RefWiki

Vígvári Mihály (Szabolcs, 1852. július 27. – Nagybererg, 1913. július 4.) nagyberegi református lelkész, a Beregi Egyházmegye aljegyzője, iskolai körlátogatója, egyházmegyei tanácsbíró és közpénztáros.

Származása, iskolái

Vígvári Mihály 1852. július 27-én született Szabolcs községben (ma Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Nyíregyházi járás) id. Vígvári Mihály és Csombók Borbála gyermekeként, egyszerű földműves családban. Az elemi iskolát szülőfalujában végezte, majd a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának diákja lett. Mivel szülei igen szegények voltak, ám a gyermek szorgalma – tanulmányai során – mindig kiemelkedő volt, ezért (az egyházkerületi küldöttségnek köszönhetően) a gimnázium tápintézetébe egyik éven az ingyenes, más éven az alapítványi alapra volt felvéve. Az iskolai évei alatt mindent elvállalt és megpróbált, hogy saját taníttatásához hozzájárulhatott. Valószínűleg szépen rajzolhatott, mivel 8. osztályos gimnáziumi tanulóként (1879) az intézmény által kiírt rajzpályázaton 2. helyezett lett, így egy női arc rajzáért négy forintot nyert. De így lett az intézmény gyorsíró-körének könyvtárnoka 8. éves gimnazistaként, mivel ekkora már elhunyt édesapja. Érettségijét a Kollégium Gimnáziumában szerezte 1880-ban. Ezt követően a Sárospataki Református Teológiai Akadémián folytatta tanulmányait, ahol 2. éves teológusként a magyar irodalom önképző kör aljegyzőjévé választották. Teológusként is szűkös anyagi körülmények között élt, így privát órák adásával bizonyos jövedelemhez jutott. 1884-ben kápláni, majd 1886-ban lelkészképesítő vizsgáját is letette.

Lelkészi szolgálatának első állomásai

Kápláni vizsgatétele után, 1884-től Mezőkaszonyban, majd Izsnyétén segédlelkészkedett. 1885-ben a Magyar Királyi Honvédség 11. gyalogezredében lett honvéd lelkész, s még ugyanezen évben Peterdy Károly – a Beregi Egyházmegye esperese – mellé került segédlelkészül Barabásra. Mikor 1885-ban Peterdy a munkácsi egyházközség megválasztott lelkésze lett, Vígvárit is vitte magával Munkácsra. Felettese – nt. Peterdy Károly esperes – elhivatottan végezte a missziós munkát, így segédlelkésze is minden szolgálatban részt vett. Egy idő után Vígvári már helyettesítette is Peterdy esperest a misszióban. Mindeközben folyamatosan vagy magánnevelő, vagy magánóraadói tevékenységgel egészítette ki továbbra is szerény jövedelmét. Végül 1890-ben Halálborra került káplántanítónak.

Nagyberegre kerülése és családalapítása

Segédlelkészként került Nagyberegre 1891. elején a nagybeteg Ferge József lelkész mellé. Ferge tiszteletes még ugyan azon év júniusában megtért Teremtőjéhez. Ferge József halálát követő hónapban Nagy-Bereg másodosztályú egyháza meghirdette a lelkészi állást, amelyre 1891 augusztusában öten nyújtottak be pályázatot, köztük Vígvári Mihály helyettes lelkész is. Szeptember 3-án Vígvárit – ahogy a korabeli sajtó írta – közfelkiáltással választotta meg a nagy-beregi presbitérium rendes lelkészévé, ugyanis ő kapta a legtöbb szavazatot. Így történt, hogy – 93 ifjú lelkésztársával egyetemben – 1892. augusztus 27-én a debreceni református nagytemplomban felszentelték őket. Lelkésszé választásának évében vette feleségül Komáromi Szarka Vilmát, néhai Szarka Károly kisbégányi lelkész lányát. Házasságukból tizenegy gyermek született, akik közül hat érte meg a felnőttkort: Margit, Mihály, Jolán, Aranka, László, István.

Vígvári Mihály – az építkező: tevékenysége a nagyberegi református gyülekezet szolgálatában

Szolgálatának kezdetekor, az egyházközönség előtt tartott bemutatkozójában (1892. július 24-én) felvetette az 1800-as évek elején készült, s veszélyessé vált két harang cseréjének kérdését. A közösség – hosszas vívódás után – megbízta az egyháztanácsot az új harangok beszerzésével a soproni Seltenhofer haranggyártól. A település saját pénztárából ezer rajnai forintot ajánlott fel az új harangok beszerzésére, az egyházközség pedig gyűjtést indított tagjai között. A levelezést Vígvári tiszteletes végezte, s a helyszín felmérésére maga Seltenhofer III. Frigyes harangöntő látogatott el Nagyberegre 1892 augusztusában. A presbitérium eredetileg két 1 100 kg-os harangot szeretett volna rendelni: „…hogy a szállítandó két új harangnak nagyobbika minden tekintetben olyan legyen, vagy még különb, mint a beregszászi ev. ref. egyház tornyában lévő harangok legnagyobbika.” Ám a torony állapota ezt nem tette lehetővé, így a szerződésben – melyet Vígvári Mihály lelkészen kívül Füzesi Károly gondnok és Varga Pál presbiter (egyben városi bíró) írt alá – kisebb harangokban állapodtak meg. A harangok 1892. október közepére meg is érkeztek Nagyberegre.

Talán e sikeres eset bátorította fel a tiszteletest, hogy a helyi presbitériumnak felvesse az 1790-es években épült faszerkezetű, sártapasztásos, romos állapotú parókia átépítésének tervét. Ám a presbitériummal – több mint egy évtizednyi pörlekedés után – csak 1903 végére sikerült dűlőre jutnia az ügyben. A Beregi egyházmegye közgyűlése elé 1904 áprilisában került a kérdés. Az építkezés valós elkezdése pedig az 1905 februárjában kiírt versenytárgyalással kezdődött. Végül a hatszobás, modern, téglából épült új parókia ünnepélyes avatására 1905 szeptemberében került sor. Ez a tágas épület szolgál a mai napig a nagyberegi lelkész lakásául.

Az építkezés sikeres bevégzése után a lelkész még ugyanabban az 1905. évben kezdeményezte a templomba illő orgona beszerzését, amit immár a presbitérium is támogatott. Az 1908-ra elkészült neoreneszánsz orgona a templom szentélyének nyugati részére került elhelyezésre, s azt egyházközség mellett a községi képviselőtestület is támogatta. Ugyancsak jelentős szerepe volt az 1908-ban átadott felekezeti iskola avítt épületének átépíttetésében is, melynek ügyét ugyancsak a településre érkezésének évében (1892) vetette fel először. Akkor a helyi közösség így reagálta rá: „Be kellene 10 esztendőre minden iskolát zárni, hogy belőlük nadrágos ember ki ne kerüljön.” Ezt követően a presbitérium és az egyházközség 1900 nyarán úgy határozott, hogy az eddig általuk fenntartott két iskolát állami kezelésbe adja. A Beregi egyházmegyei közgyűlés pedig „… a kényszer helyzet okából kedvetlen érzéssel bár, elfogadja a n.-beregi egyháznak iskolája államosítására vonatkozó előterjesztését.” Az egyházmegye gondnoka azonban azzal vádolta meg Vígvári tiszteletest, hogy menekülni szeretne az egyházmegye fennhatósága alól, vagy pedig az államosítás után a hitoktatói cím és fizetés elnyerésével saját anyagi céljait tartja csak szem előtt. Vígvári ezt a vádat nyilvánosan cáfolta. Végül a település élén 1905-ben történt bíróváltást követően – a lelkész hathatós közbenjárásával – 1908 őszére elkészült a Beregi „egyházmegyében párját ritkító – 6 tanteremből, egy tanítói lakásból, tágas folyosóból és több kisebb helyiségből /tanácskozói szoba, iskolaszolgai lakás, stb./ álló épületet…”

Szolgálata a Beregi Egyházmegyében és a Tiszántúli Egyházkerületben

Idővel Vígvári Mihály a Beregi Egyházmegyében számos tisztséget töltött be: 1893-ban egyházmegyei aljegyző, 1897-ben iskolai körlátogató, 1902-ben ismét aljegyzővé, 1904-ben egyházmegyei tanácsbíróvá választották meg, melyet élete végéig viselt. Sütő Kálmán beregi esperes elnöklete alatt – 1905. július 13-án – egyházmegyei közpénztárossá választották. 1907-ben a Tiszántúli Egyházkerületben egyházmegyei kiküldötté választották.

Halála és emlékezete

Vígvári Mihályt, hosszas betegség után, 1913. július 4-én szólította magához Teremtője. Temetésére július 6-án került sor, mikor a nagyberegi sirkertben földi maradványait átadták az anyaföldnek. A végtisztességadásra 18 lelkésztársa jelent meg, s Bertók Béla mondott gyászbeszédet, valamint Bereczky József és Joó Miklós lelkészek búcsúztatták.

Az építkező lelkész személye aztán vált újra a település református iskolájának emlékezeti részévé, hogy az általa kezdeményezett elemi iskola épülete a Nagyberegi Református Líceum épületkomplexumának magszárnyává vált 2014-ben. A néhai lelkész leszármazottjai is ellátogattak a településre, felmenőjük emlékére.

Szerző
Szamborovszkyné Nagy Ibolya
(cikk megjelent: 2025)