RefWiki

Református telepítések Délkelet-Magyarországon a 18-19. században

A régió meghatározása

A történelmi Magyarország délkeleti területe sem közigazgatásilag, sem egyházigazgatásilag nem képezett egy egységet. A Bácska és a Bánság földrajzi-, közigazgatási- és egyházi szempontból egymástól független régióknak tekinthetők. Bácskát nyugatról és délről a Duna, keletről a Tisza és északról Érsekcsanád – Kiskunhalas – Horgos között meghúzott képzeletbeli vonal határolja. A Bánságot nyugatról a Tisza, délről az Al-Duna, északról a Maros, keletről pedig a Ruszka-havas és a Temes valamint a Cserna folyók völgye határolja. Bácska és Bánság közös megnevezésére szokták a Délvidék kifejezést használni, viszont a Délvidék nagyobb területet foglal magában, mert Szlavónia, Drávaszög és Nyugat-Szerémség is hozzá tartozik. A 20. században Délvidék fogalma már kisebb területet jelölt, mert csak a szerbiai Vajdaságot értették alatta.

Közigazgatási változások

Annak ellenére, hogy a reformáció Délkelet-Magyarországon is jelentős szerepet játszott, a református egyház eltűnt a régióból, és Bácskában valamint Bánságban csak a 18. század végétől jöttek létre ismét egyházközségei. A Türelmi Rendelet, majd az 1791. évi 26. törvény életbe lépésével mindkét tájegységben szervezett telepítéseknek köszönhetően protestáns falvak is létrejöttek, és ezen a területen egészen a dualizmus végéig folyamatosan emelkedett a reformátusok lélekszáma. A fejlődés ellenére viszont mindig kisebbségben voltak az ortodoxokkal szemben. 1910-ben a Bánságban 242.000 magyar élt, akik közül csak 34.000 volt református.

A Bánság 1779-ig nem is volt a Magyar Királyság része, mert Temesi Bánság néven az uralkodó közvetlen irányítása alá tartozott. 1779-től viszont betagozódott a vármegyerendszerbe. 1849-ben ismét elszakították Magyarországtól és 1860-ig Szerb Vajdaság és Temesi Bánság néven koronatartományként irányították. 1860-ban újfent a vármegyerendszer része lett. 1918-ban az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlásakor Bánáti Köztársaság néven önálló államnak kiáltotta ki magát, de még ugyanabban az évben megszűnt. Bácska a 18. és 19. században Bács-Bodrog vármegyéhez tartozott, folyamatosan a magyar állam integráns részének számított. Bácska déli területein a Tisza-Duna összefolyásánál Titel központtal viszont a Sajkásvidék egészen 1873-ig katonai határőrvidék volt. A Bánság déli régiója Németbánsági határőrezred néven Pancsova központtal szintén 1873-ig katonai közigazgatás alá tartozott.

A betelepülés folyamata

A 18. század végén Bácskában és a Bánságban az uralkodó illetve nemesek kezdtek el reformátusokat letelepíteni, mert a földek hatékony megműveléséhez szükség volt a lakosságszám megnövelésére. A korábbi gyakorlattal ellentétben a Türelmi Rendeletnek köszönhetően az állam már nem akadályozta meg protestánsok letelepedését. A telepesek egy jelentős része német ajkú volt, mert II. József és utódai szívesebben telepítettek be német anyanyelvű telepeseket, mint magyarokat. A német telepesek a Német-Római Birodalom protestáns tartományaiból érkeztek Magyarországra. A magyar nemzetiségűek általában az Alföld református településein élő szegényparaszti rétegből verbuválódtak. Így nagy számban költöztek Karcag, Kisújszállás, Hódmezővásárhely, Makó, Gyoma és egyéb falvak zsellérjei és telketlen jobbágyai.

A Bánságban az első református egyházközségek az 1780-as, 1790-es években jöttek létre. Időrendi sorrendben a legelső református falu Magyarittabé (Magyarittebe/Novi Itebej) lett. Ittabé korábban is lakott volt, viszont 1786-ban Kiss Izsák által meghívott parasztok már csak a szerbek által elhagyott üres településre érkeztek. Szintén 1786-ban alapították meg Rittberget (Végvár/Tormac), ahova eredetileg német ajkú római katolikusok vándoroltak be. Ők viszont néhány év alatt szétszéledtek, és 1794-ben református magyarok alapították meg másodjára a falut. 1791-ben Lieblingben evangélikus és református közösség jött létre, a lakosság többsége lutheránus volt, ennek köszönhetően a 19. század második harmadára a kálvinista egyházközség itt megszűnt. Rittberget és Lieblinget a királyi kamara vezetésével hozták létre, viszont 1794-ben Debelliácsot (Torontálvásárhely/Debeljača)) a Németbánsági Határőrezred irányításával. Az önálló egyházközségeken kívül szórványok is kialakultak, mint például a német ajkú Franzfelden (Ferenchalom/Kačarevo). Előfordult az is, hogy nem sikerült a gyülekezet megszervezése: 1819-ben Bükkhegyen (Sintar) lemondtak az önálló egyház alakításáról, mert a lakosság a gyenge termőföld miatt elvándorolt.

II. József uralkodásáig a Bácskában sem léteztek református egyházközségek. 1785 és 1786 között a Nagykunság területéről kálvinista telepesek költöztek Bácskába, akik megalapították Bácsfeketehegyet (Feketič), Ómoravicát (Bácskossuthfalva/Stara Moravica) és Pacsért (Pačir). 1786 és 1787 között a Közép-Tisza vidékéről és a Tiszántúlról érkező reformátusok alapították meg a pirosi (Rumenka) református egyházközséget. Ezzel párhuzamosan a Bácskában több német ajkú gyülekezet is megalakult. A 19. század eleső felében tizenegy anyaegyházközség működött Bácskában: Bácsfeketehegy, Ómoravica, Pacsér, Piros, Újvidék (Novi Sad), Cservenka (Crvenka), Torzsa (Savino Selo), Ószivác (Sivac), Újszivác (Sivac), Újsóvé (Ravno Selo), Újverbász (Vrbas).

Az egyházszervezet kialakulása

A bácskai és a bánsági új gyülekezetek a velük szomszédos egyházmegyékbe tagozódtak be. A bácskai közösségek az Alsóbaranyai Református Egyházmegyéhez kerültek (megalakulásuk után rövid ideig a kecskeméti egyházmegyéhez tartoztak), a bánságiak pedig a Békési Református Egyházmegyéhez. A bánsági egyházközségek megerősödését mutatja, hogy a békési egyházmegyét 1821-ben átnevezték Békés-Bánáti Református Egyházmegyére. A gyülekezetek fejlődésében nagyobb törést okozott az 1848/49-es szabadságharc, mert a szerbek délvidéki harcai során több atrocitás is érte a magyarokat. Debelliács református lakossága a zavargások elől először Magyarittabére, majd eredeti kivándorlási helyeikre Makóra, Szentesre és Hódmezővásárhelyre menekültek. A református közösségek fejlődésének újabb felvirágzása a dualizmus alatt valósult meg. Ennek a korszaknak kiemelkedő lelkipásztora volt Szalay József, aki Nagybecskereken (Zrenjanin) szolgált. Több országos gyűjtőutat szervezett meg, aminek köszönhetően fel tudták a város központjában építeni a református templomot. Ugyanebben az időszakban települtek át a bukovinai székelyek Magyarországra, akik közül a reformátusok 1883-ban Hertelendyfalván (Vojlovica) telepedtek le. A magyarok megérkezése előtt, 1868-ban német és szlovák evangélikusokat is beköltöztettek a faluba. A Bánságban élő református közösségek érdekes színfoltja volt Nagyszered, amely a cseh reformátusok anyaegyházközsége volt. Az egyházszervezet megerősödését mutatja, hogy a 19. század elején a Bánságban lévő egyházközségekben nagyon ritkán végeztek egyházlátogatást. Ráadásul a vizitációt sosem az esperes vezette, hanem világi, vármegyei református tisztviselő. Az egyházmegyei közgyűléseken sem jelentek meg a bánsági reformátusok képviselői, és egyházmegyei tisztségeket sem vállaltak. A 19. század végére viszont kialakult egy olyan rendszer, amely a szórványban élő református híveket is elérte. Missziói köröket szerveztek, amelynek az volt a feladata, hogy a lelkész meghatározott számban minden szórványt végig látogasson: tartson istentiszteleteket, szolgálja ki a szentségeket ás látogassa a rászorulókat.

A telepes magyar falvak nyelvi szigetként jöttek létre, és ez identitásuk fejlődésében is észrevehető, mert nem alakult ki náluk regionális tudat, néprajzi hagyományaik egykori kirajzási helyeikről származó szokások tovább folytatásai voltak: a magyar telepes falvakban még a 19. század végén is utcák, településrészek szerint különültek el a különböző falvakból érkezett telepesek. Néprajzi kutatások szerint az 1970-es években is az egykori kirajzási helyről hozott anyagi és szellemi kultúrát ápolták.

Irodalom

BÁRTH János: Bácskai magyar reformátusok a XIX. század elején. Topolya: Vajdasági Magyar Helytörténeti Egyesület, 2017.

FATA Márta, Migration im kameralistischen Staat Josephs II.: Theorie und Praxis der Ansiedlungspolitik in Ungarn, Siebenbürgen, Galizien und der Bukowina von 1768 bis 1790, Münster: Aschendorff Verlag, 2014.

ÉLIÁS János: Nagykunsági reformátusok Bácskába költözése és az általuk alapított egyházközségek a 18. század végén, Károli Forum (2025): 57–80.

GILICZE János, Debelyacsai menekültek Makón, Szentesen és Hódmezővásárhelyen 1848–1849-ben In: Negyven-hatvanTanulmányok Labádi Lajos 60 születésnapjára, szerk. GEORGIÁDES Ildikó, TÁNCZOS Roland, Csongrád, Oppidum Csongrád Alapítvány, 2013, 55–86.

HEGYI Ádám: A debeljácsai református egyház megszervezésének első dokumentuma (1795). Bácsország. Vajdasági honismereti szemle 81 (2017/4): 27–31.

HEGYI Ádám: A Rittbergi (Végvár/Tormac) Református Egyházközség kettős megalapítása 1786-ban és 1794-ben, Délvidéki Szemle 4(2017/2): 5–18.

HEGYI Ádám, Református kertészközségek megszervezése a Dél-Alföldön a 18–19. század fordulóján, Délvidéki Szemle 5/1 (2018), 73–84.

HEGYI Ádám, Regionális vallási identitástudat kialakulása a Bánátban élő német és magyar reformátusok között a 18–19. század fordulóján in: KOLUMBÁN Vilmos József (szerk.): Egyház, iskola, művelődés. Egyháztörténeti tanulmányok, Kolozsvár, Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, 2020, 213–223.

KAPOSVÁRI Gyöngyi–BAGI Gábor (szerk.): Jubileumi tudományos ülés a jászkunságiak bácskai kitelepülésének 200. évfordulóján: Kisújszállás, 1986. április 19–20. Szolnok: Damjanich Múzeum, 1989.

KOLLEGA TARSOLY István: Telepeskönyv. II. József német telepesei. Budapest, Tarsoly Kiadó, 2018.

NAGY KÁLOZI Balázs: Nagykunsági reformátusok leköltözése Bácskába II. József korában. Budapest: Sylvester Nyomda, 1943.

ROZSNYAI János: Telepítések a Dél-Alföldön In: HALMÁGYI Pál (szerk.) Bodófalva telepítésének 100. évfordulója. A Makói Múzeum Füzetei 77, Makó: Makó város önkormányzata, 1993, 9–13.

STERLEMANN, Karl: Studien zur Kirchengeschichte der Reformierten Christlichen Kirche in Jugoslawien, Kroatien und Südungarn von der Ansiedlungszeit bis 1944, Winnenden-Württemberg, Evangelisch-Reformierten Kirche in Bayern, 1988.

Szerző

Hegyi Ádám