RefWiki

1883. évi középiskolai törvény

A dualista Magyarország és Erdély középfokú oktatását szabályozó törvény (1883. évi XXX. törvénycikk), amely a kommunista államosításig meghatározta a felsőbb oktatás struktúráját és egyúttal szervesen illeszkedett hazánk 19. század végi modernizációs törekvéseihez.

A törvény tartalma

Az 1883. évi XXX. törvénycikk a középiskolákról és azok tanárainak képesitéséről az ekkor már Trefort Ágoston vezette Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium második igazán jelentős tanügyi törvénye volt. Az öt fejezetből és összesen 74 szakaszból álló jogszabály célja az alsófokú oktatásra épülő szekunder szektor átfogó szabályozása volt. A törvény kétféle iskolatípust különített el: a gimnáziumot és a reáliskolát, s törvényi erőre emelte az 1875. évi minisztériumi rendeletet a reáliskola 6-ról 8 osztályosra bővítéséről. Továbbá bevezette a reáliskolások számára a kiegészítő latin nyelvi érettségi oktatását. Ezzel együtt a két iskolatípus közötti döntő különbség megmaradt: a reáliskolában érettségizettek útja csak a műszaki és természettudományos felsőoktatási intézményekbe vezethetett: „A gymnasium és reáliskolának az a feladata, hogy az ifjuságot magasabb általános műveltséghez juttassa és a felsőbb tudományos képzésre előkészitse. A gymnasium e feladatot a minden irányu humanisticus, főleg az ó-classicai tanulmányok segélyével, a reáliskola pedig főleg a modern nyelvek, a mennyiségtan és természettudományok tanitása által oldja meg.” Mindkét iskolatípusban a 9. évüket betöltött fiúk kezdhették meg tanulmányaikat. Új szabályozási terület volt a tanosztályok létszámának limitálása: ahol három éven át jelentősen meghaladja a diákok száma a 60-at, párhuzamos osztály kell nyitnia az iskolának főállású rendes tanár alkalmazásával. A törvény hangsúlyos eleme volt, hogy az kiterjesztette az állami felügyeletet a felekezeti (és egyéb: magán, társulás, község által fenntartott) gimnáziumokra is, csorbítva azok addigi önállóságát. A középiskolai törvény meglehetősen részletesen, sok passzusban szabályozta a hétköznapi tanügyigazgatási ügymenetet (pl. bizonyítványok kiállítása, átlépés egyik iskolából a másikba, magántanulók nyilvános érettségije, érettségi vizsga megszervezése stb.). A középiskolai törvény részletesen szabályozta a tanári kar összetételét, a tanári alkalmazás és a tanárokat érintő fegyelmezési eljárás rendjét. Eszerint a 8 osztályos teljes gimnáziumban min. 10 főből álló rendes tanári karra volt szükség, amelybe a szintén rendes tanári kinevezéssel bíró igazgató is beletartozott. Külön fejezet gondoskodott a tanárképzés szabályozásáról. Ennek lényege, hogy innentől kezdve itt is érvényesült az állam primátusa, ami hosszú távon határozta meg a szektor fejlődését. Ez a törvény intézkedett ugyanis Magyarországon először a tanárképzésről: állami tanárvizsgáló bizottság előtt kellett letenni a képesítő vizsgát. A középiskolai törvény az országot 12 középiskolai tankerületre osztotta. Az élükre állított állami alkalmazott tankerületi főigazgató kötelessége volt az illetékességi területen működő összes középiskola szakszerű felügyelete – beleértve tehát az egyházi fenntartású intézményeket is. A tankerületi főigazgató bármikor meglátogathatta az intézményeket, a teljes és nyilvános érettségi kiállítására jogosult középiskolákban az érettségi vizsgákon személyesen vagy megbízottja révén elnökölt. Hasonló logikában csupán néhány paragrafus erejéig ugyan, de határozottan szabályozta és az államilag irányított struktúra szerves részévé tette a törvény a magán középiskolákat is.

A törvény megszületésének körülményei, a felekezeti iskolák autonómiája

A középiskolai törvény közvetlenül három hasonló szabályozó dokumentumra, az I. és a II. Ratio Educationisra (1777, illetve 1806), valamint az Organisationsentwurfra (1849) alapozva született. Ugyanakkor a dokumentum tükrözi a 19. század utolsó harmadának–negyedének új szakmai elvárásait: igazodott az akkor már másfél évtizede érvényben lévő tankötelezettséghez, valamint a kontinentális (dominánsan francia és német) oktatási struktúra jellegzetességeihez. A viszonylag kontinuus fejlődési folyamat eredményeként megszülető törvény elfogadását így is hosszas országgyűlési előkészítés és egyeztetés előzte meg, amely során a felekezeti autonómiák visszaszorítása vált a legélesebb ellenállás és vita tárgyává. Ennek a folyamatnak az eredményeként a kormányzati befolyásnak három szintje alakult ki: a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium közvetlen a., rendelkezése, b., vezetése és c., felügyelete. A miniszter közvetlen rendelkezése alá tartoztak az állami középiskolák és az ún. királyi katolikus gimnáziumok, amelyek döntően a jezsuiták konfiskált vagyonából létrehozott Tanulmányi Alapból voltak fenntartva. A miniszter vezetése alá tartoztak azok az intézmények, amelyek nagyrészt saját erőforrásaikból működtették iskoláikat, de elfogadták a minisztérium szakmai vezetését, követték az állami tantervet és rendtartást. Ide tartoztak a törvényhatóságok, települések, társulatok, katolikus főpapok, szerzetesrendek, görögkatolikusok, izraeliták és magánszemélyek által fenntartott iskolák. Végül az autonóm egyházak iskolái felett a miniszter csak felügyeletet gyakorol, tanügyeiket maguk intézték: ide tartoztak az evangélikus, a református, az unitárius és görög keleti egyház iskolái, valamint az erdélyi római katolikus Státus hét középiskolája, amelyek felett a tankerületi főigazgatók útján gyakorolta a felügyeletet. Államérvényes bizonyítványt, így érettségit is csak olyan, a nyilvános joggal felruházott iskolák adhattak ki, amelyek a törvény minden feltételének megfeleltek.

Tantervi szabályozás, tanítási nyelv

A törvény nem alkotott új tanrendeket. A reáliskola tantervét az 1875-ös rendelettel határozta meg a minisztérium, a gimnáziumét pedig 1879-ben, a hozzá kapcsolódó utasítások 1880-ben, Kármán Mór munkájaként születtek. A gimnázium heti tanóratervében legnagyobb súllyal (20,6%) a latin szerepelt, ez után a magyar (12,9%), majd ettől alig lemaradva a matematika (12,5%). A görög és német nyelv egyenlő arány képviseltek (8,2%), ezután az immár rendes tantárggyá vált testnevelés (6,9%), majd a történelem következett (6,4%) a tantárgyak erősorrendjében. A klasszikus tárgyak súlya így csökkent valamelyest az Entwurf óratervéhez képest. A reáliskola valamivel bővebb heti óratervében legnagyobb súllyal (12,3%) a matematika szerepelt, ezt követi nem sokkal lemaradva a magyar (11,8%), majd a német nyelv (9%), a történelem és a geometria egyenlő értekkel (8,6%), végül a rajz (8,2) és a francia nyelv (7,8%) a nagyobb súlyú tantárgyak sorában. Itt is kötelező tárgy volt a testnevelés (6,5%). A két óratervet összevetve azt láthatjuk, hogy a két sajátosan képző tantárgycsoport szinte azonos arányt képviselt: latin-görög 28,8%, a matematika-német-francia 29,1%. Ha azonban utóbbihoz a természetrajz-fizika-kémia tantárgyakat is hozzávesszük (40%), akkor a reáliskola tantárgyi szerkezete erőteljesebben képviseli a törvényben meghatározott képzési célt. A két középiskolatípusban folytatott képzés némileg közeledett egymáshoz a későbbiekben. Az 1890. évi XXX. törvénycikk ugyanis bevezette a gimnáziumokban a görögpótló tantárgyakat: eszerint az 5. osztálytól kezdve választani lehetett a görög nyelv helyett vagy magyar írók klasszikus munkásságnak bővebb tanulmányozását, vagy szabadkézi és geometriai rajzot. Fontos fejlemény volt az is, hogy a 1892-től rendkívüli, azaz választható tantárgyak között szerepelt a reáliskolában a latin, valamint, hogy a reáliskolások kiegészítő érettségit tehettek latinból valamelyik gimnáziumban. Ezáltal a reáliskola korlátozottabb érettségije is utat nyitott az orvosi és jogi képzés felé. Az Entwurf alatti német tannyelvi próbálkozás kudarcától kezdve a magyar középiskolai oktatási nyelv folyamatosan nyert teret. Az 1870-es évektől a legtöbb középiskolába a magyar oktatási nyelvet vezette be az illetékes minisztérium az 1868. évi XLIV. ún. nemzetiségi törvény 17. §-a alapján. Oktatási segédnyelvként alkalmazhatták a helyi domináns nemzetiségi nyelvet, az alsóbb osztályokban. Kizárólagosan német tannyelvű volt a 7 erdélyi szász evangélikus gimnázium és Felsőlövő szintén evangélikus gimnáziuma. Románul tanítottak 5 középiskolában, szerbül pedig 1-ben. (Három felvidéki szlovák nyelvű gimnáziumot magyarellenességükre hivatkozva 1874-ben bezárt az illetékes miniszter.) Összesen tehát 13 intézet, az összes középiskola kb. 7 százaléka. A törvény úgy rendelkezett, hogy az egyes hitfelekezetek maguk állapítják meg középiskoláik tannyelvét, azonban, ha az nem a magyar, kötelesek a magyar nyelvet és irodalmat rendes tantárgyként oktatni, a 7–8. osztályban magyar nyelven, és az érettségi is magyar nyelven teendő ebből a tárgyból.

A törvény hatása

Az első középiskolai törvény több mint 40 évig volt hatályban, véglegessé tette az állam egységes irányítását, illetve felügyeletét, mindezt részletekbe menő szabályozással. Ennek következményeként kialakult a kettős ágú középiskolai intézményrendszer a gimnáziummal és a reáliskolával. A görögpótló tantárgyak bevezetésével a gimnáziumnak is két változata alakult ki: a görögöt tanító klasszikus humanista képzés és a csak latinon alapuló humanisztikus oktatás, amely jelentősebb korszerű ismeretanyaggal egészült ki. Ezzel a kettős szerkezettel szemben már korán, az 1860-as évektől kezdve megfogalmazódott az a kritika, hogy mivel már iskolakezdéskor, tíz éves korban választásra kényszeríti a diákokat, szükség lenne az egységes középiskola kialakítására, amelyben az 1–4. osztályokat foglalná magában, és 14 éves kor körül történne az érdemi választás a gimnázium vagy reáliskola között. Ez az elképzelés később (1892, 1906, 1913) is rendre felmerült, azonban a részletesebb elképzelések megvitatásánál tovább nem jutott a szakpolitika. A középiskolai törvény elfogadását követően jelentősen nőtt mind a középiskolák száma (179-ről 222-re), mind pedig a tanári képesítéssel rendelkező tanárok aránya – ez utóbbi a korszak végére elérte a 88%-ot.

Irodalom

1883: XXX. törvénycikk a középiskolákról és azok tanárairól. Az 1883dik évi törvények gyűjteménye, II. Budapest, 1883. 332-392.

GARAI Imre, A középiskolai tanári professzió intézményesülésének folyamatai. A tanárvizsgáló bizottság és a tanárképző intézet működése a pesti tudományegyetemen az 1862–1919 közötti időszakban, ELTE Eötvös József Collegium, Budapest, 2022.

KELEMEN Elemér, Oktatásügyi törvényhozásunk fordulópontjai a 19–20. században, Iskolakultúra, 2003, 13, 2, 47–56.

KELLER Márkus, Saját törvényeik szerint? A középiskolai tanárok szakmai autonómiája a 19. század végén, Replika, 2021, 119–120, 85–98.

MANN Miklós, Trefort Ágoston élete és működése, Akadémia Kiadó, Budapest, 1982.

SASFI Csaba, Felekezetiség és a középiskolai szocializáció színterei, Századok, 2010, 144, 3, 563–593.

Szerző

Ugrai János