Kárpátaljai református lelkészek a GULAG-on

A lap korábbi változatát látod, amilyen Lanyi.gabor (vitalap | szerkesztései) 2024. december 9., 15:11-kor történt szerkesztése után volt.
(eltér) ← Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)

A Kárpátalja területére 1944 októberében beözönlő szovjet hadsereg a lelkészeket nem vitte el az ún. háromnapos munkára, azonban az 1946 és 1951 között 19 református lelkészt hur-coltak kényszermunkatáborba szovjetellenes tevékenység címén.

Történeti háttér

A szovjet csapatok Kárpátaljára történt bevonulását követően a területet nem csatolták azonnal a Szovjetunióhoz, a Vörös Hadsereg fennhatósága alatt felállt egy ideiglenes állam-alakulat (Kárpátontúli-Ukrajna), amely már 1944 novemberében elindította a térség szovje-tizálását. Ahogy fent említettük – az ún. háromnapos munka címén – egyetlen egyház papját vagy lelkészét sem listázták be a málenykij robotra elhajtandó férfiak közé, ennek ellenére hét református lelkész mégiscsak bekerült a szolyvai gyűjtőtáborba a gyülekezeti tagokkal együtt. Petrov hadseregtábornok (4. Ukrán Front) december 5-i parancsa szerint – két hét múlva – ők mind hazatérhettek.[1] Ez viszont nem jelentette azt, hogy az egyházak szolgálói szabadon folytathatták tevékenységüket,[2] hiszen a szekularizációról szóló rendeletet már 1944. december 5-én kiadta a Kárpátontúli-Ukrajna Néptanácsa.[3] A rendszer ellenségeinek felkutatása már 1944-ben elkezdődött, mely elsősorban az előző államhatalom idején aktív emberek ellen irányult.[4] A református lelkészeket ez az üldözés két évvel később érte el.

Az elhurcolások folyamata

Az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság (USZSZK) Állambiztonsági Minisztériuma Kár-pátontúli Hivatala 1946-ban tartóztatta le az első három református lelkészt. Közülük az első (1946. július 31.) Gönczy Pál nagydobronyi lelkész volt. A 45 éves tiszteletes ellen fel-hozott legsúlyosabb vád az volt, hogy „szervezője és toborzója volt a Nyilaskeresztes fasisz-ta pártnak Kárpátontúli-Ukrajna magyar megszállásának idején,”[5] valamint folyamatosan „propagandát fojtatott Kárpátontúli-Ukrajna Magyarországhoz történő visszacsatolásáért”, illetve másik két személlyel együtt „közösen megpróbálták magukhoz ragadni a hatalmat”.[6] A bíróság 1946. november 20-án nyolc év javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabad-ságvesztésre, halmazati büntetésként öt év jogvesztésre és teljes vagyonelkobzásra ítélte az USZSZK Btk. 54-4. tc., 54-10. tc. 1. bek., az 54-11 alapján.[7] Büntetését Turinszk településen (Szverdlovszki terület) töltötte le. 1954. július 31-én helyezték szabadlábra, ám a halmazati büntetése miatt nem térhetett haza, hanem Silinszk nevű falu szovhozába internálták (Szu-hobuzinszki járás, Krasznojarszki terület). 1956. májusában térhetett haza családjához, majd haláláig folytatta lelkészi szolgálatát. 1992. augusztus 14-én rehabilitálták.[8]

Az 55 éves Balogh Sándor eszenyi lelkészt 1946. október 18-án tartóztatták le, december 12-én ítélték öt év javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre, valamint vagyonelkobzásra. Őt is a fent említett Btk. cikkelyek alapján hurcolták az Urál-vidékén elterülő Csez település táborába (Jekatyerinburgi terület), ahol 1948. február 25-én elhunyt. Rehabilitálási rendeletének keltezése 1991. július 29. Utánuk a 42 éves Narancsik Imre következett, akit 1946. november 28-án, szintén szovjetellenes tevékenység vádjával tartóztat-tak le, újságíróként is perbe fogták a Magyar Gazdá-ban közzétett cikkei miatt. Három hó-napot töltött vizsgálati fogságban Ungváron, ahol vallatás közben súlyosan bántalmazták, majd 1947. február 27-én nyolc év javító-nevelő munkatáborban letöltendő jog- és szabad-ságvesztésre, illetve teljes vagyonelkobzásra ítélték.[9] Ezt követően az Irkutszki területen található tajseti 7. számú munkatáborba került, ahol – Menczer Gusztáv lágerkórházi orvos megállapítása szerint – dystrophia (táplálkozási rendellenesség) okozta 1948-ban a halálát.[10]

Az 50 éves Csok József kisbégányi lelkész volt a sorban a negyedik, akit 1946. júniusában először a földtörvény megszegése miatt vont felelősségre a Beregszászi Körzeti Végrehajtó Bizottság, majd átadták az ügyet az Állambiztonsági Minisztérium körzeti hivatalának. A tiszteletest 1946. december 11-én letartóztatták, az ítéletet 1947. május 16-án mond-ták ki felette: négy év javító-nevelő munkatábor, 3 év jogvesztés és vagyonelkobzás, szintén szovjetellenes tevékenység miatt. Büntetésének mind a hét évét letöltötte, 1953-ban tért haza, s folytatta lelkészi szolgálatát Borzsova, Bene, Tiszakeresztúr, Tiszaújlak és Csetfalva településeken. Csak halálát követően rehabilitálták, őt is 1992-ben.[11]

Az 1947. évben két letartóztatás zajlott, majdnem egyidőben, a 30 esztendős Zimányi Jó-zsef rafajnaújfalui lelkészt 1947. október 11-én, Horkay Barna 39 éves nagyszőlősi lelkészt pedig október 17-én tartóztatták le. Az ellenük felhozott vádak között elsőhelyen szerepelt, hogy kezdeményezői és szerzői voltak a szovjet állam és párt vezetőjének nevére címzett szovjetellenes tiltakozó levélnek, amely kimerítette a fent már többször idézett Btk. 54-10. 2. bek., 109. és 196. tc. bűncselekményeit. Büntetésük is azonos volt, hét év javító-nevelő munkatábor. Zimányi a sarkkörön túli norilszki kényszermunkatáborban (Krasznojarszki határterület) töltötte le bűnetetését (szabadult: 1953. január 3., száműzetésből hazatért: 1955. május 13.) és 1959-ben családjával áttelepült Magyarországra. Őt rehabilitálták leg-hamarabb a lekészek közül, 1989 májusában. Horkay tiszteletes több tábort is megjárt fog-sága idején, volt Buchta-Vanina, Kolima, Susuman és Nyekszikan településeken (Magadani terület). Ő is kiszabadult 1953-ban a lágerből, de 1955 nyaráig száműzetésben volt.[12] Haza-térése után folytatta lelkészi szolgálatát, s őt is 1989-ben rehabilitálták.

Úgyszintén két református lelkészt tartóztattak le 1948-ban is: Simon Zsigmond asztélyi lelkészt 1948. június 28-án, és Fekete Gyula csetfalvai misszionáriust 1948. augusztus 16-án. Előző 54, utóbbi 43 éves volt. Mindkettőjüket 25 év javító-nevelő munkatáborban letöl-tendő szabadság- és öt év jogvesztésre, valamint vagyonel¬kobzásra ítélték, mint bűnözőket a BTK sokszor említett és hírhedt paragrafusai alapján. Az asztélyi lelkész a mordoviai Potyma 11-es lágerében, míg Fekete Gyula Tajsetben raboskodott. Mindkettőjüket az 1991. év végén rehabilitálták.[13]

Az 1949. év tömeges letartóztatást hozott, öt lelkészt és egy lelkészsegítőt tartóztattak le március folyamán (Kovács Zoltán tiszaújlaki, Pázsit József munkácsi, Asszonyi István for-golányi, Györke István beregújfalui és Huszti Béla kígyósi lelkészeket, valamint Gulácsy Lajos munkácsi lelkészsegítőt), majd novemberben Zsurki József nagypaládi lelkészt. Az első hat ember nyomozati ügyiratát – a Baráti Kör tagságaként kezelve – 1949. áprilisa fo-lyamán összevonták és kollektív vádemelést terjesztettek be, mint összeesküvők ellen. A lelkészeket mind 25 év javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadság- és öt év jogfosztásra, teljes vagyonelkobzásra ítélték, míg a lelkészsegítő Gulácsyt tíz évre.[14] Hiába kaptak kollektív ítéletet, a lelkészeket szétdobálták a hatalmas GULAG-táborrendszer telepeire:

  • Kovács Zoltán (42) kezdetben az Angara folyó környéki erdőkben fakitermelésen dol-gozott, majd egy Omszkban épülő benzingyárnál kőművesként. Hazatérését követően, 1982-ben feleségével együtt áttelepült Magyarországra.[15]
  • Pázsit József (35) a kazahsztáni Dzsezgazganba rézbányájába, Kingirbe került kőművesnek.
  • Asszonyi István (40) a kazahsztáni réz- és ólombányákban töltötte le a büntetését.
  • Huszti Béla (54) – mint E-951 jelzéssel ellátott rab – a szibériai Tajsetben töltött le a hét évet. Rabságából 1956 júniusában szabadult.
  • Györke István (53) a közép-szibériai Tajset és Bratszk térségében töltötte le fogságát.
  • Gulácsy Lajos (24) fogolyként először a kazahsztáni Dzseszkazgába építőtáborba, majd asztalosműhelybe került,[16] végül átirányították a kingiri táborba,[17] ahol végzett-sége szerint géplakatosként dolgozott.[18] Hét év raboskodás után 1956 májusában szabadult és tért vissza Kárpátaljára.

Bár Zsurki József nagypaládi lelkészt (48) is 1949. november elején tartóztatták le és 1950 januárjában ítélték el, rá is 25 év javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztést és öt év jogfosztást, valamint teljes vagyonelkobzást róttak. Ő is Kazahsztánban, Karagan-dában töltötte fogságát, ahonnét 1956-ban betegen tért haza, majd 1957-ben elhunyt. Fenti hat embert az 1991. év folyamán, míg Zsurkit 1992-ben rehabilitálták.[19]

1950-ben újra három lelkészt vittek el a belügyi szervek: Vass József (40) técsői lelkészt január elején, Tárczy Dániel (49) kisdobronyit október közepén, míg Szutor Jenő (60) bereg-szászi lelkészt december elején. Mindhármukat a Btk. 54-4. és 54-10.c. alapján ítélték el, 25 év javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadság- és öt év jogfosztásra, teljes vagyonel-kobzásra. Vass tiszteletes az Urálon túli Petropavlovszk és a kazahsztáni Karaganda tábora-iban, míg Tárczy Vorkuta környékén raboskodott, száműzetését pedig Sziktivkában (Komi AT) töltötte.[20] Vass József és Tárczy Dániel is 1956-ban szabadult. Előbbi még 30 évig, 1987-ig szolgálta a técsői és a viski gyülekezeteket, mint esperes lelkész,[21] utóbbi további 23 évig szolgálta egyházát. Vass rehabilitációjáról a javaslat már 1990 januárjában megszü-letett, de csak két év múlva lépett életbe,[22] míg Tárcyt 1991-ben rehabilitálták.[23]

Sajátos volt a letartóztatásakor már 60 éves Szutor Jenő beregszászi lelkész helyzete, mert őt a letartóztatása előtt kulákká nyilvánították. Letartóztatását követően a KGB ungvári börtönébe szállították. Az ítélethozatal után a szibériai Ozerlagba került, majd Irkutszkba, ahol 1951. augusztus 29-én megtért Teremtőjéhez.[24] Még a Szovjetunió idejében, 1972. au-gusztus 24-én rehabilitálták.[25]

A sztálini időszak utolsó letartóztatott lelkésze 1951-ben Forgon Pál 38 esztendős viski lelkész volt, akit december 13-án vittek el, majd 1952 elején született meg az ítélete: 25 év kényszermunkatábor, öt év jogvesztés és vagyonelkobzás.[26] Az Omszk környéki lágerek egyikében dolgozott 1 628 napot – ahogy visszaemlékezésében írta –, majd 1956 májusában szabadult.[27] 1989-ben rehabilitálták.

Emlékezete

Miután 1955–56-ban az életben maradt lelkészek visszatértek, a gyülekezetek, hívek úgy néztek rájuk, mint akik megjárták a halál völgyét, s megtartotta őket a hitük, a Teremtőjük. Abban az időben – igaz csak suttogva, egymás között – hithősként tekintettek rájuk. Ezt ké-sőbb megerősítette, hogy a Szovjetunió 1991-es széthullását követően sorra jelentek meg visszaemlékezéseik, melyek között elsőként Kovács Zoltán: Bilincsben és békességben című emlékirata látott napvilágot.[28] Ezt követte Forgon Pál lágervisszaemlékezése,[29] majd 1995-ben Zimányi József,[30] 1998-ban Horkay Barna,[31] 2005-ben pedig Gulácsy Lajos megjelent önéletírása.[32] Az 1991-et követő időszakban már szervezett formában is a megemlékezünk róluk, amit a helyi egyházi és világi szervezetek kezdeményeztek. Ezen túl azok a gyülekezetek is ápolják emléküket, ahol huzamosabb ideig, vagy ahol 1956-ot követően szolgáltak.

Kutatástörténet

A Szovjetunió idejében csak szájról szájra járva terjedtek ezek a történetek, majd 1991-et követően – a visszaemlékezések megjelenése után – lett a Gulág-járta lelkészek története közismert. A téma tudományos kutatása csak a 2000-es években kezdődött el. Elévülhetetlen érdeme van ebben a Kárpátaljáról elszármazott, jelenleg már Magyarországon élő és szolgá-ló lelkésznek, Fodor Gusztávnak. Fodor tiszteletes az egykori ungvári KGB-levéltárában lefényképezte mind a 19 lelkész bírósági peranyagát, s azok kivonatát 2017-ben egy – adat-tár jellegű – kiadványban közreadta.[33] A 19 elhurcolt lelkészből egynek – Kovács Zoltánnak – készült el az életútfeldolgozása Barta Elemérnek köszönhetően, de az még nélkülözi a peranyagot. Fodor tiszteletes azonban máig nem folytatta a bírósági peranyagok teljes feltárását, pedig nagyon hiányoznak a kontrollforrások.

Irodalom

  • Barta Elemér: Velünk az Isten! Gulág-sors Kovács Zoltán élettörténetén keresztül. Ungvár, RIK-U Kft., 2016.
  • Dupka György (szerk.): Egyházüldözés Kárpátalján (1944–1991): az állandó kiállítás katalógusa. Kárpátaljai Magyar Könyvek 262. Intermix Kiadó, Ungvár–Budapest, 2017.
  • Fodor Gusztáv: Akik a nagy nyomorúságból jöttek. A sztálini diktatúra koncepciós perei kárpátaljai református lelkészek ellen a KGB ungvári levéltárának dokumentumai alapján. Peranyagok, életrajzi adatok, fényképek. KRE – RKKKA, h.n., 2017.
  • Forgon Pál: Ott voltam, ahol a legszebb virágok nyílnak. Egy kárpátaljai református lelkész a Gulágon. Budapest, MRE Kálvin János Kiadó, 1992.
  • Horkay Barna: A keleti baráti kör: Képek a kárpátaljai ébredésből. Szerzői kiadás, h.n., 1998.
  • Kovács Zoltán: Bilincsben és békességben. Szibériai rabságom története, Budapest, Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, 1990.
  • Molnár D Erzsébet: A város szovjetizálása és a késő sztálini időszak, in Szamborovszkyné Nagy Ibolya, Molnár D. Erzsébet (szerk.): Beregszász város monográfiája (kollektív monográfia), Beregszász, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, 2024.
  • MOLNÁR D. Erzsébet: Dacolva a szovjethatalommal, in Magyar hősök. Elfeledett életutak a 20. századból, MCC–NEB–Mandiner.hu, 2020.
  • Rózsás János: Gulág Lexikon, Püski Kiadó, Budapest, 2000.
  • Szamborovszkyné Nagy Ibolya: „Maradjatok meg ezért a hitben szilárdan és állhatatosan”: A kárpátaljai református közösség meg-maradási esélyei és lehetőségei a Szovjetunióhoz történt csatolás után, Betekintő, 17(2023/1), 61–87., 66. htps://doi.org/10.25834/BET.2023.1.3
  • Szamborovszkyné Nagy Ibolya: Egyházpolitika szovjet módra, in: Csatáry György et al. (szerk.): Kárpátalja története: Örökség és kihívások. Beregszász –Ungvár, II. RF Kárpátaljai Magyar Főiskola – RIK-U Kiadó, 2021.
  • Szántó János (szerk.): Mélységből a magasba. Bizonyságtétel az elmúlt időkről. Gulácsy Lajos önéletírása, Kárpátaljai Református Egyház Sajtóosztálya, Munkács, 2005.
  • Zimányi József: Tűzoszlopoddal jéghegyek között: Zimányi József életútja. Budapest, Fundamentum Alapítvány, 1995.

Szerző
Szamborovszkyné Nagy Ibolya

  1. ↑ Dupka György (szerk.): Egyházüldözés Kárpátalján (1944–1991): az állandó kiállítás katalógusa. Kár-pátaljai Magyar Könyvek 262. Intermix Kiadó, Ungvár–Budapest, 2017, 41
  2. ↑ Lásd: Szamborovszkyné Nagy Ibolya: „Maradjatok meg ezért a hitben szilárdan és állhatatosan”: A kár-pátaljai református közösség meg-maradási esélyei és lehetőségei a Szovjetunióhoz történt csatolás után, Betekintő, 17(2023/1), 61–87., 66. htps://doi.org/10.25834/BET.2023.1.3
  3. ↑ Szamborovszkyné Nagy Ibolya: Egyházpolitika szovjet módra, in: Csatáry György et al. (szerk.): Kárpát-alja története: Örökség és kihívások. Beregszász –Ungvár, II. RF Kárpátaljai Magyar Főiskola – RIK-U Kiadó, 2021, 529.
  4. ↑ Molnár D Erzsébet: A város szovjetizálása és a késő sztálini időszak, in Szamborovszkyné Nagy Ibolya, Molnár D. Erzsébet (szerk.): Beregszász város monográfiája (kollektív monográfia), Beregszász, II. Rá-kóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, 2024, 249.
  5. ↑ Архів Управління Служби Безпеки України в Закарпатській області (Arkhіv Upravlіnnia Sluzhbi Bez-peki Ukraїni v Zakarpats'kіi oblastі, AUSBU ZО), Fond P-2258, op. 1, od. zb. 2170. delo.823. Gönczy Pál anyagai.
  6. ↑ Nyomozati határozat Gönczi Pál őrizetben tartásának meghosszabbításáról, in Fodor Gusztáv: Akik a nagy nyomorúságból jöttek. A sztálini diktatúra koncepciós perei kárpátaljai református lelkészek ellen a KGB ungvári levéltárának dokumentumai alapján. Peranyagok, életrajzi adatok, fényképek. KRE – RKKKA, h.n., 2017. 42.
  7. ↑ Gönczy Pál kérelmének elutasítása, kelt, 1955. március 30., in Fodor: Akik a nagy, 46.
  8. ↑ Határozat Gönczy Pál rehabilitásáról, kelt Ungvár, 1992. augusztus 14., in: Fodor: Akik a nagy, 51–52.
  9. ↑ AUSBU ZО, Fond P-2258, op. 1, od. zb. 3292. delo 1063.
  10. ↑ BALOGH Sándor: Sorsüldözöttek, Ungvár–Budapest, Galéria Kiadó, 1992, 27–28.
  11. ↑ AUSBU ZО, Fond P-2258, op. 1.,od. zb. 3292, delo 1063. Csok József peranyaga
  12. ↑ AUSBU ZО, Fond P-2258, op. 1., od. zb. 5983, delo C-2274. Zimányi József és Horkay Barna peranyaga egy dossziéban.
  13. ↑ AUSBU ZО, Fond P-2258, op. 1., od. zb. 770, delo 1970. Simon Zsigmond és Fekete Gyula peranyaga egy dossziéban.
  14. ↑ AUSBU ZО, Fond P-2258, op. 1., od. zb. 248, delo 2258, (I–II–III.) Kovács Zoltán, Pázsit József, Asszonyi István, Gulácsy Lajos, Huszti Béla és Györke István lelkészek pere egy jogi egységbe került, peranyagaik 3 dossziéban találhatók.
  15. ↑ Barta Elemér: Velünk az Isten! Gulág-sors Kovács Zoltán élettörténetén keresztül. Ungvár, RIK-U Kft., 2016, 104.
  16. ↑ Szántó János (szerk.): Mélységből a magasba. Bizonyságtétel az elmúlt időkről. Gulácsy Lajos önéletírása, Kárpátaljai Református Egyház Sajtóosztálya, Munkács, 2005, 29.
  17. ↑ Rózsás János: Gulág Lexikon, Püski Kiadó, Budapest, 2000, 122.
  18. ↑ Szántó (szerk.): Mélységből, 35.
  19. ↑ AUSBU ZО, Fond P-2258, op. 1., od.zb. 2272, delo 2542. Zsurki József peranyaga.
  20. ↑ Papp Vilmos hagyatéka, Tárczy Dániel mappa. Idézi: Fodor: Akik a nagy, 554.
  21. ↑ Özv. Vass Józsefné önéletrajza, Técső 2000. X. 3. uo., 530.
  22. ↑ AUSBU ZО, Fond P-2258, op. 1., od. zb. 456, delo 2582. Vass József peranyaga
  23. ↑ AUSBU ZО, Fond P-2258, op. 1., od. zb. 2401, delo 2857. Tárczy Dániel peranyaga
  24. ↑ MOLNÁR D. Erzsébet: Dacolva a szovjethatalommal, in Magyar hősök. Elfeledett életutak a 20. századból, MCC–NEB–Mandiner.hu, 2020, 418.
  25. ↑ AUSBU ZO, Fond P-225., op. 1., od. zb. 5636, delo 2900. Szutor Jenő peranyaga.
  26. ↑ AUSBU ZО, Fond P-2258, op. 1., od. zb. 963, delo 3144. Forgon Pál peranyaga.
  27. ↑ Forgon Pál: Ott voltam, ahol a legszebb virágok nyílnak. Egy kárpátaljai református lelkész a Gulágon. Budapest, MRE Kálvin János Kiadó, 1992, 5.
  28. ↑ Kovács Zoltán: Bilincsben és békességben. Szibériai rabságom története, Budapest, Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, 1990.
  29. ↑ Forgon: Ott voltam…
  30. ↑ Zimányi József: Tűzoszlopoddal jéghegyek között: Zimányi József életútja. Budapest, Fundamentum Ala-pítvány, 1995.
  31. ↑ Horkay Barna: A keleti baráti kör: Képek a kárpátaljai ébredésből. Szerzői kiadás, h.n., 1998, 247 p.
  32. ↑ Mélységből a magasba…
  33. ↑ Fodor: Akik a nagy…
A lap eredeti címe: „https://refwiki.kre.hu/index.php?title=Kárpátaljai_református_lelkészek_a_GULAG-on&oldid=794”