Dobos János (1804–1887)

A lap korábbi változatát látod, amilyen Lanyi.gabor (vitalap | szerkesztései) 2023. december 11., 14:00-kor történt szerkesztése után volt. (Lanyi.gabor átnevezte a(z) Dobos János (1804-1887) lapot a következő névre: Dobos János (1804–1887))
(eltér) ← Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)

Dobos János (Óbuda, 1804. április 17. – Cegléd, 1887. február 3.) református lelkész, országgyűlési prédikátor, főjegyző. Dobos János a tizenkilencedik századi református közélet egyik meghatározó alakja, aki számos egyházi tisztséget töltött be. Az utolsó rendi országgyűlés prédikátora, a ceglédi százas küldöttség szónoka, az 1881-es debreceni zsinat tagja.

Származása, tanulmányai

Édesapja Dobos István református lelkész (Debrecen, 1753. november 11. – Óbuda, 1831. február 26.), édesanyja Mádi Litteráti Erzsébet. Dobos János 1804. április 17-én született Óbudán, habár a szakirodalomban szinte egyöntetűen azt találjuk, hogy április 14-én. A kérdést az egyházközség anyakönyvében található bejegyzés egyértelműen tisztázza, amit az újszülött édesapja, Dobos István óbudai lelkész jegyzett fel. Dobos István első feleségét korán elvesztette, egy közös gyermekük született: Dobos József, aki szintén lelkész lett. Második házasságából összesen hét gyermek született, köztük Dobos János is. A testvérek közül hárman fiatalon elhunytak. Dobos János édesanyja egy kecskeméti nemes ember leánya volt, akiről fia úgy emlékezett meg, hogy „rendkívül művelt nő”[1] volt. Gyermekként az óbudai népiskola padjait koptatta és már igen korán elkezdett ismerkedni a latin nyelv szépségeivel. Tanulmányait Kecskeméten folytatta, majd onnan ment Debrecenbe, a reformátusok ősi kollégiumába. Bár apjával és József bátyjával ellentétben Dobos János nem tanult külföldön, mégis az idők során a latin mellett megtanult németül, franciául és feltehetően olaszul is.

Lelkészi szolgálatai

Lovasberény és Óbuda

Tanulmányai végeztével két évig Lovasberényben volt rektor, hiszen abban az időben a lelkészi szolgálat megkezdése előtt rendszerint tanítóként szereztek tapasztalatot a jövendőbeli prédikátorok. Dobos 1828-ban hazatért Óbudára apja mellé, aki 1829-től a Pesti Egyházmegye esperese lett. Kitűnő lelkészi vizsgája letétele után az akkori püspök, Báthori Gábor 1829-ben lelkésszé szentelte. Két évnyi káplánság és az édesapa halála után 1831-ben óbudai lelkésszé választották, ahol tizenhárom esztendeig működött. 1834. május 26-án Feleségül vette Storch Katalint, akitől négy gyermeke született; elsőszülött fia, Dobos László később szalkszentmártoni lelkész lett. Mária Dorottya főhercegné kérésére e helyen fordította le a herrnhuti testvérközösség későbbi püspökének, kora jelentős énekköltőjének, J. B. Albertininek (1769-1831) az énekeit Lelki énekek címmel (Pápa, 1842). Óbudai időszakában kötött életre szóló barátságot a későbbi püspökkel, Török Pállal, de ugyanígy barátságban volt még Székács József evangélikus püspökkel is. Török és Székács 1842-ben elindították a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapot, ahol Dobos János jelentős publicisztikai tevékenységet fejtett ki. Óbudától hosszú viszontagságok után 1844. szeptember 29-én búcsúzott el.

Kömlőd és Pécel

Ekkor Kömlődre, egy kis dunántúli faluba menekült, ahol azonban nem érezte jól magát és egy év után a Rádayak meghívására Pécelre ment lelkésznek, lelkészi szolgálatát 1845. szeptember 21-én kezdte meg. Itt rengeteget tett a Rádayak könyvgyűjteményéért, pontos kimutatást készített a könyvekről. Ittléte alatt érte a megtiszteltetés, hogy az 1847/48-as pozsonyi országgyűlés prédikátorává választották. Ezért nevezik Dobos Jánost az utolsó (rendi) országgyűlési prédikátornak. Az országgyűlés ideje alatt nagyhatású prédikációkat mondott el, a képviselők is lelkesen nyilatkoztak beszédeiről. Hazatérte után nem csak hazája vonatkozásában, hanem személyét illetően is szomorú évek következtek. 1849-ben újra kitört hazánkban a kolerajárvány, amelynek következtében 1849. június 16-án elveszítette első feleségét. Egy ideig egyedül maradt, ekkor adta ki Bibliai történetek című könyvét (Pest, 1851). Ezt a kiadást a cenzúra betiltotta a forradalomra utaló keserű áthallások miatt. 1851. január 20-án elvette feleségül Csokonai Vitéz Mihály unokahúgát, akitől két lánya született. Az első kislány nagyon fiatalon megvakult, ezt az idősödő apa nagyon nehezen viselte.

Tahitótfalu és Cegléd

Pécelről 1852-ben Tótfaluba (ma Tahitótfalu) ment tovább, ahol élete újbóli átmeneti állomásán csak mintegy két évig lelkészkedett. Itt érte a tekintélyes ceglédi eklézsia hívása, amit elfogadott. Harminchárom éven keresztül szolgált a nagy alföldi gyülekezetben, szolgálata alatt fejeződött be a nagytemplom építése. Az iskolaépület létesítése mellett anyagilag is stabilizálta az egyházközséget. A ceglédiek között végzett lelkipásztori munkája igen jelentős, hiszen új hitbeli lendületet adott a református város népének. Termékeny írói élete itt is folytatódott, több, a maga korában igen elismert és méltányolt prédikációs kötete és írása jelent meg, valamint a korszak meghatározó folyóirataiban is publikált.

A „Ceglédi százas küldöttség”

1877-ben a Turinba (ma inkább a Torino alakot használjuk) indult ceglédi „Százas küldöttség” szónoka volt, amely Kossuth Lajos hazahívását akarta véghezvinni. Itt hangzott el Dobos János egyik elhíresült mondata: „Kossuth előtt semmi sem lehetetlen. Veled szemben felemelkedik a lélek és legyőzi a test gyengeségét.”[2]

Debreceni zsinat

Az agg és tapasztalt prédikátor 1881-ben rövid időre visszatért ifjúkora helyszínére, hogy az egyháztörténeti jelentőségű debreceni zsinaton részt vegyen. Erre az eseményre visszaemlékezve írja Dobos: „Biografiámat a zsinati képviselők életleirása közt látni nem óhajtom, annyival kevésbé óhajtom azt megirni, – még kevésbé annak soványságát idegen szalonnával spékeltetni, – ugy is csak három oszlopfa van életem mezőjén leásva; az egyik: 1804. születésem, a másik: 1847. Pozsonyban, és a harmadik: 1881. a debreczeni zsinaton. Erre a három oszlopfára van feszítva [sic!], vagy kihuzva a száritó kötél, melyre fel van teritve életem minden szennyese, a kapczától a fehér nyakkendőig; – nem sokat törődöm vele – bár mit szednek le közülük a szárítóról.”[3]

Utolsó évei, halála

Utolsó éveiben prédikációit rendezte, melyeket fia, Dobos László adott ki 1885-1886-ban négy kötetben. Dobos János 1887. február 3-án hunyt el, és két napra rá, február 5-én helyezték örök nyugalomra a ceglédi öregtemetőben, ahol sírboltja mind a mai napig megtalálható. A felújításra váró nyughely 2009 októbere óta a Nemzeti Sírkert része. A temetés megható jelenete volt, amikor egy kis óbudai küldöttség Mészáros Sámuel akkori óbudai lelkész vezetésével a koporsó leengedése előtt maréknyi óbudai földet szórt a sírba, ezzel az elhunyt korábbi kívánságát teljesítették, miszerint: „Jövevény lettem közöttetek, de adjatok nekem sirhelyet földetekben.”[4]

Hatása

Dobos Jánosnak több, mint 600 prédikációja maradt fenn kéziratban különböző levéltárakban, ami önmagában véve ritkaság. Főleg, ha arra a sok veszteségre és tűzvészre is gondolunk, amit átélt, és amelyekben számos más vagyona, könyve is megsemmisült. Dobos Jánost magányos, csendes embernek ismerték, aki nem volt mentes a cinizmustól sem, és sokszor igen élesen kritizálta kora egyházát és annak prédikációs gyakorlatát. Bár az úgynevezett racionalizmus korában élt, de ő maga nem volt „racionalista”, Dobost Mitrovics Gyula sárospataki tanár egyszerűen „a tizenkilencedik század legelső szónokának” nevezte.[5]

Művei

DOBOS János: Lelki énekek. Albertini után, Pápa, 1842.

Gyászemlék néhai Báthory Gábor Dunamelléki Superintendens, és a Pesti Ref. Egyház lelkésze koporsója felett. Állítá DOBOS János Ó-Budai ref. lelkész az egyházkerületi gyászünnep alkalmával Pesten julius 17-dikén MDCCCXLII, Kecskemét, 1842.

Dobos János Országgyülési reform. lelkésznek utósó egyházi beszéde, az 1848-ik évi országgyűlés alatt. Pozsonyban márczius 26-kán. Kiadják a T. Egyházi Szónok több barátai, Pozsony, 1848.

DOBOS János: Halotti beszéd Stromszki Adolf, 49. zászlóalji hadnagy fölött, ki az 1849. évi april 21. Rákosi csatában kapott sebe következtében meghalt Péczelen május 10, Pest, 1849 . DOBOS János: Bibliai történetek. Kisebb nagyobb tanuló gyermekek számára. Szorossan a biblia szerint kiszedte Dobos János, Pest, 1851.

Imák és gyászbeszédek, melyek Néhai Tisztelendő Tudós Mihó László úr kecskeméti ref. lelkész, és előtte negyed nappal jobblétre szenderült forrón szeretett neje, született Miskolczi Terézia asszonyság végtisztességtételök alkalmával mondattak Kecskeméten és Czegléden, Kecskemét, 1856.

DOBOS János: Egyházi beszédek. Első füzet. A földművelő, házánál és házán kívül, Pest, 1860.

DOBOS János: A gyermek imái és első vallásos érzelmei. Protestáns oskolák és gyermekek számára, Pest, 1861.

DOBOS János: Az Úri ima. A keresztyénség magasabb szempontjaiból. Kézi könyvül a miveltebb protestánsok számára, Pest, 1861.

Egyházi Almanak az MDCCCLXII-dik évben. A Dunamelléki Reform. Egyházkerület részéről és meghagyásából szerkesztette DOBOS János, Egyh. Ker. Főjegyző, Pest, 1862.

DOBOS János: Homiliák régibb és legújabb modorban, Pest, 1862.

DOBOS János: Homiliák, Pest, 21873.

Dobos János egyházi beszédei. Első kötet. Közönséges vasárnapi tanítások. Az ujabb 1850-1880. közötti korszakból, Kiadta: DOBOS László, Budapest, 1885 . Dobos János egyházi beszédei. Második kötet. Ünnepi tanítások. Részben különféle kútforrások nyomán, Kiadta: DOBOS László, Budapest, 1886.

Dobos János egyházi beszédei. Harmadik kötet. Közönséges népszerű vasárnapi tanítások. A régibb 1830-1850. közötti korszakból. Részben különféle kutforrások nyomán, Kiadta: DOBOS László, Budapest, 1886.

Dobos János egyházi beszédei. Negyedik kötet. Halotti beszédek. Részben különféle kútforrások nyomán, Kiadta: DOBOS László, Budapest, 1886.


Irodalom

BARÁTH Ferencz: Dobos János, in: Protestans Uj Képes Naptár XXVI, Budapest, 1880, 17-23.

DOMBY Béla: Dobos János lelkész emlékezete. N. Dobos János arcképe leleplezése alkalmából írta és elmondta: Domby Béla jászberényi ref. lelkész, in: SÁRKÁNY József (szerk.) Emlékkönyv Cegléd reformációjának 400-ik évfordulójára, Cegléd, 1928, 114-116.

DÖMÉNY József: Zsinati emlékkönyv a Magyarországi Reformált Egyház 1881. október 31-november 24-kig Debreczenben tartott országos zsinatán jelenvoltak életrajzaiból, Székesfehérvár, 1882.

FARKAS József: Dobos János, in: Protestáns Egyházi és Iskolai Lap XXX (1887/7) 219-224.

SZETEY Szabolcs: Albertini énekeskönyvének fordítója: Dobos János, in: BAJÁKI Rita–BÁTHORY Orsolya– BOGÁR Judit–DÉRI Eszter–KÓNYA Franciska–MACZÁK Ibolya–SZÁDOCZKI Vera (szerk.): Lelkiség és irodalom. Tanulmányok Szelestei N. László tiszteletére. Budapest, 2017, 401-404.

SZETEY Szabolcs: Dobos János (1804-1887) élete és prédikációs öröksége, in: PAP Ferenc (szerk.): Illés lelkével. Tanulmányok Báthori Gábor és Dobos János lelkipásztori működéséről. Károli Gáspár Református Egyetem–L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2012, 203-668.

SZETEY Szabolcs: Dobos János Autobiográfiája az újabb kutatások fényében, in: HORVÁTH Erzsébet– LITERÁTY Zoltán (szerk.): Történelmet írunk. Tisztelgő kötet Ladányi Sándor 75. születésnapja alkalmából, Budapest, 2012, 125-139.

SZETEY Szabolcs: Dobos János prédikációs jegyzékének kiegészítése, in: Studia Universitatis Babeş–Bolyai Theologia Reformata Transylvanica (2018/1) 201-210.

Szerző

Szetey Szabolcs

  1. SZÁSZ Károly: Egy régi öreg pap leveleiből. in: Protestáns Szemle LI (1942/8), 251.
  2. DOBOS Sándor: Adalékok a Kossuth-kultusz történetéhez Czegléden, in: DOBOS János (szerk.): Kossuth-kultusz Czegléden. Emlékkönyv Kossuth Lajos születésének százados évfordulója s a czeglédi Kossuth-szobor leleplezési ünnepének emlékére, Czegléd, 1903, 32.
  3. DÖMÉNY József: Zsinati emlékkönyv a Magyarországi Reformált Egyház 1881. október 31-november 24-kig Debreczenben tartott országos zsinatán jelenvoltak életrajzaiból, Székesfehérvár, 1882, 115.
  4. DOBOS János: Az ó-budai reformált egyház tiszteletreméltó presbyteriumához, in: Protestáns Egyházi és Iskolai Lap XXVII (1884/19), 607.
  5. MITROVICS Gyula: Egyházi szónoklattan. Tekintettel a magyar egyházi beszéd-irodalomra, Debreczen, 21911, (Mitrovics Gyula Összegyűjtött Papi Dolgozatai VI.), 147.