Galántai zsinat 1592
Az 1592-ben megtartott galántai zsinaton vált külön a protestantizmus kálvini és lutheri irányzata a Dunántúlon és itt alakult meg a Felső-dunántúli Református Egyházkerület, amit neveztek még Csallóköz-mátyusföldi-, vagy Samarjai-, Somorjai egyházkerületnek is.
Előzmények
Az egykori Pozsony és Komárom vármegyék területén a reformáció tanai Luther Márton wittenbergi fellépése után néhány évvel – még a mohácsi csata előtti időkben – megjelentek. A térséget két tájegység alkotja: a Duna és a Kis-Duna közötti Csallóköz, valamint az attól északra fekvő, a Kis-Kárpátoktól a Vágig terjedő Mátyusföld, ami korábban az Esztergomi érsekség Nyitrai főesperességéhez és a Pozsonyi prépostsághoz tartozott.
1524. október 14-én adta ki II. Lajos király azt a rendeletet, amelyben a soproni városi tanácsot a lutheránus tévelygések kiirtására és Luther könyveinek elégetésére utasította. Az eszme tehát már itt volt a térségben. Terjedését nehezítette Esztergom közelsége, bár a 16. század derekán a közvetlen római katolikus fennhatóság meggyengült, hiszen „a győri róm. kat. püspöki szék 1527-től 1554-ig, a nyitrai pedig 1528-tól 1557-ig üresedésben volt”. Ezt igazából úgy kell értenünk, hogy nem folyamatosan, hanem a jelzett időszakban többször és több évig is betöltetlen volt a két püspöki szék.
A vidék reformátorai
A reformáció itteni terjedésében nagy szerepe volt Thurzó Elek (1490-1543) országbírónak, aki a protestantizmus eszméivel és tanításával szimpatizáló Mária királyné köréhez tartozott. A semptei Thurzó birtok lett a környék reformációs központja. A korabeli feljegyzések alapján, a 16. század közepén, a Csallóközben 300 protestáns gyülekezet élt. Az eszme terjedését Oláh Miklós, esztergomi érsek kezdte el határozottan és kemény kézzel visszaszorítani. Ennek ellenére nem sikerült eltüntetni a Csallóközből és Mátyusföldről az „új vallás” híveit.
A vidéken, szinte keveredve élt egymással a reformáció lutheri és kálvini irányzata. Sőt jó néhány évtizeden keresztül még a római egyháztól sem különültek el határozottan. A protestáns tanítás Huszár Gál (1512–1575) szolgálata nyomán gyökerezett meg, aki 1565-től a Forgács család udvari papjaként, nyomdászként dolgozott Komjátiban. Mellette Nagybánkai (Nagybáncsai) Mátyást és Bornemisza Pétert tartják a térség reformátorainak. Nagybánkai Mátyás 1540 körül született, s Buda eleste utáni időszakban akarta a lelket tartani a nemzetben azzal, hogy dalaiban korábbi dicső pillanatokra emlékeztette a magyarságot. Ő volt a „História az vitéz Hunyadi János vajdáról” című dal szerzője. Az abban kidomborított bátor magatartás eszménye nemcsak nemzeti, hanem felekezeti értelemben is bátorságot és tartást erősített.
A protestánsok szétválása
Thury Etele ír egy 1576-ban megtartott zsinatról, amelynek helyszínét nem tudjuk azonosítani. Ezen fogadták el a Sopron-, Vas- és Zala vármegyei protestánsok a lutheri irányt és választották meg első püspöküket Szegedi Máté, sárvári lelkész személyében. A Dunántúlon ez az evangélikus múlt első dokumentált bizonyítéka. A fent említett eseményekkel párhuzamosan a Csallóköz és Mátyusföld protestánsai évtizedekig egy közösségben maradtak. A Csallóköz-mátyusföldi egyházkerület az esztergomi érsekség területén jött létre és nagyjából a Pozsonyi-, Komáromi- és Esztergomi főesperességet érintette. Öt vagy hat egyházmegyéből állt, ma már nem tudjuk. A 16. század második felére annyira megerősödött az „új vallás”, hogy az esztergomi érsekség területén élő 900 római katolikus gyülekezetből 800 protestánssá lett. Dobronoki Miklós szuperintendens foglalt egyértelműen állást a kálvini irány mellett, éppen a galántai zsinaton.
A galántai zsinat
Az 1592-ben megtartott zsinat a nyugat-magyarországi reformátusság egyik legfontosabb gyűlése volt. A galántai zsinat alkotta meg a térség reformátussága számára az első saját szabályrendszert. A „galántai kánonok” sajnos nem maradtak ránk: Zoványi Jenő szerint a „galántai cikkek” nagyon hasonlóak a hercegszőlősi kánonokhoz és valójában ezek a „barsmegyei kánonok”. De azt bizonyosan tudjuk, hogy az úrvacsora kérdésében itt fogalmazódott meg, hogy a Csallóköz és Mátyusföld protestánsai, az úrvacsora kálvini értelmezése mellett álltak. Ez volt a döntő érv a két irány definitív különválására.
A galántai zsinatot tehát valójában úgy értékelhetjük, mint a térség reformátussága önállósodását kimondó egyházi fórumot. Okkal feltételezhetjük, hogy az itt meghozott kánonok – lényegüket tekintve – nem nagyon különböztek a komjáti kánonoktól, vagy a semptei kánonoktól. Ezt a feltételezést erősíti Monoszlóy András későbbi veszprémi püspök, aki Fejérkövi István nyitrai püspökhöz intézett, 1593. július 5-én kelt levelében panaszkodik amiatt, hogy a protestánsok két sákramentumot határoztak meg és ilyen szabályokat alkottak Galántán, Semptén és Komjátiban is. Monoszlóy András írásából tudjuk azt is, hogy a galántai zsinat kimondta: az úrvacsorai jegyekben kenyér van és bort, nem pedig Krisztus valóságos teste és vére. Ez egyértelmű szembehelyezkedés a római katolikus felfogással és a kálvini értelmezés elfogadása. Monoszlóy az úrvacsora értelmezése kapcsán minden „kálvinista” érvet Dobronokinak tulajdonított. Dobronoki Miklóst a csallóközi és mátyusföldi reformátusok első püspökeként tarthatjuk számon. Galántai szolgálatát követően Komjátiban, majd Érsekújváron szolgált és 1611-től Komáromban.
Új egyházi közigazgatás
A galántai zsinat kialakította a református egyházi közigazgatást is. Az egyházmegyék 17. századi állapotáról képet ad Lampe / Debreceni Ember Pál egyháztörténete. A mátyusföldi gyülekezetek két egyházmegyébe tömörültek: a Komjáti (más néven Ürményi-) egyházmegyéhez tartozott Vágsellye, Alsóvecse (leányegyháza Felsővecse), Deáki (leányegyháza Pered, Hetmény, Zsigárd, Pallóc és Nyárasd), Tornóc, Farkasd, Negyed, Sók (leányegyháza Szelőce) és Szered.
A Csallóközi (más néven Somorjai) egyházmegyéhez tartozott Szenc, Jóka, Egyházfalva (leányegyházai: Királyfa, Hegysúr, Kisborsa, Pénteksúr, Nagyborsa, Jánosháza, Vők, Bústelek, Apácakörmösd, Középborsa), Réte (leányegyháza Boldogfa). Ennek az egyházmegyének az első esperese Séllyei Halász Ferenc mosoni lelkész volt, aki 1589-ben Debrecenben tanult, majd Wittenbergből hazatérve Komáromban lett professzor. A második esperes Szenci Szijártó Lukács somorjai lelkész volt.
A Barsi (más néven Lévai) egyházmegye esperese volt Csütörtöki István nagysallói lelkész, majd Miskolci Puah Pál, aki 1568-ban Wittenbergben tanult, s az ottani magyar ifjak társaságának széniora volt. Több hiteles adat nem áll rendelkezésünkre az egyházmegyék vonatkozásában.
A galántai zsinaton kialakított Csallóköz-mátyusföldi egyházkerület második püspöke – Dobronoki Miklós után – az a Szenczi Csene Péter lett, aki elsőként fordította le magyar nyelvre a II. Helvét Hitvallást.
A Csallóköz-mátyusföldi egyházkerület gyülekezetei a protestánsüldözés és az ellenreformáció éveiben jelentősen megfogyatkoztak. Ezért az egyházkerület 1735-ben egyesült a Dunántúli Egyházkerülettel.
Szakirodalom
KÖBLÖS József, KRÁNITZ Zsolt (szerk.): A Dunántúli Református Egyházkerület prédikátorai és rektorai I. 1526-1761, Pápa, Pápai Református Gyűjtemények, 2009, 45. LÉVAI Attila: Honi egyháztörténet 1520-1920, Komárom, Selye János Egyetem, 2015. THURY Etele: A Dunántúli Református Egyházkerület története, I, 1523-1674, Pozsony, Kalligram, 1998, 54, 78, 82, 132. ZOVÁNYI Jenő: Magyarországi Protestáns Egyháztörténeti Lexikon, szerk. Ladányi Sándor, Bp., MRE Zsinati Irodájának Sajtóosztálya, 1977.
