RefWiki

Vegyes házasságoknak –legtágabb értelemben – azokat a házasságokat nevezik, amelyeket két különböző valláshoz tartozó fél kötött. Reverzálisnak azt a római katolikus egyházjog szerinti ígéretet nevezik, amelyet vegyes házasság esetében a nem római katolikus fél ad, hogy összes gyermekét római katolikus vallás szerint fogja nevelni.

Az ókori és a középkori európai szemlélet

A pogányokkal való házasságkötés tiltása a zsidók és pogányok közti házasság ősi tilalmából ered. Ennek az alapvető tilalomnak a folyománya már az ókorban is a keresztények és az eretnekek közötti házasodás tilalma volt. A keresztények és zsidók közötti házasságkötéseket a római jog a 4. századtól büntette, de a gyakorlat ezeket az intézkedéseket hatályon kívül helyezte. Az ókor vége felé és a kora középkorban ismét nagyobb hangsúlyt kapott a zsidók és a keresztények közötti házasság tiltása. A középkorban felmerült továbbá a mohamedánok és keresztények vegyes házasságának problémája is. A kora középkori katolikus zsinatok többször foglalkoztak a kérdéssel. A nem kereszténnyel való házasságkötést helytelenítő vélemények, írások bekerültek az 1140 és 1917 közötti időszak legfontosabb kánonjogi egyetemes gyűjteményébe, a Gratianus Decretumába is. Ez a munkát egyetlen egyházi hatóság sem emelte teljes egészében törvényerőre, ennek ellenére jelentős hatást fejtett ki az évszázadok során, és közvetlen forrása volt az 1917-es Codex Iuris Canonici megfelelő rendelkezésének, és annak közvetítésével a hatályos római katolikus Egyházi Törvénykönyvnek is.

Vegyes házasságok Magyarországon

A valláskülönbség kérdése az államalapítástól a reformációig

A kereszténység magyarországi meghonosulása idején a valláskülönbség házassági akadályáról még nem beszélhetünk, mivel azt akkor még az egyházjog sem ismerte. Az első intézkedés, amely ennek a házassági akadály magyar jogtörténetben való a pogánylázadások következtében történt. A Dubnici krónika szerint minden kereszténynek megtiltották, hogy házasságot kössön a pogánylázadások vezéreinek, Vatának és Jánosnak a vérrokonaival. Az I. László és Kálmán királyok idején született rendelkezések egyrészt még a régi pogány szokásokra, másrészt pedig az izmaelita vallású lakosság asszimilációját igyekezett elősegíteni. A valláskülönbség házassági akadályának kérdése II. András uralkodása alatt merült fel. Az Aranybullában a zsidók és az izmaeliták különböző tisztségviselésének tiltásáról volt szó, de a kérdés felkeltette IX. Gergely pápa figyelmét is, aki utasította az esztergomi érseket, hogy törekedjen ezeket a házasságkötéseket megakadályozni. Az 1233. augusztus 12-én megkötött beregi egyezmény úgy határozott, hogy a keresztényeknek tilos a zsidókkal vagy izmaelitákkal házasságot kötni, ellenkező esetben jószág- és szabadságvesztésre lehetett ítélni a feleket. Roszner Ervin szerint ettől az időtől volt jelen a valláskülönbség házassági akadálya a magyar jogban.

A vegyes házasságok fejlődése a reformációt követően

A református egyházjog szerint a vallásbeli különbség pogány, muszlim vagy zsidó vallású féllel kötendő házasság esetén akadály volt. A keresztyén felekezetek közötti különbségek nem képeztek házassági akadályt. A reformációt követően, valamint a protestánsok szabad vallásgyakorlását biztosító bécsi (1606) és linzi béke (1645) utáni időszakban a vegyes házasságok száma nem volt jelentős. A 18. század folyamán a vallásilag vegyes házasságok száma növekedett, ezzel egy időben pedig felmerült annak a problémája is, hogy a vegyes házasságból származott gyermekeknek milyen vallást kell követnie. A III. Károly által 1731-ben kiadott Carolina Resolutio úgy rendelkezett, hogy a vegyes házasságokat a katolikus plébános előtt kell megkötni. Az 1734-ben kiadott II. Carolina Resolutio előírása szerint a házasságkötéskor a házasságból származó összes gyermeknek a katolikus vallásban való neveltetését illetően a felek megállapodhatnak. Ha azonban a meggyőzés eszközeivel ez nem érhető el, akkor a legvégsőbb esetben megköthetik a katolikus papok a vegyes házasságot megegyezés nélkül is, és ilyenkor a gyermekek nemük szerint megoszolva követik szüleik vallását. Mária Terézia 1749. január 2-án kelt rendeletében felhívta a püspököket, hogy az esketést végző papok rábeszéléssel, de kényszerítés nélkül vegyék rá a nem katolikus házasfeleket, hogy reverzálist adjanak. Az 1756. évi augusztus 30-án kelt rendelet „kereset alá veendőknek” rendelte azokat a szülőket, akik katolikus létükre más, vagy semmilyen vallás szerint nem nevelték a gyermekeiket, ez vonatkozott azokra is, akik reverzálist adtak, de ahhoz nem tartották magukat. Alig tíz évvel később, az uralkodó 1768. július 28-án jelentős mértékben szűkítette a protestáns felekezetek vegyes házasságokat illető jogait. A vegyes házasság megkötésére csak a katolikus papok lettek jogosultak, és csak abban az esetben lehetett megkötni ezeket a házasságokat, ha a nem katolikus fél reverzálist adott. II. József uralkodása lényegi változásokat eredményezett a vegyes házasság kérdésében is. Az 1781. október 15-én kibocsátott türelmi rendeletében eltörölte a reverzálisok érvényét és a vegyes házasságból származó gyermekekre vonatkozóan megállapította, hogy ha az apa katolikus, az összes gyermeke katolikus legyen, ha pedig az anya katolikus, a gyermekek nem szerint kövessék szülők vallását. A II. Lipót rövid uralkodása alatt összeülő országgyűlés tanácskozásainak egyik fontos eredménye volt a vallás ügyéről szóló 1790/91. évi XXVI. törvény, amelynek 15. §-a foglalkozott a vegyes házasságok kérdésével. Ezeket a házasságokat minden esetben a katolikus pap előtt kellett megkötni. A vegyes házasságokból származó gyerekeknek, ha az apa katolikus volt, akkor az ő vallását kellett követni, ha pedig az anya volt, akkor csak a lány gyermekeknek kellett anyjuk vallását követni. Protestáns apa esetén a fiúk „követhetik” (sequi possint) apjuk vallását is, vagyis nem kötelező érvényű volt a megfogalmazás, ami visszaélésekre adhatott alapot. A vegyes házasságokból származó perekben pedig a katolikus szentszékek voltak jogosultak eljárni. 1792-től kezdve a protestánsok számos alkalommal fejezték ki tiltakozásukat a vegyes házasságok és a reverzálisokkal kapcsolatos visszaélések miatt, valamint az 1790–1791-es országgyűlésen elfogadott törvény sérelme miatt is. Ennek a kitartó tiltakozásnak és a reformellenzék országyűlési fellépésének lett az eredménye az 1844. évi III. törvénycikk, amely kimondja, hogy „azok, kik 18 éves koruk eléréséig az evangelica vallásban neveltettek, a nőszemélyek pedig férjhez menetelök után, ha bár még ezen időkort el nem érték is, sem maguk, sem maradékaik vallásos kérdés alá többé nem vétethetnek.” A második szakasz pedig kijelentette, hogy a protestáns lelkészek előtt kötött vegyes vallású házasságok is törvényesek. Ez a megoldás időlegesen nyugvópontra juttatta a valláspolitikai kérdéseknek ezt a részét.

A különálló Erdély és a vegyes házasságok

Erdélyben a négy bevett vallás (római katolikus, református, evangélikus és az unitárius) mindegyikének tagjával lehetett a református egyházjog szerint házasságot kötni, a különböző felekezetek maguk bíráskodhattak a saját egyháztagjaik házassági ügyeiben. Ennek az oka egyrészt Erdély sajátos alkotmányos rendjében, másrészt pedig abban keresendő, hogy itt a protestáns felekezetek sokkal nagyobb társadalmi bázissal rendelkeztek. III. Károly és Mária Terézia uralkodása alatt az erdélyi protestáns egyházak autonómiája több alkalommal is szűkítésre került, folyamatos uralkodói törekvés volt a protestáns felekezetek házassági bíráskodásának visszaszorítása, az állami kontroll erősítése. Ennek ellenére uralkodásuk alatt a felekezeti házassági bíráskodás rendszere mindvégig megmaradt. A vegyes házasságok kérdése – az esetek jelentős száma miatt – komoly ütközőponttá vált. Más volt a jogi helyzet a gyermekek vallása tekintetében. Erdélyben a vegyes házasságból származó gyermekek mindig nemük szerint megoszolva követték a szülők vallását, kivéve, ha az eljegyzés során másban egyeztek meg. A vegyes házasságban élő felek még szerződésileg sem állapodhattak meg gyermekeik vallása kérdésében másként, mert az 1791. évi LVII. törvénycikk úgy rendelkezett, hogy a gyermekek vallására vonatkozó törvényes rendelkezéssel ellenkező, bármely szerződésnek semmi ereje sincs. Ennek az volt az oka, hogy a fenti törvénycikkek nem tettek említést Mária Terézia 1751. augusztus 19-én kelt azon rendelkezéséről, miszerint a vegyes házasságokat katolikus pap előtt kell megkötni és szükség esetén felbontani is. A katolikus rendek nyomására a trónt éppen elfoglaló I. Ferenc 1792. április 7-én kelt rescriptumával úgy határozott, hogy amíg e tárgyban törvényt nem hoznak, a meglévő törvények parancsa szerint kell eljárni, alkalmazandónak ismerve el ezzel a Mária Terézia-féle rendelkezéseket. Ugyanezen év augusztus 29-én továbbá úgy rendelkezett, – a Főkormányzó Tanács azon észrevételére reagálva, miszerint a tárgyra vonatkozó törvények és rendeletek nem egységesek –, hogy vegyes házasság esetén az esketést katolikus papnak kell elvégeznie, az elválasztást pedig a katolikus ítélkezőfórumok elé kell vinni.

Változások a 19. század második felében

A vegyes házasságok kérdése 1868-ban

Az 1868. évi XLVIII. törvénycikk a magyarországi reformátusok és evangélikusok katolikus társsal kötött házasságainak bontópereit a katolikus egyházi ítélkezés hatálya alól kivonva, világi bíróságok döntéskörébe rendelte, azonban egy olyan rendszert alakított ki, amely kedvezett a perek elhúzásának és számos problémát okozott. A törvényesen bevett keresztyén vallásfelekezetek viszonosságáról szóló 1868. évi LIII. törvény a vegyes házasságokat csak a bevett keresztény felekezetek tekintetében engedte meg, tehát zsidó és keresztény személyek közötti házasság a fennálló jogrend szerint továbbra sem volt lehetséges. Megengedte, hogy a felek a vegyes házasságot bármelyik fél felekezetének papja előtt megkössék, a gyermekek pedig nemük szerint követték szüleiket. Ezzel teljesült a protestánsok régi követelése, a korábbi gyakorlat pedig, ami szerint a protestáns apától minden gyermekre nézve reverzálist kértek, érvénytelenné vált. A kialakított rendszer közjogi szempontból méltányosnak volt nevezhető, azonban ütközött az érvényben levő katolikus egyházi kánonokkal. Ez azt eredményezte, hogy katolikus részről folytatódott a reverzálisok kikényszerítése, a törvényi előírás alapján protestánsnak számító gyerekek katolikusnak történő „elkeresztelése”. Az 1879. évi XL. törvénycikk erre a helyzetre reagált, amikor büntetéssel sújtotta azt, aki 18 évnél fiatalabb kiskorú egyént vallásváltoztatásra kényszerít. A katolikus papság azonban ezt követően sem hagyott fel korábbi magatartásával. Csáky Albin kultuszminiszter 1890 februárjában kiadott rendelete büntető szankcióval fenyegette meg az elkeresztelő lelkészeket.

A kötelező polgári házasság korszaka

A felekezetek közötti feszült viszony nem enyhült. Az 1892-ben megalakuló Wekerle-kormány az uralkodó hozzájárulásával megkezdhette az egyházpolitikai reformokat. Ennek eredményeként született meg az 1894. évi XXXI. törvénycikk, amely bevezette a kötelező polgári házasság intézményét, az ilyen házasságok a polgári törvényszékek előtt felbonthatók lettek. A 149. § azt is kimondta, hogy a házasságkötésre vonatkozó vallási kötelességeket érintetlenül hagyja. Ebből az következett, hogy a protestánsokkal szemben erőfölényben levő katolikus egyház a világi jog területén elvesztette befolyását hívei házasságkötését illetően, azonban a hitélet kérdéseket érintetlenül hagyta a jogalkotó. Ez a kettősség jellemezte a két világháború közötti időszak házassági jogát is. A gyermekek vallásáról szóló 1894. évi XXXII. törvénycikk visszaállította a vegyes házasságok esetében a reverzális adás lehetőségét azzal a különbséggel, hogy az állami jog által elismert megegyezést hozott létre, amelyet csak akkor tekintettek érvényesnek, ha polgári hatóság előtt, az előírt alakszerűség betartásával jött létre, az esküvőt megelőzően. Azokban az esetekben, amikor a szülők házasságuk megkötéséig nem egyeztek meg hivatalosan gyermekeik vallásáról, továbbra is érvényben hagyták a nemek szerinti valláskövetés szabályát. 1918-ben lépett hatályba a Codex Juris Canonici, amelynek 1060. kánonja megtiltotta a vegyes házasságokat, ha veszélyeztetik a katolikus fél és a születendő gyermek hitét. Az 1061. kánon abban az esetben adott felmentést a tiltás alól, ha mindkét jegyes kötelezte magát összes gyermekük katolikusnak történő nevelésére. Ez a rendelkezés heves tiltakozások tárgyát képezte a magyarországi protestáns felekezetek között.

Vegyes házasság a mai római katolikus egyházban

A mai római katolikus szakirodalom vegyes házasságnak azokat a házasságot nevezi, amely két keresztény között jön létre, akik közül az egyiket a katolikus egyházban kereszteltek vagy keresztség után oda felvették, és onnan formális aktussal nem távozott, a másik pedig olyan egyháznak vagy egyházi közösségnek a tagja, mely nincs teljes közösségben a katolikus egyházzal. A fenti értelemben vett vegyes házasságokról az 1983-ban kihirdetett Egyházi Törvénykönyv úgy rendelkezik, hogy tilosak, de nem érvénytelenek az illetékes egyházi hatóság kifejezett engedélye nélkül. Ez a tilalom már nem viseli az akadály nevet. Célja a katolikus fél hitének, valamint a gyermekek katolikus nevelésének a védelme. Ha valaki a tilalom ellenére mégis ilyen házasságot akar kötni, ahhoz a helyi ordinárius engedélye szükséges.

Irodalom:

BOD Péter: Házassági törvény rajz vagy a házassági törvényekröl való tanitás. Kolozsvár, Barra, 1836.

BRUNDAGE, James A.: Intermarriage between Christians and Jews in Medieval Canon Law. Jewish History, 3(1988/1), 25–40.

DÓSA Elek: Az erdélyhoni evangelico-reformátusok egyházi jogtana. Pest, Osterlamm, 1863.

ERDŐ Péter: A valláskülönbség házassági akadálya a kánonjogban. Szombat, 8(1996/2), 26–28.

ERDŐ Péter: A vegyes házasságok szabályozása a mai latin egyházjogban. Studia Universitatis Babes-Bolyai. Theologica Catholica Latina, 45(2000/1), 111–118.

FAZEKAS Csaba: Eötvös József országgyűlési beszédei a vegyes házasságok ügyéről a reformkorban, in: Benkő Ágota – Vértesaljai László SJ (szerk.): Eötvös hite: Egy hiteles ember közéleti hatékonysága. Budapest, JTMR Faludi Ferenc Akadémia,2014, 203–223.

GICZI Zsolt: A katolikus-protestáns vegyes házasságok és a reverzálisok ügye az 1920-as évek Magyarországán. Acta Universitatis Szegediensis. Acta Historica, 136(2014), 107–120.

HERGER Csabáné: Polgári állam és egyházi autonómia a 19. században. Budapest, Új Mandátum Könyvkiadó, 2010.

KUMINETZ Géza: A vegyes házasságok problémája. Studia Wesprimiensia, 3(2007/1–2), 211–222.

LUKÁCS Olga: A vegyes házasságok jogi feltételei a XVII–XIX. században. Studia Universitatis Babes-Bolyai. Theologia Reformata Transylvanica 52(2007/1), 44–58.

NAGY Péter: Erdélyi református házassági bíráskodás a Házassági Főtörvényszék fennállása idején. Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, 2021.

NEMES István: A vegyes házasságok jogi szabályzásának története az Erdélyi Nagyfejedelemségben 1841 előtt, Egyháztörténeti Szemle, 12(2011/3), 22–34.

NEMES István: Az 1841.évi vármegyei vegyes házassági tiltakozási mozgalom erdélyi dokumentumai. Egyháztörténeti Szemle, 15(2014/1), 24–40.

NEMES István: Reverzális-instrukció és vita a vegyes házasságokról az 1841–42. évi erdélyi diétán. Studia Theologica Transsylvaniensia, 14(2011/2), 239–260.

ROSZNER Ervin: Régi magyar házassági jog. Budapest, Franklin-társulat, 1887.

SÁRY Pál: A zsidó-keresztény viszony szabályozása a római jogban, in: Horváth Zita – Halász Dorottya (szerk.): Zsidók és keresztények az évszázadok sodrában – Interpretációk egy témára. Miskolc, Miskolci Egyetemi Kiadó, 2015, 24–38.

SIPOS István – GÁLOS László: A katolikus házasságjog rendszere a Codex juris canonici szerint. Budapest, Szent István Társulat, 1960.

SZTEHLO Zoltán: A gyermekek vallására vonatkozó jogszabályok története Magyarországon, in: Emlékkönyv az ágostai hitvallás négyszázados évfordulója ünnepére. Miskolc, Ifj.Ludvig és Janovits, 1930. 461–505.

SZUROMI Szabolcs Anzelm: Vegyes házasság, in: Diós István – Viczián János (szerk.): Magyar katolikus lexikon. XIII. köt. Budapest, Szent István Társulat , 2009, 927–928.

VÁRADY L. Árpád: Lonovics József római küldetése. Budapest, Buzárovits, 1924.

ZOVÁNYI Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. Budapest, Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya, 1977. Digitális változat: Debrecen, Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Nagykönyvtár Elektronikus Könyvtára, 2005. http://digit.drk.hu/ (Letöltés: 2023. 09. 01.)

Szerző

Nagy Péter