RefWiki

Horkay Barna József (Kistárkány, 1908. november 29. – Sárospatak, 2003. szeptember 22.) – nagyszőlősi református lelkész, a Keleti Baráti Kör egyik meghatározó alakja

Származása, tanulmányai

Horkay Barna József 1908. november 29-én született Kistárkányban (szlovákul: Malé Trakany, ma község Szlovákiában, Kassai kerület, Tőketerebesi járás) idősebb Horkay Barna református lelkész és Sasi Szabó Anna harmadik gyermekeként (a tízből). 1919 és 1927 között a Sárospataki Református Főgimnáziumban tanult. Diákként mind tanulmányi, mind sporteredményei terén kitűnő eredményei voltak, gimnáziumi végzősként az I. Rákóczi György Egyesület ifjúsági elnöke volt. Jeles eredménnyel érettségizett, majd – a családi hagyományt követve – beiratkozott a Sárospataki Theologiai Akadémiára. Itt csatlakozott a Főiskolai Ifjúsági és a Hittanhallgatók Egyletéhez. Emellett bizottsági tagja lett a Sárospataki Akadémiai Atlétikai Clubnak, később pedig főiskolai kóruselnök is volt.

Lelkipásztori szolgálatának első évei, családalapítása

A palástot már 1931-ben megkapta, de még két évig Sárospatakon marad a tanítóképzőben helyettes-vallástanárként, ahol intézményi lelkészként is tevékenykedett. Mindemellett vezette a vasárnapi iskolát és a bibliaköröket, egyben a Kálvin János Egyesület tanár-elnöke volt.

1933-ban került Munkácsra segédlelkésznek Bertók Béla püspök mellé, ahonnét 1935 februárjában Nagyszőlősre hívták meg lelkipásztornak. A lelkészi feladatok mellett az 1935. október 6-án megnyílt Perényi Szeretet Árvaház költségvetésének kezelésével és bővítésének irányításával bízták meg. Az ő gyülekezete adott otthont – 1936. augusztus 15–16-án – a Kárpátaljai Református Egyházkerület éves országos konferenciájának.

1936 őszén csatlakozott a Huszton megalakult Keleti Baráti Körhöz. Visszaemlékezésében írta, miszerint az egyik baráti körös alkalom során jutott élő hitre. Ettől kezdve aktív tagja lett a szervezetnek: csendesnapokat, evangelizációs heteket, leánykonferenciákat, bibliaköröket szervezett, s az ifjúság körében végzett lelki munkát is megnövelte.

Az első bécsi döntést követően – 1938 novemberében – a helyi hatóságok kiutasították Nagyszőlősről. Így történt, hogy 1938. november 24. és 1939. február 13. között Tarpán szolgált. Csak Kárpátalja teljes visszatérése után költözhetett vissza gyülekezetébe.

1942 tavaszán – pár óra különbséggel – elveszítette édesanyját és Judit nevű húgát, akik mindketten súlyos betegségben szenvedtek. Ugyanez év július 26-án eljegyezte a battonyai lánykör és vasárnapi iskola vezetőjét, Törzsök Dolorózát, akivel október 27-én keltek egybe. Házasságukból hat gyermek született: Erzsébet, Barna (aki 1976-ban fiatalon elhunyt), Sámuel, valamint lágerfogságából történt visszatérése után Margit, Anna és Márta.

A szovjet bevonulástól letartóztatásáig (1944–1947)

Horkay Barna a szovjet csapatok bevonulását követően is szolgálati helyén marad, egyben a Keleti Baráti Körnek havi összejövetelein is változatlanul megjelent. A gyülekezeti munkások utánpótlása céljából – Zimányi Józseffel együtt – 1946-ban Gecsében egyhónapos bibliaiskola szervezését kezdeményezte. Ezzel az új államhatóság látóterébe került. 1947 elején a szovjet állambiztonsági szervek (két hónapon át) több alkalommal is kihallgatták, de miután nem mutat hajlandóságot a velük való együttműködésre, békén hagyták. Horkay tiszteletes egyike volt annak a három lelkésznek, akik 1947 márciusában az állam irányába is bizonyságot akart tenni Istenbe vetett hitéről. Így előbb Beregszászban szóban, majd Ungváron írásba foglalták azt. Ezt a Keleti Baráti Kör betiltása követte, amiről a kör vezetőjét június 11-én értesítették.

A tiszteletes letartóztatása, ítélete

A szovjet karhatalmi szervek 1947. október 17-én tartóztatták le Horkay Barnát, majd másnap, a házkutatásban összegyűjtött bizonyítékokkal együtt, a lelkészt Ungvárra szállították. Hónapokig tartották vizsgálati fogságban, ahol rendszeresen vallatták, és a környezetében lévő embereket is kihallgatták. 1948. január 18-án emeltek vádat ellene, de ügyében csak május 15-én hoztak döntést, miszerint az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság Büntetőtörvénykönyvének 54-10. tc. II. bek., 109. tc., 196. tc. foglalt bűncselekmények elkövetésében találták bűnösnek, A legfőbb vád ellene az ifjúság vallási nevelésben való részesítése és az államhatalom féle 1947 márciusában írt bizonyságtétele volt. Büntetése 7 év javító-munkatáborban letöltendő szabadságvesztés lett. Fellebbezni nem lehetett.

Élete a lágerben, szabadulása és hazatérése

Horkay tiszteletest tehervagonban indították útnak rabtársaival 1948. június közepén a legközelebbi elosztó táborból, Lembergből. Omszk és Novoszibirszk érintésével a Csendes-óceán partján található Buchta-Vanyinára került. 1949 júniusában előbb hajón (1500 rabtársával együtt) az 1400 km-rel északabbra fekvő Magadánba, majd október folyamán (20 társával együtt) még északabbra, a Kolima-vidékre szállították. Ez a vidék az Északi-sarkkör közelében, a tajga területe volt. A kegyetlen hideg, a nehéz munka és a gyenge koszt miatt teljesen legyengült a szervezete, így 1950 márciusában a 320 km-rel délebbre fekvő Nyekszikán kórházába vitték.

A lágerből – Sztálin halálát követően – 1953. június 24-én szabadul időengedménnyel, de haza nem térhetett, mert büntetésében 25 évnyi száműzetés is szerepelt. Így Nyekszikánban maradt és ott a központi gyógyszertárban lett éjjeliőr, nappal pedig egy kisgyermekre vigyázott, amíg annak szülei dolgoztak. Munkájáért akkor már fizetést kapott, amivel családját segítette. Haza, Nagyszőlősre, csak 1955. augusztus 20-án indult a légvonalban 6800 km-re fekvő Nyekszikánból. Az hazaút 37 napig tartott, így szeptember 7-én reggel érkezett meg Nagyszőlősre.

Szolgálata a hazatérést követően

Mikor 1955-ben hazatért, Sámuel nevű fiát akkor látta először. Egykori gyülekezetében (Nagyszőlősön) a lelkészi állás akkor épp betöltetlen volt, s a Húszas Tanács egyhangúan Horkay Barnát választotta lelkészének, amit az állami hatóság is jóváhagyott. Az ünnepélyes beiktatására a letartóztatástát követően kerek nyolc év után, 1955. október 18-án került sor.

A lelkészhiány miatt Horkay Barna is egyre több gyülekezetben vállalt szolgálatot: 1955-től Fancsikán, 1966-tól Feketepatakon és Mátyfalván, 1967-től Tiszakeresztúron, 1972-től pedig Tiszaújhelyben is ő szolgált. Emellett a Máramaros-ugocsai egyházmegyében – 1956-tól nyugdíjba vonulásáig – az esperesi feladatokat is ellátta. Személygépkocsi nélkül, olykor kerékpárral, tömegközlekedéssel járta a gyülekezeteket, ahogy a többi lelkész is Kárpátalja-szerte. Ennek ellenére hűséggel és alázattal végezte a rábízott munkát a hat egyházközségben. Emellett alapító tanára volt az 1974-ben indult kárpátaljai református lelkészképző tanfolyamoknak. Hetvenkilenc évesen, 1987-ben vonul nyugdíjba, s még ugyanazon évben engedélyt kapott a szovjet hatóságoktól, hogy – családjával együtt – áttelepedhessen Magyarországra. Még tíz éven át szolgált lelkészként Tiszaeszláron.

A Kárpátaljai Területi Ügyészség 13/67. szám alatt, mint politikai megtorlások áldozatát – 1989. június 29-én – bűncselekmény hiányában rehabilitálta. 1992-ben a Sárospataki Református Teológiai Akadémia tiszteletbeli tanári címmel tüntette ki. Öt évvel később feleségével Sárospatakra költöztek. Visszaemlékezéseit 1998-ban, kilencven évesen írta meg A Keleti Baráti Kör címmel, amelyben életútja fontosabb mérföldköveit elevenítette fel, s emellett hangsúlyos szerepet kapott a hitéről való bizonyságtétele is.

Halála és emlékezete

Horkay Barnát életének kilencvenötödik évében vette magához Teremtője, 2003. szeptember 22-én. Temetése 2003. október 1-én volt Sárospatakon, melyen a gyászbeszédet dr. Dienes Dénes teológiai tanár mondta. A sárospataki református temetőben helyezték végső nyugalomra. Halálával a család évszázadokra visszanyúló lelkészi tevékenysége nem ért véget, ugyanis lánya, Márta szintén a lelkészi hivatást választotta.

Szerzők

Szamborovszkyné Nagy Ibolya Székely Marianna