elkezdte működését egy teológiai szeminárium, újra ott tanított 1862-ig, az intézet Nagyenyedre költözéséig.

Teológiai gondolkodása

Kevés munkája maradt meg írásban: tanári évei alatt egy iskolai használatra való katekizmust írt, ezen kívül dogmatikai előadásainak részletei maradtak fenn diákjai jegyzeteiben. Ezek szerint a Leibnitz–Wolf-féle racionalizmus iskolájához tartozott, de szélsőségektől mentesen. Néhány fennmaradt egyházi beszéde is igazolja teológiai gondolkodását. Az 1865. évi lelkészszentelés alkalmával arra figyelmeztette fiatal lelkésztársait, hogy különböztessék meg a teológiát a vallástól, előbbit sose vigyék fel a szószékre, hiszen a templomi tanításnak nem az a célja, hogy tudós embereket neveljen, hanem hogy kegyes, erkölcsös híveket. Ugyanekkor a Bibliát annak tudományos kritikai vizsgálatával együtt ajánlotta tanulmányozásra az ifjú lelkipásztoroknak.

Egyházi hivatalai: főjegyző, püspök

Főjegyzőség és a püspöki successio kérdése

1836-ban a nagybaconi zsinat főjegyzővé választotta. A successio erdélyi hagyománya szerint a püspök halálával a mindenkori főjegyző további választás nélkül lépett a püspöki hivatalba. Ezért rendszerint a főjegyző választása alkalmával kerültek felszínre egyházpolitikai küzdelmek és pártoskodások. Így történt 1836-ban: az erdélyi egyház két fő testületének, a közzsinatnak és a supremum consistoriumnak (főkonzisztórium, főurak, tanárok, egyházmegyei papi hivatalnokok) a küzdelme zajlott. Bodola Károllyal, néhai Bodola János püspök fiával, az utóbbi testület jelöltjével és Salamon József kolozsvári teológiai tanárral szemben választotta főjegyzőnek a többség Bodola Sámuelt, Antal János püspök vejét. A successio gyakorlatáról folyó vita a következő években is folytatódott az egyházi közbeszédben és a sajtóban. Bodola védte a successio intézményét, amiért azzal támadták, hogy generalis notariusként fél, hogy nem lesz belőle püspök. Salamonnak az ellentábor pedig azt vetette a szemére, hogy azért támadja a successiot, mert ő akar püspök lenni. Bodola püspöksége eleve biztosnak tűnt, mivel főjegyzővé választásakor érvényben volt ez a hagyomány. Érvelésében a korteskedés gyakorlata ellen emelt szót, ami a főjegyzői választások alkalmával is visszaélésekre adott lehetőséget. Attól tartott, hogy a püspökválasztás alkalmával ezek csak felerősödnének. 1849-től a legyengült Antal János mellett főjegyzőként részt vett a püspöki teendőkben, majd Antal 1852. évi lemondása után de facto püspök lett. Egyelőre helyettes püspökként működött, mivel uralkodói megerősítést tisztségében csak a pátens-küzdelem lezárása után, 1861-ben kapott. A püspöki esküt az 1861. évi sepsiszentgyörgyi közzsinaton tette le.

Kolozsvár - Nagyenyed harca a teológiai képzésért

Püspöksége nehéz és szomorú korszakkal kezdődött, a neoabszolutizmus évtizedével, amikor bizonytalanná vált minden, a nyelv, a nemzeti lét, az egyház önrendelkezése. Az 1850-es években az erkölcsi élet ápolása és a nemzeti szellem megtartása mellett sikerült több fontos ügyet napirendre vennie. Egyik ilyen kardinális kérdés volt az erdélyi lelkészképzés ügye, azon belül különösképpen a teológiai szeminárium helyszínének kiválasztása: 1852-től Nagyenyed és Kolozsvár relációjában Bodola Enyed-párti volt. Az 1854. évi zilahi közzsinat a teológiai szeminárium ideiglenes székhelyéül Kolozsvárt jelölte ki (nagyenyedi névvel), és a szervezet vezetésével a helyettes püspök Bodola Sámuel teológiai tanárt bízták meg. A Bodola-féle szeminárium a systhematica theologia, historica theologia, exegetica theologia és practica theologia tudományterületek szerinti szervezeti egységekből állt. Bodola Sámuel és egykori enyedi kollégái Kolozsváron is enyedi tanárok maradtak, s azért a célért munkálkodtak, hogy az 1849-ben lerombolt Bethlen Kollégium újjáépüljön, és a szeminárium a tanítóképzővel együtt Enyedre költözhessen. Ez a sokak számára fontos cél 1862-ben valósult meg. Bodola a lelkészképzés ügyén túl is sokat foglalkozott iskolaügyekkel. Célul tűzte ki egy jogi képzés indítását, ami 1864-ben Marosvásárhelyen meg is kezdődött. A felsőoktatás mellett fontos volt számára a nép- és gimnáziumi nevelés fellendítése, valamint egy ipari iskola felállítása. Jelentős szerepe volt az 1849-es rombolások utáni építkezésekben. A püspöki székhelyet is ekkor költöztették Enyedről Kolozsvárra.

Bodola Sámuel negyven év tanári működés és ötven év lelkészi szolgálat után 1866. ápr. 22-én hunyt el, Marosvásárhelyen temették el, Antal János püspök sírja mellett.

Művei

Kik az igaz keresztények?, Brassó, 1831.

Katekizmus, Kolozsvár, 1832.

Keresztyén anyaszentegyház négy oszlopai, Nagyenyed, 1845.

Az élő egyház és annak ismertető jegyeiről, Kolozsvár, 1856.

Ki volt a reformátusok első püspöke Erdélyben? In: Az Erdélyi Reformata Anyaszentegyház Névkönyve 1865-re, 1865.

Irodalom

BARTÓK György: Bodola Sámuel, erdélyi református püspök, in Nagy papok életrajza, Bp., 1877. 257– 298.

SZÁSZ Gerő: A bevégzett ember. Bodola Sámuel emlékezete, Kolozsvár, 1866.

Szerző

Szatmári Emília