Demjén István (1888–1962)
Demjén István (Budapest, 1888. január 9. – Örkény, 1962. augusztus 6.) református lelkipásztor, egyházmegyei főjegyző, lapszerkesztő, cserkészparancsnok
Demjén István a délvidéki szórvány magyarság, majd a Horthy-korszakban a fővárosi agglomeráció reformátusainak sokáig elfelejtett megszervezője, budafoki templom- és gyülekezetépítő lelkipásztor, az evangéliumi cserkészet egyik úttörője volt, akit 1945 után méltatlanul meghurcoltak, egyházi oldalról is támadtak, majd kényszernyugdíjaztak.
Korai évek, tanulmányok
Demjén István 1888-ban született Budapesten, de fiatalkorát Szatmárnémetiben töltötte, ahol édesapja, Demjén Sándor a postahivatal vezetője, édesanyja, Molnár Ilona pedagógus, a helyi református leánygimnázium igazgatója volt. Iskoláit Szatmárnémetiben végezte, ahol 1906-ban érettségizett. Egy évig Breslau-ban a König-Friedrich-Gymnasiumban tanult. 1906-tól a Debreceni Református Teológiai Akadémia hallgatója, itt teszi le a kápláni vizsgát 1910-ben. Időközben saját költségén az 1908/09-es tanévet a strassburgi egyetem teológiai fakultásán végzi el, ahol Ernst von Dobschütz professzor volt nagy hatással rá.[1]
Lelkészi szolgálata 1922-ig
Rövid káplánság után került a Délvidékre, ahol a szórványban élő reformátusok szervezésével foglalkozott, többek között a kétnyelvű pancsovai gyülekezetben. 1912-től 1915-ig a (kis)adorjáni gyülekezet lelkipásztora. 1915-ben visszatért a Délvidékre, ahol Kevevára lelkipásztora lett. 1915-től 1918-ig tábori lelkészként szolgált az orosz fronton. Több kitüntetést kapott, sebesülése miatt hosszabb ideig kórházi ápolásra szorult. Habár szolgálati helyén kívánt maradni, végül a szerb megszálló hatóság nyomására 1921 végén, szinte nincstelenül menekült családjával Szegedre, ahol a helyi gyülekezet adminisztrátori teendőit végezte a következő félévben.[2]
Gyülekezetépítés Budafokon
Gyülekezetszervezési alapelvei
Demjén a lepusztult budafoki gyülekezetbe 1922 nyarán érkezett meg. A következő években a Budafokhoz tartozó agglomerációs települések reformátusait szervezte közösségbe. Így erősödött meg Nagytétény, Albertfalva, Törökbálint és Budaörs gyülekezete.[3] Több helyen az 1920-as években gyülekezeti termet, lelkészlakást is építettek. Itteni szolgálatának csúcspontja a budafoki református templom felépítése, melyet 1927-ben Ravasz László püspök szentelt fel. Az alapvetően katolikus többségű településen Demjén irányításával életerős református közösség épült ki. Belmissziós programjában a többhetes evangélizációs sorozatok, a különféle kiscsoportos foglalkozások, valamint a nyári konferenciák és táborok játszottak fontos szerepet. Szolgálata alatt a gyülekezet szinte végig birtokolt valamilyen táborozásra alkalmas ingatlant a Balaton partján.[4]
Ifjúsági munka, cserkészet
Demjén 1922-től kezdődően kiemelten foglalkozott a fiatalok közötti misszióval. Eleinte párhuzamosan működött a gyülekezetben a Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIE) és a cserkészet, ám a cserkészet hamar egyeduralkodóvá vált. A lelkipásztor egyben csapatparancsnok is lett, a cserkészeten keresztül pedig a hitbeli, nemzeti és erkölcsi nevelést végezte. A 241. sz. Bethlen Gábor Cserkészcsapat az 1920-as években már 60–70 fős táborokat rendezett. A cserkészmunkát meghatározta az igetanulmányozás és közös éneklés. Az erkölcsi kihágásokat a csapatvezetés szigorúan ítélte meg, ennek köszönhetően jó híre volt a csapatnak. A fiatalokat felnőtt korukban is támogatta Demjén, többüket álláshoz segített a környékbeli gyárakban, műhelyekben.[5]
Diakónia
A leginkább szegény proletárokból, munkásokból álló gyülekezet számára a diakóniai szolgálat megszervezése elsődleges feladat volt. A körzetekre osztott városban a presbiterek tartották számon a nélkülöző családokat. Az egri normán alapuló diakóniai program sokakat ért el. Demjén álma, a budafoki református árvaház viszont nem valósulhatott meg. Az élénk gyülekezeti diakónia nyomán a korszakban számos budafoki fiatal lány kapott elhívást a diakonissza szolgálatra.[6]
Közegyházi szerepvállalás
A történelmi kálvinizmus táborában
Demjén István a Sebestyén Jenő nevével fémjelzett történelmi kálvinizmus irányzatához tartozott, amely a két világháború között élte fénykorát. Teológiai gondolkozását a hitvallásokhoz való hűség jellemezte, valamint a Szentírás konzervatív, Krisztus-központú értelmezése. Demjén István volt egy időben a Soli Deo Gloria Diákszövetség senior osztályának a vezetője. Személyesen is jó viszonyt ápolt Sebestyén Jenővel és Kováts J. Istvánnal.
Egyházi sajtó
Demjén számára az egyházi sajtó az egyik legfontosabb, modern és tömegeket elérni képes missziós eszköz volt. Már délvidéki szolgálata idején gyülekezeti lapot alapított, az Egyházi Híradót később Szegeden, majd pedig budafoki szolgálata idején is szerkesztette és kiadta. A gyülekezeti újság az 1920-as évek végére a Budapest környékén növekvő református gyülekezetek egyháztársadalmi és belmissziói, havonta többezres példányszámban megjelenő lapjává vált. Az agglomerációs települések számára fontos közösségépítő fórumként hozzájárult az 1938-ban megalakuló Budapestkörnyéki Református Egyházmegye gondolatának elterjedéséhez.
Közegyházi tisztségek, feladatok
Demjén egyházmegyéje egyik megbecsült és elismert lelkipásztora volt. Belmissziói tevékenységét először az egyházmegyei missziói előadói tisztséggel ismerték el. Amikor 1938-ban létrejött a Budapestkörnyéki Református Egyházmegye, Demjént megválasztották az egyházmegye lelkészi főjegyzőjének. Belmissziói tevékenységén túl kiemelkedő szervezői, organizátori képessége is ismert volt az egyházi nyilvánosságban. Vezetésével a budafoki cserkészei szervezték meg a reformátusok 1926-os mohácsi megemlékezését, majd pedig az 1927-es és 1928-as I. és II. Országos Református Nagygyűlések hátterét is ők biztosították közmegelégedésre.[7]
Politikai, közéleti szerepek
Képviselőjelöltsége
Demjén István lelkészi hivatása mellett a korszakban elfogadott módon vett részt a politikai életben. Leginkább Bajcsy-Zsilinszky Endre Nemzeti Radikális Pártja mellett exponálta magát, amelynek sarkadi képviselőjelöltje is volt az 1931-es országgyűlési választásokon. A pártot érő erős kormányzati nyomás és adminisztratív jellegű támadások Demjén számára is lehetetlenné tették a mandátum megszerzését.[8] A politikában csalódva a későbbiekben csupán helyi szinten, elsősorban a kormánypárt támogatásával vett részt a közéletben.
Antikommunizmus
Meg kell említeni, hogy Demjén – sok kortársához hasonlóan – az 1919-es kommün emléke, valamint a későbbiek során a Szovjetunióban zajló keresztényüldözés híre nyomán a legkomolyabb fenyegetést mind nemzeti, mind vallási szempontból a kommunizmusban látta. Ez meghatározta a világháborúban is a gondolkodását: vereség esetén rendkívül tartott attól, hogy az ország a szovjet érdekszférába kerül és a keresztyéneket üldözni fogják.
II. világháború időszaka
Keveset tudunk Demjén István tevékenységéről a háború időszakában. Az internálásával kapcsolatos eljárás dokumentumai között találunk utalásokat arra, hogy írásos formában tiltakozott a zsidótörvények ellen, valamint próbálta enyhíteni a budafoki, illetve ott ideiglenesen tartózkodó üldözött zsidók körülményeit 1944-ben. Az eredeti források híján csak annyit tudunk megállapítani, hogy az eljárásban enyhítő körülményként esett a latba mindez. A háború idejére szinte leálló gyülekezeti élet a levelezés színterére helyeződött át, Demjén számos frontra kikerült fiatal gyülekezeti taggal folytatott élénk lelkigondozói levelezést.
Újjáépítés és üldöztetés a háború után
Gyülekezeti élet újraindítása
Demjén a presbitériummal karöltve nagy lelkesedéssel vágott bele a gyülekezeti élet újjászervezésébe 1945 után. Újjászervezte a cserkészcsapatot, felújíttatta a gyülekezeti üdülőt, folytatta a többhetes evangélizációs sorozatok és a nyári táborok gyülekezetépítési módszerét. Az önkéntes egyháztagság bevezetésekor a mintegy 3000 budafoki református közül 2200 fő nyilatkozott egyháztagsága megtartásáról. Éveken keresztül viszonylagos sikerrel tudták megtartani a vallásoktatásban résztvevő fiatalokat, valamint a források tanúsága szerint a cserkész fiatalok is egészen 1952-ig, ha nem is szervezetten, de megmaradtak a gyülekezet vonzáskörében. A presbitérium Demjén elűzetéséig több alkalommal is hitet tett Ravasz László püspök személye és szellemi öröksége mellett, egyúttal sajnálkozott az állammal megkötött egyezmény miatt.
Politikai üldöztetés, eltávolítása Budafokról
Demjén Istvánt 1945 nyarán rövid időre már politikai okokból internálták, a későbbiek során pedig politikai jellegű megfigyeléséről maradtak fenn dokumentumok. Demjén elhatározta, hogy ameddig a szovjet csapatok el nem hagyják Magyarországot, nem fogja levágatni a szakállát. A széles körben ismert ígéret nyomán néhány éven belül immár kétlábon járó tüntetés volt a lelkész megjelenése bármilyen rendezvényen. A kommunista hatalomátvételt követően csak idő kérdése volt, hogy mikor alkalmaznak vele szemben retorziókat. A belügyi szerveknek a szimbolikus tiltakozásán túl a kitelepítettek segítése, valamint a helyi katolikus közösséggel és vezetőjével ápolt szívélyes, tüntetszámba menő viszony jelentette az okot a fellépésre. 1952-ben először a világi sajtó, majd pedig a református hetilap, Az Út vádolta meg szovjetellenességgel és reakciós magatartással, majd ehhez kapcsolódóan Bereczky Albert dunamelléki püspök lemondásra szólította fel.[9] Demjén végül 1952 nyarán mondott le budafoki lelkészi állásáról, helyét a politikai és egyházi vonalon is támogatott – Kiss Roland egyházkerületi főgondnok szerint egyenesen miatta kellett Demjénnek távoznia – Kenéz Ferenc került Budafokra.[10]
Utolsó évek
Ugyan találunk utalást rá, hogy többek fejében megfordult az 1956-os forradalom és szabadságharc viharos napjaiban, hogy Demjént visszahozzák Budafokra, ez végül nem történt meg. Utódjával a gyülekezetnek végleg elmérgesedett a viszonya, ám a presbitérium próbálta mind erkölcsileg, mind anyagilag támogatni az Örkényben lelkipásztorként szolgáló egyetlen fiánál letelepedő Demjént. Demjén utolsó éveiben is aktívan szolgált Örkényben, itt is hunyt el 1962. augusztus 6-án. Temetésén a Kenéz utódjaként Budafokra kerülő Tánczos Zoltán, valamint Demjén barátjaként Békési Andor szolgált.
Emlékezete
Demjén István emlékezete élénken élt a budafoki reformátusok között, amire Kenéz Ferenc maga is panaszkodott. Ezt az emlékezetet fiatal cserkészek, konfirmandusok és gyülekezeti tagok ápolták a rendszerváltásig. 2007-ben jelent meg a gyülekezet kiadásában a budafoki gyülekezet történetéről írott kézirata.[11] Később a Budafoki Református Templom utcáját nevezték el róla. A 2012 óta egyházi fenntartásban működő rózsakerti általános iskola, mely később gimnáziumi tagozattal bővült, szintén az ő nevét viseli (Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium).
Ajánlott irodalom
DEMJÉN István: Csodálatos, hogyan segített Isten minden munkánkban. A Budafoki Református Egyház története 1900. november 11-től 1945 februárig, Budapest, Budafoki Református Egyházközség, 2007.
MOLNÁR Sándor Károly: Budafoki református lelkészek önéletrajzai 1943-ból (Székely Sándor, Németh Győző, Lukáts József, Demjén István önéletrajza), Acta Papensia 16(2016/3–4), 375–433.
SZÁSZ Lajos: Református egyházközségi cserkészet. A budafoki 241. számú Bethlen Gábor Cserkészcsapat története (1922–1948), in: Tabajdi Gábor – Szigeti László (szerk.): Magyar cserkészélet (1910–1948), Budapest, Magyar Cserkészszövetség, 2020, 245–257.
Szerző
- ↑ MOLNÁR Sándor Károly: Budafoki református lelkészek önéletrajzai 1943-ból (Székely Sándor, Németh Győző, Lukáts József, Demjén István önéletrajza), Acta Papensia 16(2016/3–4), 384–385.
- ↑ MOLNÁR: Budafoki, 385–401.
- ↑ CZIBOR József: Viharok szárnyán. A deáki református keresztyén egyházközség története, Pozsony, 2006, 182–186.
- ↑ DEMJÉN István: A „kősziklára épített” balatoni faház története. A budafoki egyház üdültetése, Református Élet 4(1937/39) 368–369.
- ↑ SZÁSZ Lajos: Református egyházközségi cserkészet. A budafoki 241. számú Bethlen Gábor Cserkészcsapat története (1922–1948), in: Tabajdi Gábor – Szigeti László (szerk.): Magyar cserkészélet (1910–1948), Budapest, Magyar Cserkészszövetség, 2020, 245–257.
- ↑ BODOKY Richárd: Jövevények és vándorok. Családtörténeti töredékek V. (1926–1928.) Személyes emlékek és naplójegyzetek alapján. Aranyhíd. Budapest, 2001, 25.
- ↑ SZÁSZ Lajos: Országos Református Nagygyűlések a Horthy-korszakban, in: Kiss Réka – Lányi Gábor (szerk.): HIT 2018. Hagyomány, Identitás, Történelem, Budapest, 2019. 380.
- ↑ BARTHA Ákos: Bajcsy-Zsilinszky Endre. Életút és utóélet, Budapest, 2019, 208.
- ↑ A lelkipásztor „szakálla” – és amit azzal sem tud eltakarni, Esti Budapest, 1(1952/84), 1952 július 11. 3., Nyugdíjazását kérte, Az Út, 5(1952/28), 1952. július 13–19. 2.
- ↑ Kiss Roland levele az Állami Egyházügyi Hivatal elnökéhez, in: LADÁNYI Sándor (szerk.): Adalékok a Magyarországi Református Egyházban az 1956 –1957-es esztendőben történtekhez. Dokumentumok a Református Megújulási Mozgalom és az Országos Intézőbizottság tevékenysége, valamint a megtorlások történetéből. Budapest, Kálvin Kiadó, 2006. 245–246.
- ↑ Demjén István: Csodálatos, hogyan segített Isten minden munkánkban. A Budafoki Református Egyház története 1900. november 11-től 1945 februárig. Bp., Budafoki Református Egyházközség, 2007.
