Rákóczi Erdély fejedelme
1704-ben II. Rákóczi Ferencet a gyulafehérvári országgyűlésen választották Erdély fejedelmévé (1704. július 7-12.), ahol az „erdélyi fejedelmi szék” betöltésére tett esküje (vagyis a beiktatása) nem 1704-ben, hanem csak 1707. április 5-én történt meg. Az 1704-es esemény a szabadságharc kulcsfontosságú szakasza, amikor a rendi függetlenségért küzdő nemesség fejedelmévé választotta a kuruc mozgalom élére, de a tényleges beiktatás és az ezzel járó eskü a későbbi gyulafehérvári udvarban zajlott le, miután a fejedelem már birtokba vette a tisztséget.
Háttér
A tiszántúli hadjáratot követően Rákóczi seregei elfoglalták Érsekújvárat, majd 1705. május 15-én váratlanul meghalt I. Lipót Habsburg császár, aki ellen a magyar rendi felkelések egész sora zajlott le korábban (Wesselényi, Zrínyi, Thököly, Rákóczi szervezésében). Őt követte a békés hajlamú I. József: a szabadságharc ügye a lehető legjobban állott. Úgy tűnt, hogy Rákóczi békét hozhat.Dolgozott egy új fejedelem felkérésén, ami nem járt sikerrel.
Erdély fejedelme
A „szövetkezett rendek” címmel vették fel és Rákóczit, akit még 1704. július 6-án erdélyi fejedelemmé választottak, „vezérlő fejedelem” címmel tisztelték meg, melléje az ország kormányzására 24 tagból álló főtanácsot rendeltek. Ezt követően fölhatalmazta őket a külügyek (és a béketárgyalások) irányítására. A szövetség pontjaira szeptember 19-én és 20-án felesküdtek az egybegyűlt rendek, és maga a fejedelem is. Ezután Erdély lett a további küzdelmek színtere.
Interregnum
1707. június 13-án az ónodi országgyűlésen Rákóczi javaslatára, Bercsényi támogatása mellett kikiáltották a Habsburg-ház trónfosztását és I. József magyar királyságának „abrenunciációját” (kb. felmondását). Bercsényi ekkor gyújtó beszédet tartott, mely az emlékezetes „Eb ura a fakó! Mai naptól fogva József nem királyunk!” felkiáltással végződött. Bejelentették az interregnumot. Azonban sem ez, sem a rézpénzinfláció visszaszorítására tett kísérletek nem hozták meg a várt eredményt. Rákóczi nem maga reflektált a magyar trónra, hanem jelölteket keresett; azonban minden kísérlete dugába dőlt, és ami még ennél is nyugtalanítóbb volt, XIV. Lajos a teljesített feltételek dacára is vonakodott a magyar fejedelemmel szabályos szövetségre lépni, így a szabadságharcosok magukra maradtak. Az önálló magyar királyság álmai 1708-ra mind politikailag, mind katonailag eloszlottak.
Szakirodalom
Köpeczi Béla, R. Várkonyi Ágnes (szerk.): Rákóczi tükör. Naplók, jelentések, emlékiratok a Rákóczi-szabadságharcról, I–II, Bp., 1973 (Magyar Századok). Uők: II. Rákóczi Ferenc, Bp., Osiris, 2004.
